A bevezető részben ott ért véget a BioDos kísérlet története, hogy az utolsó felülvizsgálaton is megfelelve végre készülni kezdhettünk az utazásra es a startra. A ballonröptetés a svédországi Kiruna mellett található Esrange Űrközpontból történik: olyan helyre van ugyanis szükség, amely nagy kiterjedésű és ritkán lakott; érthető módon prioritás, hogy a ballon (es az esetlegesen róla lepotyogó dolgok) ne essenek egy nézelődő helyi fejére. Kiruna környéke tökéletes választás ebből a szempontból. Az északi sarkkörtől 145 kilométerre lévő terület nem különösebben kedvelt lakóövezet – és nem is turistaparadicsom, noha a közeli Jukkasjärviban található a híres-neves Jéghotel.

Esrange és a többi repülési korlátozás alá eső övezet Észak-Svédországban

Szeptember huszadikán érkeztünk meg Esrange-be, egy kézipoggyászban a kísérlettel. A reptéri biztonságiak veszélyesebbnek ítélték a derekunkon maradt övet es a hosszú szárú csizmát a lábunkon, mint a furcsa, elektronikával pakolt fémdobozokat a bőröndben, így nem kellett használnunk a tanszékvezető által aláírt, „nem veszélyes, csak egy diákkísérlet“ tartalmú igazolásunkat. Kiruna repterén, amely egyszerre egészen elkepesztő mennyiségű (azaz 1db) repülőgépet tud elszállásolni, a szervezők által küldött busz várt minket és a többi diákot.

A ballonok starthelyei (forrás: SSC)

Egy rövid biztonsági összefoglaló volt a nyitóprogram, amelyben ismertették, mit szabad, és mit nem, és milyen ajtókat nyit nekünk ki folyamatosan hordandó azonosító kártyánk. Szerencsére a követelmények és feladatok közé a szervezők beletették, hogy „érezzétek jól magatok!“. Az eltelt négy nap tapasztalatai alapján ez a követelmény hiba nélkül teljesül. :)

Ami nem teljesült hiba nélkül, az az a valóságtól elrugaszkodott elképzelése volt a diákcsapatoknak, hogy amivel otthon nem volt gond, azzal itt sem lesz, hanem csak elővesszük a kísérletet, felszereljük a gondolára, aztán hátradőlünk, és végigunatkozzuk azt a három napot, amit tesztelésre es javítgatásra szántak a menetrendben. Tapasztaltabb Olvasók már most mosolyognak, mert természetesen nem dőlhettünk hátra elégedetten rögtön az első percben.

Az összeállított BioDos kísérlet

A különféle nagyságú, célú es nemzetiségű kísérletek és csapatok Esrange Katedrálisnak nevezett, hatalmas épületében kaptak helyet. Minden csapat két asztal, egy szerszámosláda és tetszőleges mennyiségű szék fölött rendelkezhet, és az egyetlen követelmény, hogy tartsunk rendet magunk körül. A skandináv istenek egyébként valószínűleg szeretnek minket, mert a BioDos-munkaasztal közvetlenül a gondola mellett áll, így páholyból nézhetünk minden érdekes es kevésbe érdekes történést, amely a kísérleteket hordozó platformmal történik.

Itt, katedrálisbeli asztalunkon szereltük össze a kísérletet az első nap délutánján, majd a második napon, pénteken, elvégeztük detektoraink ellenőrzését, az egész kísérletet gurulós állványra téve es kikocsikáztatva a napfényre. Némi állítgatás, fejvakarás es kérdezősködés után felszerelésre késznek nyilvánítottuk a szenzorainkat: minden detektor korrekten mért, telemetriáink a normális tartományban voltak, vagyis semmi hibát nem észleltünk. Az egyetlen problémát, ami előző nap felmerült egy csatlakozóval kapcsolatban, sikerült kezelnünk es eliminálnunk: a BioDos kísérlet tehát készen állt a központilag levezetett tesztekre.

"Mukodj!"

Három ilyen tesztet bonyolítottak le a harmadik es a negyedik napon, és mielőtt a csapatok figyelme lankadni kezdett volna – vagyis a reggeli megbeszéléseken -, elismételték nekünk a tesztelési fázis és a felengedés előtti visszaszámlálás alapelvét: „Siessetek, majd várjatok!“. Logikátlannak tűnhet egy időintervallumot nem egyenletes sebességű munkával kitölteni, pedig nem az. Ugyanis ha nem sietünk, hanem Pató Pál úr példáját követve szép lassan haladunk, akkor akadályozzuk a többi csapat es a szervezők munkáját. A tesztelés – de főleg a visszaszámlálás – bonyolult, és sok párhuzamos feladatot magában foglaló szakasz; egy apró késés az egyik ponton hatalmas késést okozat a másikon… valahogy úgy, ahogy egy perccel lemaradva egy BKV buszról, csak az egy órával későbbi vonatot éri el az ember.

