Elhaladt a Stardust űrszonda a Deep Impact által öt évvel korábban már lefotózott üstökös mellett, és csodás fotókat készített. A korábbi előrejelzések fantasztikusan pontosnak bizonyultak, pontosan azt az oldalát láttuk az égitestnek, amire számítottunk. Ez egyrészt a korábban is ismert fele volt, ahová a Deep Impact becsapódó egysége is érkezett, másrészt eddig ismeretlen és teljesen mást mutató része is a felszínnek (főleg a két alsó képen):

Itt az összevetése a két űrszonda felvételeinek:

Végül a beazonosított kráter, melyet a DI ütött. 150 méter átmérőjű, meglehetősen lapos, és központi csúcssal is rendelkezik. Kicsit nehezen lehet kivenni, szerencsére bejelölték nekünk. Az egyik árulkodó jel például a DI felvételén (balra) látható sötét folt hiánya:

Egyelőre ennyi, remélhetőleg pár nap múlva tudok majd hosszabban is írni róla, részletesebb elemzéssel. Addig is egy galéria itt, az összes fotó pedig itt található. Stay tuned.

"Három UFO közeledik nagy sebességgel a Föld felé" - írja a stop.hu, és úgy tudom a print Népszavában is megjelent a "hír" (olvassa azt valaki?). A kis gyöngyszem újabb bizonyítéka annak, hogy az ún. "újságíró szakma" félelme a műveletlen, újságírást soha nem tanult bloggerek térnyerésével szemben nem alaptalan, mert minket nem kötelez senki, hogy a kis színes rovatot megtöltsük tartalommal délután háromig, ellenben van agyunk. Illetve jobban is megnézhetnék, kit engednek klaviatúra elé. Tényleg, a kollektív néphülyítésről és igaz állítást maximum nyomokban tartalmazó cikkek írásáról (oppardon, lefordításáról) mit mond a mindenható médiatörvény?

Ott jön a jeti!

Na, mindenesetre a szenzációs felfedezés a - nem éppen a teljes megbízhatóságról ismert - examiner.com-on jelent meg, még tavaly december elején. Aztán szépen darabjaira is szedte jó pár szerző, (pl: SETI Institute, Phil Plait,  sőt még egy ufó/para honlap is!). Persze a Google használata nem mindenkinek triviális, bár a magyar cikkben, újabb gyöngyszemként ez szerepel a fotó alatt: "A legnagyobb, Föld felé tartó objektum - Fotó: google". Jó, hogy nem Fotó: internet...

Na, mindenesetre. Az ojjektumokhoz vannak koordináták is! Ezek szerint délről jönnek (a két-két számhármas mutatja az égi koordinátákat, az első a rektaszcenzió, a hosszúság, a másik a deklináció, a szélesség, ez -88 - -89 mindegyikre, -90 a déli égi pólus). Az állítólagos űrhajók érdekes módon csak a DSS2 felmérésnek csak a kék színben készült felvételein tűnnek fel, a vörös és IR felvételeken nyomuk sincs. Ennek nagyon egyszerű az oka: ezek a képek üveglemezekre felvitt fotóemulzióra készültek, amit aztán előhívtak, levilágítottak, beszkenneltek. Idősebb olvasóink (khm) még emlékezhetnek a filmre fotózás vagy neadjisten a házi előhívás korszakára is - bizony, megesett, hogy a film megsérült, hibás volt, vagy épp elszúrtuk az előhívást, vagy valamely nem odatartozó származékot is levilágítottunk, legyen az szempilla vagy más. A DSS2 kékben az égbolt 45%-át feltérképezte, ami iszonyatos mennyiségű fotólemez kezelését tette szükségessé - hibák pedig becsúsztak.

A DSS2 három színben (kék, vörös és IR) készült képei. Szeretném felhívni a figyelmet az IR képen (jobbra) látható kisebb ojjektumra illetve a sötét foltra az űrhajó körül. Amiket valaki akkurátusan eltüntetett a fenti kompozitról. Csak nem lerobbant a járgány?

