A NASA legújabb napmegfigyelő űrtávcsöve megkezdte méréseit, minden eddiginél elképesztőbb ütemben: napi másfél terabájt adatot sugároz le a Földre központi csillagunkról. A SOHO-hoz képest mind szög-, mind időfelbontásban hatalmas előrelépés az új műszeregyüttes.

Hogy ez a valóságban mit jelent? Íme a legelső felvételekből összeállított kompozit kép:

 De sokkal nagyobb erény, hogy nem csak percenként-óránként, hanem 10-20 másodpercenként (!) készülnek folyamatosan a felvételek. Ezek minden eddiginél részletesebb vizsgálatokra adnak lehetőséget. Az alábbi videón (a tovább után) látható eruptív protuberancia nem sokkal az űrtávcső beüzemelése után alakult ki. Ahogy a mai sajtótájékoztatón elhangzott, már a protuberancia fejlődésének puszta látványa is megcáfolja az egyik elméletet, amit ezek leírására fejlesztettek ki. A többi videót is érdemes megnézni az SDO youtube csatornáján.

Bár a történelem úgy hozta, valójában nem csak Cape Canaveralról tudott volna űrsikló felszállni, mivel a légierő saját indítóállást épített magának a Vandenberg támaszponton. A '80-as évek elején a NASA igyekezett szinte mindent az űrsikló és legénysége segítségével pályára állítani, így számos titkosított, katonai küldetést is végrehajtottak velük. Csakhogy Florida az alacsony inklinációjú pályáknak kedvezett, a felderítő műholdak viszont hatékonyabbak, ha poláris pályáról pásztázhatják végig a Földet. Ezért hát az amerikai légierő a nyugati parton fekvő Vandenberg támaszpont egyik indítóállását (a törölt MOL projektét) alakította át ezeknek a misszióknak a kiszolgálására. Elvben Floridából is képes lenne az űrsikló poláris pályára állni, de ekkor egyrészt le kellett volna csökkenteni a hasznos terhet, másrészt sűrűn lakott területek, mint a Nagy-tavak övezete, haladt volna el.

Mindenesetre az SLC-6 (Space Launch Complex 6) átalakítása sem volt zökkenőmentes, és már 1985-öt írtunk, mire az Enterprise elutazott Kaliforniába, hogy kipróbálják rajta az indítóállást.

Az egész hely teljesen más elképzelést követett, mint a Kennedy Space Center-beli, ugyanis nem az összeszerelt űrsiklót vitték volna ki az indítóállásra, hanem eleve ott rakták össze, és a szerelőcsarnok épületét lehetett eltávolítani.

Az első küldetést, az STS-62-A-t 1986 októberére tervezték, de a Challenger-katasztrófa közbeszólt, és végül nem indult űrsikló Vandenbergből. Az egész projekt számos nehézséggel küzdött, és a biztonsági kockázat is magas volt - elég megnézni, milyen közel van minden a shuttle-hoz például. A Challenger után a katonai űrhajózás is irányt váltott, olcsóbbnak bizonyult hagyományos rakétákkal, mint a Delta és Atlas sorozatok, feljuttatni a műholdakat. Az SLC-6-ot egy idő után át is alakították a Delta IV fogadására.

-------------------------

A képek gazdája a DoD.

Bár júniusban nyilvánossá kellene tennie az első 43 nap méréseit, körülbelül 400, feltehetően exobolygó-jelölteket sejtető csillag adatait mégis vissza szeretné tartani a Kepler vezetősége. A NASA asztrofizikai tanácsadó testülete javaslatát jövő hétre bírálja el Jon Morse, a NASA Asztofizikai Divízió vezetője. A jelenlegi javaslat 2011 februárig hosszabbítaná meg a zárt időtartamot, hogy végigmehessenek ezen a pár száz jelöltön, kiválogatva a tényleges exobolygókat, és meghatározzák tulajdonságaikat.