Az összeszerelt, utolsó tesztekre váró gondola a Hercules szállítójárművön

A három teszt közül kettő szombaton volt, egy pedig vasárnap, es különböző beállításokkal es körülményekkel azt vizsgáltak, hogy tudunk-e együttműködni a többi kísérlettel, illetve a ballon rendszereivel – vagyis okozunk-e zavart egymás kommunikációjában és adatforgalmában. A vasárnapi teszt döntő jelentőségű, mert ez után már semmit nem lehet változtatni es javítani a kísérleteken: ami itt be volt kapcsolva, az repülhet csak, más nem.

Az utolsó teszt napjának fénypontja az esti gyűlés volt, ahol csapatonként aláírással igazolni kellett, hogy valóban készen állunk a startra... és mi készen állunk! Ha minden rendben és terv szerint zajlik, a BioDos kísérlet fél napos túrara indul kedden huszonöt kilométerrel a Föld felett.

Grósz Vera

BioDos csapat

Update: a csapat Facebook-oldala hírül adta, hogy a ballon sikeresen felszállt, majd elérte a 25 km-es magasságot, a kísérleti berendezés pedig rendben működik. Hajrá!

- lacalaca

Van élet a Masaton és a Pulin túl is: újabb magyar űr(közeli) projektet mutatunk be a blogon. A BEXUS és a REXUS (Balloon/Rocket EXperiments for University Students) a DLR/SNSB/ESA hármas egyetemi hallgatóknak szóló programjai, melyekben sztratoszferikus ballonra illetve szuborbitális rakétára lehet kísérleteket tervezni és építeni. Most a BEXUS programban résztvevő BioDos csapatot ismerhetjük meg.

- lacalaca

Kedves Cydonia-olvasók!

A blog Facebook-oldalát is követők már hallottak a BioDos kísérletről néhány alkalommal, de ezúttal személyesen is bemutatkozunk. :)

A BioDos egy diákkísérlet, amely a SOTE Biofizikai Kutatócsoportja és a BME Űrkutató csoportja közti együttműködés eredménye a BEXUS (Balloon Experiments for University Students) program keretében. Egy sztratoszférikus ballonon repül majd fel 25 kilométer magasra (majd = „reméljük, hogy most hétfőn”) a svédországi Esrange Űrközpontból. A ballont három együttműködő űrügynökség: a két főszervező DLR (német) és az SNSB/SSC (svéd), illetve az ESA szolgáltatja azon kiválasztott csoportoknak, akik a tavaly decemberi Selection Workshopon úgy tudták bemutatni a kísérleti terveiket, hogy az a 10-12 fős szakértői board tetszését és bizalmát elnyerte. Ez a győzelem egy közel egy éves projektet jelentett, amely során a diákcsapatok, egyetemi segítséggel a hátuk mögött, létre kellett hozzanak egy minden tekintetben működő kísérletet, és amikor „minden tekintetben”-t írok, úgy is gondolom! Mint a legtöbb űrkutatási kezdeményezés, a BioDos is teljes összefogást igényelt abszolút különböző tudományterületektől és azok művelőitől: biokémia, biofizika, elektronika, mechanika, informatika, és még egy csipet menedzsment is...

A csapat érkezése az Esrange Space Centerbe, a Preliminary Design Review és Training Week-re

Mi, csapattagok, mesterszakos Műegyetemisták vagyunk mindannyian, és bár sokféle mérnök-szak hallgatói megtalálhatóak közöttünk, a nagy többség villamosmérnök. A kísérlet maga asztrobiológia: UV-sugárzást mérünk 25km-es magasságban, biológiai mintán. Ne essetek kétségbe, nem aranyos kis fehér egereket röptetünk, hanem szerves molekulákat, egészen pontosan uracilt, ami ott lapít minden ember szervezetében (szerintünk arra várva, hogy UV-dózist mérjünk rajta, szerinte pedig azért, hogy segítsen RNS-t építeni). A mérés elve régóta ismert, és a SOTE szakemberei szolgáltatták: besugárzás hatására az uracilok összekapcsolódnak (dimerizálódnak), ezzel abszorbanciájuk, azaz fényelnyelő képességük jelentősen csökken. A csökkenés mértékéből pedig következtetni lehet a besugárzott UV dózisra. A régebbi mérések „passzívak” voltak, tehát csak a változás kezdeti- és végállapotát mérték kvarcüvegre párologtatott uracil vékonyrétegen. A BioDos most azt próbálja tesztelni, hogy egy, a spektrofotométerek működéséhez hasonló elvvel el lehet-e végezni ezeket méréseket.

