Az évszázad üzlete, az új aranyláz, a jövő nagy lehetősége... ilyen címeket olvasni a médiában arról, hogy a Planetary Resources nevű cég bejelentette terveit arról, hogy aszteroidabányászatba fog a jövőben.

Az olvasó ír: ezt a posztot Cifka Miklóstól (Cifu78) kaptam, ezer köszönet érte!

A Planetary Resources tervei

A filozófia terén a cég „szokásosan” nagyravágyó, rövid távon az aszteroidák kutatásának költségeit szeretnék drasztikusan csökkenteni, leginkább már létező innovációk, gyors és olcsó megoldások alkalmazásával, és kiemelve, hogy ahol szükséges, nem félnek kockázatot vállalni, ha ebből fakadóan jelentős költségeket tudnak lefaragni. Utóbbi abból a szempontból érdekes, hogy figyelembe véve a költségeket, alapvetően két nagy tétel található, az egyik az indítójármű, vagyis a hordozórakéta,ami a világűrbe viszi fel a járműveket, a másik pedig maguknak a járműveknek a tesztelése, hogy elviselnék-e az indítás, majd a világűr körülményeit. Az előbbin még valamennyit lehet faragni például a SpaceX Falcon rakétáival, ám a bemutatkozó videóban egy Atlas V látható.

Úgy tűnik, a NASA kihátrálása és az oroszok kezdeti nagyképűsége után csak sikerül társat találni az ESA-nak az ExoMars programba: az ESA és a Roszkozmosz vezetői szándéknyilatkozatot írtak alá, melyből év végre születhet meg a végleges együttműködési megállapodás. Ennek megfelelően már formálódik, hogy melyik fél mivel járulna hozzá az áttervezett programhoz. Az alapok maradnak: 2016-ban egy keringőegység és egy kis leszállóegység indulna, 2018-ban pedig egy nagyméretű rover. A Marshoz juttatáshoz pedig az oroszok már fel is ajánlottak két Proton rakétát az amerikai Atlas-V-ök helyettesítésére.

Egészen pontosan öt rakétaindítás öt perc alatt: a NASA az ATREX (Anomalous Transport Rocket Experiment) program keretében öt szuborbitális rakétát juttatott el a légkör és űr határára. Itt, olyan 80-120 km-es magasságban igen erős, 300-500 km/h-s szelek fújnak, melyeket magasszintű futóáramlásként ismerünk. (Nem összekeverendő a 7-12 km-es magasságban fújó, normál futóáramlással (jet streammel).) Ugyanitt található a földi ionoszféra legalsó rétege, ezt a töltött részecskékkel teli környéket fújdogálják az igen erős szelek, komoly turbulenciát okozva, amik nincsenek feltétlenül jó hatással például az itt átmenő rádiókommunikációra. Vizsgálva viszont, a normál futóáramlással szemben, ezek a szelek még alig voltak.

Az Express-AM4 telekommunikációs műholdat még tavaly augusztusban vitte fel egy Proton rakéta, de elakadt félúton a geostacionárius pályára menet. Akkor úgy tűnt, az 51 fokos pályahajlású, ezer és húszezer km közötti ellipszisen maradt műhold mehet a kukába, mert a fedélzetén nem volt annyi üzemanyag, amivel átvihették volna a tervezett nulla fokos, harminchatezer km-es körpályára. Az ilyen, elakadt geostacionárius műholdak kellő értéket képviselnek ahhoz, hogy akár egészen kreatív módokat találjanak ki a megmentésükre és legalább korlátozott felhasználásukra, de az Express-AM4 esetében nem nagyon találtak ilyen opciót. Egészen addig, míg néhányan, köztük a déli féltekét kellően ismerő ausztrál szakemberek, ki nem fundálták, hogy alkalmas lehet az Antarktiszt ellátni szélessávú kapcsolattal, és létrehozták a Polar Broadband Ltd. nevű céget.

Az Express-AM4, még az Astrium szerelőcsarnokában

Az már eddig is eléggé nyilvánvaló volt, hogy a Vegával felküldött hét Cubesat közül mind technikai, mind publicitási szempontból a Masat-1 pályázott a vezető helyre. Aztán hirtelen előrántottak egy sor, odafentről készített fotót, egy kamerával, melyről csak pár beavatott tudott mindeddig: azt hiszem, ezzel el is dőlt a dolog, a Masat-1 a legmenőbb pikoműhold a mezőnyben. Már csak azt nem értem, hogy tudták hónapokon át adni a pókerarcot, miszerint csak oktatási meg technológiai céllal épült, meg a fő kísérlet a mágneses helyzetstabilizáló rendszer, blabla... :) 

Érdekes egybeesésként a bejelentés alig előzte meg Dr. Gschwindt András előadását a küldetésről a Csillagászati Kutatóintézetben MTA CSFK Csillagászati Intézetében, így egyből részletesebb információkhoz is jutottunk, mind a képek elkészültéről, mind a stabilizációs rendszerről. Az is kiderült, miért Ausztráliát meg az Antarktiszt fotózta a Masat, ahelyett hogy a jó öreg Magyarországra koncentrált volna.