Csillagászati megfigyelések esetén megszokott dolog, hogy a friss adatok csak bizonyos idő elteltével válnak nyilvánosan elérhetővé, a Hubble esetén például egy év után. Ez arra szolgál, hogy a mérés megtervezésébe, a távcsőidő megpályázásba akár hosszú hónapokat beleölő kutatók elől ne lehessen a frissen elkészült megfigyeléseket elkapkodni a fotelben ülve, az adatbázisokat turkálva. (A csillagászok sem szentek.) Ugyanakkor a Discovery programban ez kevésbé volt elfogadott, hiszen a NEAR, Mars Pathfinder, Stardust és társainak képei gyakorlatilag azonnal nyilvánossá váltak.  (Milyen idegesek is lettünk volna, ha nem!) Persze nem hiszem, hogy egy újabb kisbolygó fotóit látva az első gondolata bárkinek a "hú, most ebből cikket írok" lett volna. A Kepler esetén azonban új helyzet állt elő, mivel a fénygörbék egyrészt elég könnyen értelmezhetők mondjuk plazmamérésekhez képest, ugyanakkor igen komoly tudományos potenciált rejtenek.

 Az első öt nyilvánossága hozott bolygó. Forrás: W. Boruczki előadása.

Ha a maga egyszerűségében nézzük a kérdést, akkor olybá tűnik, hogy a Kepleren belüli kutatók igyekeznek minél komolyabb eredményeket a maguk nevéhez kötni, az első exo-Földet leíró szakcikket, hát még ha a lakható zónába esik, iszonyatos mennyiségben fogják idézni a következő évtizedekben, és ezt a lehetőséget nem akarják kihagyni. Akik meg kívül vannak a Kepleren, mindennél jobban szeretnék rátenni a kezüket ezekre az adatokra, a több szem többet lát magyarázatot lobogtatva. (Mint mondtam, a csillagászok sem szentek.) William Boruczki, a Kepler PI-a (Principal Investigator, vezető kutató) ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy nem is attól tartanak, hogy mások lecsapják a kezükről az eredményeket, hanem a túl korai, meggondolatlan publikálástól. Félig-meddig igazolt, bizonytalanságokkal terhelt eredményt ugyanis nagyon-nagyon veszélyes leközölni, mert az újságírók, laikusok a "talán, nem biztos, feltehetően" szavakat eleve képtelenek értelmezni. Úgyis a kelleténél több, megalapozatlan konklúziókkal operáló, később visszavonásra kényszerült cikk jelent meg az elmúlt években ezen a területen.

Nem könnyítette meg az exobolygósok dolgát, hogy a Kepler elektronikája a vártnál nagyobb zajjal dolgozik, de már nem kockáztatták meg az egész szétkapását és bütykölését az indítás előtt, hanem a mérések menete közben, szoftveresen próbálják megoldani. Mindez nagyjából lehetetlenné teszi, hogy az első évben exo-Földeket találjanak. Ettől függetlenül most közel négyszáz bolygójelölttel rendelkeznek, amiket egyesével kell ellenőrizni és megerősíteni. Ehhez pedig komoly felszerelésre van szükség, földi óriástávcsövekre és a legjobb spektroszkópokra. Ellenőrizni kell például, hogy nem egy fedési kettőscsillagot látnak, ahol a fedés amplitúdóját egy harmadik, fényes csillag lecsökkenti (ezt a csillagok fényének összemérését blendnek hívják), bár ez a COROT-t sokkal komolyabban fenyegeti annak alacsonyabb felbontása miatt. Aztán spektroszkópiával ki kell mérni, hogy mennyire mozgatja a bolygó keringése során a csillagot a közös tömegközéppont körül, hogy a tömeget meghatározhassák. A legkomolyabb késlekedést ezek a plusz mérések okozzák.

