Tele voltak az interwebek a norvég ufóval sarkifénnyel fotosoppal fura spirállal, ami néhány percig forgott, majd tágult, végül eltűnt az éjszakában. Íme a felvétel annak, aki még nem látta:

 

 

Elsőre sok minden felmerült magyarázatként, a holdkórosok felrobbanó ufótól dimenziókapukig, komolyabb emberek tűzgömbtől (nagyon fényes meteor) félresikerült rakétakísérletekig mondtak sok mindent. Néhány évvel ezelőtt még talán sose derült volna ki az igazság, de ma már a nagymamák is kamerás mobilokkal mászkálnak. A rengeteg felvétel miatt az oroszoknak hamarosan nem maradt más választásuk, mint elismerni, hogy a meglehetősen rossz konstrukciójú Bulava ICBM egy újabb sikertelen startja okozta a látványos jeleséget. Az alábbi képen jól látszik az első két fokozat nyoma is alul, a harmadik fokozat volt, amelyik vélhetően kilyukadt.

 

 

A jelenséget a meghibásodott rakétafokozat oldalán kiáramló üzemanyag hozta létre. A szűkebb, kék nyom a hajtóműtől származik. Az oldalirányú impulzus és a rakéta forgása együttesen hozza létre az imbolygó mozgását a rakétának, míg a forgó testből kiáramló anyag egyre távolodva rajzolja ki a nagy spirált. Amikor az üzemanyag elfogy, a táguló spirál utánpótlása is megszűnik, ezért támad lyuk a közepén. Bár elsőre hihetetlennek tűnik a látvány, mégis teljesen megmagyarázható, ufók és egyéb hókuszpókusz nélkül. Hát nem zseniális? Akit a leírás esetleg ne győzött meg, itt egy animáció, az amatőr űrbuzi és 3D animátor Doug Ellison készítésében:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr661590541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Amanitin3 2009.12.11. 16:36:42

Azt honnan tudjuk, hogy a bulava rossz konstrukció? Abból még nem következik ez, hogy az indítások fele betlizett.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.11. 19:09:27

Tényleg meglepő látvány, ha nem tudnánk mi volt, születne jó pár magyarázat.

aachi2 2009.12.11. 19:24:04

"Íme, aki még nem látta:" + annak

gitáros 2009.12.11. 19:30:34

Nemsokára jönnek, akik jobban tudják... :)

gitáros 2009.12.11. 19:33:57

@Amanitin3:
Ha négy év alatt tizenhárom tesztből hét sikertelen, ezen belül a legutolsó három is, ez tényleg nem utal kiérlelt konstrukcióra.

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.12.11. 20:04:14

Még csak a norvég oldalakon voltak fenn a képek, amikor láttam belőlük (légköroptikával foglalkozom, kiterjedt szakmai kapcsolatokkal világszerte :-)). A némely képen látható, horizontközeli sárgás nyom teljesen egyértelművé tette a jelenség rakéta által okozott voltát, ilyen felvétel milliószám van az USA-ban, ahol kevéssé titkosak a fellövések. A spirál okát se volt nehéz kitalálni ált.isk. fizikatudással sem. A kékes anyag mibenlétére kíváncsi lennék még, ugye a rakéta szilárd hajtóayagú volt, aminek nem lehet sem a nyoma, sem az égésterméke kék. Talán a fokozat leválasztásánál használt egyéb egyéb anyag lehetett, vagy ilyesmi.
Igazából, ha a ruszkik nem vallanak színt, akkor is kiderült volna, hogy mi ez és kb. honnan származik. (sok helyről látták, be lehet háromszögelni, a magasságára lehet következtetni abból, hogy fénye volt, stb.). Emellett a hivatalos és nemzetközi NAVTEX távirat, amelyet kicsivel a fellövés előtt adtak ki (ha jól emlékszem, talán 7-én), említi, hogy a Fehér-tengeren rakétakísérlet miatt tilos a hajózás dec. 8-10 között. Mindenképp tudni lehetett volna, hogy mi történt, csak így talán kevesebb ufóhívőt állíthatott maga mellé a jelenség. A norvég portálokon azonban így is megy a disputa, miszerint A HAARP meghibásodása idézte elő a jelenséget, és a ruszki hír kamu, és csak azért van, mert ők is benne vannak a Nagy HAARP Összeesküvésben. :-D
Sajnos az emberek egy része akkor sem győzhető meg, ha kísérletileg bizonyítod előttük, hogy mi az, amit láttak... Pedig annyira egyszerű és gyönyörű a magyarázat!

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.12.11. 20:08:46

@gitáros: Finoman szólva és főleg, ha egy olyan rendszerről van szó, amire a kölcsönös elrettentésre kellene épülnie.

Fekete Sámuel 2009.12.11. 20:11:31

@gitáros: Igen, éppen ezért kell tesztelni.

kacsa! 2009.12.11. 20:29:55

Méltán címlapos bejegyzés. Megvilágosodtam! Thx.

laccci 2009.12.11. 20:31:34

Szép! Norvég portálon én is láttam már aznap este, és már akkor rakétát mondtak rá. Kerestem utána mindenfelé, de persze még sehol nem volt hír.
Az azért érdekes lehetett, ha valaki sarki fényt ment nézni most Tromsø-be, helyette meg kapott egy ufót/harrp-kísérletet/meteort (/rakétát) :) (Pár hete jártam ott, hátha látok aurora borealis-t, hát nem láttam; bezzeg egy napra rá volt :( ).

