Elkezdődött a K2 küldetés

2014.01.31. 02:14

Nem, a cím nem tévedés: nem nyergeltem át hegymászásra és a NASA sem kivételezik a Keplerrel.

A Kepler Science Team ilyen menő: az őszi, szinte teljesen bizonytalan helyzettől mára odáig jutottak, hogy a Kepler a jelen pillanatban is méréseket végez. Ez egy egy hónapig tartó, kifejezetten a technikai célú tesztmérés, ahol a fő hangsúly a biztos működésen és az egyensúlyozási képességen van. Persze adatokat is kapunk majd belőle, de valamelyest nekünk is meglepetés lesz, melyik csillagok kerültek végül a mérési listára. Mindenesetre a kijelölt terület környékén különböző adatbázisokban találtunk 143 RR Lyrae csillagot meg néhány más típusút is, azokból csak lesz valami.

Dec2013SAP.png
A decemberi, hatnapos teszt eredményeit mutatja a fenti ábra. Az egyedi pontok szórása a vége felé ezrelék alá csökkent, hosszabb időre átlagolva, további finomhangolásokkal pedig még kisebb lesz.



Már decemberben voltak iránytartási tesztek: hat napon át mért a távcső, eközben 12 óránként ellenőrizte az iránytartást és 48 óránként újraszabályozta a két maradék lendkereket. A csillagok elmozdulása eközben három pixelen belül maradt. A pontosság vizsgálatához kiválasztottak egy csillagot, és megmérték, hogy egy hat óra hosszú tranzitot mekkora zaj terhelne. Az eredmény 87 ppm (vagyis 87 a millióhoz), ami nagyon jó érték: az eredeti pontosság 20 ppm körül volt, és az előzetesen néhány százas értéket becsültek. A Kepler tehát továbbra is egy kiváló bolygókereső távcső maradt.

CampaignSky.png
A kijelölt területek az Ekliptika mentén.


Végül, tekintve, hogy a NASA felülvizsgálat csak májusban fog megtörténni, egy teljes K2 kampányt is bezsúfoltak az addig tartő időszakba. A nulladik kampány szépsége, hogy még a 2012-14-es meghosszabbítás kontójára levezényelhető. A kijelölt égterület az Ikrek csillagképbe esik, és majdnem teljesen a Tejút sávjába fog belenézni az űrtávcső, csak épp nem a középpont, hanem a külső tartományok felé.

rhoregion_andreo_big.jpg

A 2. számú mezőbe a rho Ophiuchi körüli csodaszép régió is beleesik majd.


A későbbi területeket, az 1. számú kampánytól kezdve, már csak akkor fogja mérni a Kepler, ha a K2 program ténylegesen is zöld utat kap, pedig is tartogatnak érdekességeket. Az 1. égterület merőlegesen kinéz majd a Tejútból: a Szűzben a Virgo-halmaz galaxisai ideális jelöltek lesznek szupernóvák keresésére, és telis-tele lesz a terület halo-beli RR Lyrae csillagokkal. A 2. terület a Tejút középpontja közelépe fog tekinteni, a Skorpió felső részébe, ahol rengeteg fiatal csillag is van. A 3. és 8. területbe a Neptunusz és Uránusz fognak beleesni. A 4.-be a Fiastyúk, az 5.-be az M67 nyílthalmazok férnek be, utóbbiban épp a közelmúltban azonosítottak három exobolygót. Végül az utolsó, 9. mező egyenesen a Tejút középpontjába fog nézni, és kifejezetten mikrolencsézést fog keresni. Az érdekessége, hogy ekkor nem a Földnek háttal, hanem pontosan felénk fog fordulni: a nagyon fényes bolygókorong ugyan rossz hatással lesz a mérési pontosságra, de csak így lehet majd földi távcsövekkel is szimultán méréseket végezni. A mikrolencsék esetén a több helyről végzett megfigyelésekkel sokkal pontosabban meg lehet majd határozni, hogy pontosan mekkora csillag és bolygó, milyen távolságban okozza a lencsézést. Ez feloldhatja az olyan problémákat is, mint ami az első lehetséges exohold-detektálásnál felmerült.

Persze mindez csak akkor történik meg, ha a NASA ténylegesen megadja a szükséges kb. 18 millió dollárt a K2-re. (Mármint plusz pénzt: az eredeti adatok feldolgozása és archiválása mellett kell majd az új missziót menedzselni.) A törvényhozás közös 2014-es költségvetési salátatörvénye mindenesetre bíztató, 668 millió dollárt irányoz elő az asztrofizikai divíziónak, majdnem annyit, mint a Szenátus eredeti terve (678) és többet, mint a Fehér Ház eredeti terve (642) vagy a Képviselőház saját javaslata (622). Májusban minden kiderül.

 

Szerző: lacalaca

6 komment

Címkék: k2 kepler nkp

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr255785436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2014.01.31. 13:27:47

@winston01: vazze. Kösz, javítottam.

fidusz 2014.02.01. 04:46:56

És milyen gyakran váltanának majd az egyes területek között? Vagy várjuk meg előbb a döntést?

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2014.02.01. 20:31:12

@fidusz: 80-85 napig tud egy területet mérni. A fix pont a negyedik mező, amibe a Fiastyúk esik, az összes többit ahhoz képest lehet tologatni (időben és az ekliptika mentén is).

fidusz 2014.02.11. 20:23:36

@lacalaca: Értem. Akkor nem ők fogják felvedezni a Virgo-halmazban feltűnő összes szupernóvát, mert a 80-85 nap nem a teljes láthatósági időszak...

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2014.02.11. 20:54:42

@fidusz: sőt, olyan a pálya és a látóirány geometriája, hogy a Kepler akkor néz egy adott területet, amikor az a Földről épp eltűnik a Nap mögött. Szóval biztos, hogy nem veszi el a földi felfedezéseket. ;)
süti beállítások módosítása