Hogy valami jó hír is legyen: a "maradék", több mint 150 000 csillag adatai ettől még nyilvánossá válnak június 15-én. Az exobolygók keresése mellett a Kepler talán még nagyobb fegyvere a hihetetlen minőségű, mennyiségű és időlefedettségű adat mindenféle változócsillagokról. Az első adag cikk idén januárban vált elérhetővé, nap-típusú oszcillációkról például máris számos cikk megjelent, néhány hónap alatt tucatnyi idézést gyűjtve. Hamarosan pedig egy újabb gyűjtemény lesz beküldve pulbikálásra, köztük több magyar első szerzőkkel. Olyan, rendszeresen vizsgált csillagokban, mint az RR Lyrae, a változócsalád prototípusa, is találtunk új, igen érdekes dolgokat. De erről egyelőre psszt!

Rengeteg támadás éri az új NASA irányvonalát a Constellation és az űrsikló megszüntetése és az új célok hiánya miatt. Floridai és más érintett állom képviselői jó politikushoz méltóan azonnal a zemberek érdekében kezdtek kampányolni, hirtelen nagyon fontos lett például a shuttle program meghosszabbítása. Bár éveken át alig vagy semennyire sem emelkedett a NASA költségvetése, és a Constellation fejlesztésére nevetséges keret állt csak rendelkezésre, most hogy kinéz némi emelés, hirtelen nagyon szeretnének egy csomó pénzt ölni az űrsikók további repüléseibe. Való igaz, hogy egy csomó munkahely fog ennek kapcsán feltehetően megszűnni (várhatóan 9000 csak a Kennedy Space Centerben), de egy vadonatúj tanulmány a következő öt évben átlagosan évi 11800 új állást prognosztizál az államokban a magánszektor bevonása kapcsán, ami ugye prominens része az új költségvetési tervnek. Ugyanakkor teljesen más hozzáállást fog igényelni az új felállás. A NASA szerepe eltolódik, és kíváncsi leszek, hogy hogy tudja majd irányítani a mostaninál sokkal szabadabban tevékenykedő cégeket, hogy azok ne csak a saját, jövedelmezőbb céljaikat tartsák szem előtt.

A másik nagy támadási pont a "cél". Eddig ugye volt cél: ifjabb Bush, miután leutánozta a papáját, Kennedyt is felidézte nekünk az új holdprogrammal. Az új tervezet nem fogalmaz ennyire direkten: a végcélt ugyan kitűzi, vagyis hogy el kell jutnunk a Marsra, de csak olyan értelemben, hogy ha készenállunk rá, megoldottunk egy csomó kérdést, kifejlesztettünk mindenféle ügyes dolgokat, akkor ezekkel induljunk el a Mars felé. Bár nem kell mindenkinek annyira idiótán hozzáállni a kérdéshez, mint például Grayson képviselőnek, azért úgy tűnik, mintha ódzkodnának a NASA-nál céldátumok és célpontok kitűzésétől, amiket nyilván úgysem lehet elég jól, pontosan meghatározni előre. Egyszerűen az út végére ki van tűzve a Mars, de a jelenlegi technikai fejlettségünkhöz a Mars egyszerűen túl messze van, úgyhogy kellene valami, amivel az érdeklődést fenntartják addig is. Persze, mindenki álmodik róla, hogy emberek szálljanak le egy másik bolygón, de rengeteg munka, kutatás és fejlesztés kell még ehhez. (A legjobb, hogy egyszerre kérik számon a NASA-n az innovációt és új technológiák kifejlesztését illetve a részletes utazási tervet ezekkel a nemlétező újításokkal.) A kutatáshoz és fejlesztéshez pedig két dolog kell: pénz és pénz emberek. Ha viszont csak az látszik, hogy mindenféle szöszmötölés megy, akkor mindkettőből hiány lehet hamarosan.  Pedig a nasaspaceflight.com-on anno két merész terv is megjelent, már az Augustine Bizottság értékelése után, de még az új büdzsé bejelentése előtt. A bizottság által javasolt Flexible Path elképzelés szerint olyan nemtriviális célpontokat vetnek fel, mint a Mars helyett a Phobosra való leszállás, hazafelé egy kanyarral a Vénuszhoz, illetve egyre nagyobb űrtávcsövek felépítése emberekkel, akár kint az L2 pontban is. Ezek a hangzatos, inspiráló célok hiányoznak, legalábbis nem hallani róluk, ha vannak is.