De ha még el is játszanánk a gondolattal, hogy itt valódi ojjektumról van szó, számos ellentmondásba futunk. A cikk szerint több tíz km-es űrhajók ezek. Ebből könnyen kiszámítható, milyen messze is vannak, hisz a DSS2 képekről lemérhető a szögméretük (példa: a Hold kb fél fok, ámérője kb 3400 km, távolsága 3500/(sin 0.5°) ~ 390 000 km). Ebből kijön, hogy a haaaatalmas űrhajó haaatalmasan messze... várjámá'. Ez csak százezer km, a Holdtávolság negyede. A DSS2 a kilencvenes években készült. És 2012-re érnének ide. Gyalog jönnek, vagy mi? Az Apollo űrhajóknak ez a hatalmas távolság egy teljes napba sem került. Emellett, ha egy több tíz km-es űrhajó ácsorogna a fejünk felett, akkor csak észrevenné szinte bárki, amikor az egyébként szintén titkos pályaelemekkel rendelkező, és úgy kb 5 méteres X-37B-t is könnyűszerrel követték amatőrök.

Végül a forrás: Craig Kasnov - nem Kasnoff - a SETI kutatója. Ilyen nevű SETI alkalmazott _nem_létezik_ (lásd a SETI Inst, közleményét), sőt úgy általában nincs ilyen nevű csillagász vagy asztrofizikus a publikációs adattárban sem (és aki nincs benne, az lehet ugyan ilyen képesítésű, de biztosan nem foglalkozik kutatással). Craig Kasnoff létezik, de nem kutató, hanem a SETI@home projekt megalkotója. És a cikk külön kiemeli, hogy nem róla van szó. De akkor ki Kasnov, és miért is hinnénk neki? Vagy a stop.hu-nak?

Az pedig nem mentség, hogy a legvégére odabiggyeszti, hogy "Vannak ugyanakkor, akik azt gondolják, semmi okunk az aggodalomra, az óriási objektumok ugyanis csak képhibák." Erre ugyanis az alábbi szabály vonatkozik (by Zach Weiner, Saturday Morning Breakfast Cereal):

Úgy tűnik, az ATK mindent megtesz az Ares-I rakéta újraélesztésére, ezúttal Liberty néven, az európai Astriummal közös projektként. A NASA CCDev2 (Commercial Crew Development 2) programjába beadott pályázata alapján megmaradna az űrsiklótól származó szilárd hajtóanyagú első fokozat. Az eredetileg megálmodott, de a tervezőasztalnál sokkal tovább nem jutó második fokozat helyére pedig az Ariane-5 első fokozata kerülne. Azt is beígérték, hogy 2013-ra elkészül az első Liberty és '15-ben már menetrend szerinti repülésre is sor kerülhet.

Az Ares-I mobil indítóállását - elvileg - felhasználhatná

Az egyetlen lehetséges pozitívuma ennek a tervnek, még az amerikai politikusok számára is, hogy az ATK ezzel a lépéssel fenntartaná az űrsikló-infrastruktúra (megmaradó munkahelyek -> boldog szavazók) egy részét, de pontosan ez a mentalitás juttatta a NASA-t oda, ahol ma tart. Más meg nem nagyon van. Az SRB-t sosem tervezték önálló rakétafokozatnak, az Ares-I eddigi fejlesztése is azzal telt eddig, hogy azzá tegyék. Eredetileg az Ariane-5 Vulcain hajtóművét is emberes repüléshez tervezték, de miután a Hermes projekt (az európai miniűrsikló) hamar hamvába holt, nem került sor a tényleges human-ratingre. Plusz a Vulcainre is jelentős átalakítás vár: most első fokozatként a sűrű légkörben üzemel, újraindítás szükségessége nélkül. Ha ehelyett a Liberty második fokozata lenne, át kéne alakítani légüres térben, többszöri újrandítással való működésre. Vagyis messze nem annyi lenne a dolog, hogy rácsavarozzák az egyiket a másikra.

Ha ez ilyen egyszerű lenne...

