Orion ernyőteszt

2008.08.21. 02:35

Pár érdekes képet publikált a NASA csendben egy július 31-ei nem túl sikeres ernyőtesztről. A kapszula gyakorlatilag becsapódott a talajba.

Igen könnyű lenne az egészet félresöportni, mint egy újabb sikertelem próbálkozás egy amúgy sem népszerű szervezettől (országból), de maga a project érdemel annyit, hogy a kudarc pontos okát megismerjük. Előszóban annyit, hogy a probléma NEM a kapszula tervezéséből adódik, bármennyire is próbálják ezt az egyéb alternatíva, vagy anti-NASA hívők elhitetni az emberrel.

A hiba a kísérlet előkészítésében történt. Az ilyen ejtőernyőtesztek kísérleti körülményeinek kialakítása (gondoljunk csak bele, egy a Föld légkörébe nagysebességgel, stabilan zuhanó tárgy mozgását kell "mesterségesen" előállítani) nem kimondottan triviális. Hogy a stabil zuhanást biztosítsák kisegítő (vagyis a tényleges Orion-ra nem tervezett) ernyőket haszálnak, majd miután a körülmények adottak, indulhat maga a tényleges teszt.

Miután a zuhanás nem stabilizálódott, a tényleges ernyő túl nagy sebességnél, túl alacsonyan (sűrű légkör) nyílt ki, és teljesen összegabalyodott.

Bár bizonyára kínos lehet az eset publicitása a NASA-nak, ne essünk át a ló túloldalára, ez csak egy teszt volt, ami a körülmények kialakítása miatt vált sikertelenné.

FYI: Utolsó guinnessemet áldoztam fel a cikk kedvéért, mert nekem ENNYIRE fontosak vagytok.

Szerző: Gaius Baltar

6 komment

Címkék: orion

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr44625429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

WinG 2008.08.21. 21:49:33

off: murphy's-t tudok küldeni, nem egy guiness, de ilyenkor megteszi ;)

jó a cikk amúgy. nem hinném a náza akármilyen kísérletét is félre lehetne söpörni - még mindig ez a szervezet a legjelentősebb űrhivatal a világon.

Gaius Baltar · http://cydonia.blog.hu 2008.08.22. 04:05:13

oh csak nem a kozeli eirulan-ban tartozkodsz? itt skociaba nem is lattam meg murphy'st, szerencsere azert fel lehet tankolni stout-bol a kozeli tecsoban.

gaius baltar · http://cydonia.blog.hu 2008.08.22. 12:56:24

illetve mai neven eire/ireland

WinG 2008.08.22. 17:33:50

neeeem, itthon vagyok :D csak van pár doboz sör írországból, különleges alkalomra tartogatom :)

mit csinálsz amúgy a felföldön?

dH2K · http://dh.squidcode.com 2008.09.04. 17:35:36

Lám-lám :) Üdv Dublinból :)
süti beállítások módosítása