A NASA bevásárolt: 17,8 millió dollárért vesznek egy felfújható modult a Nemzetközi Űrállomásra a Bigelow Aerospace-től. A BEAM (Bigelow Expandable Activity Module) egyelőre csak egy technológiai demonstráció lesz, konkrét feladatokat még nem rendelt a plusz térhez a NASA - de ha minden jól megy, a későbbiekben újabb, nagyobb modulok is jöhetnek. Ez a modul a tervek szerint 2015-ben érkezik majd az űrállomáshoz a CRS-8 missziót teljesítő Dragon űrhajó szoknyájában (a nyitott raktérben), és a robotkarral csatlakoztatják a Tranquility modulhoz, a Cupola mellé. Felfújva 4 m hosszú és 3,2 m széles lesz, és két éves tesztperiódus vár rá odafenn, ami alatt a termális tulajdonságait, sugárzás- és szivárgás-állóságát vizsgálják, összehasonlítva a szokványos alumínium-szerkezetű modulokéval.

Felfújható modulokkal, mint oly' sok mindennel, először a NASA kezdett el foglalkozni, a TransHab program keretében a kilencvenes években, de, mint oly' sok mindent, ezt is idő előtt törölték. A szabadalmakat az ingatlanmágnás Robert Bigelow vette meg, és az ő magáncége dolgozott tovább a témán. És nem is csak látszatmunkát végeztek, mint egynémely, mára befuccsolt űripari startup: két prototípusuk is az űrben kering. A BEAM például hasonló dimenziókkal fog rendelkezni, mint a 2006-7-ben pályára állított két Genesis modul.

Kilátás a Genesis-I-ről.

A Bigelow tehát komolyan gondolja az űrállomás-bizniszt. Annak ellenére, hogy a gazdasági válság, illetve az űrhajó-építő cégek késlekedése őket is rosszul érintette, és 2011-ben 90-ről 50 főre csökkent a munkaerejük, úgy tűnik, hogy megtalálták a kiutat a NASA-val való szorosabb együttműködés formájában. Így van esély, hogy a távolabbi jövőben tényleg meg tudják majd építeni a saját űrállomásukat is, jóval nagyobb, 330 köbméteresre felfújható modulokból, és nem csak egyek lesznek a nagyot álmodó, majd felébredő űrcégek közül.

Lori Garver, a NASA igazgatóhelyettese, és Bob Bigelow a BEAM modellje előtt, a hivatalos bejelentéskor.

A Toutatis egyike a potenciálisan veszélyes, földközeli kisbolygóknak, amik, ha nagyon rossz napjuk van, akár a Földdel is összeakaszthatják a bajszukat. Ez az aszteroida nagyjából négyévente ér közel a Földhöz, és mivel elég nagy, hosszában 4,6 km, keresztben meg nagyjából 2, már egy ideje intenzíven kutatott égitest. 1992-ben és '96-ban radarral figyelték meg, vagyis rádiójelet küldtek feléje, majd a visszaverődő jelet rögzítették. Ez a technika sokkal nagyobb felbontást és helyzetmeghatározást tesz lehetővé, mint a normál, optikai felvételek, viszont igen korlátozott a hatósugara, lényegében az óriásbolygókig használható csak. Ha a kisbolygó kellően nagy, vagy kellően közel van, a radarjelből a felszíni jellegzetességeket is rekonstruálni lehet (leírás itt). Természetesen idén is zajlottak megfigyelések:

Viszont az idei közelség különleges volt abból a szempontból, hogy a radarmérésekkel párhuzamosan egy űrszonda is megközelítette a kisbolygót, így a radarmérések közvetlenül összehasonlíthatóvá váltak tényleges fotókkal. Eddig erre csak két precedens volt, az Eros és a Hartley-üstökös hozzávetőleges alakját tudták meghatározni radarral, de akkor az űrszondák felvételei egy vagy több nagyságrenddel jobb felbontásúak lettek végül. A Toutatis azonban elég közel jött a Földhöz, hogy a radaros mérések és a mellette pár száz km-re elrepülő, kínai Chang'e-2 (ami eredetileg ugye a Holdat volt hivatott térképezni) nagyjából azonos, pár méteres felbontású felvételeket készítsen. Ez volt egyébként Kína első (sikeres) Holdon túli missziója. Az alábbi képek 240 és 93 km közötti távolságokból készültek:

Ez az első sorozat, amit a kínaiak nyilvánosságra hoztak. A várakozásoknak megfelelően visszaköszön a kisbolygó szabályos kettős-krumpli alakja, illetve a nagyobbik krumpli végén található nagy kráter is, lásd az alábbi összehasonlítást:

Balra a Chang'e-2 optikai felvétele, jobbra a földi radarkép. Figyelem, a kettő nem azonos skálájú, a radarkép nagyobb, viszont ott nem teljesen oldalról, hanem ferdén látunk rá a kisbolygóra, a perspektíva miatt a kép meg van rövidülve. (Az összehasonlításért köszönet Daniel Machaceknek.)

És a legjobb: ezek a felvételek nem is a fő térképező kamerával készültek, hanem az eredetileg a napelemek kinyílását megörökítő, egyszerű kis CMOS-kamerával. Lesz még ennél nagyobb felbontású is, egyrészt ettől a kamerától is még közelebbről, másrészt a fő kamerától is. Attól azonban várhatóan csak 1-1, mert a térképező kamera nem 2D-s CCD-vel működik, hanem egysorossal, ami úgy működik, mint egy szkenner, vagyis sorról-sorra rögzíti a felvételt. Ez a térképezéshez hasznos, mert egyszerűen csak a Hold feletti keringés ütemében kell mindig kiolvasni, és az űrszonda mozgásából létrejön egy hosszú felvételszalag, viszont nem alkalmas ugyanazt a területet gyors egymásutánban többször leképezni. Egyelőre azonban csak ezzel, a kínai tévében lebegtetett papírképpel kell beérnünk, ami egy 47 km-ről készült képet mutat:

"People seem to think that with SAM you turn a crank and a computer displays
"LIFE" or "NOT LIFE," or even "EARTHLIKE ORGANIC CHEMICALS" or not.
That's not how it works." - EL

Az indexen Kolbert András közölt egy figyelemre méltó írást "A kommunikációnál megáll a tudomány" címmel. A vélemény több pontjával egyetértek, olyannyira, hogy a konklúzióját ide is idézném egyből:

A tudomány eredményeinek közérthető közlése talán sosem volt még annyira fontos, mint korunkban. Minden egyes ember, aki megérti, hogy működik a telefon vagy az elektromotor, megnyert csata az ostobaság ellen folytatott háborúban. Minden egyes alkalom, amikor valaki kiábrándul a NASA-ból, a CERN-ből, és a többi, az élet, a világmindenség meg minden legfontosabb kérdését kutató, de a 42-nél bonyolultabb választ adó szervezetből, ünnepnap a kreacionizmus-, a felekezettől független teremtésmítosz-, a nullsík-, a világvége- és az összeesküvéselmélet-hívők számára.

Viszont bloggerként és az interneten élő kutatóként valamennyi rálátásom azért van arra, hogy zajlik manapság a tudomány, tudományos eredmények kommunikálása. Megértem, hogy Kolbert Andrást, felelős újságíróként, aggasztja, hogy a kutatók mindenféle megalapozatlan, horribile dictu puszta tévedésen vagy mérési hibán alapuló eredményeket kürtölnek világgá, és ezek a rosszul elsülő sztorik aztán mind a kutatások elismertségét, mind a döntéshozók prioritásait negatívan befolyásolják. (Nem is beszélve a sok megírandó, "mégsem"-cikk okozta fáradságról.) A miérteket kutatva azonban csak a "kutatói szószátyárságot" kárhoztatja, pedig a saját háza táján is szét kellene néznie.