A másik, hogy a beígért hasznos teher alacsony Föld körüli pályára 20 tonna (20 300 kg), ami a PR-szöveg szerint elbír minden létező űrhajóval. De az Orion és a videóban elsütött Excalibur Almaz (ex-TKSz) is valamivel 21 tonna feletti súllyal indulna, szóval valójában rá kellene segíteni az űrhajók saját hajtóművével, ha nem akarnak rövid úton visszatérni vagy neadjisten némi szabadságra vágynak a végleges pályaelemek tekintetében... És ez a 20 tonna pontosan ott van, mint a már meglévő és megbízható Ariane-5 kapacitása, a Delta-IV Heavy meg még többet tud. Emellett ott van a tervekben az Atlas-V és a Falcon-9 saját Heavy változatainak elkészítése is, mindkettő 30 tonna körüli teherbírással betervezve. Persze ezek közül egyik sem man-rated még - de a Liberty sem!

Fúj-e a szél a Hold(at helyettesítő stúdióban)on?

Eredeti képek: egyik, másik.

A Szaturnusz légköre, a Jupiterével ellentétben, általában nem túl látványos, de időnként képesek rajta hatalmas, látványos viharok kialakulni. És ahogy a Jupiter tűzgömbjeit, úgy a mostani képződményt is az örökké éber amatőrcsillagászok távcsővel és képfeldolgozással is folyamatosan nyomon követik, december közepi megjelenése óta. Az ilyen, északi féltekén feltűnő viharok egyébként a nem túl fantáziadús Northern Electrostatic Disturbance (Északi Elektrosztatikus Zavar) névre hallgatnak.

Persze az igazán részletes képekhez nagyágyúk kellenek. Feltételezem, hogy a Hubble készített képeket, de azokat majd jó sokára láthatjuk majd, amikor az adatok kikerülnek az embargó alól. A Cassini felvételei, legalábbis az automatikusan feldolgoztott jpg-k egyből nyilvánossá válnak, melyeket lelkes amatőrök, űrbuzik és képmanipulátorok egyből fel is dolgoznak - elvégre a céljuk nem feltétlentül az alapos tudományos analízis. Így, amíg a Cassini Team a tudománnyal van elfoglalva, nekünk van miben gyönyörködnünk.

Angolszász bohóckodás december 25-én (boxing day!), Santa a vihar hátsó felének örvényein. Credits: Ian R (bolygó), centsworth_II (Mikulás)

Előbb-utóbb aztán a Cassini látómezejébe is bekerült a vihar. Az űrszonda tudományos programját hónapokkal korábban meghatározzák, így hirtelen változtatások nehezen vihetőek keresztül -  az  aktuális pályája különben is meghatározza, mikor mihez halad el közel. De azért a bolygó légkörét rendszeresen monitorozzák a holdak vizsgálatai között. Itt egy másik karácsonyi nézet:

Credits: ZLD. MT2, GRN, BL1 (RGB) és CB2 (lum) szűrők és némi stacking.

Van a képen meglepetés is, alul, a korong szélén a Dione árnyéka. A vihar pedig szépen fejlődött tovább, és egyre újabb formáit mutatta január során is.

Orbital, Sierra Nevada Corporation, Bigelow Aerospace: Lori Garver, a NASA igazgatóhelyettese számos, az űrügynökséggel együttműködő űrvállalkozást végiglátogatott az elmúlt hetekben. A Sierra Nevada pedig az alkalomra kiállította saját (illetve a céghez tartozó SpaceDev által készített) űrsiklója félkész példányát.

Forrás: NASA HQ Photos

A Dreamchasert hét fő szállítására alkalmas, szuborbitális és orbitális repülésre is képes űrhajónak tervezik. A projekt anno nem került be a COTS nyertesei közé, de a CCDev (Commercial Crew Development) programon keresztül aztán kapott támogatást a NASA-tól, 20 millió dollárt (a rendelkezésre álló 50 millióból), a legnagyobb összeget a kiválasztottak közül. Az első légköri siklórepülésekre 2012-ben kerülhet sor, a Virgin Galactictól kölcsönkapott VMS Eve (WhiteKnightTwo)  repülővel, mely a Virgin saját szuborbitális gépét is hordozza. A tényleges űrrepüléshez aztán már hagyományos hordozórakétát terveznek, például az Atlas V-öt.

