Évtizedek óta először új hordozórakéta áll a Kennedy Space Center óriási szerelőcsarnokában. Az Ares-I előfutára, az Ares I-X tesztrepülés hardvere összeszerelve várja az utolsó ellenőrzéseket. Valójában nincs is olyan sok köze a tervezett rakétához: az egy dolog, hogy második fokozat teljes mértékben kamu ("tömeg-szimulátor", hogy szépen fogalmazzuk meg), de az első fokozathoz sem készült el az öt szegmensnyi szilárd hajtóanyagot tartalmazó változat. Így az űrsiklóhoz is használt négyszegmenses hajtóművet egészítettek ki egy kamu ötödikkel. Pedig az egyik fő célja a repülésnek az első fokozat tesztje lett volna, mindenesetre így is kismillió dolog lesz, amit leellenőrizhetnek, tesztelhetnek, kiértékelhetnek, és így tovább.

A start jelenleg október 31-re van ütemezve, persze oda is júliusról csúszott, szóval  mondjuk úgy, remélhetőleg még idén felszáll. Valamint remélhetőleg fel is száll...

Az öt szegmenses első fokozat is elkészül lassan, augusztus 25-én fog sor kerülni az első tesztüzemre. A szilárd hajtóanyagú fokozat rengeteg mindent örökölt a három évtizede  az űrsiklókhoz kifejleszett SRB-től, és nem is csak átvitt értelemben, ehhez a tesztfokozathoz felhasznált hardverek, mint a hajtóanyag-foglalatok összesen már 48 űrutazáson vettek részt, vissza egészen az STS-1, azaz legelső repülésig!

Először is szolgálati közlemények:

Kevesellve a budapesti napi átlaghőmérsékletet, leléptem nyaralni mediterrán vidékekre. Addig a blog pihen, ha visszajöttem befejezem a félkész posztot a Constellation-alternatívákról (DIRECT projektestül, KGyST-nek szeretettel). Valamint aug. 13-án ötperces előadást tartok a Buránról az SFPortal meetup-on, a Főnix Klubban, ha minden jól megy, erről lesz emlékeztető, ha visszajöttem.

Addig is egy kicsit súlyosabb téma az uborkaszezonra. Simon Singh tudományos író (a Nagy Bumm itt a polcomon) a Guardianban írt az alternatív gyógymódokról, például a csontkovácsokról. A velük szemben megfogalmazott kiritika miatt a Brit Kiropraktikai Társaság beperelte Singh-et rágalmazásért. De nem ám azért, mert Singh a cikkben a bizonyítékokat hiányolta a csontkovácsok "kezelései" mögül, vagy mert a gerincoszlop tekergetésének veszélyességéről írt? Nem. Egy mondat egyetlen szava elég volt, az alábbi, magyarra fordított cikkből ez hiányzik is. Hogy mi volt az az égbekiáltó állítás? Singh számonkérte a Társaságot, hogyan állhat ki és népszerűsíthet bizonyítatlan, hamis  kezeléseket (bogus treatment). A per gyakorlatilag a bogus szó definícója körül zajlik, hogy az hibás, haszontalan (Singh), vagy pedig tisztességtelen, csaló (csontkovácsok) értelemben szerepelt a cikkben.

Alighanem egyértelmű, hogy ilyen jogi helyzetben gyakorlatilag lehetetlen kritikát megfogalmazni. A perben szó sincs arról, hogy kinek van igaza, segít-e a gerinc ropogtatása az asztmán vagy a más betegségeken, vagy sem. A hitelrontással kapcsolatos jogrend gyakorlatilag lehetetlenné teszi a szabad véleménynyilvánítást, kritika megfogalmazásával. (Mi lenne, ha a Holdraszállásban-nem-hívők beperelnének minket egy-egy erősebb szóért?)

 A Sense about Science szervezet kampányt indított Singh mellett. A Guardianben megjelent cikket újraközölték egy sor újságban és blogban, az inkriminált mondat kivételével. Az alábbiakban magyarra fordítva olvasható az írás, a szöveget a Szkeptikus Társaság blogjának egyik írója, Hraskó Gábor fordította le.