Nápolyban gyűltek össze az ESA tagállamok űrkutatáshoz kapcsolható miniszterei, hogy döntsenek a költségvetésről, illetve néhány kardinális, az űrügynökség elkövetkező éveit meghatározó kérdésről. A legfontosabb pontok: leszáll-e Európa a Holdra, milyen rakétát épít, megy-e a Marsra és beszáll-e az Orion űrhajóba. A döntések pedig... <dobpergés>:

Nem megyünk a Holdra

Nem meglepő módon az egyes nagy programok meglehetősen egyértelműen köthetőek egyes nemzetekhez. A Lunar Lander koncepció a német DLR (Deutschen Zentrums für Luft- und Raumfahrt) gyermeke volt, de nekik egyedül nem volt elég pénzük rá. A további munkához javasolt 100 millió eurót viszont nem kapott támogatást, mivel a franciák az Ariane rakéta fejlesztésére, az olaszok pedig az ExoMars misszióra kívánják költeni a pénzüket, a spanyolok pedig, bár a németek fő partnerei lennének, de le vannak égve anyagilag. Emellett a földmegfigyelő programok is nagyobb prioritást kaptak. Így a Lunar Lander ESA-szinten gyakorlatilag halott, bár a németek esküdöznek, hogy tovább dolgoznak rajta, és tovább keresnek partnereket, egyedi országok vagy űrügynökségek képében.

Akit érdeklik a Lunar Lander részletei (precíziós landolás a Hold déli pólusán, mintavétel, etc.), utánaolvashat a pulispace.com-on, ahol hosszabban írtam már a tervezetről.

Megtette első két ugrását a SpaceX Grasshopper rakétája. Az első még csak egy egészen apró szökkenés volt, de nem árt az óvatosság, hisz nem akármilyen szerkezetről van szó, hanem egy harminc méteres üzemanyagtankról és egy Merlin hajtóműről, à la Falcon-9. A másodiknál aztán már több, mint öt métert felemelkedett, méghozzá önállóan szabályozva a helyzetét és a hajtóerőt (ha jól értelmezem a closed loop control kifejezést).

Nem kicsi, hanem inkább rohadt nagy a szerkezet, a háttérben ácsorgó embereket és a buszt tessék figyelni. Egy sokkal kisebb masina (pl. a NASA Morpheus landere) is jókora durranásra képes, ha valami balul sül el, hát még ez a monstrum. A méretek illusztrálásához itt a büszke apuka (Elon Musk) is:

Szeptember 25-én a BEXUS-15, másodikként az idei program gondolái közül, készen állt a startra. Goethe valószínűleg jóval filozofikusabb tapasztalatok összegzéseként írta, hogy „szürke minden elmélet, de zöld az élet aranyfája”, ám ennek igazát a saját bőrünkön is tapasztaltuk a visszaszámlálás és a start alatt. A szervezők szürke elmélete szerint a BEXUS-15 kevesebb, mint négy órás visszaszámlálás és tíz óra repülési idő után fejezte volna be röptét, hogy aztán a gondola ejtőernyőt bontva szépen visszaereszkedjen a földre. Az aranyfa természetesen módosította kissé a terveket.

A csapat hajnali ötkor már talpon és többé-kevésbé ébren volt, hogy a hat órai reggeli gyűlésen, és az utána fél órával kezdődő visszaszámláláson jelen tudjon lenni. A hosszú repülési idő és a reggeli indulás a fedélzeten levő négy diákkísérlet miatt volt prioritás: jó eredményeinkhez hárman is megköveteltük a napfényt.

