Említettem már a Lutetiával kapcsolatban, hogy nagyobb mint az eddig meglátogatott összes kis égitest, most pedig össze is lehet hasonlítani velük:

 Credits: Montage by Emily Lakdawalla. Ida, Dactyl, Braille, Annefrank, Gaspra, Borrelly: NASA / JPL / Ted Stryk. Steins: ESA / OSIRIS team. Eros: NASA / JHUAPL. Itokawa: ISAS / JAXA / Emily Lakdawalla. Mathilde: NASA / JHUAPL / Ted Stryk. Lutetia: ESA / OSIRIS team / Emily Lakdawalla. Halley:: Russian Academy of Sciences / Ted Stryk. Tempel 1: NASA / JPL / UMD. Wild 2: NASA / JPL.

A montázs a Planetary Society bloggere, a nagyszerű Emily Lakdawalla műve. Az eddig űrszondák által meglátogatott kisbolygók mellett az üstkösmagok is szerepelnek rajta, a jobb alsó sarokban. Érdekesség, hogy a Halley-ről nem a Giotto közismert fotója szerepel, hanem a Vega-2-é (aminek a kamerái a KFKI-ban születtek meg, de ezt minden magyar űrbuzi tudja). A montás elérhető feliratokkal is, sőt aki szeretné a 8600x6250 pixeles változatot poszterre is nyomtathatja. 

Érdemes összehasonlítani egyébként a Lutetia előtti állapottal is, hogy kiszorított mindenkit a kép szélére. A következő tag előreláthatólag novemberben kerül majd fel, de a Hartley-2 üstökös aprócska, egy kilométer körüli magja nem fog sok helyet foglalni. Ez után viszont kissé nehézkessé válik majd a csoportkép kezelése - ugyanis egy év múlva a Dawn megérkezik a Vesta kisbolygóhoz, mely mellett minden eddigi el fog törpülni, valahogy így:

Vesta credit: NASA / STScI

Ahogy a Rosetta közeledett a kisbolygóhoz, a Naprendszer egy másik lakója elsuhant a látómezőben. A kamera persze készenlétben állt, és elkészítette ezt a felvételt:

Kissé alulexponált lett, de akkor is fantasztikus felvétel! Bolygó-kisbolygó együttállásról nem tudom, készült-e valaha fotó. Elvben készülhetett, hiszen már több égi krumplit meglátogattunk, de nem hiszem, hogy ezt lekörözné bármelyik.

A Rosetta OSIRIS kamerája igazán elkényeztet minket, nem olyan rég lőtte ugye ezt a gyönyörű Föld-sarlót. De messze még 2014...

Ma (július 10.) közelítette meg a Rosetta űrszonda a Lutetia kisbolygót. A Hermann Goldschmidt által 1862-ben felfedezett kisbolygó az eddigi legnagyobb (115x96x80 km-es), amit űreszköz közelít meg, közel kétszer nagyobb az eddigi rekorder Mathildénél. A Lutetia érdekessége, hogy bár M-típusú, azaz fémes kisbolygóként van klasszifikálva, más vizsgálatok inkább ősibb, szenes kondritos jellegzetességeket mutattak. Lehet, hogy a Lutetia egy nagyobb, részben differenciálódott majd szétesett egykori planetezimál egy darabja.

A Rosetta képsorozata a megközelítés idejéről. A legjobb 80 000 km-ről készült.

Az első képek ugyanakkor meglehetősen egyszínű felszínt mutatnak, nincsenek nagy albedo-beli eltérések. A kisbolygó alakja elég szabálytalan, igen éles kráterperemekkel mindenfelé.

További képek majd a bronzmeccs után, éjjel érkeznek.

Június 10, 23:10: az ESA kiadta az első néhány feldolgozott képet. A Rosetta nagyfelbontású kamerája csodálatos képeket készített, tessék csak nagy méretben átnézni az alábbi felvételeket! Sziklák ülnek a kráterekben, párhuzamos árkok látszanak mint a Phoboson, és talán csuszamlásnyomok is.

Vagy ezt a képet, amin egyszerre látszik a Lutetia és a Szaturnusz! Rengeteg adatot gyűjtött a Rosetta és a Philae lander, melyek elemzése még legalább hetekig tart majd. Tökéletes, hiba nélküli főpróba volt ez az elrepülés a fő célpont, a Churyumov-Gerasimenko üstökös elé. Érkezés majd 2014 novemberében.

