Sokan a mai napig úgy képzelik el a csillagászatot, hogy este kimegyünk a távcsőhöz, belenézünk, és megállapítunk valamit a csillagokról. Csakhogy ez már több, mint száz éve nem így megy. Egyrészt manapság mi is napról-napra a monitort bámuljuk, hiszen az adatfeldolgozástól a modellszámításokon át a cikkírásig minden beleköltözött a számítógépbe. Másrészt a fényt sem a retinánkkal rögzítjük, hanem kamerákkal. A detektor a műszered fele, tartja a mondás, vagyis nagyon nem mindegy, mi és hogyan kerül végül a pixelekre. Egyszerűbb esetben az égbolt egy apró részének a fényképét rögzítjük.

Bonyolultabb esetben a fényt széthúzzunk hullámhosszak szerint: a csillag színképét rögzítjük. Így néz ki ez a gyakorlatban:

A fénykép egy echelle spektrográf összeszerelése közben készült, a végleges felvételt a téglalap helyére került CCD kamera rögzíti. A színképből nagyságrendekkel több információt kinyerhetünk, mint az egyszerű fényképekből: a csillag felszíni hőmérsékletét, a méretéhez köthetően a felszíni gravitációs gyorsulását, a kémiai összetételét, az esetleg körülötte lévő gáz és por szerkezetét, de még akár a mágneses tere erősségét vagy a felszínének sajátosságait is ki lehet következtetni.

De ez nem egyszerű feladat: sok tanulást kíván és rengeteg buktatót rejt. Hogy egy kicsit jobban képben legyek, május közepén részt vettem egy egy hetes workshopon, a dániai Aarhusban. Az egy hét alatt átvettük az elméleti tudnivalókat (például hány jelenség torzítja el a színképvonalakat és mikor lehet egyáltalán megkülönbözetni őket), illetve gyakorlati feladatokat is végeztünk. Már legalábbis amikor nem verte le a 30 ember közös elszántsága az épület wifijét, áramellátását, vagy a szervert.

Újonnan szerzett spektroszkópiai ismereteim kiválóan letesztelhetőek lesznek a nyár során, amikor a MOST űrtávcső számomra készülő méréseivel párhuzamosan színképeket fogunk felvenni a szombathelyi Gothard Asztrofizikai Obszervatóriumból és egy kisebb amerikai egyetemről is. Sőt, ha minden jól megy talán egy harmadik műszert is sikerül bevonnunk. És végre érteni is fogom, mit látunk majd bennünk!

(Ahogy azt Móricka elképzeli...) :D

Sajnos a folytatás már kevésbé egyértelmű. Az egész méréssorozatot meg akartuk ismételni jövőre, de úgy tűnik, ősszel a Kanadai Űrügynökség leállítja a MOST-ot. A témáról a csillagászati hírportálon írtam bővebben. Ilyen ez az űrtávcső-biznisz...

A védésen tehát túl vagyok, doktor még viszont még hivatalosan nem vagyok - az majd csak akkor lesz, ha végre az egyetemi doktori tanácsig eljut a védés híre, és rábólintanak. És akkor még mindig nem lesz a kezemben az oklevél. De nyárra talán ezen is túl jutunk.

Az élet ettől persze nem áll meg. Legutóbb ott hagytam abba, hogy az első K2 pályázataink sikerén felbuzdulva az első "hivatalos" mezőre még bátrabbak lettünk. Először is felkutattunk és megpályáztunk nem kevesebb, mint 133 RR Lyrae csillagot. Összehasonlításul: az eredeti mezőn mindössze kb. 40 ilyen csillagot ismertünk. A rengeteg találatért örök hálával tartozunk a LINEAR és Catalina kisbolygókereső programoknak, amelyek sokszor és alaposan végigmérték az égbolt jelentős részét.

A Catalina Sky Survey egyik távcsöve, az 1,5 m-es, nagy látómezejű (f/2-es!) műszer a Mount Lemmonon, Arizonában. Köszcsipuszcsi! Fotó: CSS.

