A születőben lévő amerikai űrhajók emberes felhasználásának egyik legfőbb feltétele a mentőrendszer, mely egy elbaltázott start esetén biztonságba röppenti majd az űrhajót és legénységét. Ez egy olyan featúra, mely a kezdetektől egészen az űrsiklók bevezetéséig létezett a NASA űrhajókon. A 21. századra aztán csak visszatért ez a meglehetősen alapvető összetevő, közben annyival továbbfejlődve, hogy a nehézkes mentőtoronyból az űrhajóba integrált rendszer lett. (Mínusz az Orion megoldása, ugye...) A SpaceX és a Boeing is már élesben teszteli a hajtóműveket, melyek a közeljövőben a Dragonba meg a CST-100-ba kerülhetnek.

620261main_SuperDraco_5_sm.jpg

A SpaceX SuperDraco hajtóműve, működés közben. Ennek kell majd a távolabbi jövőben szilárd talajra leszállítani a Dragon űrhajót, először a Földön aztán remélhetőleg más bolygókon is. Nyolc SuperDraco fog gondoskodni arról, hogy egy éppen felrobbanni készülő Falcon rakétától eltávolítsa az űrhajót. Teljesítménye 67 kN, ami 1/9-e a Merlin 1D-nek és kétszázszorosa a normál Draco manőverező hajtóműveknek. Az áruszállító űrhajókon persze egyelőre nem lesz ilyen (aktuális COTS Demo 2/3 start időpont: április 30!).

cst-100_les_1_sm.jpg

A Boeing CST-100 űrhajóján ezzel szemben négy, nagyságrendileg 200 kN teljesítményű hajtómű kap majd helyet, a Pratt & Whitney Rocketdyne jóvoltából.

cst-100_les_2_sm.jpg

A CST-100 nemrég átesett a Preliminary Design Review-n, vagyis az előzetes tervek felülvizsgálatán. Innentől lehet fókuszálni a részletek kidolgozására minden területen. A közeljövőben tovább tesztelik majd a légzsákos földet érést, az ejtőernyőket, nyáron pedig a hőpajzs leválasztásának metódusát és a manőverező hajtóművek működését.

És közben mindenki feszülten figyeli az iszapbirkózást a Kongresszusban, hogy hogyan is alakul majd a NASA CCDev (vagy már CCiCap?) program költségvetése, bár a politikusoknak láthatóan problémát okoz még annak felfogása is, hogy ha most 400 millió dollárral megvágják az amerikai cégeknek juttatandó támogatást, nem spórolnak meg egy centet se, mert az az oroszoknak fizetendő további 400 millióként fog visszatérni költségként.

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr654315052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Apollo 21 2012.03.14. 23:09:12

legalább következetesség lehetne bennük: ha egyszer kiszervezték az ISS-személyszállítást a magánszektorba, akkor illene normálisan támogatni.

marhák :-D :-D
süti beállítások módosítása