A Rosetta űrszonda maratoni útja során pénteken (szept. 5.) este 780 km-re haladt el a (2867) Steins kisbolygó mellett, képeket és különböző méréseket készítve róla.

 Az elhaladás során készült képek animációja ( © ESA)

A 4,6 km-es, gyémánt alakú égitesten méretéhez képest igen nagy kráterek láthatóak, ami alapján gyaníthatóan a kibolygó nem egy tömbből áll, hanem "kozmikus kőrakás", a (253) Mathilde-hez és a Phobos-hoz hasonlóan. Egy hat-hét kráterből álló kráterlánc is megfigyelhető a képeken, amit például egy széttöredezett objektum darabjainak becsapódásai hozhattak létre. Ilyen tekintetben hasonló jelenség lehetett, mint a Shoemaker-Levy-9 becsapódása a Jupiterbe - csak sok nagyságrenddel kisebb.

A manőver nem volt hibáktól mentes: az OSIRIS műszeregyüttes kislátószögű kamerája a legközelebbi fázis alatt biztonsági módba állt a kamera zárjának hibája miatt, ezért várt, legnagyobb felbontású képek nem készültek el. Az OSIRIS nagylátószögű része végig működött. Nem ez volt az első ilyen meghibásodás, úgyhogy a kamerát a későbbiekben hímestojásként fogják kezelni (hacsak nem találnak módot a távjavításra).

A Rosetta kacifántos pályája jövő novemberben ismét a Föld mellett fog elvezetni, 2010-ben a jóval nagyobb (21) Lutetia kisbolygó van soron, és 2014-ben ér el a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstököshöz.

--------

via: esa.int, hirek.csillagaszat.hu

Miközben immár majd' fél éve rohamléptekkel közelít a szovjet holdi robotok 1971-es ténykedéséről szóló cikkem a publikáláshoz, arról sem feledkezhetünk meg, hogy midőn a Lunohod-1 égi kísérőnkön poroszkált, más kerekek is szántottak barázdákat a holdporba. Nem, egyelőre nem az amerikai holdautók, hanem kis guruló kézikocsik nyomairól beszélek, melyeket az Apollo 14 űrhajósai huzigáltak maguk után az első tudományos szempontból valóban nagyon hasznos felfedezőúton, a Fra Mauro fennsíkon.

A legénység parancsnoka Al Shepard volt, aki 1961-ben, három héttel Gagarin után az első amerikai lett, akit űrrakéta hegyébe szíjaztak. Igaz, mindössze tizenöt perces szuborbitális repülése egy jó nagyságrenddel elmaradt a Vosztok Föld körüli repülése mögött, az amerikai társadalom mégis akkora ősvilági örjöngésben, örömmámorban tört ki az "űrugrás" hatására, amire a világháború győztes befejezése óta nem volt példa. Kennedy elnök ekkor, és talán csakis ekkor találhatott elég támogatásra hihetetlen kihívásával: embert küldeni a Holdra még az évtized vége előtt!

Ám Shepard számára a dolgok nem alakultak valami fényesen. 1963-ban belső füli betegséget, Manière-szindrómát diagnosztizáltak nála, mely egyensúlyvesztéssel, hányással és hasonlókkal járt. A betegségre nem ismertek gyógymódot. Az ilyesmi természetesen felér egy halálos ítélettel egy berepülőpilóta számára. Shepard, úgy tűnt, nem igazán kap negyed órás űrbéli kiruccanásánál többet a sorstól, ehelyett ő lett a nagyfőnök, aki (Deke Slaytonnal, a másik "kiszuperált" Mercury űrhajóssal együtt) arról döntött, hogy ki, mikor, milyen legénységgel repülhet. Ám, épp mikor Armstrongék már a holdraszállást gyakorolták, felbukkant egy kockázatos, de hatásosnak tűnő kezelés a Maniére-kórra. Egy kaliforniai sebész vállalta, hogy műtéti úton helyrerakja Shepard fülét. Az operáció sikerrel járt, Shepard visszakapta a repülő státuszt, és példátlan módon, mielőtt leköszönt aktatologató hivatalából, saját magát és full-újonc legénységét, Edgar Mitchellt és Stuart Roosát javasolta a következő szabad küldetésre, az Apollo 13-ra.

