Szeptember 25-én a BEXUS-15, másodikként az idei program gondolái közül, készen állt a startra. Goethe valószínűleg jóval filozofikusabb tapasztalatok összegzéseként írta, hogy „szürke minden elmélet, de zöld az élet aranyfája”, ám ennek igazát a saját bőrünkön is tapasztaltuk a visszaszámlálás és a start alatt. A szervezők szürke elmélete szerint a BEXUS-15 kevesebb, mint négy órás visszaszámlálás és tíz óra repülési idő után fejezte volna be röptét, hogy aztán a gondola ejtőernyőt bontva szépen visszaereszkedjen a földre. Az aranyfa természetesen módosította kissé a terveket.

A csapat hajnali ötkor már talpon és többé-kevésbé ébren volt, hogy a hat órai reggeli gyűlésen, és az utána fél órával kezdődő visszaszámláláson jelen tudjon lenni. A hosszú repülési idő és a reggeli indulás a fedélzeten levő négy diákkísérlet miatt volt prioritás: jó eredményeinkhez hárman is megköveteltük a napfényt.

"T-1:30 and holding" - ahogy a nagyok mondanák

A gyűlés befejeztével egy rövid „gyorsan-szedjük-elő-a-laptopot-a szobából” kitérő után a Katedrálisba siettünk, hogy a visszaszámlálás során elvégzendő lépéseket időben végre tudjuk hajtani. A siess, majd várj elve itt is visszaköszönt; a tesztekhez használt elem-csomag és a kommunikációs kábel csatlakoztatása, valamint a kísérlet felélesztése után másfél óra várakozás és tűkön ülés következett arra várva, hogy a svéd oldal is felkészüljön a visszaszámlálás következő lépésére. Félreértés ne essék, ez a várakozás még bele volt kalkulálva a kényszerű semmittevés időszakába… az viszont már nem, mikor a hangosbemondó közölte, hogy bizonytalan időre leállunk, mert ki kell várnunk, hogy a pár kilométerrel arrébb zuhogó eső merre szeretné venni az irányt: Esrange felé, vagy pedig a bázist illedelmesen kikerülve más régiót örömködtet meg magával.

A gondola Hercules szállítójárművön

Fél óra után evidenssé vált a szolgálatos meteorológusok számára, hogy illedelmes záporral van dolgunk (bár párszor visszatért még ijesztgetni minket), és a visszaszámlálás folytatódhatott, ráadásul abba a szakaszba lépve, melyben újra főszerepet kaptak a diákcsapatok és a kísérletek. A Hercules (az egyik előző részben bemutatott soktonnás jármű) a Katedrálishoz gurult, hogy felvegye a 15-ös gondolát, és kivigye az úgynevezett „sweet spot”-ra, vagyis arra a területre, ahol a felengedés előtti utolsó simításokat el lehet végezni a kísérleteken – és ahonnan majd a levegőbe emelkednek majd. Az eső néhány ideges percre visszatért (hó formátumban), úgyhogy a Hercules irányt váltott, és az emelőjén himbálózó gondolával a Dóm elnevezésű, a Katedrális szomszédságában levő hangárba tolatott, hogy a kísérletek védve legyenek a csapadéktól.

A diákcsapatok egy-egy megbízottja néhány szervező kíséretében a Dómhoz baktatott, hogy elvégezzük az utolsó simításokat a gondolára pakolt kísérleteken. A BioDos esetében ez a négy optikai doboz detektorablakait takaró szigetelőszalag-csík levételét, és az ablakok letisztítását jelentette. A Dóm és a Katedrális között állandó walkie-talkie kommunikáció zajlott, így amint a szigszalagcsík eltűnt az ablakok elől, a Katedrálisban maradt csapattagok üzentek is, hogy minden OK, a detektorok a szoftver szerint is látnak.

A felengedés pillanata - a sztratoszférában olyan alacsony a nyomás, hogy a "kevéske" betöltött héliumtól teljesen kitágul a ballon, mire felér.

A Katedrálisba visszatérve folytatódott a visszaszámlálás. Innentől kezdve egészen a start pillanatáig nem sok dolgunk volt azon kívül, hogy időről-időre ránéztünk a fogadott adatokra. Nem sokkal később meghozták az indítás legfontosabb döntését: feltöltik a ballont. Egészen eddig a pontig bármikor azt mondhatták volna, hogy „bocsánat, csapatok, de mára ennyi, nem repülünk”, de a héliumballon annyira drága és kényes jószág, hogy ha tölteni kezdik, akkor már semmiképpen sem fújják le a startot; lesz indulás, ha esik, ha fúj.

A sztratoszféra közepén, ahová a kísérletek tartottak, a ballon 12000 köbméter térfogatú. Ha az egyetemes gáztörvény nem létezne, valószínűleg beleőszültünk volna a teljes feltöltésre várakozásba… de szerencsére létezik, így az emelkedés közbeni tágulást figyelembe véve a ballon maximális térfogatának csak egy részét töltötték meg héliummal. Mi ezt a műveletet már csak biztonságos távolból nézhettük, vagyis a Katedrális hatalmasra nyitott bejáratából. A Hercules a kiszabott helyre hajtott a Dómtól, a rajta himbálózó gondolát pedig csatlakoztatták a ballonhoz. Ahogy a ballon töltése befejeződött, már csak percek kérdése volt a „START!” parancs kiadása. Mindannyian: diákok, szervezők és segítők egyaránt, a Katedrális bejáratához tódultunk, és szinte lélegzet- visszafojtva vártuk az Eseményt… és magyar idő szerint 12 óra 18 perckor, hat órás visszaszámlálás után, a BEXUS-15 ballon felemelkedett a földről. A Hercules néhány pillanatig vele együtt tolatott, majd mikor meggyőződött róla, hogy a gondola biztonságosan elengedhető, a kísérletek megkezdték hosszú útjukat a felső légkörbe.

Professzionális monitor-bűvölés

Visszarohantunk számítógép-őrségben levő társunkhoz, hogy saját szemünkkel győződjünk meg róla: minden működik, van kommunikáció a ballon és a földi egység között, a detektorok pedig mérnek. Ahogy a kezdeti izgalom elmúlt, megkezdődtek a laptop-figyelés hosszú-hosszú percei. A mérési módszer természetéből adódóan a kísérlet nem igényelt folyamatos figyelmet és gyakori parancsokat, viszont tisztában voltunk vele, hogy vészhelyzetek bármikor adódhatnak, így négytagú csapatunkból egy-egy ember mindig a számítógép előtt ült és figyelt. A repülési idő túlnyomó részében ettől függetlenül mind a négyen a Katedrálisban maradtunk; hol a hangárt jártuk körbe, a többi csapat híreire vadászva, hol pedig itthon maradt szakértőinknek, csapattársainknak és barátainknak újságoltuk el a pillanatnyi történéseket.

És a bűvölés (akarom mondani, a kísérlet) eredményei

Az órák meglepő gyorsasággal teltek. A kitűzött landolási idő még mindig négy-öt órányi távolságban volt, mikor a gondolánkért felelős szakértő a Katedrális közepére sétált, és a figyelmünket kérte. Kiderült, hogy a ballon irányt váltott, és Finnország felett épp egy olyan területhez ért, ahol falvacskák és szabad területek váltogatták egymást. Említettem már, hogy a biztonság maximális prioritású tényező egy ballon repülése alatt. Az esrange-i személyzet attól tartott, hogy ha a ballont a falvak felé engedik, akkor egy esetleges vészhelyzet esetén lehetetlen lenne a landolási parancsot kiadni. Mivel ez a veszélyes terület nagy kiterjedésű volt, tehát a ballonnak két órájába telt volna átszelni, a szakértők – érthető módon – vonakodtak ettől a kényszerű, két órás tehetetlenségtől. Sajnos azonban a döntés nem volt ennyire egyszerű… ugyanis arra, hogy a ballont azonnal levágják, szintén nem volt alkalmas a terep, ugyanis a falvacskákat tavacskák előzték meg, a tóba esés pedig a személyzet és a kísérletezők legborzalmasabb rémálmainak egyike. Se a kísérletek, se a ballon egyéb elemei nem vízhatlanok. Számunkra például azt jelentette volna egy vizes landolás (az elektronika használhatatlanná válásán kívül), hogy a biológiai minták tönkrementek volna, és nem tudtuk volna visszamérni őket.

A következmények pontos felmérése érdekében gondolafelelősünk körbejárta a csapatokat, és megkérdezte, mindenképpen szükséges-e eredményeinkhez az a plusz két óra. Se mi, se a többiek nem igényelték a többletidőt, és bajtársias összetartásunkat a Szerencse azzal díjazta, hogy a ballon újabb, enyhe irányváltást produkált – nem eleget ahhoz, hogy a falvakat elkerülje, de a tóba esés veszélye megszűnt.

Érkezik vissza a gondola

Itthoni idő szerint 18 óra 28 perckor a ballont levágták, a gondola pedig körülbelül egy órás ejtőernyőzés után a puha, füves tisztásokat pofátlanul kikerülve egy sziklán landolt. A BioDos dobozainak ez meg sem kottyant, így két nap múlva, amikor a Finnországba küldött teherautó visszatért a bázisra, sértetlenül kaptuk vissza a kísérletet.

Esrange-i tartózkodásunk utolsó napjai némi adatelemzéssel, de elsősorban pihenéssel teltek, valamint egy ünnepi vacsorával, ahol az egyébként is díjnyertes esrange-i konyha százötven százalékos teljesítményt nyújtott az ízletesség tekintetében. Szeptember 30-án tértünk haza, és szinte azonnal megkezdtük a kísérleti adatok kiértékelését, bár még korántsem végeztünk vele. A BEXUS-program sem ért még véget, bár közel egy évre elcsöndesült. Az eredményeket is tartalmazó dokumentumot év végén még be kell szolgáltatnunk a szakértőknek, illetve 2013. júniusában a többi csapat tapasztalatait is meg fogjuk tudni hallgatni egy Szimpózium formájában.

A BioDos-trilógia ezzel véget ért, kedves Olvasók, még ha a kísérlet maga nem is. A csapat nevében szeretném megköszönni Nektek és a Cydoniának az érdeklődést, amit mutattatok a kísérlet iránt. Ha minden jól megy, lehetséges, hogy fogtok még találkozni velünk és a BEXUS-programmal… de ez még a jövő zenéje, az elkiabálásról szóló népi bölcsességet pedig mindannyian ismerjük :)

Grósz Vera
BioDos csapat

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.