A dokkolóegység az űrhajó hátulján, a két hajtómű között fog elhelyezkedni. Az elkészült Dreamchaser valahogy így fog festeni az ISS-hez csatlakozva:

Forrás: SpaceDev

Nyilvánosságra hozták a Kepler első 127 napnyi működése alatt felfedezett bolygójelölt-statisztikákat: annyi már most biztos, hogy az űrtávcső új fejezetet nyit az exobolygók szűk két évtizedes történetében. A korábbi, több mint hétszáz jelöltet tartalmazó lista tovább nőtt, és végre van igazi statisztika is:

• 1235 bolygójelölt, amiket még meg kell erősíteni, de most épp 80%-ra tippelik a valódi bolygók arányát. Jelenleg a több, mint ötszáz megerősített exobolygó között kb. száz tranzitos szerepel, közte a 15 már konfirmált Kepler-találattal.
• 68 Föld-méretű, vagyis 1,25 Földátmérőnél kisebb jelölt, le egészen a Mars nagyságúakig.
• 54 bolygó a csillag lakhatósági zónájában található, vagyis olyan távolságra, ahol a csillag sugárzása folyékony víznek kedvező hőmérsékletet biztosít (maga az elnevezés kissé fellengzős).
• A két csoport közös halmazába 5 bolygójelölt esik. Eddig ez a szám szép kerek nulla volt.
• 170 csillagnál figyelhető meg többszörös tranzit - a legtöbb egy hat fedést mutató rendszerben.

Egyszerűen elképesztő. Ha csak a fele ezeknek tényleg bolygó, akkor a teljes Tejútban milliószámra lehetnek Föld-méretű, akár Föld-szerű bolygók is. (Nem hiszed? 156 000 csillagból 68 jelölt, az a Tejút tízmilliárdjához képest nagyságrendileg négymilliót jelent!) És ne feledjük, hogy a Kepler nem látja azokat, amelyek keringési síkja nincs a látóirányunkban, és minél tágabb a pálya, annál kevesebb a tranzitosak aránya, vagyis az néhány tucat jelölt feltehetően bőven alábecsüli a tényleges számukat még ezen a száz négyzetfokon is. Plusz ez még csak négy hónapnyi adat, vagyis az ennél hosszabb keringési periódusúak is váratnak még magukra. Ténylegesen már több, mint másfél évnyi adat áll a Kepler Team rendelkezésére.

Előtte-utána. Előtte három ismert tranzitos exobolygó volt a Kepler látómezőben, abból kettő HATNet felfedezés. A bal alsó sarokban a Tejút széle fénylik, látszik is, hogy a túl nagy csillagsűrűség nincs jó hatással a bolygókeresésre.

A japán napvitorlás elhaladt a Vénusz közelében, de még nem ért véget az utazása. Az IKAROS az előzetesen kitervelt feladatokat mind teljesítette, kibontotta a vitorlát, energiát termelt a fóliába integrált, 25 mikron vastag napelemekkel, illetve sikeresen módosította a fólián kifejtett erőket a változtatható fényvisszaverő képességű lcd-panelekkel. A Vénusz közelében egy fotót is küldött nekünk:

A küldetést pedig meghosszabbították 2012 márciusig, hogy trükkösebb manővereket is kipróbáljanak, mint a vitorla állását változtatni a Naphoz képest. A bonyolultabb műveleteknél viszont megvan az esélye annak, hogy a fólia összeesik, ezt további modellezéssel is vizsgálni kell, az IKAROS-szal szerzett tapasztalatok ugyanakkor felbecsülhetetlenek lesznek a későbbi küldetéseknél.

A következő napvitorlást ugyanis már javában tervezik is a japánok: a hatalmas, 50 méter átmérőjű vitorlával, illetve ionhajtóművel szerelt hibrid a Jupiterhez és onnan a gázbolygó pályája mentén keringő trójai kisbolygókhoz indulna az évtized végén. Ezzel pont ki is töltené az űrt a Jupiternél a 2016-18 között dolgozó Juno és a 2020 táján induló Europa-Jupiter System Mission űrszondái között (vagy aszissztálna ez utóbbinak, ahogy kijön majd a lépés).

