Nem éppen mai hír, de azért térjünk vissza rá (főleg MTom kitartó ösztönzésére). Azt már régóta tudjuk, hogy Elon Musk célja a SpaceX-el nem elsősorban a minél jövedelmezőbb üzlet elérése volt, hanem az űrrepülés megreformálása, hogy az emberiség közelebb jusson a bolygóközi léthez (de tényleg). Ennek része az is, hogy a mai egyszer használatos rakéták, űrhajók helyett újrafelhasználható eszközöket használjunk. Ebben van ráció, csak ugye a space shuttle pont az elképzelés állatorvosi lova volt: nem volt elég biztonságos, viszont túl bonyolult volt, és csak részben újrafelhasználható, ráadásul iszonyú méretű infrastruktúrát kellett fenntartani hozzá. Most képzeljük el, hogy mondjuk egy tengerentúli repülés ára mennyi lenne a mostanihoz képest, ha minden egyes repülés után teljes átnézésen kéne átesnie a gépeknek, és folyton le kéne cserélni rajtuk, mittudomén, mondjuk a szárnyakat. Persze, az űrutazásnak komolyabb fizikai kihívásai vannak, de a cél az tényleg az lenne, hogy minimális ellenőrzés, majd tankolás után ismét rendelkezésre álljon az eszközünk.

Azt is tudtuk már, hogy mindig csekkolták, maradt-e valami a felküldött Falconok első fokozatából (nem), illetve a Dragont is gyárilag többször használatosra tervezték. A következő jelet egy, első pillantásra kevésbé a profiljukba illő projekt bejelentése adta. A Grasshopper névre keresztelt jármű egy VTVL (Vertical Take-off, Vertical Landing) rakéta lenne, vagyis olyan, amivel például az NGLLC-ből kinőtt cégek, mint a Masten és Armadillo foglalkoznak. A Grasshopper a Falcon-9 első fokozatából, egy Merlin-1D hajtóműből és leszállótalpakból állna. Hoppá, Falcon-9 első fokozat, akkor gyanakodjunk: nem a szuborbitális bizniszbe akarnak beszállni, hanem a visszatérő rakétafokozat leszállítását készítik elő. Ez már beleillik a képbe.

A lényeget már leírtam az előző posztban, most jöjjenek a képek. Vagyis állóképek a tévéközvetítésből, mert jobbak nincsenek. A kínaiak egyébként se nagyon törik magukat nagyfelbontású fotók közzétételével bármiről... Azt viszont nagyon hangsúlyozzák, és persze hírügynökségek, mint az MTI, egyből le is közlik, hogy ők biza a harmadik nemzet, akik dokkolást hajtottak végre az űrben. Jereváni rádió / kici óccó mód on: a hír igaz, csak akkor tegyük hozzá, hogy ők a harmadikak, akik két, emberek számára kialakított űreszközüket összekapcsolták. Ugyanis ha csak magát a dokkolás műveletet nézzük, akkor ott voltak a szovjetek, az amerikaiak, aztán a japánok egy kísérleti műhold-párossal, meg az ESA az ATV űrhajójával, és csak ötödiknek jött a Sencsou-8-Tiangong páros. Na de vissza lényegre: előbb egy perc videó a lényegről, a tovább után meg képek.

Már odafönt kering és a mai nap folyamán találkozik a Tiangong-1 miniűrállomás és a Sencsou-8 (Shenzhou) űrhajó, hogy végrehajtsák az első kínai dokkolást. Ilyesmit eddig csak az amerikai és szovjet/orosz űreszközök, valamint az európai ATV hajtott végre, illetve a japánok egy kísérleti műholdja.

A Tiangong-1 és a Sencsou-8 startja (j-b). A hordozórakéta mindkét esetben egy Long March 2F. Vagyis Hosszú Menetelés 2F. Vagy Csang Zeng 2F. Vagy LM-2F. Vagy CZ-2F. (Miért kell mindent elbonyolítani?) Credits: CMSE

Az első dokkolás után 12 napon át fognak együtt repülni, majd szétválnak és a Sencsou megpróbál újra dokkolni az állomáshoz. Végül a tervek szerint 17 nappal a start után landol az űrhajó visszatérő egysége a fedélzetén lévő kísérletekkel együtt. Ezek egy része egyébként német készítésű, mivel a kínaiak pár éve együttműködési megállapodást kötöttek a DLR kutatóközponttal. Íme egy animáció a küldetés menetéről. Egy másik változat alá a CCTV munkatársai valamilyen rejtélyes okból az "America the beautiful" dallamát keverték be - ezt azóta már eltávolították, és nem is hajlandóak kommentárt fűzni a dologhoz. Szerencsére a Guardian valamennyit megőrzött belőle az utókornak.

