A vörös bolygó körül keringó Mars Reconnaissance Orbiter még a nyáron váltott biztonsági módba szoftverhiba miatt, a számítógépe többször váratlanul újraindult. Hosszas elemzés után kiderült a hiba valószínű oka a mérnökök számára, de közben egy igen súlyos szcenárió is felmerült. Az újraindulások meghatározott konfigurációja képes lehetett akár arra is, hogy  mindkét redundáns számítógépe "elfelejtse", hogy a Mars körül kering. Ekkor az orbiter tesztüzemben indul újra, azt gondolva hogy még a szerelőcsarnokban ül, a startra várva. Egy ilyen esemény az űszonda elvesztését okozta volna, hiszen ebben az esetben a napelemek, antennák irányítása még nem aktív, teszteléskor kábeleken keresztül tápolják az űrszondát. A legfontosabb feladattá tehát ennek a kis valószínűségű eseménynek a megelőzése lépett elő. Tovább nehezítette a dolgot, hogy úgy kellett működésre bírni az MRO-t, hogy az új parancsok feltöltése közben is jöhetett egy reboot.

Hosszas tervezés után végül december elején jutottak el odáig, hogy a  feltötlött szofver patch-ekkel az MRO-t ki lehetett hozni a biztonsági üzemmódból. Ha minden jól megy, karácsonyra a tudományos munkát is újrakezdheti az űrszonda, ami nagyon fontos lenne, mivel az MRO képes messze a legjobb felbontású képek készítésére a Mars felszínéről.

 Eközben megkezdődött a Spirit kiszabadítása is. Az első pár alkalom bíztató volt, a rover pár miliméterrel-centivel előbbre jutott, de aztán a bal hátsó kerék kétszer is megakadt. Jelenleg számos teszt van még hátra, a dologgal kapcsolatban. Ellenőrzik a többi motort, például a robotkaron lévő kőfaragó fejét, mivel az pont ugyanolyan. Aztán megmozgatják többször a bal hátsót, hátha a gondot nem az elektromotor okozza, hanem beszorult a kerékbe valami. Ezt látni nem látják, mivel tövig be van ásva a porba. Aztán ellenőrzik az évekkel ezelőtt bekrepált bal első kereket, hátha meggondolta magát, vagy valami. Ez már szerintem kincstári optimizmus. Továbbá azon is elgondolkoznak, hogy négy kerékkel jutnak-e valamire. Az idő mindenesetre szorít, mert közeleg a marsi tél és a marsjáró jelenlegi helyzetében a napelemek nem fognak elég fényhez jutni, nem lesz elég áram a belső hőmérséklet szinten tartására se. Ha más nem segít, a mobilitást feláldozva megpróbálják úgy pozícionálni a rovert, hogy több napfényt gyűjthessen. Majd meglátjuk.

Tele voltak az interwebek a norvég ufóval sarkifénnyel fotosoppal fura spirállal, ami néhány percig forgott, majd tágult, végül eltűnt az éjszakában. Íme a felvétel annak, aki még nem látta:

Elsőre sok minden felmerült magyarázatként, a holdkórosok felrobbanó ufótól dimenziókapukig, komolyabb emberek tűzgömbtől (nagyon fényes meteor) félresikerült rakétakísérletekig mondtak sok mindent. Néhány évvel ezelőtt még talán sose derült volna ki az igazság, de ma már a nagymamák is kamerás mobilokkal mászkálnak. A rengeteg felvétel miatt az oroszoknak hamarosan nem maradt más választásuk, mint elismerni, hogy a meglehetősen rossz konstrukciójú Bulava ICBM egy újabb sikertelen startja okozta a látványos jeleséget. Az alábbi képen jól látszik az első két fokozat nyoma is alul, a harmadik fokozat volt, amelyik vélhetően kilyukadt.

A jelenséget a meghibásodott rakétafokozat oldalán kiáramló üzemanyag hozta létre. A szűkebb, kék nyom a hajtóműtől származik. Az oldalirányú impulzus és a rakéta forgása együttesen hozza létre az imbolygó mozgását a rakétának, míg a forgó testből kiáramló anyag egyre távolodva rajzolja ki a nagy spirált. Amikor az üzemanyag elfogy, a táguló spirál utánpótlása is megszűnik, ezért támad lyuk a közepén. Bár elsőre hihetetlennek tűnik a látvány, mégis teljesen megmagyarázható, ufók és egyéb hókuszpókusz nélkül. Hát nem zseniális? Akit a leírás esetleg ne győzött meg, itt egy animáció, az amatőr űrbuzi és 3D animátor Doug Ellison készítésében:

A jelen állás szerint csak 2012-ben startolhat az új orosz hordozórakéta, az ok a lehető legprózaibb: nincs pénz. A Védelmi Minisztérium megnyirbálta a büdzsét, ezért 2011-re már nem készül el az indításhoz szükséges infrastruktúra Pleszetszkben. Magának a rakétának a fejlesztése azért halad, idén ősszel zajlottak hajtómű-tesztek, illetve az első fokozat gyakorlatilag sikeresen debütált a Naro-1 rakéta indításakor.