Mégis lesz?

Obama holnap Floridába megy, hogy a KSC dolgozói előtt védje meg az új költségvetést. Kiszivárgott információk szerint több változtatás is lesz az eredeti tervhez képest. Mégsem dobják ki az Oriont a kukába. Helyette egy, az eddiginél is tovább egyszerűsített változat fog megépülni, hogy mentőcsónakként szolgáljon az ISS-en. Ezzel egyrészt munkahelyek maradnak meg, másrészt az oroszok nélkül is el tudják majd hagyni alkalom adtán az űrhajósok az állomást, valamint személyzet nélkül meglévő rakétákon, pl. egy Atlas V-ön is feljuttatható lesz. Felpörgetik az új nagyrakéta fejlesztését is: az eddigi tervek elég homályosan fogalmaztak, és csak a technológiai előrelépés után kezdődött volna magának a hordozónak a fejlesztése. Az új elképzelés szerint 2015-re ki kell választani a nyertes dizájnt, és el kell kezdeni az építést. Mindehhez akár 2500 új állásra is szükség lehet Floridában, és az elképzelések szerint (némi kincstári optimizmussal) akár az Ares V tervezett elkészülte előtt megvalósulhatna. És alkalmas lenne jó sok cucc és személyzet jó távolra való eljuttatására, bár hogy hova pontosan. azt még homály fedi.

Low Earth Orbit is to boldly go where hundreds have gone before.

A Constellationt nem volt értelme tovább húzni abban az állapotban, ahogy volt, ezt az Augustine Bizottság is megállapította. Ebben az értelemben jó döntés volt felforgatni egy kicsit a dolgokat. Nagyjából egyetértek azzal, amit Neil deGrasse Tyson mond a helyzetről (videó a tovább után). El kell végre indulni, biztosítani kell hozzá a pénzt, de akkor cserébe a NASA-nak is biztosítania kellene a "vision"-t. 

Öt évvel elődje kudarca után sikeres starton van túl a földi jégtakarók vastagságát, kiterjedését vizsgáló Cryosat-2 űrszonda. Az ESA Earth Explorer programjának újabb tagja a Föld krioszféráját fogja vizsgálni. Az evidens, hogy a sarkvidékeken csökken a jéggel borított területek mérete, de eddig csak a kiterjedésbeli változásokat tudtuk mérni, a jég térfogatát nem. A Cryosat-2 főműszere a SIRAL (Synthetic aperture radar / Interferometric Radar Altimeter), mely két radarantennájának köszönhetően interferometrikus radarméréseket is képes végezni, már alkalmas lesz a vastagság mérésére is. Gleccserek, Antarktisz és Grönland jégtakarói és a nyílt óceánon úszó jég is vizsgálható ezzel a műszerrel. Az egész ki van még hegyezve a jég-víz határvonalak vizsgálatára is, tanulmányozandó a jégkéreg töredezését, jéghegyek születésének részleteit.

 © ESA

Az első Cryosat 2005-re készült el, de az orosz Rokot rakéta második fokozata nem kapcsolt le üzemszerűen, így a harmadik fokozatra sor sem került, és a szerkezet visszazuhant. (Rá jár a rúd a klímás űrszondákra, lásd OCO, de abból is lesz másik.) Felépítették hát újra az egészet, és ezúttal egy Dnyepr rakéta próbálkozott, ezúttal sikerrel. Mindkét hordozóeszköz leszerelt ICBM-származék egyébként, ezért például a Dnyeprt föld alatti silóból indítják. Ehhez van egy "nulladik" fokozata, gyakorlatilag egy "kupak" van a rakéta alján, ami alatt lőpor begyújtásával adnak akkora lökést, hogy a Dnyepr úgy 20 m-re kilökődjön a silóból. Ekkor a kupak leválik és gyújt az első fokozat. Ezzel elkerülték, hogy a silóban kelljen mindenféle brutál hővédelmet és lángterelőket kiépíteni. Ezen a videón jól látható, hogy a kicsap a füst, a kiemelkedő rakéta aljáról két kis hajtómű löki oldalra el a kupakot, majd csak ezután indul be az első fokozat. A tovább után a Cryosat-2 startjáról is van videó, de ott nem látszanak ezek a dolgok ilyen jól.