Július 19-én este az ausztrál amatőrcsillagász, Anthony Wesley beizzította felszerelését, és távcsövét a Jupiter felé fordította. A Nagy Vörös Folt a bolygókorong közepén kellemes célpontnak bizonyult. A légköri nyugodtság azonban romlani kezdett, ezért éjféltájt úgy gondolta, hogy aznap estére elég felvételt készített és abbahagyja az észlelést. Aztán mégis bekapcsolva hagyta a kamerát és inkább félórás pihenőt tartott. Amikor visszatért, a monitoron egy kis fekete folt tűnt fel a Jupiter korongján.

Elsőre egy sötét poláris viharra gyanakodott, de a képek alapján sokkal sötétebbnek, gyakorlatilag feketének tűnt. Mozgása és helyzete alapján az is kizárható volt, hogy a Jupiter egyik holdja vagy annak árnyéka látszik a korongon, szinkronban mozgott a világos foltokkal.

A kérdéses folt a korong felső részén, a poláris sötétebb régióban található. A kép fordított állású, észak lefelé van.

 A felfedezés fura dolog. Egymásnak ellentmondó érzések feszítik az embert. Mi van, ha még senki nem vette észre, nem közölte le sehol? Lehet hogy én vagyok az első? Vagy csak elnéztem valami triviális dolgot? Csináljak még felvételeket vagy dolgozzam fel gyorsan azt, ami van? Mi van, ha közben valaki megelőz?

Anthony elmondása szerint hasonló gondokkal küzdött. Elvégre a komoly méretű becsapódások igen ritkák a Naprendszerben, a Jupiterbe pedig nemrég hatalmas tűzijátékkal pottyant bele a Shoemaker-Levy-9. A két nappal korábbi felvételein viszont még semmi nem látszott. Végül további fél órát fotózta még a Jupitert a javuló égen, mielőtt összeütött egy használható képet a nyers frame-ekből és emailezni kezdett. Hamarosan kiderült, hogy ő volt az első észlelő, pár órával megelőzve két japán amatőrt. Ekkor még nem lehetett egyértelműen kijelenteni, hogy becsapódásos eredetű a folt, a megerősítés csak másnap történt meg a NASA Mauna Keán álló infravörös távcsövének köszönhetően. A sötét folt IR-ben szépen világított, igazolva, hogy ott nagy mennyiségű hő szabadult fel.

Itt felmerülhet, hogy egy gázbolygón, mint a Jupiter, hogyan is zajlik egész pontosan egy becsapódás, elvégre nincs szilárd felszíne. Akkor meg mitől jön létre az a folt? Való igaz, a légkör felső, ritka rétegében nem sok vizet zavar egy áthaladó égitest. Ugyanakkor a sűrűség egyre nő befelé, a kisbolygó pedig puskagolyóként hasít át a légen, a jellemző sebességek 10-100 km/s között vannak. Az átszámítva 36-360 000 km/h, azaz igen gyors, valamint igennagy kinetikus (mozgási) energiát is jelent egyben. A kisbolygó az útjába eső, egyre sűrűbb gázt összenyomja, ami engedelmeskedve a termodinamika törvényeinek, felmelegszik. Nem kicsit, nagyon. Mindez persze a behulló kődarabot is megviseli, egyre kisebb darabokra szakad, ezek a darabok pedig a saját útjukat járva hevítik fel az útjukba eső gázt, cserébe széttöredeznek, és így tovább, míg végül a legkisebb darabok elpárolognak. Mindezt nagyjából annyi idő alatt, amíg ezt a pár mondaton a szem végigfutott. A felszabaduló iszonyatos mennyiségű energia hatalmas robbanásként realizálódik a Jupiter légkörének alsóbb részeiben. Ez a folyamat a "felszínen", azaz a légkör általunk látott határán sötét foltként jelenik meg. A becsapódás helyén egyszerűen eltűnt a felső felhőréteg, láthatóvá téve az alább lévő anyagot. A kisbolygó anyaga szintén ott úszik, már gáz halmazállapotúvá párologva. Végül a robbanás rengeteg anyagot mozgatott meg, felkavarva nagy területeken a gázt, mélyebbről felhajtva a felszín közelébe. Végül emlékeztetnék mindenkit, hogy az a kis paca akkora teljes kiterjedésében, mint a Csendes-óceán...

"És mé' nem fotózzák le a Hódon a lábnyomokat, he?" Hány, de hány alkalommal szegezték már nekünk űrbuziknak ezt a kérdést? Eddig magyarázni kellett távolságokról meg  szögméretekről meg felbontási határról, de ennek vége. Végre, íme a válasz. Na jó, nem pont a lábnyomokról, de itt van, a Lunar Reconnaissance Orbiter tálalásában, ügyesen az Apollo-11 40 éves évfordulójára időzítve.