A Krunyicsev Kutatóközpont 10 milliárd rubelt, körülbelül 290 millió dollárt kér az orosz kormánytól a következő három évre a fejlesztés befejezésére. Azért vegyük észre, hogy ez egy(-két) nagyságrenddel kisebb összeg, mint ami az Államokban az ingerküszöböt eléri. Az orosz űriparnak még van hova visszakapaszkodnia.

© RIA Novosti

Új játékot hozott a Mikulás Richard Bransonéknak, a Virgin Galactic ugyanis december 7-én bemutatta új szuborbitális űrrepülőgépét, a SpaceShipTwo-t. Ha minden jól megy, megépül a Spaceport America és biztonságosnak ítéltetik az űrhajó, végre nem csak szavakból fog állni az űrturizmus (eltekintve a kőgazdagok Szojuzos utazásaitól).

Eddig háromszáz optimista jelentkező fizetett be az útra. A SpaceShipTwo-hoz vezető eseményeket, Burt Rutantól és a Scaled Composites-től az Ansari X-Prize-on át a Virgin színre lépéséig nagyon jól összefoglalta a Mikron blog, olvassátok.

Egy dologban nem tud nagyot alkotni Sir Richard, és az a névadás. Az tény, hogy Amerikában  az Enterprise-on kívül nem lehet más nevet adni egy új űrhajónak, a második példánynak pedig már kitűzték a VSS Voyagert. Ha nagyon ragaszkodnak a Star Trekből hozott nevekhez, mondjuk egy VSS Defiant például merész lenne...

Még januárban indult útnak az orosz Koronasz-Foton műhold, az "újorosz" tudományos űrprogram első csillaga. Az orosz gazdaság egyre erőteljesebb fellendüléséből lassan elkezd valami megjelenni az űrkutatásban is, nem valami sok, de talán a folyamat  első képviselője ez a napkutató űrszonda. Lehet, hogy érdemes lesz leporolni az orosztudást, már akinek van?! Nekem például már nincs.

Központi csillagunkat mindenesetre így már egész armada figyeli, amerikai, európai és japán műszerek , mint a SOHO, TRACE, RHESSI, STEREO, Hinode, plusz azok, amik nem képalkotó naptávcsövek. És most már orosz illetve indiai technika is, társbérletben. A legizgalmasabb műszer a Koronaszon a TESIS ultraibolya-röntgen képalkotó spektrométer, ez öt különböző detektorral felszerelt naptávcső a műhold főműszere. Mondjuk nagy kár, hogy az elmúlt években szinte nullára zuhant a napfoltok száma, illetve a Nap aktivitása. Szerencsére néha megjelenik ez-az:

A NOAA 1025 napfoltcsoport távoli ultraibolya fényben, az ionizált hélium (He II) 304 Angström hullámhosszú vonalában.
 

A NOAA 1019 foltcsoporthoz tartozó koronahurkok, nyolcszorosan ionizált vasatomok (Fe IX) 171 Angströmnél lévő vonalában, az extrém UV és a lágy röntgen sugárzás határán. Ezen a hullámhosszon kb. egymillió kelvin hőmérsékletű plazmát látunk.

A TESIS-nek korrekt angolra fordított honlapja is van, a Project's Diary részt érdemes átböngészni. A tovább után három, sorozatfelvételekből összeállított videót is találtok. 

A Szaturnuszon ugyanúgy létezik sarki fény, mint a Földön, és a Cassininek köszönhetően már mozgásban is láthatjuk mindezt. A sarki fényt vagy más néven aurorát a mágneses erővonalak mentén beáramló töltött részecskék okozzák, amik gerjesztik és fénylésre bírják a felsőlégkör atomjait. A Szaturnusz (és természetesen  a Jupiter) esetén ezt már a Hubble ultraibolya felvételein is láthattuk. A Cassini viszont látható fényben, az éjszakai félteke sarkvidékén készített sorozatfelvételt, aminek segítségével mozgás közben figyelhetjük meg a sarki fény táncát.