Június 21-én végezte utolsó megfigyeléseit a 12 éve keringő TRACE (Transitional Region And Corona Explorer) naptávcső. A NASA Small Explorer programjába tartozó TRACE egy 30 cm-es távcsővel rendelkezett, mellyel a Nap légkörének különböző struktúráit, mint a koronahurkok finomszerkezetét és fejlődését vizsgálta, láthatótól az extrém ultraibolya tartományig. Ugyanakkor a Napnak egyszerre csak egy kis területe fért bele a látómezőbe. Az eredetileg 8 hónapos küldetésre tervezett napmegfigyelő űrszonda komolyabb meghibásodás nélkül húzta le a 12 évet, és több mint ezer publikációhoz szolgáltatott anyagot.

A SOHO teljes napkorongot leképező, de kisebb felbontású felvételei mellett nagy jelentősége volt a TRACE apróbb részleteket megmutató felvételeinek. De az újabb generációt képviselő Solar Dynamics Observatory már képes az egész Napot egyszerre megfigyelni közel ugyanakkora felbontással, mint a TRACE. Így pár hónapos közös működés után, hogy a két műszer eredményeit össze lehessen illeszteni, a kiszolgált naptávcsőtől elbúcsúztak irányítói. A TRACE felvételeivel a SolarMax című ismeretterjesztő IMAX mozifilmben találkozhatunk.

Június közepén zajlott le a harmadik Kepler Asteroseismology Workshop,  ennek kapcsán szemezgetek egy kicsit, hogyan is zajlik a mérések végzése egy ilyen űrtávcsővel. Eredményeket még nem nagyon tudok mondani - a következő nagy publikációs hullám nyár végére várható, konkrét bolygó-eredmények pedig még később. Egyelőre főleg észlelési cikkek jelentek meg, az értelmezés, modellezés még most kezdődik illetve zajlik. A konferencia alatt vált szabadon elérhetővé az első 43 nap adata - közte 350 potenciális bolygójelölttel. Ezek azok, melyek megerősítését a tágabb csillagász közösségre hagyják, de 400 csillag ott maradt a zár alatt, ki lehet találni melyik csoportban lapulnak az exoFöld-jelöltek. Emellett leközöltek méréseket öt csillagról is, melyeknél többszörös tranzitot észleltek - az is lehet, hogy több bolygó is elhalad a csillag és köztünk. De persze mind-mind csak jelölt, amíg meg nem erősítik kiegészítő mérésekkel, szóval egyelőre még nem hivatalos exobolygók ezek.

Három különböző periódusú tranzit egy Kepler-mérésben. Lehet három bolygó, de lehet hogy egy fedési kettőscsillag fénye adódik hozzá. (Forrás: Steffen et al.)

Elnézést az átmeneti szünetért az éterben (ami nincs is), így hétfőre íme egy kis összeállíás a Google Lunar X-Prize-ra már benevezett csapatok készültségi állapotáról. Vannak érdekes megoldások, mi tagadás!...

A héten megtartotta alakuló ülését a Google Lunar X-Prize kihívásra benevezni kívánó magyar csapat. Személyesen sajnos nem lehettem ott (a Kepler Asteroseismology Workshopon voltam, erről talán írok nemsokára), úgyhogy a csapat hivatalos blogjáról következik az összefoglaló. Továbbra is várunk jelentkezőket, elsősorban gépészmérnökökre, nano/anyagtechnológiában jártas, illetve égimechanikában és pályaszámításban otthon levő szakemberekre, jogászokra (űrjogi ismeretekkel) van szükségünk. Érdeklődők glxp.hu kukac pulispacecom címre küldjenek rövid angol önéletrajzot.

2010.06.17-én megtartottuk alakuló ülésünket, ahol a PuliSpace ötletgazdákon kívül planetológus, térképész, informatikus, villamosmérnök, fizikus, műszaki menedzser, közgazdász csapattagok is résztvettek. Minden bizonnyal elértük első sikerünket: az űrkutatás iránt elkötelezett maroknyi csapatunk hitet tett amellett, hogy legjobb tudásunk szerint teljesíteni fogjuk a Google Lunar X Prize által kitűzött célokat, és hazánk számára ezzel történelmet írunk.

Lelkes és intenzív diskurzus alakult ki a Holdra küldendő Puli műszaki paramétereiről és mérnöki koncepciójáról. Nagy gömb legyen, kisautó legyen, legyen landoló egység, ne legyen, lejtőre landoljon, síkra landoljon, Falcon rakétával indítsuk útnak, társasutazást szervezzünk neki, legyen a kamerákban lencse, ne legyen, stb.