"T-1:30 and holding" - ahogy a nagyok mondanák

A gyűlés befejeztével egy rövid „gyorsan-szedjük-elő-a-laptopot-a szobából” kitérő után a Katedrálisba siettünk, hogy a visszaszámlálás során elvégzendő lépéseket időben végre tudjuk hajtani. A siess, majd várj elve itt is visszaköszönt; a tesztekhez használt elem-csomag és a kommunikációs kábel csatlakoztatása, valamint a kísérlet felélesztése után másfél óra várakozás és tűkön ülés következett arra várva, hogy a svéd oldal is felkészüljön a visszaszámlálás következő lépésére. Félreértés ne essék, ez a várakozás még bele volt kalkulálva a kényszerű semmittevés időszakába… az viszont már nem, mikor a hangosbemondó közölte, hogy bizonytalan időre leállunk, mert ki kell várnunk, hogy a pár kilométerrel arrébb zuhogó eső merre szeretné venni az irányt: Esrange felé, vagy pedig a bázist illedelmesen kikerülve más régiót örömködtet meg magával.

Ezen a hétvégén kerül sor a MoonBots döntőjére, a legorobotok intergigantikus holdfoglalójára. A verseny döntőjébe huszonkét ország 147 csapata közül mindössze harmincan jutottak be, és a HungaroBots csapata egyetlen magyar résztvevőként köztük van. A csapatot a soproni Széchenyi István Gimnázium diákjai alkotják, akik a Puli Space csapat csimbókos védőszárnyai alatt fogták magukat, és beneveztek a MoonBots versenyre. Ahogy korábban már beszámoltunk róla, ez igazából egy legorobotok számára kiírt háromfordulós megmérettetés, aminek ezen a hétvégén kerül sor a döntőjére.- Írja a Puli Space blog.

Emlékeztetőül, a HungaroBots bemutatkozó videója:

A srácok az utolsó három Apollo-küldetés által inspirált holdi tájat alkottak meg a döntő fordulóra, leszálló modullal, holdjáróval és retroreflektorral. A tervezett programban pedig ezek jelentős megbolygatása szerepel: a programozható LEGO roverüknek be kell gyűjtenie a holdjáró kameráját és a régi retroreflektort, illetve utóbbiból elhelyezni egy újat. (Hasonló, valós akció esetén persze a NASA-nál testületileg kapnának sikítófrászt. De maketten azért mehet.) És persze a magyar zászlót is kitűzik.

A bemutatóra Mosonmagyaróváron kerül sor, a FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpontban, ma (nov. 10-én) este hat órától, online pedig Ustreamen fogják közvetíteni az eseményt.

Broadcasting live with Ustream

Aki teheti, annak érdemes személyesen is ellátogatni a FUTURA-ba, mert a bemutatón kívül más programok is lesznek: bemutatjuk a Puli fejlesztéseit, jó idő esetén lesz távcsöves bemutató, és párhuzamosan a World Flight 2012 eseményei is futnak majd!

Még a kilencvenes években történt, hogy az oroszok az ISS első modulját, a Zarját elkezdték építeni, majd '98-ban pályára is állították. Bár az amerikai felet képviselő Boeinggel csak egy példányra szólt a megállapodás, a Krunicsev vállalat a tartalék alkatrészekből összerakott egy félkész másodpéldányt is, arra az esetre, ha a Zarjával valami baj történne, és gyorsan kellene majd pótolni. A kétezres évek elejéig fel-felröppentek hírek, hogy az FGB-2 néven ismert másodpéldányt valamilyen formában be fogják/kéne fejezni, de igazából sok minden nem történt vele, az oroszok kevéske pénzét mind elvitte a többi, tervezett modul megépítése. (Emlékezetes, hogy a műszaki modulként szolgáló Zvezdának már se tartaléka, se biztosítása nem volt, az amerikaiak be is terveztek egy vésztartalékot, Interim Control Module néven.)

A Zvezda nadír (Föld felé néző) portjára fog kerülni a kész MLM. Ott most a Pirsz dokkolómodul van, amit le fognak szerelni, így az első leselejtezett ISS modul lesz belőle. Az MLM-en fog helyet kapni az európai gyártású ERA robotkar is, ami az első teljes értékű robotkar lesz az orosz szegmensen.