Újabb bizonyíték a holdi vízre
2010.04.08. 10:14
A radarmérések és az LCROSS által kibányászott jég után itt a harmadik bizonyíték: a Chandrayaan-1 becsapódó egysége a Hold "atmoszférájában" is kimutatott vízmolekulákat. Az idézőjelek persze fontosak, hiszen a Hold nem rendelkezik hagyományos értelemben vett légkörrel, de a napszélnél azért sűrűbb a közeg a felszín közelében, akár néhány tízezer atom is összegyűlhet egy köbcentibe. Ezt a közeget mérte spektroszkópjával az indiai űrszonda becsapódó egysége (MIP - Moon Impact Probe), 25 perces ereszkedése alatt. Ahogy az egyenlítőtől a déli sarkvidék felé haladt, egyre nagyobb mennyiségű 18 atomi tömegegység súlyú szubsztanciát érzékelt (H=1, O=16, H20=18), egészen a 70. szélesség tájékáig, ahonnan csökkenni kezdett az intenzitása a spektrumban. Két fontos kérdést kellett azonnal tisztázni az eredménnyel kapcsolatban, az egyik, hogy minden spektrumban ott a jel, kivétel nélkül, ami gyanús, tehát az esetleges instrumentális effektusokat (szennyeződött detektor) ki kellett zárni. Ezt hosszasan diszkutálják is a szakcikkben a kutatók, és arra a következtetésre jutnak, hogy ilyen emelkedő majd süllyedő tendenciát szennyeződéssel elég nehéz magyarázni.
A másik fogós kérdés maga ez a tendencia. A korábbi radarmérések egyértelműen a sarkvidékeken mutatták a legtöbb jeget. hogy lehet, hogy a MIP mérései ellentmondanak? A legjobb magyarázat eddig erre az, hogy a sarkok felé csökken a beérkező napsugárzás illetve a hőmérséklet, és hiába van több vízjég a felszínen, az egyre kevésbé szublimál el. Két ellentétes irányba emelkedő görbe (itt jégmennyiség vs hőmérséklet) szorzata pedig ilyen csúcsos görbéhez vezet.
Persze ebből a vízjégből nem fogunk a whiskybe törni darabokat. A napfénynek kitett helyeken feltehetően a napszél által bombázott kőzetekben lévő oxigénatomok kapcsolónak össze a Napból jövő hidrogénatom(ok)kal, és azt sem lehet még tudni, hogy például egy önálló vízmolekularéteg fedi filmként a köveket, vagy ezek a vízatomok molekulák a kőzet részei maradnak (mint az agyag esetében például). A mért 10-1000 ppm gyakoriság legjobb esetben is mindössze egy liter vizet jelentene egy tonna kőzetben, szóval egyelőre nem tűnik túl gazdaságosnak. Mindenesetre a jövőbeni szomjazó űrhajósoknak mondom, hogy ugyanez a folyamat létrejöhet a Merkúron is!
© ISRO / DoD / Phil Stooke, nagy kép itt
Ez meg itt a MIP utolsó pár képkockája projektálva egy Clementine térképre. A MIP forgott miközben ereszkedett, ezért ilyen összevissza az egész. A piros csíkok pedig onnan jönnek, hogy a képek egy tévéadásból lettek kiszedve. Nem mindenki tolja úgy a kontentot egyből ki az internetre mint például a Mars roverek esetén (metadatokkal meg mindennel!).
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
dzsobacsi 2010.04.08. 14:52:22
lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.04.08. 15:56:23
Maurice74 · http://www.personaltraining.hu 2010.04.09. 05:32:41
www.demonbonnie.hu
gabest1 2010.04.09. 07:02:46