Roosa, Shepard és Mitchell

Ám döntését megvétózták, így a csapatot "átirányították" az Apollo 14-re, mondván, Shepard még nem szokott vissza eléggé. Ma már tudjuk, milyen jól jártak ezzel. Az Apollo 13 űrhajósai majdnem meghaltak az űrben, és így Shepardék lehettek a "return to flight crew", és az első csapat, mely nem a nagy lapos és unalmas bazaltsíkságokon, hanem egy geológiailag is igen izgalmas területen szállhatnak le a Holdra.

Shepard és Mitchell igen jól teljesítettek a Holdon, bár fő céljuk, a Cone-kráter megmászása nem sikerült, mert a holdi fura látási viszonyok (levegőperspektíva hiánya) megtréfálták őket, és pár száz méterre a kráter peremétől eltévedtek és vissza kellett fordulniuk. Ők hozták haza a legnagyobb kőzetdarabot (bár ez nem feltétlenül pozitívum), és Shepard golfozott először és utoljára a Holdon.

Mitchell és a térkép - elveszve a Cone-kráternél

A holdkomp-pilóta, Ed Mitchell igazi fura figura volt, és az mind a mai napig. Már ott figyelt neve mellett a PhD titulus, amikor űrhajósnak állt (az MIT-n szerezte aerospace engineering-ből). Hogy, hogy nem, mint sokakat másokat akkoriban, őt is magával ragadta az ESP (Extrasensory Perception) kutatásának divatja, így haverjaival kísérleteket szervezett, hogy a Föld-űr viszonylatban vizsgálják a gondolatátvitelt Zener-kártyák segítségével. Mindezt a NASA, sőt a legénység többi tagjának tudta nélkül! (Éjszakánként tolta, a hálózsákjában, zseblámpával...) 1972-ben, miután elvégezte teendőit, mint az Apollo 16 tartaléklegénységének parancsnoka, már le is pattant a NASA-tól, és ebben az évben ő és stanfordi haverjai fel is fedezték nekünk a fiatal Uri Gellert (Jesssz!). Azóta Mitchell többnyire úgy szerzett komolyabb publicitást, hogy hangzatos kijelentéseket tett arról, hogy "belső Pentagonos körökből" tudni véli, hogy Roswellben 1947-ben valóban földönkívüliek zuhantak le, és nem pediglen meteorológiai ballonok.

Múlt hétvégén, amint arról a bulvársajtó is beszámolt (én is onnan tudtam meg, sőt a Magyar Űrkutatási Irodát is azt hiszem én tájékoztattam róla :P), Ed Mitchell Magyarországra érkezett és előadást tartott nem tudom miről, egy agykontrollos-meditálós-newage rendezvényen. Oda potom 15000 HUF volt a beugró, amivel én természetesen nem támogattam meg a sarlatánizmus további hazai előretörését. Ugyanakkor a rendezvény ebédszünetében sikeresen átadtam az egyik Maxwell-egyenletes fizikuspólóMAT (nem volt idő újat venni, de tiszta volt) és egy szép Apollo 14-es bélyegblokkot az úrnak, aki akár így, akát úgy, mégis egyike annak a 12 földlakónak, akik egy másik égitestre tették a lábukat. 

Ezt a bélyeget kapta. Örült.

És! (Figyelem, itt jön a lényeg!!!) Egyúttal nyélbe ütöttünk egy különleges lehetőséget. Dr. Mitchell bevállalta, hogy szívesen válaszolna a Cydonia olvasóinak néhány kérdésére, egy "email-interjú" keretében. A probléma tehát adott: alant, kommentekben várnánk kérdés-javaslatokat, melyek közül a legjobb néhányat emailben Ed Mitchellnek szegezzük. Bár erős a kísértés, de nem szeretném, ha elharapódzna az ESP-UFO-agykonroll brutalizmus a Cydonián, egyrészt, mert ez egy űrkutatási blog, másrészt, mert erről rengetegszer megkérdezték már Mitchellt (ld. net). Azt hiszem enélkül is rengeteg kérdezni valónk marad egy Holdon járt embertől. A másik, hogy olyan kérdéseket próbáljunk generálni, amikre nem "túl hosszú" a válasz (idézet Ed Mitchell titkárnőjétől). Mondanom sem kell, mekkora megtiszteltetés ez, és milyen ritka lehetőség!

A kérdéseket szeptember 1-én válogatjuk ki, és küldjük el. Hajrá!  

The final frontier

Irán vasárnapi ballisztikus rakétatesztjét műholdindításnak álcázva hajtotta végre. Amerikai szakértők szerint a rakéta észrevehetően mellément a világűrnek, Ahmedenijad elnök máris űrhajósokról beszél. Az iráni kormányzat üdvözli a terveket, az első, vissza-nem térő repülésekre máris toborozni kezdtek, melegek előnyben.

Helyi rakétaszakértők hosszasan méltatták az indítás előkészítését segítő, gravitáció hatását látványosan demonstráló kiképzőprogramot, mondván nélküle értékes tapasztalatokkal lettek volna szegényebbek. A Shun 2 rakéta már építés alatt is áll, benne reflektálódnak az aerodinamika terén nyert jártasságok.

Az iráni Űrtájékoztatási Miniszter közleményben jelentette ki: "Az űr magasából jól látható, amint az Allah bocskorát formázó olasz félsziget lesújt a zsidó államra."

-- Az írást (benne sok poént) a slashdot posztja és kommentjei inspirálták, névlegesen a következő idézet: "After Iran's first attempt to launch a satellite on Sunday fell noticeably short of the Earth's atmosphere (though Iran claimed it made it into orbit),"
Magyarul a rakéta eltévesztette a légkört. Határeset, elfogadjuk.

Pár érdekes képet publikált a NASA csendben egy július 31-ei nem túl sikeres ernyőtesztről. A kapszula gyakorlatilag becsapódott a talajba.

Igen könnyű lenne az egészet félresöportni, mint egy újabb sikertelem próbálkozás egy amúgy sem népszerű szervezettől (országból), de maga a project érdemel annyit, hogy a kudarc pontos okát megismerjük. Előszóban annyit, hogy a probléma NEM a kapszula tervezéséből adódik, bármennyire is próbálják ezt az egyéb alternatíva, vagy anti-NASA hívők elhitetni az emberrel.

A cím cinikusabb a megérdemeltnél, az azonban tény, hogy immáron a harmadik magánfejlesztésű SpaceX rakéta mondott csődött, három kis, főképp kísérleti műholdakból álló rakományának elvesztését okozva.

Az Elon Musk vezette cég célja, hogy modern alapokról indulva két rakétacsaládot fejlesszenek ki, a kétlépcsős Falcon 1-et, illetve a nagy rakományokra tervezett Falcon 9-et. A probléma a második tesztrepüléshez hasonlóan a fokozatleválásnál következett be, miután az új (az előző repüléstől eltérő) első fokozat hajtóműve a vártnál lassabban vált le, a sebességtranziens sokkal tovább tartott, mint azt előre tervezték.

Sajnos a veszteség a NASA egyik - úgy látszik elátkozott technológia ez, a hírek mindig szárnyrakapnak, de eredmények sosincsenek, a műhold mindig felrobban/elromlik/elvész - napvitorlás kísérlete, amiről írtam is nemrégiben (khm khm). A többi műhold pedig egy mikrolabor és egy technológiai tesztplatform a hadseregtől (leírható veszteség). A napvitorlásért kár.

A cég hírlevele szerint azonban aggódni semmi ok, a következő teszrepülések hamarosan készen állnak, és anyagilag is jól áll a cég ahhoz, hogy a további fejlesztésekkel haladhassanak. Kérdés, hogy időben vannak-e ahhoz, hogy kisegítség fő pénzügyi támogatójukat a NASA-t az emberes űrrepülésre is alkalmas(nak tervezett) Dragon űrhajójukkal.