A radarmérések és az LCROSS által kibányászott jég után itt a harmadik bizonyíték: a Chandrayaan-1 becsapódó egysége a Hold "atmoszférájában" is kimutatott vízmolekulákat. Az idézőjelek persze fontosak, hiszen a Hold nem rendelkezik hagyományos értelemben vett légkörrel, de a napszélnél azért sűrűbb a közeg a felszín közelében, akár néhány tízezer atom is összegyűlhet egy köbcentibe. Ezt a közeget mérte spektroszkópjával az indiai űrszonda becsapódó egysége (MIP - Moon Impact Probe), 25 perces ereszkedése alatt. Ahogy az egyenlítőtől a déli sarkvidék felé haladt, egyre nagyobb mennyiségű 18 atomi tömegegység súlyú szubsztanciát érzékelt (H=1, O=16, H₂0=18), egészen a 70. szélesség tájékáig, ahonnan csökkenni kezdett az intenzitása a spektrumban. Két fontos kérdést kellett azonnal tisztázni az eredménnyel kapcsolatban, az egyik, hogy minden spektrumban ott a jel, kivétel nélkül, ami gyanús, tehát az esetleges instrumentális effektusokat (szennyeződött detektor) ki kellett zárni. Ezt hosszasan diszkutálják is a szakcikkben a kutatók, és arra a következtetésre jutnak, hogy ilyen emelkedő majd süllyedő tendenciát szennyeződéssel elég nehéz magyarázni.

A másik fogós kérdés maga ez a tendencia. A korábbi radarmérések egyértelműen a sarkvidékeken mutatták a legtöbb jeget. hogy lehet, hogy a MIP mérései ellentmondanak? A legjobb magyarázat eddig erre az, hogy a sarkok felé csökken a beérkező napsugárzás illetve a hőmérséklet, és hiába van több vízjég a felszínen, az egyre kevésbé szublimál el. Két ellentétes irányba emelkedő görbe (itt jégmennyiség vs hőmérséklet) szorzata pedig ilyen csúcsos görbéhez vezet.

Persze ebből a vízjégből nem fogunk a whiskybe törni darabokat. A napfénynek kitett helyeken feltehetően a napszél által bombázott kőzetekben lévő oxigénatomok kapcsolónak össze a Napból jövő hidrogénatom(ok)kal, és azt sem lehet még tudni, hogy például egy önálló vízmolekularéteg fedi filmként a köveket, vagy ezek a vízatomok molekulák a kőzet részei maradnak (mint az agyag esetében például). A  mért 10-1000 ppm gyakoriság legjobb esetben is mindössze egy liter vizet jelentene egy tonna kőzetben, szóval egyelőre nem tűnik túl gazdaságosnak. Mindenesetre a jövőbeni szomjazó űrhajósoknak mondom, hogy ugyanez a folyamat létrejöhet a Merkúron is!

© ISRO / DoD / Phil Stooke, nagy kép itt

Ez meg itt a MIP utolsó pár képkockája projektálva egy Clementine térképre. A MIP forgott miközben ereszkedett, ezért ilyen összevissza az egész. A piros csíkok pedig onnan jönnek, hogy a képek egy tévéadásból lettek kiszedve. Nem mindenki tolja úgy a kontentot egyből ki az internetre mint például a Mars roverek esetén (metadatokkal meg mindennel!).

Van az ISS-en egy japán, akinek úgy jár a keze a fényképezőgépen, hogy azt turista honfitársai is megirigyelnék, ráadásul tolja ki az egészet a twitpic-re. Így látta például az északi fényt:

Ezeken nagyon jól látható, milyen hosszú expozícióra van szükség, hogy a csillagok megjelenjenek a képen. A jelentős mértékű RGB zaj is a hosszú expo miatt van jelen. A sarki fény egyébként jóval az ISS alatt, 60-100 km magasságban világít.

