BioDos II. – Siess, majd várj!
2012.09.25. 14:59
A bevezető részben ott ért véget a BioDos kísérlet története, hogy az utolsó felülvizsgálaton is megfelelve végre készülni kezdhettünk az utazásra es a startra. A ballonröptetés a svédországi Kiruna mellett található Esrange Űrközpontból történik: olyan helyre van ugyanis szükség, amely nagy kiterjedésű és ritkán lakott; érthető módon prioritás, hogy a ballon (es az esetlegesen róla lepotyogó dolgok) ne essenek egy nézelődő helyi fejére. Kiruna környéke tökéletes választás ebből a szempontból. Az északi sarkkörtől 145 kilométerre lévő terület nem különösebben kedvelt lakóövezet – és nem is turistaparadicsom, noha a közeli Jukkasjärviban található a híres-neves Jéghotel.
Esrange és a többi repülési korlátozás alá eső övezet Észak-Svédországban
Szeptember huszadikán érkeztünk meg Esrange-be, egy kézipoggyászban a kísérlettel. A reptéri biztonságiak veszélyesebbnek ítélték a derekunkon maradt övet es a hosszú szárú csizmát a lábunkon, mint a furcsa, elektronikával pakolt fémdobozokat a bőröndben, így nem kellett használnunk a tanszékvezető által aláírt, „nem veszélyes, csak egy diákkísérlet“ tartalmú igazolásunkat. Kiruna repterén, amely egyszerre egészen elkepesztő mennyiségű (azaz 1db) repülőgépet tud elszállásolni, a szervezők által küldött busz várt minket és a többi diákot.
A ballonok starthelyei (forrás: SSC)
Egy rövid biztonsági összefoglaló volt a nyitóprogram, amelyben ismertették, mit szabad, és mit nem, és milyen ajtókat nyit nekünk ki folyamatosan hordandó azonosító kártyánk. Szerencsére a követelmények és feladatok közé a szervezők beletették, hogy „érezzétek jól magatok!“. Az eltelt négy nap tapasztalatai alapján ez a követelmény hiba nélkül teljesül. :)
Ami nem teljesült hiba nélkül, az az a valóságtól elrugaszkodott elképzelése volt a diákcsapatoknak, hogy amivel otthon nem volt gond, azzal itt sem lesz, hanem csak elővesszük a kísérletet, felszereljük a gondolára, aztán hátradőlünk, és végigunatkozzuk azt a három napot, amit tesztelésre es javítgatásra szántak a menetrendben. Tapasztaltabb Olvasók már most mosolyognak, mert természetesen nem dőlhettünk hátra elégedetten rögtön az első percben.
Az összeállított BioDos kísérlet
A különféle nagyságú, célú es nemzetiségű kísérletek és csapatok Esrange Katedrálisnak nevezett, hatalmas épületében kaptak helyet. Minden csapat két asztal, egy szerszámosláda és tetszőleges mennyiségű szék fölött rendelkezhet, és az egyetlen követelmény, hogy tartsunk rendet magunk körül. A skandináv istenek egyébként valószínűleg szeretnek minket, mert a BioDos-munkaasztal közvetlenül a gondola mellett áll, így páholyból nézhetünk minden érdekes es kevésbe érdekes történést, amely a kísérleteket hordozó platformmal történik.
Itt, katedrálisbeli asztalunkon szereltük össze a kísérletet az első nap délutánján, majd a második napon, pénteken, elvégeztük detektoraink ellenőrzését, az egész kísérletet gurulós állványra téve es kikocsikáztatva a napfényre. Némi állítgatás, fejvakarás es kérdezősködés után felszerelésre késznek nyilvánítottuk a szenzorainkat: minden detektor korrekten mért, telemetriáink a normális tartományban voltak, vagyis semmi hibát nem észleltünk. Az egyetlen problémát, ami előző nap felmerült egy csatlakozóval kapcsolatban, sikerült kezelnünk es eliminálnunk: a BioDos kísérlet tehát készen állt a központilag levezetett tesztekre.
"Mukodj!"
Három ilyen tesztet bonyolítottak le a harmadik es a negyedik napon, és mielőtt a csapatok figyelme lankadni kezdett volna – vagyis a reggeli megbeszéléseken -, elismételték nekünk a tesztelési fázis és a felengedés előtti visszaszámlálás alapelvét: „Siessetek, majd várjatok!“. Logikátlannak tűnhet egy időintervallumot nem egyenletes sebességű munkával kitölteni, pedig nem az. Ugyanis ha nem sietünk, hanem Pató Pál úr példáját követve szép lassan haladunk, akkor akadályozzuk a többi csapat es a szervezők munkáját. A tesztelés – de főleg a visszaszámlálás – bonyolult, és sok párhuzamos feladatot magában foglaló szakasz; egy apró késés az egyik ponton hatalmas késést okozat a másikon… valahogy úgy, ahogy egy perccel lemaradva egy BKV buszról, csak az egy órával későbbi vonatot éri el az ember.
Az összeszerelt, utolsó tesztekre váró gondola a Hercules szállítójárművön
A három teszt közül kettő szombaton volt, egy pedig vasárnap, es különböző beállításokkal es körülményekkel azt vizsgáltak, hogy tudunk-e együttműködni a többi kísérlettel, illetve a ballon rendszereivel – vagyis okozunk-e zavart egymás kommunikációjában és adatforgalmában. A vasárnapi teszt döntő jelentőségű, mert ez után már semmit nem lehet változtatni es javítani a kísérleteken: ami itt be volt kapcsolva, az repülhet csak, más nem.
Az utolsó teszt napjának fénypontja az esti gyűlés volt, ahol csapatonként aláírással igazolni kellett, hogy valóban készen állunk a startra... és mi készen állunk! Ha minden rendben és terv szerint zajlik, a BioDos kísérlet fél napos túrara indul kedden huszonöt kilométerrel a Föld felett.
Grósz Vera
BioDos csapat
Update: a csapat Facebook-oldala hírül adta, hogy a ballon sikeresen felszállt, majd elérte a 25 km-es magasságot, a kísérleti berendezés pedig rendben működik. Hajrá!
- lacalaca
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
salander 2012.09.26. 08:43:27
MTom 2012.09.26. 20:41:53
A kísérlethez egy kérdés: ezt miért nem lehet a földön elvégezni? Az alacsony UV-sugárzás miatt?
A hosszú vizsgálati idő a földön nem kompenzálná ezt?
weatherwax · http://banyakonyha.blogspot.com/ 2012.09.29. 20:27:06
@MTom: Köszönjük a gratulációt! Nagyon jól esik látni, hogy drukkolnak nekünk! :)
Az, hogy miért jobb a ballonon röptetni a kísérletet, mint itt mérni vele, összetett. Egyrészt valóban, a földfelszínen mérhető UV sugárzás borzasztóan alacsony. A minták, amikkel dolgozunk, UV-B és UV-C tartományban érzékenyek; ezeket az ózonréteg gyakorlatilag teljesen kiszűri; hetek (!) alatt sem látnánk azt az eredményt, amit fent 2-3 óra után.
Másrészt ez a kísérlet előfutára "valódi" űrprojekteknek; nem csak az UV sugárzás kritikus a számunkra, hanem a környezet is: az a szinte-vákuum, ami 25 km-en jellemző, illetve az alacsony hőmérséklet (amivel kapcsolatban eléggé meglepődtünk, de erről majd a következő részben ;) )
weatherwax · http://banyakonyha.blogspot.com/ 2012.09.29. 20:28:12