A kutakodás közben azonban három másik csillag is felkeltette a figyelmem: ezek igen halványak voltak, és az egyik fő csillagászati adatbázis, a SIMBAD mindegyikhez egy bizonyos szakcikket rendelt hozzá. Kiderült, hogy ez a három csillag a Tejútrendszeren kívül található, az aprócska Leo-IV törpegalaxisban. Osztottunk-szoroztunk, előszedettük a cikket író olasz kollégákkal az eredeti adatokat, és végül a 3 RR Lyrae-t és 19 másik csillagot bejelöltünk a Leo-IV-ben is. A leghalványabbakban vélhetően nem fogunk látni semmi érdemlegeset, de ki tudja - a legutóbbi információk szerint a Kepler képes lehet akár az eredeti pontosságot is egy kettes faktoron belül megközelíteni.

A Leo-IV törpegalaxis. Balra: a Hubble felvétele, itt kb a fele van rajta. Középen: csak a háttérgalaxisok. Jobbra: csak a Leo-IV csillagai. És ez még nem is a legkisebb ilyen gyösz, ami itt ólálkodik a Tejútrendszer körül! Fotó: NASA/ESA/STScI.

Titkon abban bíztam, hogy mire a hónap végéig megírom a posztot, kapunk hírt a pályázatról, de még nem jeleztek vissza. Közben lassan a 2-3. mező pályázatait is be kell adnunk. A kettes mező különlegessége, hogy az ég egyik legszebb helyére viszi a Keplert, a Skorpió-Kígyótartó vidékére, ahol többek között a ρ Ophiuchi ködkomplexum is található. Ez itt:

Fotó: Jason Jennings.

Ami engem igazán érdekel ezen a képen, az a kis csomósodás jobbra, a sárgás és pirosas ködök között. Az a Messier-4 nevű gömbhalmaz, és tele van olyan változócsillagokkal, amelyek minket érdekelnek. A Keplernek mondjuk meglehetősen gyenge a felbontása (4 ívmásodperc per pixel), úgyhogy egyáltalán nem fog ilyen szép képeket készíteni, és a halmaz közepe is egybe fog olvadni. De mindenképp meg kell próbálni: a gömbhalmazok is, és a Leo-IV is a Tejútban található vegyesfelvágottól eltérő populációt jelent, így (a szintén a 2. mezőn található Messier-80-al együtt) már négy különböző mintát tudunk majd összehasonlítani.

Érdekes látni, hogy hogyan alakítja át a tudományos közösség az eredetileg céltávcsőnek épült Keplert egy kvázi általános obszervatóriummá. A CSFK-ból például a Naprendszeres csoport kiderítette, hogy a távcső pont arra néz, ahol a Kuiper-öv objektumainak látszólagos égi mozgása a leglassabb, úgyhogy a Kepler jó eséllyel a legfényesebb példányokra is rá tud majd nézni.

És a harmadik számú mezőben ott fog bolyongani a Neptunusz is.

Téma tehát van bőven. A mostani pályázatokat május 9-ig kell benyújtani. Utána már csak az izgalom marad, hogy átmegy-e a K2 terve a NASA asztrofizikai felülvizsgálatán, és lesz-e gyümölcse is az elmúlt három hónap munkájának...

Hát ez is megvolt. Márciusban megvédtem a disszertációm. Tulajdonképpen nem is volt vészes a dolog, a legnagyobb gondot a terem rejtett biztosítéktáblájának megtalálása okozta, hogy a konnektorokban is áramoljon a delej. Végül summa cum laude minősítést kaptam, de egyelőre még hivatalosan nem vagyok PhD, ahhoz meg kell várni, hogy eljusson az Egyetemi Doktori Tanácsig a híre a dolognak, és rábólintsanak. A hivatal malmai... Mindenesetre a tézisek és a disszertáció elérhetőek a doktori.hu-n, ide pedig feltöltöttem a prezentációmat.

Provizórikus doktorként, jelenlegi főnökömmel, Szabó Róberttel és témavezetőmmel, Kolláth Zoltánnal.

