Az egyszerű "miért" kérdések gyakran meglepően meszire vezethetnek. Miért kék az ég? Miért zöld a fű? (Miért kettő az RTL? De tényleg, miért? És főleg, minek?) Miért van éjjel sötét? A válasz, angolul tudók számára, kiderül a fenti videóból. Egészen röviden: az Ősrobbanás miatt, és hogy nem látunk infravörösben. Na jó, kifejtem.

A kérdés már régóta foglalkoztatta az embereket, olyannyira, hogy nevet is kapott: egy 19. századi (amatőr)csillagász után Olbers-paradoxonnak hívjuk, bár már Kepler is értekezett róla 400 évvel ezelőtt. Ha ugyanis feltesszük, hogy az Univerzum örök időktől létezik és végtelen, illetve mindenfelé kitöltik csillagok és galaxisok, akkor az ég összes pontján látnunk kéne csillagokat (örök és végtelen Univerzumban a fény által megtett távolsághoz szükséges idő sem akadály). Ha kiszámoljuk, kijön, hogy az égboltnak olyan fényesnek kéne lennie, mint a Napnak. Minden egyes pontjában. Éjjel-nappal. De nem az. Ez a paradoxon.

Az Univerzum, tehát, abból a teljesen szimpla megfigyelésből kiindulva, hogy az ég (pontosabban az űr) sötét, véges kell, hogy legyen. További megfigyeléseket is hozzátéve, kiderül, hogy nem térben véges, hanem időben. Van egy pont, aminél nem látunk távolabbi (vagy épp idősebb) csillagokat. Vagy mert túl messze vannak, és a fényük még el sem érthetett ide, vagy mert annyira visszatekintünk az időben, hála a véges fénysebességnek, hogy még ki se alakultak. (Akkor lehetett igazán sötét - nem mintha bárki megfigyelhette volna, mivel a teljes Világmindenséget óriási hidrogén- és héliumfelhők töltötték ki, más még egyszerűen nem volt.)

De van egy másik összetevő is: mivel az Univerzum tágul, a távoli objektumokat egyre gyorsabban látjunk távolodni. Emiatt a fényük egy idő után szinte teljesen eltolódik az infravörösbe, amit a szemeinkkel már nem érzékelünk. Ezért készültek a Hubble Deep Field képek is közeli infravörösben. Ha kellően hosszú hullámhosszakra megyünk, az égbolt már nem sötét többé: kitölti a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás, az Ősrobbanás egykori, már 2,7 Kelvinre hűlt melege.

Hát ezért sötét az égbolt: mert az Univerzum csak 13,7 milliárd éves (Ősrobbanás), és nem is az, csak nem látunk infravörösben.

Szerző: lacalaca

7 komment

Címkék: videó napképe

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr894820787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2012.10.09. 10:26:56

A pakliban szerintem azért az is benne van, hogy mivel egy adott forrásból nyilván véges számú foton indul, minél messzebb van egy fény forrása, annál kevesebb foton ér el hozzánk belőle.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2012.10.09. 13:42:30

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: ha felteszed, hogy a csillagok eloszlása egyenletes, akkor a távolság miatt csökkenő látszó fényességet kompenzálja, hogy egyre több csillagot találsz egy adott távolságú gömbhéjban. Ha jól emlékszem, a gömbhéjak járuléka emiatt független a távolságtól, de most nincs előttem a levezetés.

David Bowman 2012.10.22. 06:17:07

Ez ugyan OFF, de itt gyűlik össze elég szakértő, hát megkérdezem: Mi is az igazság ezzel az "Allais jelenséggel" kapcsolatba?

www.bibliotecapleyades.net/exopolitica/exopolitics_vonbraun02.htm

home.t01.itscom.net/allais/blackprior/allais/lawgravit/lawgrav-one.pdf

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.10.30. 09:30:58

Ritkán van mostanában új bejegyzés. :(

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2012.10.30. 09:34:37

@molnibalage: ne is mondd... :( disszertációt írok, meg doktori szigorlatra készülök, leginkább emiatt.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2012.10.30. 09:55:10

@David Bowman: bullshit. A rakétás tész téves következtetésekből levezetett, értelmetlen konteo. Ha nem saját magának találná ki a matekot mögé, akkor rájöhetne, hogy a magasabb 30%-al magasabb apogeumhoz elég volt a számítottnál 1-2%-al magasabb teljesítmény, ami akkoriban nem volt épp elképzelhetetlen, tekintve, hogy örültek, ha nem robbant fel az indítóálláson (és a számítások nyilván nem ezt mutatták, különben tovább dolgoztak volna rajta -> ennyit a pontosságról), mint a Vanguard-ok esetében történt.

Az Allais-effektusról pedig elég annyi, hogy későbbi napfogyatkozásokkor nem sikerült hihetően igazolni a létét, pedig próbálták.
süti beállítások módosítása