Az optikai egység a hőkamrában (itt inkább hűtőkamra)

A kísérleti elrendezés a következő: a BioDos optikai egységében (Optical Box, OB) az uracilos kvarcüvegek mögé UV tartományban érzékeny fotodetektorokat helyeztünk, valamint a minták mellé egy minta nélküli detektort, amely referenciaként szolgál. A detektorok jeleit folyamatosan monitorozva lehetőségünk van azonnali, vagyis real-time információt kapni a minták viselkedéséről, vagyis arról, ahogy a minták a ballon repülési ideje alatt az abszorbanciájukat változtatják. Négy OB-nk van, hogy mind a négy égtájra rálássunk. A dobozokat a gondola (vagyis a ballon végén fityegő, kísérleteket hordozó mechanikus szerkezet) két sarkába szereltük fel.

A második kísérleti egység az Elektronikai Doboz (Electronic Box, EB), amely négy nyomtatott áramkört és - a kísérlet többi egységéhez hasonlóan - munkaórák ezreit tartalmazza. Ez dolgozza fel az Optikai Dobozokból érkező adatokat, és ez küldi őket tovább a földi szoftvernek, ez mondja meg, mennyi energiát használjunk fel és hol... egyszóval ez a doboz a mérés agya.

Készül az elektronikai egység

A BioDos tehát 2011 végén született, és nagyon gyorsan fel kellett nőnie. A szervezők ugyanis nem veregették a vállunkat a sikeres Workshop után, ránk bízva, hogyan osztjuk be az időnket, és mit hozunk ki az ötletből, hanem többé-kevésbé szabályos (de legalábbis logikus) időközönként ellenőrizték, hol tartunk egy-egy Review keretében. Négy ilyen review-n kellett részt vennünk, előadnunk és helyt állnunk: februárban, májusban, júliusban és most, szeptember elején, és ahogy az ESA, DLR és SSC szakemberei meggyőződtek róla, hogy a kísérlet működik, és repülni tudunk, teljesen bizonyossá vált részvételünk a Várva Várt Végállomáson: a Launch Campaignen, vagyis azon a 10 napos időszakon, amelyen a Kiruna melletti Esrange központból a ballont a levegőbe eresztik, gondoláján többek között a mi kísérletünkkel.

Sok-sok posztot, oldalt és órát tudnék még eltölteni a kísérlet szakmai hátterét, felépítését, és közel 10 hónapos történetét ecsetelve, de inkább elköszönök, és legközelebb már a szeptember 20-án indult Launch Campaign híreivel és eseményeivel jelentkezik a BioDos csapat!

Ha bárkinek kérdése van, nyugodtan tegye fel őket akár a Cydonia kommentjeiben, akár Facebook-oldalunkon.

További kellemes napot Nektek, kedves Olvasók! :)

Grósz Vera

BioDos csapat, BEXUS-15

A Jupiter a Naprendszer porszívója, ami mondjuk nem csoda, hisz az összes többi bolygót megehetné reggelire. Az arra bóklászó kis gyöszöket pedig ténylegesen meg is eszi, mint például szeptember 10-én:

Credits: George Hall

A fenti fotó egy állókép az alábbi animációból. A becsapódás csak az optika és a gyenge felbontás miatt tűnik ilyen fura szerkezetűnek, valójában persze sokkal kisebb területű volt.

Ez pár éven belül már az ötödik, rögzített becsapódás a gázbolygóba: minden a Shoemaker-Levy 9 üstökössel kezdődött, aztán a kétezres évekre már boldog-boldogtalan távcsővégre illesztett digitális kamerákat fordított a bolygók felé, és sorban jöttek az újabb találatok. 2009-ben az ausztrál amatőrcsillagász, Anthony Wesley még csak a becsapódás hagyta nyomot találta meg, de '10-ben már ő illetve a japán Maszajuki Tasikava is rögzített egy-egy felvillanást. Ezúttal pedig egy amerikai, Dan Petersen látott egy hasonló felvillanást, vizuálisan. Sajnos pont a bolygó tőlünk épp elforduló szélén, így mire a hír elterjedt, már csak várni lehetett, hogy körbeforduljon a bolygó, és meglássuk, hagyott-e nyomot a becsapódás. A várakozás alatt viszont kiderült, hogy egy másik amerikai, George Hall a távcsövére szerelt webkamerával sikeresen rögzítette az eseményt. Nyomot viszont a jelek szerint ez sem hagyott, vagyis vélhetően kisebb méretű, pár tíz méteres égitest okozhatta.