A születőben lévő amerikai űrhajók emberes felhasználásának egyik legfőbb feltétele a mentőrendszer, mely egy elbaltázott start esetén biztonságba röppenti majd az űrhajót és legénységét. Ez egy olyan featúra, mely a kezdetektől egészen az űrsiklók bevezetéséig létezett a NASA űrhajókon. A 21. századra aztán csak visszatért ez a meglehetősen alapvető összetevő, közben annyival továbbfejlődve, hogy a nehézkes mentőtoronyból az űrhajóba integrált rendszer lett. (Mínusz az Orion megoldása, ugye...) A SpaceX és a Boeing is már élesben teszteli a hajtóműveket, melyek a közeljövőben a Dragonba meg a CST-100-ba kerülhetnek.

A SpaceX SuperDraco hajtóműve, működés közben. Ennek kell majd a távolabbi jövőben szilárd talajra leszállítani a Dragon űrhajót, először a Földön aztán remélhetőleg más bolygókon is. Nyolc SuperDraco fog gondoskodni arról, hogy egy éppen felrobbanni készülő Falcon rakétától eltávolítsa az űrhajót. Teljesítménye 67 kN, ami 1/9-e a Merlin 1D-nek és kétszázszorosa a normál Draco manőverező hajtóműveknek. Az áruszállító űrhajókon persze egyelőre nem lesz ilyen (aktuális COTS Demo 2/3 start időpont: április 30!).

A Boeing CST-100 űrhajóján ezzel szemben négy, nagyságrendileg 200 kN teljesítményű hajtómű kap majd helyet, a Pratt & Whitney Rocketdyne jóvoltából.

A CST-100 nemrég átesett a Preliminary Design Review-n, vagyis az előzetes tervek felülvizsgálatán. Innentől lehet fókuszálni a részletek kidolgozására minden területen. A közeljövőben tovább tesztelik majd a légzsákos földet érést, az ejtőernyőket, nyáron pedig a hőpajzs leválasztásának metódusát és a manőverező hajtóművek működését.

És közben mindenki feszülten figyeli az iszapbirkózást a Kongresszusban, hogy hogyan is alakul majd a NASA CCDev (vagy már CCiCap?) program költségvetése, bár a politikusoknak láthatóan problémát okoz még annak felfogása is, hogy ha most 400 millió dollárral megvágják az amerikai cégeknek juttatandó támogatást, nem spórolnak meg egy centet se, mert az az oroszoknak fizetendő további 400 millióként fog visszatérni költségként.

1972. március 2-án startolt az első úttörő, a Pioneer-10, hogy kiderítse, átjuthat-e egy űrszonda a kisbolygó-övön és elérhet-e az óriásbolygókig. Ma már tán megmosolyogjuk ezeket a célokat, de ezek akkor születtek, mikor az űrkutatás egésze még a Vénusz-Hold-Mars hármasra korlátozódott (igaz a Holdra űrhajósok is mentek akkoriban). Nem lehetett tudni, hogy milyen sűrű a kisbolygó-öv, hisz a földi távcsövekkel csak a nagyobb égitestek látszódtak. A Pioneer-10 ezért inkább az útra volt kihegyezve, mint a végcélra, a Jupiterre: azt, és a többi nagybolygót majd a Voyagerek vizsgálták behatóbban.

A Pioneer-10 startol Cape Canaveralról az Atlas-Centaur rakétán.

Egyre kiforrottabb alakot ölt a Puli Space földi tesztrovere az Iteráció 2 projekt keretében: a mérnökeink ezerrel dolgoznak, hogy a kis jármű tokkal-vonóval beleférjen a tíz kilós súlyhatárba, kerekeket, vázat és nyomtatott áramköröket terveznek, valamint szoftvereket írnak, hogy szaladgálhasson is fel-alá. A Gödöllői Üzleti Park jóvoltából van már műhelyünk, ahol készülhetnek a hardverek, illetve építhetünk holdi terepasztalt is. A tesztekhez használatos lander váza már karácsonyra elkészült.

De a roverünk csak akkor hagyhatja el a tervezőasztalt, ha fizikai valójában is megépül. Ennek megvalósulása pedig igen erősen függ attól, hogy mennyi támogatót, szponzort és együttműködő felet tudunk elérni és megnyerni az ügyünknek. Néhány kritikus alkatrész beszerzéséhez illetve elkészítéséhez keresünk most partnereket, ezzel is erősítve a projekt társadalmi összefogás jellegét.

Amikre a Pulinak szüksége van:

• speciális ipari kamerák - a tervezett felhasználásról itt lehet olvasni
• napelemek, akkumulátorok
• készre munkált egyedi fémalkatrészek
• készre munkált kompozit alkatrészek
• nyákkivitelezés
• készre gyártott áramkörök

A szponzorlistában és a Puli Indítóállásban megtekinthető, kik járultak már hozzá hasonló felajánlásokkal a Puli Space terveinek megvalósításához. A megkereséseket, felajánlásokat a glxp.hu [kukac] pulispace.com címre várjuk.