Ha rendben lezajlik ez a küldetés, jövő év elején indulhat majd a Sencsou-9, immár űrhajósokkal, hogy belakják a miniűrállomást, amit egy másik hasonló küldetés fog követni az év során. Utána pedig majd várhatjuk az új kínia űrállomás-modulokat, ugyanis 2020 tájára szeretnének felépíteni egy moduláris, a Mirhez hasonló felépítésű helyet is. Vagyis egy nagy központi modulhoz kapcsolódna néhány másik, valahogy így:

Ma délelőtt hibátlan startot produkált a Progressz M13-M űrhajó, és úton van az űrállomáshoz az ellátmánnyal. A logisztikai kérdéseknél sokkal fontosabb, hogy ezzel elhárult az akadály a Szojuz űrhajók elől, amik le voltak tiltva a legutóbbi Progressz hibája óta, és így újra mehetnek majd űrhajósok is. A következő startra már két hét múlva sor kerül, a Szojuz TMA-22 november 13-án indul, újra hat főre bővítve a legénységet. Na nem sokáig, egy hét alatt átadja az eddigi legénység az űrállomást az újaknak, és jönnek is le a Földre, mielőtt a fent várakozó Szojuz élettartama lejárna. Egy hónapig ismét három űrhajós lesz csak odafönt, és majd december 21-én bővül a létszám vissza hat főre a Szojuz TMA-03M érkeztével. Ők lesznek, akik már a SpaceX űrhajóját is tudják majd kezelni, tehát a Dragon legkorábban az év utolsó napjaiban startolhat, de könnyen lehet, hogy át fog csúszni a jövő év elejére.

A Progressz ezúttal nem csak ellátmányt vitt fel, utazik rajta egy 40 kg-os mikroműhold is, a Csíbisz-M, amit majd januárban indítanak útnak, miután a Pogressz levált az ISS-ről és magasabb pályára állt. A műhold az ionoszférát, illetve az ionoszféra-magnetoszféra és az űridőjárás kölcsönhatásait fogja vizsgálni. (Ami csak igen erőteljes jóindulattal nevezhető légköri viharjelenségeknek, kedves MTI!) Az oroszoknál úgy tűnik, vasárnap zárva az internet, mert fotókat a startról egész nap nem bírtak közölni. Jól kinéző videó a startról, hang nélkül, itt található, rosszabb minőségű, NASA TV kommentárral meg itt.

A képek az RKK Enyergia honlapjáról származnak - figyeljük meg a csarnokban szerényen megbújó, 1:1-es Burán modellt...

A Vénusz-szonda a tavaly decemberi sikertelen pályára állási kísérlet óta kering a Nap körül, és lassan eljön az ideje az első pályamódosításnak, ha 2015-ben ismét meg akarják próbálni a dolgot. Előtte azonban el kellett dönteni, hogy megpróbálják-e a sérült OME (Orbit Maneuver Engine) hajtóművet használni, vagy a maradnak a kis RCS (Reaction Control System) segédhajtóműveknél. Szeptemberben ezért elvégeztek több, pár másodperces próbát az OME-vel, de a hajtóerő az eredeti teljesítmény 13%-át érte csak el. Ez arra utal, hogy nem csak a fúvóka kiszélesedő "szoknyája" törhetett le, hanem az égéstér utáni keskeny torok is.

Az Akacuki (Akatsuki) spéci kerámia fúvókája az OME végén, illetve az apró RCS hajtóművek. Jobbra két eset a földi szimulációkból: meglévő torokkal olyan 350 N-t még képes lenne előállítani az eredeti 500-ból, de ha teljesen elpusztult a fúvóka, a gázok az égéstérből egyből az űr vákuumába jutnak. A gáz jelentős része oldalirányba távozik, és alig keletkezik hajtóerő (40-50 N).

Így hát a további manőverezést és majd a pályára állást is az RCS-el kell végrehajtani, aminek hátulütője, hogy nem fogják tudni annyira lelassítani a szondát, mint eredetileg tervezték, és távolabbi, jóval elnyúltabb pályára fog állni a bolygó körül. Szintén probléma, hogy ezek a hajtóművek a tudományos program alatti pályamódosításokra voltak szánva, így alacsony teljesítményűek, és sokkal kevésbé hatékonyak, mint a főhajtómű. Az RCS-ek ugyanis csak hidrazint használnak, amit katalizátorral alakítanak át folyadékból gázzá, míg az OME oxidálószer segítségével égette volna el, jóval nagyobb hajtóerőt elérve ugyanannyi hidrazinból. Így vagy a pálya marad tág, vagy manőverezni nem marad mivel.

Szaggatott vonallal az eredeti, 30 órás keringési idejű pálya, folytonos vonallal, meg nagyságrendileg amit el lehet érni a segédhajtóművekkel. A pontos értékeket még számolgatják még, de több tíz, sőt száz naphoz közelítő keringési periódus várható. (Képek a részletes japán jelentésekből.)

Egyértelmű, hogy jóval visszafogottabb tudományos programra lesz csak lehetősége az Akacukinak, a kérdés, hogy egyáltalán eljut-e a megvalósításig. Az űrszonda tervezett élettartama ugyanis négy és fél év, és ennél hosszabb időbe fog telni visszatalálni a Vénuszhoz. Ugyanakkor az utazás nagy részét hibernálva fogja megtenni, és nem egy példa volt már a nominális élettartamot egy-két-huszonötször túlélő űrszondákra. A küldetés fontosságát pedig jelzi, hogy a lassan kiöregedő Venus Express-en kívül egyelőre nincs nagyon mivel kutatni a Vénuszt: az amerikaiaknál mintha stigma lenne a bolygón, az oroszok meg tervezgetik ugyan a visszatérést a Venyera-D-vel, de az talán 2020 táján vgy később lesz reális...

Van a NASA-nak egy speciális megállapodási formája, a Space Act Agreement, amivel a szokásos kormányzati szerződésekre vonatkozó iszonyatos bürokratikus követelményrendszert (mint a magyar közbeszerzési eljárást) nagyrészt ki lehet iktatni. Az SAA-t a feltörekvő NewSpace cégek, startupok támogatására találták ki, ilyenekkel működik a COTS és CCDev program is. Egy ilyen szerződés tartalmazhat anyagi támogatást is, vagy csak egyéb hozzájárulást, például NASA iránymutatást bizonyos fejlesztésekhez. Az előbbiben részesült legutóbb a SpaceX-Boeing-Blue Origin-Sierra Nevada négyes a legutóbbi CCDev körben.

A Dream Chaser és a CST-100 (b-j) az Atlas-V-öt választották, a Blue Origin űrhajója (középen) meg addig, amíg a saját rakétájuk el nem készül.

Csakhogy azóta, több-kevesebb fanfárral, további három pályázó céggel is kötött pénzmentes SAA-t a NASA. Elsőnek az Atlas-V rakétáért felelős United Launch Alliance került sorra. Nem véletlenül, mivel a három űrhajójelölt, a SpaceX Dragonját leszámítva, ezt a hordozórakétát választaná legalább az első néhány startjához, csakhogy az Atlas-V-öt nem emberes űrhajó hordozására fejlesztették ki, a human-rating folyamat koordinálásában segédkezik most a NASA. Nem sokkal később az Ares-I utánérzet Liberty rakétát kitaláló ATK-Astrium kettős is megkapta a maga megállapodását. Az ATK nagyon nyomatja a saját tervét, épp csak az a szépséghibája, hogy eddig senki sem jelentkezett, hogy rátenné a maga űrhajóját...

Az Excalibur Almaz által felcicomázott TKSz kapszula. (EA)

És legutóbb az Excalibur Almaz volt soron. A man-szigeti cég ugye a szovjetek által kifejlesztett, de alig használt TKSz űrhajókat és két félkész Almaz űrállomást (a Szaljut katonai változata) vett meg, és azokat akarja újra üzembe helyezni. A megállapodás pontos tartalmáról semmit sem tudni, annyira fű alatt történt az egész ügy, hogy csak egy bizottsági meghallgatás programjából derült ki a léte. A NASA illetékeseiből sem lehetett sokat kihúzni azon túl hogy korlátozott mértékű technikai támogatást nyújtanak a rendszer fejlesztéséhez, és hogy a koncepciójuk hitelt érdemlő. Érdekes fejlemény, bár a CCDev pályázók közé is meghívták őket, szóval rajta vannak a NASA radarján.

A Boeing és a Bigelow Aerospace emberei kivonultak a sivatagba egy kamionnal meg egy űrhajó-modellel kicsit dobálódzni. A CST-100 az amerikai űrhajóknál eddig alkalmazott vízre landolás helyett szilárd talajra érkezne, de a szovjet/orosz és kínai módszerrel szemben nem fékezőrakétákkal lassítanák a földet érést, hanem légzsákokkal. Na nem ez az első ilyen teszt az Állmaokban, mert eredetileg az Oriont is el akarták látni ezzel a technológiával, (teszt itt) de aztán a dolog szépen kikopott a tervekből, és maradtak a vízre érkezésnél (arról meg teszt itt). A Boeing viszont nem feltétlenül vesződne az űrhajó és utasai óceánból kihalászásával, inkább az új-mexikói White Sands Missile Range területére szállítaná le őket.

De mivel a CST-100-at nem kell medencébe dobálni (vagy épp holdi gravitációt szimulálni neki), a Boeingnek nem kellett a Langley kutatóközpontéhoz hasonló, hatalmas állványzatot építeni, inkább fogtak egy kamiont, amire a Bigelow Aerospace összeállított egy tartóállványt, és elmentek vele száguldozni a sivatagba. A kamion meg ugye azért kellett, mert az ejtőernyőn ereszkedve, szeleknek kitéve egyáltalán nem biztos, hogy függőlegesen lefelé érkezik az az űrhajó, hanem lesz oldalirányú sebessége is. A légzsákok felfújásához egyébként a CST-100-nak le kell majd dobnia a hőpajzsot ereszkedés közben, kb. 1500 méter magasságban.

A légzsákokat ugyanaz az ILC Dover biztosítja, akik a Mars Pathfinder, illetve a Spirit és Opportunity rovereket védő rendszert is készítették. Idén ősszel a Boeing 20 tesztet végez, ezek során számos dizájnt kipróbálnak, illetve tesztelik a rendszer tűrőképességét is egy vagy két légzsák üresen hagyásával a hatból.

A CST-100 a jelenlegi tervek szerint 2015-ben mehet először tesztrepülésre és '16-tól állhat üzembe, de persze sok múlik azon is, mennyit hajlandóak a politikusok fizetni a CCDev programnak...

Pénteken elstartolt az ESA első Szojuz hordozórakétája a dél-amerikai Kourou-ból. A helyszín mellett más szempontból is mérföldkő volt ez a start, mivel az európai GPS-hálózat, a Galileo első két tagját állította pályára. A bajkonuri eljáráshoz képest meglehetősen szokatlan látvány volt, hogy a "lefejezett" rakétát gurították ki az indítóálláshoz, majd felállítva rátolták az állványzatot, a fura házikót, és csak ott került fel a hasznos teher a Szojuz tetejére.

A tovább után meg még több kép és videó!

Megtörtént a Virgin Galactic leginkább egy cylon vadászra emlékeztető hangár- és terminálépületének keresztelője, ahonnan majd űrugrásra indulhatnak a jövendő utasok. Az új-mexikói Spaceport America területén lévő épületet Richard Branson és gyermekei az üvegfal előtt köteleken lógó tánccsoporttal és egy üveg pezsgővel közösen avatták fel, ami a Gateway to Space nevet kapta. Valahogy így:

(Az is biztos, hogy Sir Richard és Elon Musk legalább annyira különböző egyéniségek, mint az űrhajóik...)

Mark Greenberg / Virgin Galactic

Az eseményen 500 meghívott vendég vehetett részt, reménybeli utasok, újságírók és hírességek, az új-mexikói kormányzó és a környéket reprezentáló kongresszusi képviselők, illetve olyan nevek, mint Buzz Aldrin, Beatrix hercegnő, vagy Kate Winslet (akinek a párja Sir Richard unokaöccse - pletykarovatunkat hallották). A névadást követően a WhiteKnightTwo-SpaceShipTwo páros tartott egy kis bemutató repülést, de a titkos reményekkel ellentétben nem váltak szét, csak együtt repültek egyet. Majd pedig a terminálépület puszta betonfalai között kerültek sorra a prezentációk és beszédek. A Gateway to Space ugyanis még nincs kész, főleg a berendezésében vannak még hiányosságok.

Matt Rivera / msnbc.com

Az eseményen beszélt még Alan Stern is a Southwest Research Institute-től, akik már lefoglaltak két utat a Virgin Galactic-nál tudományos kísérletek végzésére, és ismét elmondta, hogy az ilyen űrrepülőgépek teljesen átformálhatják az eddig kutatórakétákkal végzett kutatási területeket. Megerősítendő ezt a nézőpontot, nemrég a NASA is leszerződött hét céggel, köztük a Virginnel, szuborbitális járművek használatára. Ez mind szép és jó, már csak egy kérdés maradt: hol van már az a hibrid rakétahajtómű, Sir Richard?

Az orosz Fobosz-Grunt űrszonda már Bajkonurban vár a Zenyit rakétával való találkozásra, majd pedig a novemberi startra. Íme a küldetés hivatalos posztere. A küldetés részleteiért pedig a korábbi posztot ajánlom.

A Roszkozmosznak a Fobosz-Gruntot részletező oldalán van viszont egy nagyon mutatós kis ábra, íme: