Nap képe: az első kínai krumplifotók
2012.12.15. 12:38
A Toutatis egyike a potenciálisan veszélyes, földközeli kisbolygóknak, amik, ha nagyon rossz napjuk van, akár a Földdel is összeakaszthatják a bajszukat. Ez az aszteroida nagyjából négyévente ér közel a Földhöz, és mivel elég nagy, hosszában 4,6 km, keresztben meg nagyjából 2, már egy ideje intenzíven kutatott égitest. 1992-ben és '96-ban radarral figyelték meg, vagyis rádiójelet küldtek feléje, majd a visszaverődő jelet rögzítették. Ez a technika sokkal nagyobb felbontást és helyzetmeghatározást tesz lehetővé, mint a normál, optikai felvételek, viszont igen korlátozott a hatósugara, lényegében az óriásbolygókig használható csak. Ha a kisbolygó kellően nagy, vagy kellően közel van, a radarjelből a felszíni jellegzetességeket is rekonstruálni lehet (leírás itt). Természetesen idén is zajlottak megfigyelések:
Viszont az idei közelség különleges volt abból a szempontból, hogy a radarmérésekkel párhuzamosan egy űrszonda is megközelítette a kisbolygót, így a radarmérések közvetlenül összehasonlíthatóvá váltak tényleges fotókkal. Eddig erre csak két precedens volt, az Eros és a Hartley-üstökös hozzávetőleges alakját tudták meghatározni radarral, de akkor az űrszondák felvételei egy vagy több nagyságrenddel jobb felbontásúak lettek végül. A Toutatis azonban elég közel jött a Földhöz, hogy a radaros mérések és a mellette pár száz km-re elrepülő, kínai Chang'e-2 (ami eredetileg ugye a Holdat volt hivatott térképezni) nagyjából azonos, pár méteres felbontású felvételeket készítsen. Ez volt egyébként Kína első (sikeres) Holdon túli missziója. Az alábbi képek 240 és 93 km közötti távolságokból készültek:
Ez az első sorozat, amit a kínaiak nyilvánosságra hoztak. A várakozásoknak megfelelően visszaköszön a kisbolygó szabályos kettős-krumpli alakja, illetve a nagyobbik krumpli végén található nagy kráter is, lásd az alábbi összehasonlítást:
Balra a Chang'e-2 optikai felvétele, jobbra a földi radarkép. Figyelem, a kettő nem azonos skálájú, a radarkép nagyobb, viszont ott nem teljesen oldalról, hanem ferdén látunk rá a kisbolygóra, a perspektíva miatt a kép meg van rövidülve. (Az összehasonlításért köszönet Daniel Machaceknek.)
És a legjobb: ezek a felvételek nem is a fő térképező kamerával készültek, hanem az eredetileg a napelemek kinyílását megörökítő, egyszerű kis CMOS-kamerával. Lesz még ennél nagyobb felbontású is, egyrészt ettől a kamerától is még közelebbről, másrészt a fő kamerától is. Attól azonban várhatóan csak 1-1, mert a térképező kamera nem 2D-s CCD-vel működik, hanem egysorossal, ami úgy működik, mint egy szkenner, vagyis sorról-sorra rögzíti a felvételt. Ez a térképezéshez hasznos, mert egyszerűen csak a Hold feletti keringés ütemében kell mindig kiolvasni, és az űrszonda mozgásából létrejön egy hosszú felvételszalag, viszont nem alkalmas ugyanazt a területet gyors egymásutánban többször leképezni. Egyelőre azonban csak ezzel, a kínai tévében lebegtetett papírképpel kell beérnünk, ami egy 47 km-ről készült képet mutat:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rive 2012.12.16. 11:41:58
Nem tudtam, hogy ez az "égi szkenner" jellegű megközelítés (még?) valós használatban van :-))
lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2012.12.16. 14:05:02
www.planetary.org/blogs/emily-lakdawalla/2011/2888.html
De úgy tűnik, itt végül nem használták, csak a kis CMOS szenzorokat:
www.unmannedspaceflight.com/index.php?s=&showtopic=7433&view=findpost&p=195825