Ez itt, hölgyeim és uraim, az Eagle. (Illetve annak az alsó fele, ami a Holdon maradt.) Az árnyéka még egyértelműbb.

Alant pedig Az Apollo-14 leszállóegysége, és az a sötét sáv bal irányba (dobpergés...) a lábnyomok sora! A végén a fényes pötty az otthagyott műszeres egység. A többieket is meg lehet tekinteni itt. És akkor már csak annyit tennék hozzá, hogy az LRO felbontása lesz még jobb is.

Új szereplő jelenik meg az ázsiai űrversenyben: július 30-án Dél-Korea először fogja indítani saját fejlesztésű Naro-1 rakétáját. Ezzel a tizedik nemzetté válhat, ami saját fejlesztésű hordozórakétával elérte az űrt. Különös pikantériája a dolognak, hogy az északi szomszéd már elhíresztelte magáról, hogy műholdat juttatott az űrbe, de az leginkább egy (nem túl sikeres) ICBM teszt lehetett, csak azt még Kim Dzsong Il-ék sem vállalták be, hogy ezt telibe megmondják. Dél-Korea ellenben ténylegesen műholdak pályára állítását tűzte ki célul.

Visszatérve a Naro-1-re (korábban KSLV-1), a kétfokozatú rakéta 100 kg LEO-kapacitással rendelkezik, második fokozata házi fejlesztésű, szilárd hajtóanyagú, míg az első hozott anyag, az orosz Hrunyicsev vállalat által gyártott, az Angara első fokozatát is adó URM fokozat. A rakétán hasznos teher is lesz, a naptávcsővel és lézeres távolságmérővel felszerelt STSAT-2 műhold. Ami meglehetősen érdekes, mivel egy 2008-as cikkben a koreaiak "realisztikusan" nyilatkozva 50% alatti esélyt jósoltak a missziónak.

Update: a startot (ismét) elhalasztották, ezúttal az orosz első fokozat csúszása miatt.

Ez még csak modell, 2008-ból

A blog.hu új frontendre áll át, ebből kifolyólag mindenféle anomáliák léptek fel. Az imént jeleztem a dolgot sztahanovéknak, szóval remélhetőleg meghegesztik a dolgot. A posztcímek egyelőre üres oldalra mutatnak, a kommentdobozzal sem érdemes nagyon próbálkozni. Meg is van, a sablonban volt a galiba. Nézegessetek a Big Picture-ön Apollo-11 fotókat, menjetek strandra, igyatok hideg sört. Bónuszként egy fotó a spaceweather-ről, az Endeavour és a leválaszott külső üzemanyagtank 18 perccel a start után, Írország felett:

Közeleg az emlékezetes kis lépés negyvenedik évfordulója. Hála az internet mindenféle vívmányainak, a teljes eseménysorozatot online újraélhetjük a wechoosethemoon.org oldalon, illetve a kapcsolódó produkciókon. Shoutcast-on hallgatható az audio rész, illetve twitteren lehet követni az Apollo-11-et, az Eagle holdűrhajót (majd ha eljön az ideje) illetve a CapComot is, főleg ha a gépevő flash-es honlapot nem akarjuk folyamatosan futtatni.

Az Apollo-11 másfél órán belül felszáll, még munkaidő alatt - munkakerülésre fel!

Tegnap este szinte egyszerre volt időzítve az Endeavour indítása Floridában és az ötödik Falcon 1 startja a Kwajalein atollon, de végül csak az egyik indult útnak. Az Endeavour (STS-127) ötödik kísérletét a rossz időjárás hiúsította meg, de annyi legalább kiderült, hogy az első két esetben fellépett hardverhibát sikeresen elhárították azóta.

A SpaceX ellenben hibátlan indítást produkált, újabb nagy lépést téve ezzel. Tulajdonképpen a RazakSat műholdnak már az előző rakétán kellett volna repülnie. A malájokkal kötött szerződésben viszont benne volt, hogy produkálniuk kell egy sikeres indítást, mielőtt a műhold sorra kerülne. A Falcon 1 Flight 3 befuccsolt, ezért a negyedik repülést gyorsan átcsoportosították tesztrepüléssé, valódi hasznos teher nélkül, és az végre sikeres lett. Ezután már semmi nem állt a fizető ügyfelek útjába, és végül ma (július 14.) hajnalban a maláj ATSB által gyártott, 2,5-5 m felbontású képek készítésére képes RazakSat sikeresen pályára is állt.