De nem csak ezzel töltöttem az időt. Február-márciusban a Kepler K2 programjához gyűjtöttünk számunkra érdekes csillagokat és több pályázatot is benyújtottunk. A nulladik, jelmezes főpróba kampány már el is indult,  március közepe óta méri a területet az űrtávcső. Ez a látómező az Ikrekbe esik, lényegében a téli Tejútba, és az M35 nyílthalmazt is tartalmazza. Esténként egyelőre még tőlünk is látható, az Orion felett, a szép fényes Jupitertől nyugatra (jobbra). A Tejút jó és rossz hír is számunkra: rossz, mert a nagy csillagsűrűség miatt a kisbolygó-kereső programok elkerülik, pedig a nagy és jellegezetes fényességváltozásokat mutató RR Lyrae csillagokat könnyű ezeknek az adataiból kiszűrni. Így csak 10 csillagot találtunk, amiket egyéb úton-módon fedeztek fel, és bele is estek a CCD-k által lefedett területbe. Máshol szerencsére sokkal több lesz majd:

A K2 mezők és az ismert RR Lyrae csillagok eloszlása az égbolton. A nagyon sűrű mezők azok, ahol kisbolygó-kereső felmérések alaposan végignézték az eget. Látszik, hogy a Tejútat elkerülik, és az északi égbolton dolgoztak (az adatok a LINEAR és a Catalina Sky Survey-ből vannak). 19 óránál, alul a Tejút központi dudora van, az OGLE, MACHO mikrolencse-kereső programjai dolgoznak ezen a területen.

RR Lyrae-ből rengeteg van a galaxisban, ellenben a cefeidák ritkább állatfajta. A cefeidák tulajdonképp nem egy homogén csoport, de sok közülük (a klasszikus delta Cephei típus) fiatal szuperóriás, amelyek a Tejút mentén tömörülnek. Találtunk is 13-at a nulladik mezőn, ezzel nagyjából megduplázva az eddig űrből mért cefeidák számát. És ez még csak az első K2 kampány! Persze vannak köztük jelöltek is, amelyekről kiderülhet, hogy mondjuk fedési kettősök de akkor is szép mintánk lesz.

A cefeidák szépen kirajzolják a Tejút ívét az égbolton.

A nulladik kampányban összesen 7744 csillagot választottak ki észlelésre. Talán a legjobb fokmérője a munkáknak, hogy ebből mindössze 13 csillagot fognak rövid mintavételezésű (fél óra helyett egy perces) módban mérni, és a 13 közé befért egy RR Lyrae és egy cefeida is! Az egyes számú pedig mezőre még bátrabbakká váltunk - de erről majd a következő posztban.

A Jedlik Ösztöndíj egyik választható vállalása volt a blogírás. Nekem ez alapjában véve egy jó indok volt arra, hogy a Cydoniát némileg átalakítva továbbvigyem, de többen az ösztöndíjak hatására kezdtek el ilyen formában írni a munkájukról. A lista elérhető a Nemzeti Kiválóság Program honlapján, sajnos korrekt kezdőoldalt nem tudok linkelni, csak tudományterületek szerintit, de kigyűjtöttem a listát ide:

• Agrártudományok
• Bölcsészettudományok
• Hittudományok
• Műszaki tudományok
• Művészetek
• Orvostudományok
• Társadalomtudományok
• Természettudományok

Én a természettudományos blogokat néztem át alaposabban, de érdemes mindbe belenézni, hátha egy érdekes címre bukkan az ember. A mi listánkban egy másik régi motorost is felfedeztem, a Tűzhányó blogot, akik már jó pár éve tudósítanak a vulkánok viselt dolgairól. 