Beindult a Curiosity, már gurult is, lézerezett is, szép lassan az összes kütyüt meg ketyerét leellenőrzik és beüzemelik rajta. Az egyik ász a robotkaron lévő MAHLI kamera, ami, ellentétben a MER roverek mikroszkóp-kamerájával, fókuszálható, így nem csak makrofotózásra jó. Körül is nézett hát, csinált egy fotót a kamerafejről, de az még a porvédőn át készült, illetve megnézte a rover hasát, hogy nem verődtek-e fel kődarabok a leszállásnál. A jelek szerint nem.

A négy kerek izé az előrefelé néző HazCam-ok (veszélykerülő kamerák), amik redundánsak, alapértelmezetten a két baloldalit használja a rover. Ezek készítették az első fotót a rover árnyékáról a landolás után.

Emlegetett szamár: a MAHLI kamera, még lecsukott porvédő kupakkal, a robotkaron lévő műszeregyüttes vizsgálata közben. Persze ha két kamerát fordítunk egymásnak, elkerülhetetlen, hogy szembe fotózzák egymást:

Ez a kamerafej (mérsékelt fotosoppal az eredetihez képest): a nagy a tetején a ChemCam, a nagyobb meg a kisebb négyzet a két MastCam, a négy kerek pedig a négy, szintén redundáns navigációs kamera. Végezetül, összehasonlításul az első képhez, a Spirit hasa a MER Microsopic Imager kameráján át. Az MI-t eredetileg csak pár centiről való fotózásra tervezték, ezért életlen a kép. Ezt a felvételt anno azért készítették, hogy kiderítsék, a már magát beásott rovert mennyire agresszíven lehet megmozgatni, kilyukasztja-e egy rejtőző szikla a hasát a nagy erőlködésben.

Először a Goldenblogról: idén is van Goldenblog verseny. Nem, a Cydonia nem nevezett be. Miért? Mert tavaly sem magam, hanem egy - számomra ismeretlen - olvasó nevezett be, másrészt neki köszönhetően a szakmai zsűri első helyét el is nyerte a blog. Úgyhogy idén maradok a blogírásnál, alternatívaként pedig a Puli Space blogot ajánlom, mert a Cydonia nevetséges posztolási rátájához képest elképesztő mennyiségű és igen érdekes anyagok kerülnek fel, és persze mert űrkutatásról szól. :) Szavazni szeptember 6-ig lehet, Facebook azonosító szükséges hozzá. Szavazásra fel!

Egyébként remélem mindenki követi a csapatot a Facebookon is, és már nem hatnak az újdonság erejével az alábbi képek, amik az Iteráció 2 rover eljövetelét vetítik elő.

Ahhoz, pedig, hogy végre teljes pompában állhasson (vagy minél közelebb hozzá) a nagyvilág elé, továbbra is szükségünk lesz támogatókra. Ami még leginkább munkát igényel: a vezérlő számítógép és az elektronika köszörülése, illetve a panoráma-kamera elkészítése. Számos helyünk van még a Kis Lépés Klubban, illetve a Puli Indítóállásban. Ha pedig más jellegű szponzorációban gondolkodna valaki, ne habozzon felvenni a kapcsolatot a csapat vezetőjével: tibor.pacher kukac pulispace.com.

82 éves korában, alig pár héttel Sally Ride után, elhunyt a huszadik század egyik - ha nem A - meghatározó embere, aki közülünk elsőként lépett egy másik égitest felszínére. Ha ma, mikor a felhők engedik, felnéztek, és látjátok az épp félig telt Holdat az égen, gondoljatok rá, hogy az emberiség egyszer már eljutott oda, arra a sárgásfehéren világító golyóbisra.

Bármivel repült, ami képes volt rá: például a Bell X-1-gyel, vagy az itt látható X-15-tel.

Az InSight nevű marsi landert választotta a NASA legkisebb költségvetésű, Discovery-típusú küldetések sorában. Mielőtt rátérnénk, hogy mit is fog ott csinálni, két megjegyzés.

Ő lesz az.

Lehet bármennyire is érdekes tudományos szempontból szeizmométert tenni a Marsra, messziről villog az "unalmas" címke, ha összehasonlítjuk a két másik jelölttel: a Titán metántengereire leereszkedő mérőbója, vagy pedig egy üstökös felszínén körbeugráló "hopper" voltak az alternatívák. És arra sincs esély, hogy akkor majd a következő körben megpróbálják: a Szaturnusz a 2040-es években lesz újra olyan pozícióban, hogy egy kis költségvetésű misszió elérje, egy adott üstökösnél pedig szintén évtizedekbe is kerülhet a várakozás, vagy lehet szinte elölről kezdeni a keresgélést jó célpontért.

A TiME (Titan Mare Explorer) sci-fi marad, pedig simán képesek lennénk rá, nem is sok pénzből. Csak azt "fontosabb" dolgokra kell költeni.

Hurrá, örüljünk, a NASA mégsem hagyja abba a Mars kutatását a Curiosity-vel. Igaz, hogy a nem épp olcsón kifejlesztett sky crane-t jó eséllyel soha többet nem fogják bevetni, vagy csak olyan sokára, hogy már rég eltűnik mindenki a NASA környékéről, aki valaha értett hozzá. A NASA ugyanis az elmúlt években teljesen kihátrált az ESA-val közös ExoMars projektből (meg még egy pár másikból), és ezzel mind a sky crane-es landolás, mind a MAX-C mintagyűjtő rover terve ment a kukába. Aztán most kiderül, hogy csak küldenek valamit a Marsra. Kisebb, savanyúbb, biztonsági játékos, de az övék.

Most még képesek vagyunk rá, de el fogjuk felejteni, és ismét sci-fi lesz. Mint a holdraszállás.

Mindkét megállapításon könnyen lehetne változtatni: kéne több pénz.

Update: jönnek az első MastCam fotók! El fog tartani egy darabig, amíg mind eljön, és ez még csak a 34 mm-es kamera, a 100 mm-es objektív még nagyobb felbontásra lesz képes!

Egy nyers kép egy kerékről, alatta pedig a Gale-kráter fala (credits: Daniel Machacek).

Ezt meg a NASA-nál rakták össze, 10 000 pixel széles, bár a nyers képekkel összehasonlítva ez nem is a teljes felbontás. A Mt. Sharp kilóg belőle, mert ezt a panorámát előre beprogramozták, a következő körben majd megmondják neki, hova nézzem, hogy a hegyet is lássa ott középen.

Összeszedtem csokorba az "első" képeket: első panoráma, első színes fotó, első fotó a roverről, és így tovább. A rovert körülvevő tájról a navigációs kamerák első felvételei tudósítottak:

Gyönyörű! Az előtérben apró kődarabokkal borított, enyhén dimbes-dombos táj, a messzi távolban pedig a Gale-kráter falát képező hegyvonulat, sejtelmesen a légkörben lebegő poron át. A rover előtt közvetlenül is van mit nézni: a két mélyedés a sky crane rakétái által vájt üreg, amivel a rover ajándékba kapott négy (hisz a másik oldalon is van kettő) geológiai feltárást, ahol a marsi időjárástól védettebb, mélyebb kőzetréteget vizsgálhatja majd instant módon. (credits: James Canvin)

Ugyanez 3D-ben, szemüvegeket elő! (credits: James Canvin)

A felszíni képek után megvan ez is, a felszín felé ejtőernyőző rover, amit még takar a hátsó burkolat. 

Update: sőt, új, friss, szép kép is van a felszínről!

Update 2: a már leválasztott, a felszín felé zuhanó hőpajzs is rajta van a felvételen.

Update 3: az ereszkedést a rover szemszögéből rögzítő MARDI kamera bélyegképei is megjöttek. Már ezen is látszanak olyan finomságok, mint a lerepülő hőpajzs, vagy a sky crane rakétái által felvert por. És a teljes felbontás HD minőségű lesz!

Nem árt ismét hangsúlyozni: itt egy ember építette űreszköz fotózta le a másikat, egy másik bolygó körül, teljesen automatikusan. (Pont úgy, mint a Phoenix esetében.) És utána a Curiosity rakétákkal leereszkedett a felszín fölé, ahol a sky crane gyengéden letette a közel tonnás rovert a Mars felszínére. Fantasztikus nap volt ez!

Így nézett ki még itt, a Földön.

Dramatizált leszállás megvolt már?