Felül a Hubble kompozit felvétele, a bolygókorong képe látható fényben, a kékes aurora-gyűrű UV-ben készült. A lenti videóban egy Cassini-s kutató beszél az űrszonda új videója kapcsán. A narrációmentes animáció elérhető a ciclops.org-on.

Nappali fényességet keltő tűzgömb száguldott át az USA felett néhány nappal ezelőtt, az eseményt több biztonsági kamera is megörökítette, ismét. A denveri esethez hasonlóan egy rendőrautó fedélzeti kamerája, illetve automata biztonsági kamerák is felvették a jövevényt. Az éjszakai fényekhez igazított eszközök közül többet teljesen telítésbe vitt a hirtelen felfénylés. Számos érdekes részlet megfigyelhető, például a gyorsan mozgó árnyékok, a harmadik kamera esetén a fényérzékelős utcai lámpa kialvása, majd bekapcsolása. Aztán ahogy a perspektíva és az agyunk becsap minket: olyan érzés, mintha a horizont közelében mozgó, a dombok mögött eltűnő tűzgömb nem sokkal a dombok mögé tartana. A valóságban viszont a horizont közelében látott meteorok igen messze vannak a megfigyelőtől, úgy több száz kilométerre. Kíváncsi vagyok, találnak-e hátramaradt meteoritokat az eset kapcsán.

Egy hónap alatt kétszer is elrepült a Cassini a Szaturnusz egyik legizgalmasabb holdja mellett, az elkészült képektől pedig egyszerűen mindenki letette a haját. Az első alkalom során a gejzírek által kidobott anyagot vizsgálta az űszonda, a második körben viszont a fotózáson volt a hangsúly. A nyers képekre pedig lecsapott az internetes közösség, az unmannedspaceflight.com fórumozói sorban posztolták a jobbnál jobb mozaikokat, feldolgozott képeket. További szócséplés helyett tehát:

A gejzírek vonala gyönyörűen követhető a terminátoron túl, az éjszakai oldalon is. És ez még csak fanok által összerakott, nemhivatalos kép! A Cassini megint nagyot alkotott, ez a látvány hihetetlen.

Animáció a Cassini útjáról, ahogy az éjszakai oldalról megközelíti a terminátort. Az űrszonda 1600 km-re közelítette meg a holdat.

Közeli kép az egyik "tigriskarmolásról", ezekből a repedésekből áramlik ki a gejzírek anyaga.

Az unmannedspaceflight.com-on találhattok még térhatású, sztereó illetve kék-vörös képeket is.

Egyszerűen fantasztikus, hogy egy mindössze 500 km-es holdacska, tízszer távolabb a Naptól, mint mi, ilyenekre képes. A mérések során azt találták, hogy a vízjégben némi nátrium is található, ami a víz és a hold kőzetei közti kölcsönhatásra utal. A november eleji elrepülést a Cassini gyakorlatilag lemásolja majd 2010. áprilisában, de akkor nem a hajtóműveit fogja használni a stabilizálásra és korrekciós manőverekre, hanem lendkerekeket, melyek segítségével nagyon pontosan feltérképezhető lesz a hold gravitációs erőtere, és abból az Enceladus tömegeloszlása.

Pár nappal ezelőtt sajtótájékoztatón foglalták össze a marsjáró helyzetét és kilátásait, illetve a kiszabadulásának esélyeit. A Spirit korábbi felvételei alapján elkészítették a helyszín részletes topográfiai térképét, amiből kiderült, hogy a rover egy kis, feltöltött kráterbe hajtott bele a bal kerekeivel. A 8 méteres kráter szulfátokban gazdag, finom porral van tele, aminek a tetejére normál marsi por és törmelék ülepedett zárórétegként. Ezt a keményebb kérget törte át a Spirit a kerekeivel, és süllyedt bele a kráterbe. A jobb kerekek, a beragadt jobb elsővel a szulfátmentes, keményebb talajon állnak. A terv az, hogy visszafelé irányítják a rovert a saját nyomain, mert előre csak még jobban benyomulna az összetört kéreg alatti porba. A "visszafelé" irány most a gyári előre irányt jelenti, hiszen a beragadt kerék miatt a Spirit farolva jött idáig. A helyzetet bonyolítja az a nagydarab kő is, ami egészségtelenül közel van a Spirit hasához. Az egész környék egy domboldalon van, így valószínűleg az ebből eredő oldalirányú csúszásra is figyelni kell majd. A földi tesztelések a két rover modellel nem vezettek egyértelmű megoldáshoz, úgyhogy egyáltalán nem biztos, hogy sikerül a szabadítóakció. A folyamat mindenesetre hónapokig eltarthat, mivel minden mozdulat után egy sor fotót készít magáról és a környezetéről a Spirit, amit a Földön összehasonlítanak, kiértékelnek és megtervezik a következő mozdulatot, és így tovább.