Az alakuló ülésünk talán legjelentősebb konklúziója annak leszögezése volt, hogy a PuliMoon projekt során csak nyerhetünk.

...

Folytatás a PuliSpace blogon.

Nagy napokat él meg a japán űrkutatás, hazaért a Hayabusa, elindult az Akatsuki és az IKAROS is hibátlanul kihajtogatta 20 méteres, 7,5 mikrométer vékony fóliáját. Eddig csak az űrszonda közepéhez rögzített kamerák képeit láthattuk, amik a geometria miatt erősen torzítva mutatták csak meg a vitorlát, de volt még a japánok tarsolyában más is. Két kis kamerát becsomagoltak egy 5 centis fémhengerbe egy rádióadóval, hogy a sikeres kihajtogatás után kiengedjék az űrbe. Az egyiket azóta ki is bocsájtották, és távolodásában csodás képeket készített.

A képekből készült animációs is. Az apró henger, ami a kamerát tartalmazza, forgásstabilizált, de így is mutat némi imbolygást, ez látszik az animáción, nem az IKAROS ugrál ide-oda. Talán a japánok összeraknak később egy szinkronizált változatot is. Az animgifet a tovább mögé tettem, hogy ne a főoldalon ugráljon.

Földet ért tegnap a Hayabusa mintahozó kapszulája az ausztrál sivatagban, beteljesítve Japán eddig legmerészebb és legizgalmasabb űrmisszióját. Rövid összefoglalásul az eseményekről, forduljunk az alábbi diagramhoz (by Emily Lakdawalla, részletesebb összefoglalás itt):

Más programokról is kéne ilyen. A végén a felső nyíl lett igaz.

Ez kiválóan összefoglalja, mi minden történt szerencsétlen Hayabusával, ami elvesztette a kémiai hajtóműveit, a kapcsolatot a Földdel, az ionhajtóművek jelentős részét, giroszkópokat, a mini-landert... De mindeközben feltérképezte az Itokawa kisbolyót, leereszkedett a felszínére többször is és talán - egyelőre sajnos csak talán - mintát is hozott belőle. Pusztán ionhajtóművekkel visszatért hozzánk, egyetlen giroszkóppal, napvitorásként stabilizálva magát. És mielőtt belépett volna a Föld még egy utolsó képet készített is:

Aztán levált a mintahozó kapszula, és beléptek a légkörbe - az anyaszonda számára persze ez végzetes volt, de még ezzel is a tudományt szolgálta, a tűzgömbről számos megfigyelés és mérés született. A kis kapszula pedig épségben földet ért a Woomera Prohibited Area kijelölt részén. Az éjszaka elmúltával felkutatták és őslakosok segítségével be is gyűjtötték. A következő napokban majd elszállítják Japánba, és nekiállnak a vizsgálatának. Reméljük, egy-két porszem azért fennakadt - ha igen, ez lesz az első minta, amit nem a Holdról és nem amerikai vagy szovjet fennhatóságú program hozott haza!

A tovább után videó a Hayabusa tűzgömbjéről. Az apró fényes pont, ami előtte halad, a hőpajzzsal védett kapszula.

Dél-Korea igyekszik az űrkutatásban is utolérni a szomszédait (Kínát és Japánt), de hordozórakétájuk megint becsődölt - igaz, most az orosz fele. A Naro 1 első fokozata ugyanis az épülgető orosz Angara gyorsítófokozatán alapszik, a koreaiak csak a másodikat fejlesztették országon belül. Az első start során egész jól működött a rendszer, épp csak a hasznos terhet védő burkolat egyik fele ragadt be. A túlsúly miatt így nem ért el orbitális sebességet és visszazuhant az óceánba. Ezúttal viszont a híradások szerint 137 másodperccel a start után, még az első fokozat üzeme alatt villanás(ok)at láttak, és elvesztették a kapcsolatot a rakétával. Az első fokozat felrobbanása nem valami jó hír az oroszoknak, bár ezekkel a "tesztrepülésekkel" talán ki lehet az ilyen hibákat szűrni, mire az Angara család elkészül. A hasznos teher egy kis földmegfigyelő, klímakutató műhold volt. Videó a startról (robbanás nélkül) itt. A következő repülésre egyelőre várni kell, mivel a két ország megállapodása szerint két sikertelen próbálkozás után felülvizsgálatnak kell kezdődnie.