(itt szeretném megköszönni a blog.hu fejlesztőinek az automata posztmentést, ugyains ennél a pontnál bezártam a cikket) 

Ps.:

Lunohod 3-at akarunk!

A tobbi szerzot ertesitettem, ha van idejuk, irnak majd, en viszont most ket hetig nem fogok tudni irni a blogra. Addig is Lunohod 3-at akarunk!

Az előző cikkhez érkezett egyik kérdésére reagálva megpróbálom összefoglalni, mik a NASA tervei az űrrepülőgép utánra.

Először is az űrrepülőgép flotta leváltása már jóideje tervezett, és évekkel ezelőtt elkezdődött a következő generációs űrhajó, az Orion tervezése, fejlesztése. Az Orion gyakorlatilag az Apolló mintájára készül, csak nagyobb, modernebb. Nyilván sokmindent lehetne még róla írni, de szerintem ez a leglényegesebb: egy bevált, Holdutazáshoz is alkalmas terv upgradelt változatárol van szó. Új űrhajóhoz új rakétacsalád dukál, ez lenne az Ares I és IV. Az Ares I lenne a földkörüli pályához szükséges rakéta, az Ares IV pedig a Holdig is képes lenne eljuttatni a hatemberes űrhajót.

A tervek szépek és jók (bár ezt pár NASA mérnök vitatja, tervükről kicsit később), viszont az időzítésből kifolyólag mintegy 5 évvel (ha minden a tervek szerint halad) a Shuttle flotta végleges visszavonása után lesznek csak kész. A kimaradó időszakot pedig Szojuzokkal pótolják, amihez a rendelést már le is adták az amerikaiak.

Az űrrepülőgépek üzemben tartásáról szóló pletykák rendszeresen felbukkannak. A newscientist tudomására jutott egy nemrégiben elfogadott szenátusi rendelet, miszerint a NASA egy részletes elemzést köteles a bizottság számára készíteni arról, hogy mennyi időbe és pénzbe kerülne a Shuttle flotta teljes átvizsgálása, repülésre jóváhagyása (recertificate). A repülő téglák rajongóinak nagy bánatára ez azonban valószínűleg csak egy politikai manőver, hogy a tényleges kivonás során egyik szenátor se legyen támadható, ugyanis a Fehér Ház költségvetési irodája nem ad anyagi fedezetet a repülések meghosszabítására. A közelgő elnökválasztás bizonytalanságairól nem is beszélve.

2010 a dátum, amikor az elöregedés miatt kivonják az űrrepülőgép flottát a forgalomból. Ám mielőtt végleg rájuk borul a homok egy arizónai roncstelepen még sok feladat áll előttük. Például befejezni a Nemzetközi Űrállomást.

Minap a NASA közzétette az utolsó tíz repülés tervezet időpontját és küldetését. Két repülés még idén, majd öt 2009-ben és három 2010-ben. Az idei repülések között van szerintem hosszú ideje az egyik legérdekesebb, az Atlantis Hubble utolsó szervízrepülése (STS-125), amivel búcsút is mondanak az obszervatóriumnak. Ennek időpontját október 8-ra tervezik.

A másik repülés egy ISS ellátó és javító küldetés, standard rakományon kívül két forgó csatlakozópontot is megjavítanak (ha jól emlékszem ezek azok a csatlakozók, amiket a forgató mechanizmus teljesen felsorjázott).

Leszáll

2009 repülései

2009 forgalmas év lesz, kezdve február 12-én a Discovery ISS küldetésével (STS-119, az utolsó pár amerikai napelemtáblát viszi az állomásra).

Május 15 - Endeavour többek között a japán Kibo labor kültéri egységeivel járul hozzá a kutatói kapacitáshoz.

Július 30 - Atlantis kísérleti rack-eket visz az állomásra, illetve az európai Columbus modul külső kísérleteit hozza vissza, frissíti.

Október 15 - Discovery megint az ISS-re, rakománya tartalék giroszkópok, pumpák, ammónia tank. December 10-én az Endeavour zárja az évet, a végső összekötő elemmel, a Node 3-al és a Cupola-val (pedig erre már fogadásokat mertünk volna kötni, hogy kimarad).

2010 repülései

Február 11 - Atlantis visz kísérleti rack-eket az állomásra, illetve visszahoznak egy űrnek kitett európai kísérletet. Április 8-án a Discovery indul, hogy elhelyezzen egy újabb kis kísérleti modult az orosz Zarja aljára (az első ilyen mini modul 2009 nyarán startol majd egy orosz rakétával).

Május 31 - utolsó repülés, STS-133 jelű küldetéssel az Endeavour szállít újabb ellátmányt az állomásra, többek között mikrometeoritok elleni pajzsot. És ezzel a repüléssel el is búcsúzik Amerika a világűrtől mintegy öt évre.

Részletesebb menetrend, küldetésleírás olvasható a NASA oldalán.

Érdekes lehet kis kutatócsoportban dolgozni a NASA-nál. Világelsőként dolgozhatnak például napvitorlás elkészítésén, 4 méteres vitorlát vekni kenyér méretűre összehajtogatni, mégis a járművet rábízzák a még soha nem bizonyított Falcon 1 rakétára.

A Falcon 1 a SpaceX cég által fejlesztett modern, kétlépcsős rakéta, amit főképp a NASA COTS programjából finanszíroztak. Eddig csupán sikeres indítása nem volt, legutóbbi tesztnél például a leváló fokozat hibája miatt lett sikertelen a teszt.

Úgy tűnik a NASA nem viszi túlzásba az érdekes technológiák kutatását, támogatását, viszont ha sikerül a júli 29-ei indítás, akkor egyszerre két áttörést is elkönyvelhetnek az amerikai mérnökök.

A nap képe pedig: Sztereó Holdautó

Érdekes linket kaptam minap Pétertől (thx, küldjetek minél több levelet érdekes linkekkel, megírom, csak idő kérdése). A Planetary Society egyik oldalán összegyűjtött egy rakás képet, szinte az összes létező szondától, a Lunar Orbitertől kezdődően az Apollon át a Kaguya-ig. Az ottani bevezetőt olvashatjátok itt, szabadfordításban.

Zond

A Lunar Orbiter volt az első olyan eszköz, ami a Hold felett felkelő Földről készített képet, de csak az Apollo program és képei törékeny bolygónkról voltak azok, amik örökre megváltoztatták azt, ahogy sárgolyónkra tekintünk. A nyugati világban kevésbé publikáltan, de ezen eseményekkel egyidőben a szovjet Zond űrszonda volt a másik, hasonlóan drámai felvételeket rögzítő eszköz közel a Holdhoz, illetve később a Clementine szonda.

Ahogy az űrszondák célpontjai egyre távolodtak lettek a hazatérés lehetősége nélkül, úgy irányítóik gyakran készítettek képet a távolodó Földről, Holdról. Így búcsúzott a Mariner 10 és Voyager 1, Mars Odyssey és a Venus Express. Egyéb járműveknek, hogy elérjék távoli céljaikat, gravitációs ingamanővert kellett a Föld mellett végrehajtaniuk. Galileo, Hayabusa, Rosetta és a MESSENGER mind fotózott, videózott, mint egy megkergült japán turista, mikor elrepültek bolygónk mellett.

Néhány bolygóközi vándor, mint a Voyager 1, Mars Global Surveyor, Cassini, Deep Impact, sőt, még a Spirit marsi robotjármű is képes volt kameráját a Föld felé fordítani, és megmutatni, hogy látszódunk-e a messzeségben.

A felvirradó "Nemzetközi Holdkutatás Évtizede" pedig már olyan nagyfelbontású videókat, képeket juttat el hozzánk, mint a Kaguya felvételei... kíváncsi vagyok mikor lesz az első webcam a Holdon.