Lehet, hogy nem is olyan ritka esemény, hogy apró égitestek ütköznek a legnagyobb bolygónak? A Shoemaker-Levy 9 showja után az első ilyen eseményt még tavaly júliusban sikerült megfigyelni. Közel egy évvel később, június 3-án ugyanaz az amatőrcsillagász, Anthony Wesley ismét a Jupitert észlelte, amikor egy hirtelen kifényesedő foltot látott a bolygó korongján. (Vicces egybeesésként néhány órával előtte vált nyilvánossá a Hubble tavalyi felvétele...) Míg tavaly csak az utóhatást, a légkörben megjelenő sötét foltot látta, ezúttal magát a tűzgömböt sikerült megörökítenie. És ez igen szerencsésnek bizonyult, ugyanis a 2010-es esemény nem hagyott maradandó nyomot a bolygón - feltehetően egy kisebb égitest okozta, ami a légkör legfelső rétegeiben megsemmisült. Hogy mekkora lehetett, azt még nem publikálták, de a tavalyi, nyomot hagyó égitest maximum 1 km átmérőjű lehetett, ez még annál is kisebb.

 

 

Csakhogy ezzel nem értek véget az események: augusztus 20-án Masayuki Tachikawa japán amatőrcsillagász videózta az óriásbolygót, mikor kísértetiesen hasonló eseményt rögzített. Hamarosan ezt a becsapódást is megerősítette független megfigyelés. Ezúttal Anthony Wesley borult ég miatt kimaradt a buliból.

 

 

Nem csak amatőrök távcsövei figyelték ezen az éjszakán a Jupitert: két profi csillagász a Keck II óriástávcsővel is a bolygót észlelte Hawaii-ról. Remélhetőleg nekik is sikerült rögzíteni az eseményt, de még várni kell a képek feldolgozására. Annyi biztos, hogy Jupiter vidékén is "zajik az élet", apró égitestek bombázzák, ahogy minket is, meteorok és tűzgömök formájában. Másrészt, hiába az egyre nagyobb égbolt-felmérő programok, robottávcsövek és űrszondák, a XXI. században is elérhet szenzációs eredményeket amatőrcsillagász egy kis-közepes távcsővel és kellő elkötelezettséggel. Észlelésre fel!

 

 

A 2010. augusztus 20-i esemény videófelvétele.

 

 

A 2010. június 3-i esemény felvétele, összehasonlításképp.

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr872243584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása