A múltkori posztban szerepelt már ennek a remek fotónak az egyik fele, de az unmannedspaceflight.com fórumozói kiszúrták, hogy készült egy kisebb felbontású kép szinte ugyanonnan, de ellentétes megvilágítással. Összeillesztve a két képet és némi művészi színezéssel megspékelve, hogy jobban elváljon a kétféle megvilágítás, íme a végeredmény:

Credit: NASA / JPL / SSI / Color composite by dilo

Itt pedig a két eredeti felvétel, összehasonlításul:

Beesett egy halom fotó innen-onnan, legyen hát egy közös poszt nekik. Elsőnek a Cassinitől, ami végre igazán elkapta a Helene nevű apró holdat. És megint csak van alkalom az ámulásra: az apró, úgy 30 km-es holdacska Szaturnusz felé forduló oldalán alig látni friss krátereket, helyette szinte mindenhol csuszamlásnyomok borítják a felszínt. Ezeket már korábban is láttuk, de messze nem ilyen jó minőségben. Hogy mi okozza? Jó kérdés. Talán a másik oldalt érő becsapódások indítják ezeket a csuszamlásokat. Majd kiderül.

Credit: NASA / JPL / SSI / color composite by Gordan Ugarkovic

A múlt héten a MESSENGER első eredményeit is bemutatták. Az egyértelműen kiderült, hogy a Merkúr egy önálló bolygó, összetétel és fejlődés szempontjából, eltér mind a másik háromtól, mind a Holdtól. Az egyik érdekes eredmény: északi sarkvidéket, amit az elrepülések alatt nem lehetett túl jól feltérképezni, nagy kiterjedésű vulkáni síkság borítja, a területet több kilométeres vastagságban önthette el magma a múltban. Az összetételbeli különbség látszik az alábbi felvételen is, ami nyolc különböző színszűrőn át készült (és még jobban, ha a színkülönbségeket felerősítik).

Credit: NASA/The Johns Hopkins University Applied Physics Laboratory/Carnegie Institution of Washington

Egy másik érdekes eredmény, hogy a Merkúr mágneses mezeje némileg el van "csúszva"  észak felé: a mágneses egyenlítő magasabban van a földrajzinál, és emiatt a déli pólus jobban ki van téve a töltött részecskék bombázásának.

Credit: NASA/The Johns Hopkins University Applied Physics Laboratory/Carnegie Institution of Washington

Aztán volt itt nekünk egy kis eyecandy is, a Jupiter előtt elvonulő Phobos képében, amit a Mars Express kapott el. Úgy tessék ezt a képet nézni, hogy (ha minden jól megy) mindkét égitesthez űrszonda fog induli még idén!

Credits: ESA/DLR/FU Berlin 

Végül egy kép a Vesta felé közelítő Dawn űrszondától. A Dawn közel azonos pályán mozogva éri lassan be a kisbolygót, így a Vesta is lépésről lépésre nő a látómezőben. Ugyanakkor némi értetlenkedést váltott ki az űrbuzi társadalomban, hogy a képeket nem hozza "csak úgy" nyilvánosságra a Dawn stábja. Pedig a nép hozzászokott ahhoz, hogy ha csak jpeg minőségben is, de például a Cassini vagy a marsroverek nyers képei egyből böngészhetőek az interneten. Mindenesetre egy képet nyilvánosságra hoztak, amin már - ha nem is sokkal - de jobb felbontásban láthatjuk a Vestát, mint a Hubble felvételein. A nagy kráter balra fent valódinak tűnik, de a többi foltról még nehéz eldönteni, hogy miket is takarhatnak.

Credit: NASA / JPL-Caltech / UCLA / MPS / DLR / IDA

Puli reposzt ismét, a hétvégén került ki a honlapra a Lovas Miklóssal készült második beszélgetésem anyaga:

Váratlan látogató az Andromedánál

 

Úgy fél évvel később kért valaki képeket az Andromeda-galaxisról, és ezt a felvételpárt is elővette. Azért párt, mert a szupernova-kereső programban mindig készült egy második felvétel is, kontrollként, az adott területről. Amikor közelebbről megnézte őket, majd' leesett a székről – ott volt a nyom folytatása a második felvételen is, egy gyorsan mozgó, vagyis igen közeli kisbolygó kézjegye.

 

 

 Illetve egy újabb felhívás: még mindig, június 26-ig lehet nevezni a MoonBots 2.0-ra, ahol legóból épített robotokkal kell különböző feladatokat elvégezni, mintha a robot a Holdon végezne el egy GLXP küldetést (a GLXP válasza a Magyarok a Marsonra :D). A cél vízjég és hélium-3 kimutatása a holdi lego-tájon.

Az oroszok másfél évtizede próbálják feléleszteni tudományos űrprogramjukat, de egy-két kisebb próbálkozáson és rövid életű Koronasz-Foton naptávcsövön túl eddig csak az ígéreteket hallottuk. De talán idén eljöhet a fordulat: nyáron startolhat a RadioAsztron űrtávcső és késő ősszel a Fobosz-Grunt űrszonda is. A RadioAsztron (vagy Szpektr-R) egy 10 m-es rádiótávcső, mellyel űr-VLBI méréseket fognak végezni, vagyis hosszú bázisvonalú rádió-interferometriás méréseket. Földtávolpontban majdnem a Holdig, 340 000 km-ig távolodik, így a bázisvonalat is ekkorára lehet nyújtani, földi rádiótávcsövekkel közös mérések során. Persze mivel gyakorlatilag csak két pontban lesznek detektorok, képalkotásra kevésbé lesz alkalmas a rendszer. További részletekért a Russianspaceweb csodásan részletes összállítását érdemes böngészni (forgatható modellel!).

Már aranyba öltöztetve várja a startot, itt épp nyitott rádiótányérral (© NPO Lavocskin)

Persze az élet nem olyan egyszerű az ex-szovjet államokban. Úgy egy hónapja röppent fel a hír, hogy késnek az ukrán Zenyit rakéták, mivel vita tört ki a két ország között: az első fokozatot hajtó RD-171 hajtóművekért több pénzt akartak kérni az oroszok az ukránoktól.  Az első Zenyitre pedig az Intelsat-18 műhold is pályázna a nyáron, mint kereskedelmi célú eszköz, és egy ideig mindenki elkönyvelte, hogy a fizetős ügyfél lesz a jó ügyfél. És mivel ősszel a Fobosz-Gruntnak is az ukránok rakétájára lesz szüksége, így a RadioAsztronnak kinézett még egy kis csúszás 2012-re. Pár napja viszont az űrtávcső készítői ismét megerősítették, hogy idén nyáron elstartol a RadioAsztron, várhatóan július 18-án. Aztán majd meglátjuk.

Így, összecsukva fog majd utazni a hordozórakétán az űrtávcső (© NPO Lavocskin)

Persze tegyük hozzá, hogy az óceánok sótartalmát mérő Aquarius műszercsomag az argentin SAC-D műhold fedélzetén kapott helyet, szóval lehet, hogy a kamuflázs is segített. Az argentinokkal való együttműködésnek voltak már előzményei, az előző három SAC (Satelite de Aplicaciones Cientificas) műholdat is amerikai hordozóeszközök állították pályára, de ilyen mértékű "barátkozásra" még nem volt példa. A SAC-D-t az Aquarius mellett további műszerekkel is felszerelték: egyrészt argentin detektorokkal, egy látható és egy infravörös fényben dolgozó kamerával városi fények, tüzek, óceán hőmérséklet mérésére, illetve egy mikrohullámú radiométerrel páratartalom, szél és hasonló meteorológiai vizsgálatok végzésére. Továbbá egy olasz műszerrel, ami a GPS műholdak jeleinek változásaiból méri a légkör tulajdonságait, és egy franciával, ami az űrszemét és mikrometeorok eloszlását méri.

A SAC-D műhold, az Aquarius egység a bal fele a kehelyben csücsülő detektorokkal és a kinyújtott antennával

Persze az Aquarius a legfontosabb része a műholdnak. A mikrohullámú detektor az óceánok felszínének (legfelső 1 cm) sótartalmát méri, három szomszédos, kb. 100 km-es foltot lefedve. Az adatokat földi mérésekkel is ellenőrzik, egyrészt mintavételezéssel, másrészt automata bólyákkal és az Argo mérőhálózattal. Ez utóbbi az óceánokban szétszórt, mélyen lebegő és sodródó egységek sokaságát jelenti, amik rendszeresen a felszínre emelkednek mérni és jelenteni.

Május végén, miután a Szojuz TMA-20 levált az űrállomásról, az űrhajósok még megálltak félúton, és visszanéztek: eddig ugyanis soha nem készültek még felvételek az űrállomásról olyankor, mikor egy shuttle is csatlakozott hozzá. Ezért hát Paolo Nespoli visszamászott a Szojuz lakómoduljába, és készített egy fotósorozatot, majd a memóriakártyákkal visszatért a leszállóegységbe. A terv az volt, hogy landolás után a fotók a két nem orosz űrhajóssal továbbutaznak az USA-ba, de a landolástól és gravitációtól kissé megviselt Paolo bennfelejtette a kártyákat a Szojuzban, amik így a sztenderd orosz leszerelési és biztosítási rutinokon áteső űrkapszula vendégei maradtak még egy ideig. De végre kiadta őket a NASA a nagyközönségnek, úgyhogy tessék.

Anno, a Mir idején szintén készült hasonló fotó egyébként, a félkész űrállomáshoz kapcsolódó Atlantisról, íme összehasonlításul:

Még több kép a tovább mögött. Az összes kép nagyfelbontásban itt érhető el (tessék továbbkattintgani a nagyobb számok felé). Vagy a NASA képnézegetős galériájában. Az ISS-hez az Endeavouron kívül még a Johannes Kepler ATV illetve egy Szojuz és egy Progressz van csatlakoztatva.

Túl van az első tesztrepülésen a Copenhagen Suborbitals rakétája, a HEAT-1X, és projekt bolondosságához képest aránylag jól is sikerült. A rakéta felemelkedett, de némileg letért a pályájáról, és többet repült horizontálisan (kb. 8 km), mint felfelé (2-3 km), jócskán elmaradva az előzetesen tervezett 16 km-es magasságtól. Az első fokozat ettől eltekintve rendben működött, és a Tycho Brahe kapszula is sikeresen levált róla. Az ejtőernyő azonban nem nyílt szét rendesen, ezért keményen ért vizet, és elvesztette a kis plexi kupakot a tetejéről, de ettől eltekintve egyben maradt. Nem rossz egy olyan rakétától, amit mindössze 69 ezer dollárból (~12 millió forint) fejlesztettek ki! Egyben ez volt idáig a legnagyobb amatőrök által konstruált és indított rakéta, letaszítva az európai ranglétra tetejéről a Top Gear Reliant Robinból átalakított űrsiklóját.

 Fotó: Bo Tornvig

A projektről részleteket a korábbi posztban találtok.

Németország Fukushima kapcsán véglegesen bezárt hét atomerőművet, melyek összesen 50 terawatt-óra elektromosságot termeltek. 2022-re pedig bezárja mindet. Lehet örülni, pezsgőt bontani, meg amit a Greenpeace-nél ilyenkor tenni szoktak.

...

Vagy mégsem? Mert honnan is pótolják, gyakorlatilag egyik hónapról a másikra, a kieső áramot? Vannak azért még szénerőművek arrafelé is, hát jól befűtenek. Meg vesznek mástól, mint Franciaország és Közép-Európa. Franciaországból, ahol az áramtermelés legnagyobb hányada származik atomenergiából a világon (78,8%). Igazuk van, végül is az nem német atom, hanem francia. Ja és azt említettem, mi lesz a gázból, szénből, ha elégetik?

A további eszmefuttatást mindenki elolvashatja (olvassa el!) a Nature honlapján. Összefoglalóan: az anti-atom sötétzöld atomantik sikeresen elcserélték a csúnya atomot növekvő szén-dioxid-kibocsátásra és nemzetközi értelemben vett áramdrágulásra az előttünk álló évtized során. Köszönjük, ezúton is.

Szénbányákban évente tízezrek halnak meg. Évente! Csernobil miatt a legdurvábban eltúlzott számítások szerint is csak néhány ezren, de mértékadóbb számítások szerint néhány százan, max ezren.

Ma reggel földet ért az Endeavour űrsikló, befejezve ezzel aktív pályafutását. A legfiatalabb shuttle 1992-ben repült először, és 24 25 küldtetést hajtott végre. A NASA döntése alapján az Endeavour a Los Angelesi California Science Centerben fog új helyet találni magának, kivéve a Canadarm robotkart, amit egy kanadai múzeum fogja megkapni magának.

Éjszakai rohanás, még odafönn...

éjszakai landolás, idelent.

Már csak egy küldetés van hátra, az STS-135 az Atlantissal, de az már csökkentett program lesz: csak négyfős legénységgel, és űrséta nélkül fog zajlani, elsősorban az ISS készleteinek feltöltését fogja szolgálni a Raffaello modul segítségével.

Az Endeavour pályafutásáról - még az STS-134 felvezetéseként - készített már egy összeállítást a NASA. Mozgalmas élete volt: az egyetlen háromfős shuttle-űrséta, az első Hubble szervízmisszió, az ISS építésének kezdete a Zarja és Unity összekapcsolásával, és az első látogatás a már lakott űrállomásnál, hogy csak néhányat említsek.

Ez pedig egy kevésbé pátoszos, több részlettel szolgáló videó az űrsikló életéről:

Tegnap este kihirdették a következő New Frontiers misszió nyertesét, mely, mintegy előkészítve az emberes kisbolygó-látogatásokat, maga is egy apró égitestet fog közelről szemügyre venni. A hülye rövidítések versenyében igen esélyes OSIRIS-REx (Origins-Spectral Interpretation-Resource Identification-Security-Regolith Explorer) 2016-ban indul majd útnak, 2020-ban éri el célpontját, az 1999 RQ36 kisbolygót, és 2023-ban jut vissza a Földre a mintegy 2 kg-nyi minta, amit gyűjt.

A célpont, az 1999 RQ36 egy 560 m átmérőjű kisbolygó, tehát méretben az Itokawához hasonlatos. Egyben földközeli égitest is, ami 2182-ben meglehetősen közel fog elhúzni a Föld mellett, ezért is szerepel a Security szó abban a borzalmas névben. Az ilyen apró aszteroidák pályáját ugyanis már komolyabban befolyásolja a Yarkovsky-effektus: az égitest keringéséből és/vagy forgásából adódó hőmérsékleti különbségek miatt annak hősugárzása anizotróp (nem azonos minden irányba). A forróbb felület több hőt sugároz ki, így a sugárnyomás nem átlagolódik ki a teljes felszínre, és a hideg oldal irányába mutató erő keletkezik. A pontos modellezéshez azonban egy csomó mindent tudnuk kell(ene) az adott kisbolygóról: a forgási periódusát, a forgástengely helyzetét (vannak kaotikusan bukdácsolók!), a belső szerkezetét (tömör vagy porózus esetleg üregekkel teli), és ebből a hőkapacitását. Viszont közelről nyomon követve a kisbolygót, lehetőség lesz az effektus pontos felderítésére ebben az esetben.

 A célpont radarképei

Az 1999 RQ36 a várakozások szerint igen ősi égitest, és anyaga árulkodni fog a Naprendszer kialakulásakor érvényes viszonyokról. A legnagyobb kérdés a szerves vegyületek jelenléte lesz, hisz még nem teljesen tisztázott, mennyi keletkezhetett itt a Földön és mennyit hoztak a kisbolygók és üstökösök, mielőtt az élet létrejöhetett.

És akik nem nyertek: a SAGE egy Vénusz-lander lett volna, ami a légkört illetve néhány órán át a felszínt vizsgálta a volna (a Vénusz kemény hely), illetve a MoonRise, ami a Hold túloldalán lévő South-Pole-Aitken medencéből hozott volna mintát a Földre. Ők ismét próbálkozhatnak a NH4-ben, bár a konkurrencia erős: üstökös mintahozatal, szaturnuszi légkörbe zuhanó szonda és trójai kisbolygó túra van még az opciók között.