Még nem volt időm alaposabban végigszondázni a teljes listát, úgyhogy az olvasóra bízom a felderítést, van pár nagyon ígéretes cím (Nagyvárosi szitakötő, Póknapló, Chemical Johnny), és pár zsákbamacska "Kutatói blog" is, úgyhogy csak a csillagászathoz kapcsolódó blogokat említem meg külön. Gabányi Krisztina ugyanabban a pályázati körben kapott Magyary ösztöndíjat, mikor én a Jedliket (előbbi posztdokok, utóbbi doktorjelöltek számára volt kiírva), és aktív galaxismagokkal illetve interferometriás mérésekkel foglalkozik, már jó pár bejegyzést írt a blogba, ami az activegalacticnuclei.blogspot.hu címen érhető el. Plachy Emese idén januártól nyert Jedlik ösztöndíjat, és az enyémhez elég közeli témában dolgozik, pulzáló változócsillagokat kutat, a fényváltozásokból igyekszik a csillagbelső dinamikai viszonyait feltárni. Az ő első posztja a ljapunov.blog.hu címen érhető el. Olvassátok őket is szeretettel!

Nem, a cím nem tévedés: nem nyergeltem át hegymászásra és a NASA sem kivételezik a Keplerrel.

A Kepler Science Team ilyen menő: az őszi, szinte teljesen bizonytalan helyzettől mára odáig jutottak, hogy a Kepler a jelen pillanatban is méréseket végez. Ez egy egy hónapig tartó, kifejezetten a technikai célú tesztmérés, ahol a fő hangsúly a biztos működésen és az egyensúlyozási képességen van. Persze adatokat is kapunk majd belőle, de valamelyest nekünk is meglepetés lesz, melyik csillagok kerültek végül a mérési listára. Mindenesetre a kijelölt terület környékén különböző adatbázisokban találtunk 143 RR Lyrae csillagot meg néhány más típusút is, azokból csak lesz valami.

A decemberi, hatnapos teszt eredményeit mutatja a fenti ábra. Az egyedi pontok szórása a vége felé ezrelék alá csökkent, hosszabb időre átlagolva, további finomhangolásokkal pedig még kisebb lesz.

Már decemberben voltak iránytartási tesztek: hat napon át mért a távcső, eközben 12 óránként ellenőrizte az iránytartást és 48 óránként újraszabályozta a két maradék lendkereket. A csillagok elmozdulása eközben három pixelen belül maradt. A pontosság vizsgálatához kiválasztottak egy csillagot, és megmérték, hogy egy hat óra hosszú tranzitot mekkora zaj terhelne. Az eredmény 87 ppm (vagyis 87 a millióhoz), ami nagyon jó érték: az eredeti pontosság 20 ppm körül volt, és az előzetesen néhány százas értéket becsültek. A Kepler tehát továbbra is egy kiváló bolygókereső távcső maradt.

A kijelölt területek az Ekliptika mentén.

Végül, tekintve, hogy a NASA felülvizsgálat csak májusban fog megtörténni, egy teljes K2 kampányt is bezsúfoltak az addig tartő időszakba. A nulladik kampány szépsége, hogy még a 2012-14-es meghosszabbítás kontójára levezényelhető. A kijelölt égterület az Ikrek csillagképbe esik, és majdnem teljesen a Tejút sávjába fog belenézni az űrtávcső, csak épp nem a középpont, hanem a külső tartományok felé.

A 2. számú mezőbe a rho Ophiuchi körüli csodaszép régió is beleesik majd.

A későbbi területeket, az 1. számú kampánytól kezdve, már csak akkor fogja mérni a Kepler, ha a K2 program ténylegesen is zöld utat kap, pedig is tartogatnak érdekességeket. Az 1. égterület merőlegesen kinéz majd a Tejútból: a Szűzben a Virgo-halmaz galaxisai ideális jelöltek lesznek szupernóvák keresésére, és telis-tele lesz a terület halo-beli RR Lyrae csillagokkal. A 2. terület a Tejút középpontja közelépe fog tekinteni, a Skorpió felső részébe, ahol rengeteg fiatal csillag is van. A 3. és 8. területbe a Neptunusz és Uránusz fognak beleesni. A 4.-be a Fiastyúk, az 5.-be az M67 nyílthalmazok férnek be, utóbbiban épp a közelmúltban azonosítottak három exobolygót. Végül az utolsó, 9. mező egyenesen a Tejút középpontjába fog nézni, és kifejezetten mikrolencsézést fog keresni. Az érdekessége, hogy ekkor nem a Földnek háttal, hanem pontosan felénk fog fordulni: a nagyon fényes bolygókorong ugyan rossz hatással lesz a mérési pontosságra, de csak így lehet majd földi távcsövekkel is szimultán méréseket végezni. A mikrolencsék esetén a több helyről végzett megfigyelésekkel sokkal pontosabban meg lehet majd határozni, hogy pontosan mekkora csillag és bolygó, milyen távolságban okozza a lencsézést. Ez feloldhatja az olyan problémákat is, mint ami az első lehetséges exohold-detektálásnál felmerült.

Persze mindez csak akkor történik meg, ha a NASA ténylegesen megadja a szükséges kb. 18 millió dollárt a K2-re. (Mármint plusz pénzt: az eredeti adatok feldolgozása és archiválása mellett kell majd az új missziót menedzselni.) A törvényhozás közös 2014-es költségvetési salátatörvénye mindenesetre bíztató, 668 millió dollárt irányoz elő az asztrofizikai divíziónak, majdnem annyit, mint a Szenátus eredeti terve (678) és többet, mint a Fehér Ház eredeti terve (642) vagy a Képviselőház saját javaslata (622). Májusban minden kiderül.

A december mozgalmas hónap volt. A 7-8-i hétvégét Bécsben töltöttem - no nem azért, hogy puncsozzak és túlárazott bigyókat vegyek a Christkindlmarkton meg a Mariahilferen. Helyette a bécsi Asztrofizikai Intézetbe mentem, hogy a MOST űrtávcső tudományos ülésén vegyek részt. A két nap alatt az egybegyűltek bemutatták, hogy mi mindent hoztak ki a már begyűjtött megfigyelésekből, illetve új célpontokat javasoltak 2014 első félévére. Több javaslat is érkezett például a Kepler által vizsgált csillagok felkeresésére. A MOST ideális eszköz lehetne között messzi, éves keringési idejű exobolygó-jelöltek ellenőrzésére, amelyekről csak 2-3 fedést sikerült a Keplerrel megfigyelni. Persze mivel sokkal kisebb a távcsöve és a Föld körül keringve érzékeny a szórt fényre, a fotometriai pontossága elmarad a Keplerétől, de távoli gázbolygókat azért képes lenne detektálni.

A bécsi Egyetemi Csillagvizsgáló, ahol az Asztrofizikai Intézet található.

Ennél a pontnál némileg elbizonytalanodtam. Az általunk javasolt, legérdekesebb csillag pontosan a Kepler-mező alatt, attól tíz fokra délre található az égen. Bár a V473 Lyrae igazán érdekes célpont - az egyetlen ismert cefeida csillagról beszélünk, aminek a fényváltozásai periodikusan erősödnek-gyengülnek -, azért a Kepler-csillagok tömegéhez képest nem sok eséllyel indult. Aztán pontosabb információkat kaptunk Kanadából, az űrtávcsövet üzemeltető kutatóktól: a Kepler-terület egyáltalán nem elérhető a MOST számára. Talán mégsem jöttem hiába.

Egyre inkább körvonalazódik, mit lehet kezdeni a Kepler űrtávcsővel, most, hogy csak két lendkereke maradt működőképes. Az már biztos, hogy az eredeti területet nem fogja tovább észlelni, hanem némileg változni fog a munkamódszere. A harmadik lendkerék hiánya miatt a Nap sugárnyomása elforgatja az egész űreszközt, ezért olyan pozíciót kellett neki találni, ahol ki tudja egyensúlyozni ezt a hatást. Emellett az sem árt, ha hosszabb időn át ugyanazt is látná az égboltból.

Az sem mindegy, hogy a távcső bal- és jobboldalát hogy süti a nap. A teljes infografikáért klikk a képre!

Az új, egyszerűen K2-nek elnevezett küldetés az Ekliptika, vagyis a Föld pályasíkja mentén fog vizsgálódni. (A kettes szám jelen esetben nem csak a 2.0-ás programra, hanem a két lendkerékre is utal.) Apró bökkenő, hogy a Napot is e mentén látjuk az égen egy év alatt körbejárni: emiatt a Kepler csak kb. 83 napig tud egy adott égterületet megfigyelni. A kezdő időpont az, mikor már kellő napfényt tudnak a napelemek gyűjteni ferdén hátulról, a záró pedig, mikor ferdén elölről már közel kerül a látómezőhöz a Nap, és problémás lesz a távcső belsejébe jutó szórt fény. Azért fog egyébként fenékkel előre repülni, mert ellenkező esetben felénk nézne, és az igen fényes Föld ide-oda szambázna a látómezőben.

Persze a Kepler továbbra sem lesz képes az egész, 96 megapixelt lefedő felvételeket elmenteni, továbbra is csak kiválaszott csillagok képeit fogja rögzíteni. Ehhez pedig ki kell választani azokat a csillagokat, látómezőnként 10-20 ezret, amik leginkább érdeklik a kutatókat. Minket többek között az RR Lyrae típusú csillagok érdekelnek, így ezekre koncentráltunk. Elsőként a Simbadot túrtuk fel. A Simbad a csillagászok egyik fő információforrása: hatalmas mennyiségű égitest adatai, mérései, bibliográfiája előkereshető vele. Persze a Simbad messze nem teljes. Szerencsére az RR Lyrae csillagok fényváltozása meglehetősen jellegzetes, így automata pipeline-okkal is viszonylag könnyen kiszűrhetőek. példának okáért a kisbolygókat kereső Catalina Sky Survey és LINEAR programok felvételeiről is rengeteget katalogizáltak. Összességében olyan hatezer detektálást gyűjtöttem össze, de ezek közül még ki kell szűrni azt a néhány száz csillagot, amik több katalógusban is felbukkannak.

Ismert RR Lyrae csillagok az ekliptika-menti tíz fokos sávban, ebből lehet majd válogatni. A két lyuk az a terület, ahol a Tejút sávja metszi az Ekliptikát: ezeket a kisbolygókereső programok elkerülik, mert túl sűrűn vannak a csillagok. A nagy, sűrű háromszög az OGLE projekt által vizsgált égrész a Tejút központi dudora irányában: a mikrolencsézés kereséséhez nekik pont, hogy nagyon sűrű háttér kell.

A K2 célpontlistáján a többi munkacsoport, exobolygósok, kettőscsillagosok, galaxisokban és másokban érdekelt kutatók is csiszolják. Persze a megadott égitesteknek csak egy kis részét fogja ténylegesen megmérni az űrtávcső, sokakat felvillanyozott a lehetőség, hogy olyan égitestek is beleeshetnek majd a szórásba, amik az eredeti mezőről egyszerűen hiányoztak.

Ezekkel viszont még csak az alaptábort állítjuk fel, a csúcstámadás csak később, tavasszal jön, mikor a K2-t a NASA asztrofizikai programjainak felülvizsgálata (Senior Review) értékeli. Itt dől el, hogy mire jut majd pénz a következő két évben és mire nem. Mivel a költségvetés szűkös, ezért nagy versenyre számítunk. A K2 csúcstámadása sokkal inkább a Senior Review lesz, mint a távcső tényleges működésre bírása. Sőt, még akkor is gazdagabbak leszünk pár hétnyi adattal, ha nem fogadják el végül, mert az üzemeltetők pár hétre való tesztmérést a K2 üzemmódban addigra már elvégeznek. Az első eredmények pedig bíztatóak!

A K2 első fénye: egy standard hoszúságú, 30 perces expozíció a Nyilas csillagkép egy részéről. A minőségbeli eltérés kevesebb, mint 5% az eredeti üzemmódhoz képest.

A Kepler és a CoRoT űrtávcsövek ugyan üzemen kívül vannak, de ez nem jelenti azt, hogy nem maradt több űrtávcsövünk, amit használhatunk a kutatásokhoz. Van más is, amellyel hosszan, megszakítatlanul és nagyon nagy pontossággal lehet mérni csillagok fényességét - igaz, ezek jóval kisebbek. Az egyik ilyen apróság, a MOST, idén ünnepelte a tizedik születésnapját. A MOST (Microvariability and Oscillations of STars), Kanada első űrtávcsöve, 2003-ban állt pályára. Az icipici, mindössze 15 kg súlyú műhold icipici távcsővel van szerelve: a főtükör mindössze 15 cm átmérőjű. (Összehasonlításul: CoRoT: 27, Kepler: 95, Hubble: 240 cm - és a fénygyűjtés nem is pont ettől függ, hanem a felülettől.)

A MOST és apukája, Jaymie Matthews. A bőrőnd a műhold maga, előtte az optikai rendszer, vagyis maga a távcső másodpéldánya. Nem nagy. (Fotó: CSA)

Könnyed esti olvasmányom az elmúlt hetekből:

Igen, ez már a disszertáció, ezt írtam és javítottam eddig, ezért ritkák a posztok. Tudom, lámpafény mellett, tablettel fotózva nem sok minden látszik a képen, de hamarosan elérhető lesz az eredeti, és mindenki lapozgathatja mind a 109 oldalát, ha nem tud este elaludni. De ez már lényegében a végleges változat, a következő lépés már a profi nyomtatás és köttetés lesz. Meg a papírhegyek előállítása a beadáshoz (3 kötött és 3 spirálozott példány, 10 (tíz) tézisfüzet, 3 önéletrajz, legalább 2 cikk 3 példányban, nyilatkozatok, stb.). Már ezzel is haladok:

Balról: tézisfüzetek (mind a tíz, szépen összetűzve, ezt akár el is olvashatjátok). Ez lényegében a zanzásított verziója a dolgozatnak, illetve ez tartalmazza feketén-fehéren, mik az általam elkövetett, új tudományos eredmények. Mellette a három legfontosabb publikáció, 3-3 példányban. Ebben a dolgozatban még volt anyag, vagy hogy szokták ezt mondani. Végül az angol nyelvű összefoglaló, meg egy nyilatkozat. És ez még nem az összes, kell még önéletrajz és MTMT-ből előállított publikációs lista is. Hogy mi az MTMT? Nem akarjátok ti azt tudni... De ha mégis, az MTMT a Magyar Tudományos Művek Tára, ami a magyar kutatók által előállított művek, cikkek, könyvek, jegyzetek, egyszóval minden és bármi bibliográfiája... lehetne, ha nem lenne horror a kezelhetősége. Egyelőre még küzdök, hogy minden írásom benne legyen a saját listámban.

Szeptember 20-22. között zajlott a Magyar Csillagászok Találkozója, mely jó pár év szünet után ismét összehozta a magyar, csillagászattal és határterületeikkel foglalkozó kutatókat és hallgatókat. Az eseménynek a kies Grandhotel Galya adott otthont, Galyatetőn.

Fotó: Kuli Zoltán

Az összejövetelen meglehetősen nagy tömeg, nagyjából 90 fő vett részt - vagyis a meglehetősen fura foglalkozásunk ellenére nagyságrendileg minden százezredik ember az országban ide kötődik. A három nap alatt a tudományos eredményeken kívül egy rakás más téma is szóba került, mint az akadémiai és egyetemi kutatóhelyek helyzete, vagy az utánpótlás biztosítása és lehetőségei. De alaposan körbejártuk az ESA- és ESO-tagság lehetőségeit és feltételeit. A két betűszó az Európai Űrügynökséget (ESA - az európai NASA) és az Európai Déli Obszervatóriumokat (ESO - az óriástávcsövek Chilében) takarja: előbbivel végre megindultak a hivatalos tárgyalások a teljes jogú tagként való csatlakozásról.