Itt még a Hold is csatlakozik a kompozícióhoz, Progressz helyett robotkarral. Végül íme az elkövető, Nogucsi Szoicsi (Soichi Noguchi) a Cupola-ban:

Kihagyta az öregedő rover az eheti kommunikációt a Földdel, feltehetően hibernálta magát az alacsony áramellátás miatt, mint az várható is volt. Már eddig is igencsak gazdaságos program futott csak, egy-két alap mérés, mint a légkör átlátszósága, és heti egy rádióforgalmazás a Mars Odyssey-vel. Túlságosan alacsony energiaszint esetén viszont (most olyan 130 Wh körül lehetünk) mindent kikapcsol a vezérlés az óra, akkutöltés és fűtés kivételével. Mivel a Spirit mostani helyzete elég kedvezőtlen, nem sikerült a napelemeket megdönteni kellően a Nap felé, ezért minden eddiginél alacsonyabbra csökkenhet az műszerek, elektronika hőmérséklete a gyenge fűtés miatt. A kívánt érték -40-45 °C lenne, de a jelenlegi predikciók legalább -55 °C-os hideget jósolnak – amit ugyan sikerrel teszteltek anno, de nem hat évet kiszolgált felszerelésen. Fázni fog a Spirit, az biztos. A téli napforduló majd május közepén jön el, addig még hat hét van hátra, tehát ha tényleg hibernált (elvileg más hibák is előfordulhattak), nagyságrendileg három hónap múlva hallhatunk felőle újra, ha túléli a telet.

Ez az utolsó panoráma, amit a rover készített, mikor még volt hozzá kraft februárban. Ha nem akadt volna el, a fura tetejű von Braun domb lett volna a következő célpont.

Forrás: JPL

A Lunar Reconnaissance Orbiternek hála, a Mars után már a Hold felszínén is képesek vagyunk beazonosítani korábbi leszállóegységeket, és meghatározni pontos helyzetüket. A márciusban nyilvánosságra hozott első 10 TB-nyi adatban például a szovjetek három mintahozó űrszondáját illetve a Lunohod rovereket is beazonosították. Az Apollo programmal párhuzamosan, látva, hogy az emberes próbálkozásaik nem haladnak túl jól, a szovjetek automata űrszondákkal próbáltak holdi mintákhoz jutni, mintegy "bizonyítva" az amerikaiakkal szembeni fölényüket, amiknek emberek odaküldésére volt "szüksége" a mintahozatalra. A Luna 15 például alig néhány órával az Apollo 11 startja előtt csapódott be a Hold felszínébe, tovább szaporítva az ott heverő roncsok számát. Végül a Luna 16, 20 és 24 sikeresen visszajuttatott kb. 32 dkg holdkőzetet, ami szép teljesítmény, de nem annyira az amerikai több száz kilóhoz képest.

Az első kép az 1972. február 21-én leszállt Luna 20-at ábrázolja, ami 55 gramm anortozitos, ősi felföldi kőzetet juttatott vissza a Földre. A kinagyított képen látszik a mintavevő kar árnyéka, mintha felemelt karral integetne nekünk.

Újabb lépést tett a szuborbitális űrturizmus felé a Virgin Galactic/Scaled Composites a VSS Enterprise első repülésével - egyelőre a VMS Eve hordozógéphez csatlakoztatva. A majd háromórás repülést sir Richard-ék nagy sikerként értékelték, de a kereskedelmi használattól még mindig elég mesze vagyunk. Rengeteg további repülés, leválasztás és űrugrás vár még az Enterprise-ra mire kellően biztonságosnak nyilvánítják. Ja és a Spaceport America óriási cylon raiderre emlékeztető fogadóépületének is el kell még készülnie addigra. Alant fotó és videó a repülésről, további infókért kövessétek a leni linkeket, vagy olvassátok Mikron nagyszerű leírását.