Bonyolult bolygóközi ballettja során harmadszor, utoljára járt a Földnél a Churyumov-Gerasimenko üstököshöz tartó Rosetta űrszonda. Ezzel az utolsó lendületgyűjtő manőverrel most elhagyja a belső Naprendszert, hogy 2014-ben elérje a távol járó üstököst, és együtt közelítsék meg a Napot újra. A hosszú út során egy jelentős esemény lesz még azért, 2010. július 10-én elrepül a Lutetia kisbolygó mellett.

Készített egy másik képet is, az éjszakai féltekéről. A 10 másodperces expozícióval készült fotón jól kivehető az USA nagyobb városainak rendszere. Az elmosódott pacák pedig a felhőkön szóródó vagy szűrődő fényt jelentik. (Ja és tessék észrevenni, hogy 10 s expóval sem lehet csillagokat észrevenni a horizont felett. A csillagok biza ilyen halványak.) Klikkre mindkettő nagyobb lesz.

Annyi minden történt az elmúlt napokban, hogy sorban állnak a témák, az első legyen az LCROSS és a holdi vízjég esete. Nyilvánosságra hozták a mérések előzetes eredményeit, melyek szerint valóban vízjég rejtőzik a Cabeus kráter örökké sötét mélyén. A vizsgálatok szerint a Centaur rakétafokozat becsapódása kettős szerkezetű anyagkidobódást eredményezett: egy magasra felcsapódó, gázból és igen finom porból álló,valamint egy alacsonyabbra emelkedő, nagyobb darabok alkotta felhőt.

A kirepülő törmelékfelhő az LCROSS felvételén, előcsalogatva némi képfeldolgozással.

A Centaur becsapódásakor keletkezett, úgy 30 méteres kráter. A közeli infravörös felvételen több kisebb kráter is felismerhető,és az is látszik, hogy a friss kráter még forróbb (=világosabb) a környezeténél.

Az űrszonda lefelé néző infravörös spektrométere egyértelműen észlelte a becsapódáskor felszabaduló vízgőz elnyelési sávjait. Ahogy napfényre került, a vizet a Nap ultraibolya sugárzása elkezdte szétbontani protonokra és hidroxil-ionokra. Az OH ultraibolya emisszióját is megfigyelte az UV-látható fényű spektrométer, illetve szépen látszik a spektrumvonalak erősödése, ahogy egyre több OH ion jön létre és sugároz a kidobódó anyagban. És egyelőre csak a vízről beszéltünk, de a spektrumban más jellegzetességek is megfigyelhetők, amiknek a pontos modellezése továbbra is folyamatban van.

A hidroxil-ion spektrumvonalának erőssége az idő függvényében. Ebből következtetni lehet, a mind a kidobott víz mennyiségére, mind a folyamat időbeni lefolyására.

Az Atlantis űrrepülőgép hamarosan indul utolsó előttire tervezett küldetésére, az STS-129-re. Az űrrepülőgép indítását a NASA TV szokás szerint közvetíti, és szintén szokás szerint magyar kommentárral is nézhető. A küldetés során két kísérleti és tárolóplatformot, valamint tartalékalkatrészeket visznek az űrállomásra.

Közvetítés: november 16-án, hétfőn, 17 órától.

 Az Atlantis a negyedik űrrepülőgép volt, 1985-ben állították üzembe. Korábban 2008-ban akarták nyugdíjazni, a jelenlegi tervek szerint az STS-129 és az STS-132 küldetések után, 2010-ben nyugdíjaznák. A most következő lesz az űrrepülőgép 31-dik küldetése. Ez lesz az utolsó olyan küldetés, amikor az űrállomás egy tagját visszahozzák a Földre (utána a Szojuzokkal kell ezt megoldani).

Forrás:

http://www.galileowebcast.hu a közvetítés

NASA.gov

Atlantis @ wikipédia

STS-129 @ wikipédia

A földi példányokkal való tesztelés mellett a Marson tavasszal elakadt rovert is megmozdították, 145 marsi napnyi tétlenség után. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak a kerekek állásán igazítottak, de a Spirit talán már elkezdheti a lassú kimászást a homokcsapdából. Üröm az örömben, hogy a rover más hardverproblémmákkal is küzd, nem tudja elérni a flash memóriáját, és ez a probléma elsőbbséget élvez. A szokásos rutin szerint az előző napi méréseket éjszakára, mikor a rover nem üzemel, oda menti, és onnan olvassa ki másnap, hogy azt egy áthaladó orbiter a Földre relézze. Jelenleg a 256 MB kapacitású flash tárolóegység helyett csak 96 MB RAM terület áll rendelkezésre, és a rover a reggeli földi kommunikációtól a 2001 Mars Odyssey-vel történő relézésig dolgozik minden nap. Egyszer már volt gond a flash memóriával, még a 32. napján a küldetésnek, akkor a fájlrendszer formázása segített, erre fog sor kerülni ismét.

Alant a bal első kerék egyenesbe fordítása látható. A jobb első kerék ugye már évek óta nem működik, látszik is az általa húzott csík a porban, mivel a Spirit azóta háttal előre közlekedik.

(Credit: NASA / JPL / animation by Damien Bouic)

A felkelő nap fényénél fotózta le a szárazjégbe fagyott Phoenix űrszondát a Mars Reconnaissance Orbiter. A teljesítményt jelzi, hogy nyáron, a megfigyelés idején a Nap csak 1 fok magasan volt a horizont felett. A Phoenix egy éve fejezte be rövid, de gyümölcsöző küldetését, majd elmerült a Mars északi sarkvidék éjszakájában. Itt egy kép a még aktív űrszondáról (katt a képekre a nagyobb nézetért):

Alant pedig a friss kép. De óva intenék bárkit is attól, hogy túlzott következtetéseket vonjon le a környező terepről. A súroló megvilágítás miatt extrém hosszú árnyékok vannak, a gyenge fényviszonyok és a rossz jel/zaj arány miatt meg lettek kicsit dolgozva a kontrasztviszonyok, valamit az egyik színsáv infravörösben készült felvételt rejt. Az űrszonda azonosítható, de az állapotáról, főképp a napelemek meglétéről nem sok mindent lehet mondani. 

Ez a kép még idén augusztusban készült, sajnos azóta az MRO egy egyelőre tisztázatlan hiba miatt biztonsági módban kering a Mars körül, így nem tudjuk nyomon követni a Phoenix kiolvadását. Bár nagyon kicsi az esélye, de ha a lander épségben vészelte át a telet, január tájékán juthat annyi fényhez, ami aktiválhatja. Ha ez megtörténik, automatikusan kapcsolatot fog keresni a Földdel.

Forrás: Planetary Society Blog

A rakéta repülését, az első fokozat leereszkedését és a hibás ejtőernyőket is filmre vették egy jól elhelyezett repülőgépről az óceán felett. Mivel az Ares I első fokozata négy helyett öt szegmensből áll, ezért az űrsiklók SRB-in alkalmazottnál nagyobb  ejtőernyőket kellett hozzá készíteni. A prototípus rendben is működött a teszten, de az Ares I-X első fokozatának ereszkedésekor a három főernyőből az egyik nem nyílt ki, vélhetően elszakadt tartózsinórok miatt, és valószínűleg ez akadályozta meg a maradék két ernyőből az egyik teljes felfúvódását is. Így az első fokozatot három helyett csak másfél ejtőernyő fékezte, jelentősen megnövelve a becsapódási sebességet. Tehát a felvétel (nincs hangja):

Az ejtőernyők hibája miatt az első fokozat nem függőlegesen hanem ferdén csapódott a vízbe, ami a nagy sebességgel párosulva túl sok volt a szerkezetnek és az behorpadt. Szerencsére nagy tragédia nincs a dologból, mivel ezeket a szegmenseket már úgy sem tervezték újrahasznosítani, eleve már forgalomból kivont darabokat használtak fel. Összegubancolódott ejtőernyőre egyébként a shuttle gyorsítófokozatok esetén is volt példa.

Az Ares I-X az indítálláson is otthagyta a keze nyomát. Biztonsági okokból a rakétát pár fokkal  a függőlegestől (és a toronytól) kitérítve indították, ha már dőlne mielőtt kormányozni tudná magát, akkor ne a vasszerkezet felé tegye. A hátránya ennek a módszernek, hogy ha az orra elfelé néz, akkor a vége bizony arrafelé, és egy üzemelő rakéta hátsó fele nem a legkellemesebb környezet, és itt a lángcsóvát elég rendesen ráküldték a toronyra. Egy shuttle indítás után nem sok kár keletkezik a rögzített szervíztornyon (FSS, Fixed Service Structure), némi leégett festék, egy-két eltört cső és az alsóbb részeken a lökéshullám okozta károk. A mostani indításmál viszont a talpától a tetejéig végigsült a rögzített rész, többek között mindkét felvonó tönkrement, ami meglehetősen kellemetlen volt a teljes vegyvédelmi felszerelésben lépcsőzésre kényszerült technikusok számára. Emellett az indítóállás teljes kommunikációs rendszere, megafonok, hangszórók, hamuvá és alaktalan masszává váltak. Még a forgatható állványzatban (RSS, Rotating Service Structure) is képes volt kárt tenni az Ares I-X, pedig az a nevéből adódóan kifordítható oldalra, nagyobb távolságra a rakétától.

Persze van idő a javításokra, a 39B-t hosszú évekig nem fogják újra használni, és az Ares I érkezésére pedig úgyis ledontják az FSS-RSS párost. Az Ares I-Y tesztrepülés lehet a következő, úgy 2014 táján, de még akkor sem biztos, hogy repülni fog, ha nem törlik az Ares I-et, ahogy van.

Ma zárul a Northrop Grumman Lunar Lander Challenge 2009-es szakasza. A X-Prize Cup sorozat részeként a jelentkezőknek egy Holdra leszállni, majd onnan felszállni képes eszközt kell építeniük, majd demostrálni a működőképességét. Összesen kétmillió dollárt oszt szét a NASA a nyertesek között a kétszintes megmérettetésben. A landereknek függőlegesen 50 m magasságig fel kell emelkedniük, oldalirányban repülni legalább 100 métert, majd leszállni. Két és fél órán belül újratöltött tankkal visszafelé is meg kell tenni az utat. Az első szinthez 90 másodpercnyi repüléseket kell teljesíteni és egy sima betonlapra kell leszállni, a második szinthez már 180 másodperces repülést teljesítve kell landolni egy kövekkel és kráterekkel meghintett, holdfelszínt imitáló platformon. Az első szint nyertese 350 000, második helyezettje 150 000 dollárt kap, míg a nehezebb feladatért 1 000 000 illetve 500 000 dollár jár. Ha egy évben többen is teljesítik valamelyik kihívást, a pontosabb landolásokat végrehajtó csapat nyer.

Az első szintet a John Carmack (id Software) vezette Armadillo Aerospace már megnyerte 2008-ban a Mod névre hallgató landerrel. Megpróbálták a második szintet is, de a Pixelnek üzemanyag-ellátási problémái akadtak, átégett a hajtómű fúvókája és a lyukon kiáramló gáz felborította a landert. Az Armadillo-nak, mely az előző két évben gyakorlatilag komoly konkurencia nélkül próbálkozott, 2008-ban már akadt kihívója az első szint teljesítésében. A TrueZer0 csapat azonban lebegés közben elvesztette az irányítást a landere felett, ami lezuhant és megsemmisült. A TrueZer0 ez után már nem tudott visszatérni a versenybe. 

A Scorpius SuperMod leszáll a mű-Holdra.

Az első 2009-es repülést is a "veterán" Armadillo hajtotta végre a Scorpius SuperMod landerrel még szeptemberben, ami tökéletesen sikerült, kvalifikálva a csapatot második szintre. A következő jelentkező a Masten Space Systems lett, akik második nekifutásra teljesítették a rövidebb repülést a Xombie-van, bejentkezve a százötvenezer dollárra. Néhány nappal ezelőtt pedig a második szintet is teljesítették, versenybe szállva a milliós fődíjért a nagyobbik, Xoie névre hallgató landerükkel.

A Masten két üdvöskéje, a Xombie és a Xoie

De a verseny ezzel nem ért véget! Az első két próbálkozó kis, de komoly cégként működik, az Armadillo a NASA-nak fejleszt metánnal működő rakétahajtóművet, a Masten pedig olyan szuborbitális, egyfokozatú járművet reklámoz, mely akár naponta többször felküldhető 100 km-re, ahol méréseket, kísérleteket lehet végrehajtani, majd onnan függőlegesen visszaereszkedve leszáll. Velük kívánt versenyezni az Unreasonable Rocket. A George Bernard Shaw idézetből származó név mögött apa és fia, idősebb és ifjabb Paul Breed (és barátaik, felteszem) rejtőzik. A családi vállalkozás a megmérettetés utolsó napjain mindkét szint teljesítésével próbálkozik. Az elsőnek kétszer is nekifutottak, de egyik sem járt sikerrel. Másodikra a Blue Ball hajtóanyaga 85 másodperc után kifogyott, és a lander elég keményen ért földet, de csak egy hajszálon múlott a siker. Mivel október 31. a teljesítési határidő, ezért az első szintből már kiestek, de a másodiknak még ma, november elsején nekifuthat a két Breed és a Silver Ball.

A Masten Space ezzel elnyerte a első szint második helyéért járó 150 000 dollárt, és holnap az is kiderül, a három jelentkezőből ki nyeri a fődíjat. A versenyre egyébként becslések szerint olyan húszmillió dollárt költöttek el eddig a csapatok, és ebből nem sok ment fizetésekre.

Egy kis tech érdekesség még. A legtöbb jelentkező kétkomponensű hajtóanyagot használ, vagyis valamit oxidál valamivel, az Armadillo például etanolt éget el folyékony oxigén segítségével. Az Unreasonable Rocket ellenben a Blue Ballban egykomponensűt alkalmaz, hidrogénperoxidot (H₂O₂). Ez ezüsttel érintkezve vízzé (H₂O) és egy oxigénatommá bolmik szét, illetve rengeteg hőt produkál. A felszabaduló hő a vizet gőzzé alakítja, és ez a hirtelen keletketkező, nagynyomású vízgőz hajtja meg a rakétát.  A hosszabb repüléshez viszont már ők is égetni fognak, méghozzá gázolajat. Hamarosan kiderül, milyen sikerrel.

Videókat nem gyűjtöttem, az X-Prize blogján megtalálhatóak.

UPDATE: az Unreasonable Rocket landere megsérült, ezzel kiestek a második körből is. A Silver Ballt függesztett teszt közben érte baleset. Ilyenkor egy daruról lógva indítják be a hajtóművet, pont a lezuhanás elkerülésére, de most a lander oldalirányba kezdett kilengeni és leszakadt a daruról. Az egyik láb kilyukasztotta a tankot, idősebb Paul Breed "halottnak" nyilvánította a landert.

A Boston Globe Big Picture megemlékezett az Ares I-X sikeres küldetéséről, tessék megnézni. Valamint ajánlom a Kennedy Space Center saját galériáját is, egy halom fotóval, azt is érdemes átböngészni. Külön érdekesség, hogy rendelkezik egy Wildlife szekcióval, ahol a terület állatvilágát lehet tanulmányozni. Tegyük hozzá, a Kennedy határos a Merritt Island Wildlife Nature Refugee területtel, ami tökéletes terep alligátoroknak, vaddisznóknak, más emlősöknek, madaraknak és csúszómászóknak.

Két képet kiemeltem. Az egyik az állatvilágból való, az STS-127 űrhajósai fotózták, úton a 39A indítóállásra:

A másikhoz visszakanyarodunk a múltba. A Saturn-V és a shuttle mozgatásához a NASA az óriási lánctalpasát használja, ez viszi ki a hordozható indítóplatformon álló rakétát. A holdprogram idején ezen a platformon állt a kiszolgáló torony is, amit aztán az űrsiklók érkezésére lebontottak, illetve beépítették a 39A-n és B-n álló kiszolgáló szerkezetekbe. Maga a platform (és a lánctalpas) megmaradt, kis átalakításokkal. Ugyanez a szerkezet vitte ki az Ares I-X-et is, de a végleges verziónak már új platformot építenek, visszatérve a korábbi dizájnhoz. A teljes torony a mobil platformon fog elhelyezkedni, és azzal együtt fog a rakéta kigördülni az összeszerelő csarnokból (a lánctalpas továbbra is marad ugyanaz). Ennek az építése pedig már el is kezdődött, bár még eléggé az elején tartanak:

Az a torony ott rajta legalább száz méter magas lesz. Összehasonlításul, ilyen volt a Saturn-V szerkezete:

Végül a tovább mögött egy videó az Ares I-X repüléséről, ha még nem látta volna valaki.

A kis francia űrtávcső igen szép eredményeket produkált első három éve alatt, így döntés született a misszió négy éves meghosszabbításáról. A mindössze 30 cm-es főtükörrel felszerelt CoRoT közel tucatnyi exobolygót fedezett fel (ebből eddig 7 publikált eredmény), és az asztroszeizmológiai vizsgálatok is rengeteg új, érdekes eredményt szültek. Az űrtávcső egyébként aránylag jó állapotban van, de négy CCD-je közül csak kettő működik, megszakadt a kapcsolat a másik két csip és a műholdvezérlés között.

 Az eddig eredményekről röviden:

• 7 exobolygó felfedezése (plusz a még be nem jelentettek, szeptemberben 9-10 körül jártak).
• Corot-7b, az első exokőzetbolygó, sűrűsége a Földéhez hasonló, de annál ötször nehezebb, és mindössze 20.4 óra alatt megkerüli anyacsillagát. Ez utóbbi miatt nem lehet valami megnyerő hely, a csillag közelsége miatt feltehetően olvadt kőzetóceán borítja, és ha van légköre, akkor abból olvadt fémeső hullhat.
• A Corot-1b-nek, egy feljújt Jupiterhez hasonló bolygónak detektálták először a fázisait, vagyis a fényességváltozást, ahogy egyre jobban rálátunk a megvilágított oldalára.
• Nap-típusú oszillációk detektálása vörös óriás csillagokban. Ezek kis amplitúdójú, korlátozott élettartamú rezgések, és nemradiálisak, azaz egyidőben a felszín különböző részei süllyednek, mások emelkednek. Ilyenek a Napon is zajlanak, de olyan kicsi amplitúdóval, hogy csak érzékeny eszközökkel mutathatóak ki.
• Minden eddiginél pontosabb és részletesebb megfigyelések különböző változócsillagokról, mikromagnitúdós változásokig.

Ez utóbbit különösen tudom értékelni, mivel korábban magam is részt vettem előkészítő mérésekben földi távcsövekkel, ellenőrizve a kiválasztott célpontokat. Az Astronomy & Astrophysics csillagászati szaklap októberben egy teljes kötetet szentelt a CoRoT eddigi eredményeinek.

Tegnap az időjárás megakadályozta az Ares I-X rakéta indítását, talán ma sikerül. A körülmények jobbak, csak egy vörös jelzésünk van jelenleg, az elektrosztatikus feltöltődés-veszély. Tervezett start 14:00-14:15 között, magyar idő szerint. A visszaszámlálás T-4 percnél áll.

A NASA TV nem tökéletesen linux-kompatibilis, én az alábbi linkről nézem (thx sajnos_kacat),  programot mindenki saját preferenciái szerint választhat:

gmplayer  -playlist "http://playlist.yahoo.com/makeplaylist.dll?id=1369080&segment=149773"

vlc "http://playlist.yahoo.com/makeplaylist.dll?id=1369080&segment=149773

Windows userek a www.nasa.gov/ntv oldalra menjenek.

13:25. Egyelőre zajlik a rakéta és a berendezések ellenőrzése, az éjjeli zivatarok esetleges negatív hatásainak kizárása. A start időpontja egyelőre 14:00, de szinte biztos, hogy ezt kitolják későbbre.

13:45. tervezett start 14:15, de a felhőzet miatt ez kitolódhat 15:30-ig is. Az időjárás-figyelő repülőgép tankol, hamarosan újra felszáll felhőlyukakat keresni.

14:12. Ismétlődik a tegnapi nap, minden kész, csak a felhők eloszlására várunk. Új időpont 15:30.

Az időjárást egy T-38 sugárhajtású oktatógéppel figyeli Chris Ferguson, aki az STS-105 és -126 missziókon járt az űrben.

15:24. új startidőpont 16:00. A jóslatok szerint ekkorra 80 % lesz a kedvező időjárás esélye, ami szerintem az eddigi legjobb érték.

15:50. újabb szavazás, mindenki kész az indításra, mindössze az időjárási engedélyre várunk. 16:08, ha jól értettem a NASA TV-n.

16:01. Ugyanaz meg, mint tegnap, tologatják az időpontot tízpercekkel, most 16:20, most már csak akkor hiszek nekik, ha ténylegesen elindul az óra négy percről.

16:19. hopp-hopp, weather is green. Szerintem rögvest indítják tovább az órát, annyira gyorsan változhat az időjárás.

16:23. visszaszámlálunk 4 perctől. Juhéj!

16:25. T-2 min. Saját energiaellátáson, adatrögzítők be.

16:27. Indítás!

Kép forrása: Red Huber, Orlando Sentinel.

16:29. Eddig tökéletes repülés. A szeparáció is sikeres.

16:34. A második fokozat becsapódott az óceánba, az első elvileg ejtőernyőkkel ereszkedik. Mindenki örül és tapsol.

Gratulálunk a tökéletes teszthez!