A SpaceX következő akciója a Falcon 9 bemutatkozó repülése lesz, jelenleg novemberre időzítve.

Elvileg közeledik az Ares-I-X tesztrepülés, de a legutóbbi jelentések szerint a régóta ismert hajtóerő oszcilláció (thrust oscillation) még mindig komoly problémát jelent. Úgy néz ki, hogy a probléma nem csak az öt szegmenses, de a teszthez használt négy működő szegmenst alkalmazó első fokozatban is jelentkezni fog. Az oszcillációk több rendszert is veszélyeztetnek, a legkomolyabb, legmagasabb besorolású veszélyforrás a második fokozatot szimuláló szerkezet szétrázódása, széthullása a túl erős rázkódás, vibrálás miatt. Emellett az első fokozat kormányzását végző Trust Vector Control és a rakéta önmegsemmisítésére képes Flight Termination System is bemondhatja az unalmast - és akkor képzeljük el, hogy ez utóbbi kettő egyszerre kifing: lesz egy irányíthatatlan, megszüntethetetlen, kikapcsolhatatlan rakétánk. Elég komolyan hangzik...

Ares-I-X elemek összeszerelésre várva

Az Ares-I-Y tesztrepülés egyelőre valamikor 2014-re van betervezve, ekkora készül el ugyanis a második fokozat. A teljes tervet farigcsálják szépen, hogy utolérjék magukat az ütemtervvel. Ennek egyik áldozata az Orion űrhajó. Jelenleg a szerkezet túlsúlyos, viszont nem képes elég energiát termelni - ez megoldható lenne nagyobb napelemekkel, több akksival, ami viszont növelné a súlyt, szóval valami mást ki kéne rakni. Legyen mondjuk két űrhajós: az Orion kapacitását 0-6-ról 2-4-re csökkentik. Ez a következőképp dekódolható: a maximális létszám hatról négyre csökken (ami ki/visszaegészíthető, az űrhajó későbbi továbbfejlesztésével - már ha lesz rá pénz és akarat). A másik szám jelentése: nulláról kettőre nő a minimális legénység száma, azaz az Orion nem lesz képes autonóm repülésre, hanem két (vészhelyzetben egy) emberre szükség lesz az irányításához. Ez így a teherűrhajóként való felhasználását is kukába vágja, ugye. Itt felmerül, hogy akkor minek a böszme nagy Altair holdraszálló egység, mivel így csak két(-három?) ember szállhat le a Holdra. Persze itt már előbújik a kincstári optimizmus, vagyis az Orion visszabővítése a holdmissziókra, meg a Hold körüli parkolást csak megoldja automatikusan az űrhajó, de ez még úgyis sok-sok évre van innen.

A mai napon lezárult az Ulysses űrszonda 18 éves története, az utolsó rádióüzenetben utasították a műszerei kikapcsolására. Az Ulysses volt ez egyetlen űreszköz, ami nagy inklinációjú, majdnem poláris pályán keringett a Nap körül. Egyedülálló nézőpontja számos felfedezéssel szolgált a Nappal és a Naprendszerrel kapcsolatban, illetve GRB-k (gammakitörések) pontos pozíciójának háromszögelésében is fontos szerepe volt.

A küldetés végét számos jel előrevetítette. Tavaly ilyenkor már arról lehetett hallani, hogy az energiát biztosító RTG-ben kritikus szintre csökkent a plutónium mennyisége, emiatt nem tudott elég hőt termelni a manőverezéshez szükséges hidrazin folyékonyan tartásához. Ezt a problémát egy ügyes trükkel még megoldották, meghosszabbítva további egy évvel a küldetést. Mostanra viszont már a folyamatos keringetés ellenére is nagy az esélye, hogy a hidrazin megfagy, illetve a Naptól és Földtől távolodó űrszonda egyre gyengébb jelet tud csak küldeni, lassan lehetetlenné téve még minimális adat továbbítását is, ezért inkább kontrollált módon leállították az űrszondát. Az Ulysses küldetését így is négyszer hosszabbították meg, és háromszor haladt el a Nap északi és déli pólusa felett. Hosszabb írás, tudományos eredményekkel és miegymással hamarosan, illetve amint bepötyögöm!