Pörögnek az események az ISS körül: január-februárban potenciálisan négy különböző űrhajó látogatja meg, japán, orosz, európai és végül, végre a Discovery űrsikló is. Elsőként a japán Kónotori-2 érkezett, az első űrhajó, ami pótalkatrészeket hozott az űrállomás külső hadvereihez és nem űrsikló:

(c) Paolo Nespoli, ESA

Aztán péntek hajnalban elstartolt a negyvenegyedik Progressz teherűrhajó Bajkonurból, a Progressz M-09M, mely ma kapcsolódott az űrállomáshoz. Alant a két képen az indítóálláshoz tartó Szojuz-U rakéta, orrán az űrhajóval, illetve a Progressz még a szerelőcsarnokban. Miután emberek nem utaznak vele, hiányzik a védőburkolat orráról a Szojuz űrhajók jellegzetes mentőrakétája. Az egyéb hasznos teher viszont igen sokrétű, felszerelés és ellátmány mellett hajtóanyagot, vizet és oxigént is visz az űrállomásra.

A feliratot lefordítók között egyéves RSS-előfizetést sorsolunk ki. (c) RKK Enyergia

 A következő csomagot az európai Johannes Kepler űrhajó fogja hozni, melynek startját február 15-re tervezik. Az ATV igen komoly szerkezet, rengeteg felszerelést tud felszállítani, többek között a Progressznél háromszor nagyobb mennyiségű üzemanyagot. Ennek egy részét áttöltik majd az ISS-re, de a nagyja a Keplerben marad, ami a saját hajtóműveivel fogja majd az űrállomás pályáját megemelni.

 A Johannes Kepler, immár Kourou-n, az Ariane-V-el való integrálásra várva. (c) ESA

Végül, a tervek szerint február 24-én indul majd a Discovery, melyen kijavították már az üzemanyagtartályon talált repedéseket. Az STS-133 lesz ennek az űrsiklónak az utolsó útja, melynek fő célja a Permanent Logistics Module csatlakoztatása lesz az űrállomáshoz. A Discovery érkezésével ez lesz az első és egyetlen eset, hogy mind a ötféle, aktuálisan rendelkezésre álló űrhajó-típus (űrsikló, ATV, HTV, Szojuz és Progressz) randevút ad majd egymásnak az űrben, hiszen a Szojuz TMA-01M is fent van még!

Mint múltkor írtam, ha minden rendben megy az Elektro-L meteorológiai műholddal, az megnyitja az utat az új Navigátor platformra épülő orosz csillagászati műholdak előtt is. A Szovjetunióban már a nyolcvanas években is készült két, meglehetősen nagy űrtávcső, a gamma- és röntgentartományban dolgozó GRÁNÁT illetve a lágy röntgen és ultraibolya fényben észlelő Asztron. A következő generációt képviselő Szpektr (Spektrum) sorozatot még a nyolcvanas évek végén álmodták meg, mint nagyméretű űrtávcsövek együttesét - nagyon hasonlóan a NASA által létrehozni kívánt Great Observatories programhoz. Az első tagja az oroszul Szpektr-RG, nemzetközileg hol Spectrum Röntgen-Gamma, hol Spectrum X-Gamma (SRG / SXG) néven ismert obszervatórium lett volna.

Szpektr-RG / SRG / SXG (első felvonás)

A rengeteg műszerrel, öt különböző távcsővel és két teljeségbolt-monitorral felszerelt monstrum igen széles nemzetközi kooperációban épült, 20 intézet közreműködésével egy tucat országból. Csakhogy az oroszok sehogy sem tudták teljesíteni a maguk részét, hiába irányították szinte az összes űrkutatási költségvetésüket (ami eleve túl kevés volt) ebbe a projektbe. Az ígért start '96-ból szép lassan 2003-ra csúszott, és 2002-ben végleg halottnak nyilvánították az SRG-t. A megépült műszerek nagy része raktárba vagy múzeumba került, mint például a féltonnás, brit vezetéssel épült JET-X röntgentávcső. Üdítő kivétel volt viszont az Tel-Aviv University által készített TAUVEX UV-távcső, melyet továbbfejlesztettek, és az indiai GSAT-4 műholdon tavaly majdnem repült is (végül szerencsére nem - az ugyanis felszállás közben megsemmisült).

Így nézett volna ki a műszerekkel teletömött, hatalmas SRG röntgen- és gammatávcső.

A félkész SRG az NPO Lavocskin szerelőcsarnokában. A nagy drapp huzat alatt a SODART (Soviet-Danish Röntgen Telescope), a fekete alatt a JET-X (Joint European Telescope - X-ray) található. a Még több - nem valami jó minőségű - fotó itt található.