A kerekek korábbi egyenesbe állítása után az első utasítást hétfő reggel küldték el a Marsra, kétszer 2,5 m megtételére utasítva a marsjárót. Inkább csak kerékpörgés volt várható, mint előrehaladás, de igazából alig történt valami, mert egy másodperc után megszakította a folyamatot a biztonsági program. A jelenlegi fázisban nagyon szigorú paramétereket szabnak meg, nehogy váratlan következményei legyenek egy mozdulatnak. Az egyik ilyen megkötés volt, hogy a manőver alatt a rover nem dőlhetett oldalirányban egy egész foknál többet a jelenlegi állapothoz képest. Ezt egy másodperc alatt sikerült is túlhaladni. Ahogy feltérképezik a rover mozgását, dinamikáját, úgy engednek majd egyre többet ezeken a határokon. Animációk a (nem)mozdulatról itt. Mondtam már, hogy sokáig fog tartani a dolog?

Topográfiai térkép, az átlagos lejtés nélkül. A kék és lila a mélyebb, a sárga és vörös a magasabb terület.

A szulfátok egyébként vizes-vízgőzös környezetben keletkezhettek, a kráteren belül a Marson eddig mért legnagyobb koncentrációt találták, azon kívül viszont egyáltalán nincsenek a rover körül. Ahogy a sajttájon megfogalmazták, páratlanul izgalmas célpont volt a Troy és környéke, de most már inkább mennének tovább.

További infókat, status reportokat a Free Spirit program oldalán találhattok.

A japán űrszondát és kutatási programját már töbször sikerült megmenteniük a JAXA mérnökeinek, de lehet hogy az erőfeszítések ellenére nem ér vissza Földre a kisbolygó-kutató. A hazaérés azért lenne nagy előrelépés, mert a remények szerint kicsiny mennyiségű kisbolygó-port is hoz magával, bár persze a mintavétel sem úgy zajlott, ahogy azt eltervezték. Az is lehet, hogy a mintavevő üres. Mindenesetre a Hold után az Itokawa kisbolygó lenne a második égitest, aminek a felszínéről vett mintához jutnánk.

A Hayabusa árnyéka az Itokawa kisbolygó felszínén

A Hayabusa 2003-ban négy ionhajtóművel indult, de az egyiket, az A-t, nem sokkal a start után le kellett kapcsolni. A B jelű 2007 áprilisában kapcsolt ki, elöregedés miatt. A hajtóműből kiáramló ionizált xenongáz-felhőt semlegesítik a korábban leválasztott elektronokkal, különben a gáz elektromos töltése miatt vonzást gyakorolna az űrszondára, csökkentve annak sebességét. A semlegesítést végző áramkörben keletkezett olyan túlfeszültség, amitől a biztonsági rendszer leállította a meghajtást. Az elmúlt két évben így csak a C és D hajtóművekre támaszkodva tervezték meg a hazautat. 2010 márciusáig kellett volna folyamatos üzemmel megfelelő pályára állnia a Hayabusának, és júniusban érte volna el a Földet. November 4-én viszont a D hajtómű is bemondta az unalmast túlfeszültség miatt. Egyetlen, még nagyjából üzemképes motorral két lehetőség áll az operátorok előtt: vagy új, még lassabb útvonalat terveznek meg, vagy kihajtják a C belét. Mindkét opció komoly veszélyeket tartogat. Esetlegesen végleg elszálló meghajtás nélkül természetesen nincs remény a minta megérkezésére, de egyáltalán nem biztos hogy irányítható marad a kiszolgált űreszköz még pár évig. Reméljük, hogy a szorgos japán mérnökök előhúznak egy utolsó trükköt a kalapból.

Update:  Pár nap alatt meglett az a bizonyos trükk. Ahogy írtam, van az űrszondán három hajtómű, ami alkalmas lenne meghajtásra (B, C, D), de ezekből már csak a C-n működik a semlegesítő, úgy-ahogy. Van még az A, amit sose használtak, mivel gyári hibás lehet - de a semlegesítő még használható rajta. Meghekkelték hát a vezérlést, és beüzemelték a B hajtóművet,  de úgy, hogy az A adja a távozó ionoknak vissza az elektronokat! Ezt a konfigurációt sose próbálták vagy tesztelték előzőleg, de egyelőre működik, most ezzel utazik az űrszonda. A módszer kétszer annyi üzemanyagot kíván, de abból még van bőven. A bravúros japánok még egy magyarázó ábrát is készítettek, íme:

Forrás: Planetary Society, JAXA