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2009.12.11. 21:50:07

@Amanitin3: 50 %-os ráta még a Vanguard-oknak is szégyenteljes volt az ötvenes években. (Egy rakéta vagy működjön közel a 100%-hoz, vagy hagyják a fenébe. Szerintem.)

@aachi2: thx.

@Ormótlan: hát igen, ezért van, hogy az ufókat se csillagászok látják, mert ők vagy tudják, vagy rájönnek, mit látnak. Ezt is meg kell magyarázni. Elsőre én is letettem a hajam, hogy mi ez... :)

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2009.12.11. 21:53:18

Trollok bannolva, ma nem finomkodunk.

KCB 2009.12.11. 21:58:57

Én meg neki álltam örülni hogy végre élőben megfigyelhetünk egy spirális galaxist :)

ANYA, ANYA! LEFÉNYKÉEPZTEM EGY FEKETELYÚÚúúúú...

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2009.12.11. 22:16:33

Csészealj volt az, csak eltussolják. Már rutinosak az ilyesmiben.

blacklord 2009.12.11. 22:50:21

@Kerek Perec: azt ugye tudod, hogy ahogy haladsz a fekete lyuk felé, egyre jobban lassul a szubjektív időd, míg az eseményhorizontnál megáll az idő? (azt most nem előszedve, hogy a szinte végtelenné váló gravitációs gradiens méretes fonalasférgeket orbitálisan megszégyenítő alakzatba rendezné a testalkatodat)
Ezt már kísérlettel is alátámasztották - szinkronizáltak 2 atomórát, majd az egyik a földön maradt, a másik meg egy napot (pontosan nem tudom, hosszú időszakot) egy repülőn volt. A repülőn levő mindig kicsit sietett - mert a Földön levő a nagyobb gravitáció miatt lassabban járt. Ultrakirály!

Bedina74 · http://anyaapagyerekek.blog.hu 2009.12.11. 22:54:52

Én ezt délelött láttam a you tube-on. Most, hogy tudom mi ez, már nem is érdekes...

mallac 2009.12.11. 23:02:23

Miért kísérleteznek az oroszok az egyik legkorszerűbb fegyverükkel,norvég civilek szeme láttára? Nincs elég helyük?

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2009.12.11. 23:42:11

@blacklord: nem úgy van az! Pont, hogy a külső szemlélő számára tűnik egyre lassabbnak a mozgásod, míg végül megállni lát az eseményhorizonton. Te aki zuhansz be, a saját idődet érzékeled, annyit tapasztalsz, hogy zutty.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.11. 23:44:58

Bár, azt én sem értem, hogy miért nem valahol a nagy Szibéria fölött kísérleteznek.

Vkat118 2009.12.12. 01:11:09

Elrettentésnek pont elég a Topol M. A bulavát még nem állították hadrendbe, teszt fázis, előfordul.

KenSentMe 2009.12.12. 01:50:49

@lacalaca: igazad van, ez nem örökélet, hanem egyszerű szétszakadás.. a te szemszögedből.. sokkal menőbb eset, ha egy Kerr-típusú, forgó feketelyukba zuhansz, ami átalakítja a tér-idő-kontinuum geometriáját, és akár egy párhuzamos világba is kerülhetsz (mert ugye attól még, hogy az egyenletek mutatnak valamit, a nyavaja se tudja, hogy működik egy ilyen objektum a valóságban).

hozé77 2009.12.12. 02:16:08

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: a lényeg, hogy NE ESS PÁNIKBA!
és mindig legyen nálad a törölköződ

Vaandor 2009.12.12. 03:16:54

@Kerek Perec: Egyik este, ha épp nincs felhő, állj ki az ég alá* (minél messzebb a nagyvárosoktól). Aztán nézz fel a csillagokra, és gyönyörködj. Aztán vedd észre, hogy egy hosszú sávban sokkal sűrűbben látod őket, mint másutt. Majd nyugtázd örömel: épp most figyeltél meg "élőben egy spirális galaxist". A neve Tejút.

* A tiszta ég alá kiállást ezen a hétvégén különösen javaslom, mert az év legnagyobb meteorrajában lehet gyűjteni a kívánságokat. Kár, hogy az ország nagy rész borult marad. :-(

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.12.12. 06:09:05

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:
Ha Szibériában lőnék fel, a 8000km-re lévő célpont elhelyezkedése kissé "érdekes" lenne. A Bulava egyik sikeres kísérlete során szintén Fehér-tengerről fellőtt rakétával kamcsatkai célpontot trafáltak el. Ennél nem nagyon tudnak máshonnan lőni... Persze lehetne fordítva is, de akkor meg a rossz helyre becsapódás volna cikis...
Igazából titokban nem tud maradni úgysem (annyi szemük van már odafenn az űrben a katonáknak), így nem hinném, hogy a kísérlet titkossága az elsődleges, inkább a biztonságra kell törekedjenek.
Azon már lehet vitatkozni, hogy miért pont olyan reggeli időpontot választottak, amikor mindenki igyekszik munkába a közeli területeken, így egyértelmű lehet az észlelése (akkor is, ha nem romlik el, hisz az első két fokozat jól ment, ezeknek az égéstermékeként látott sárgás-fehéres nyom ugye több képen is megvan, felismerhető, hogy rakéta nyoma), a helyszínből meg egyértelmű, hogy katonai kísérletről és nem mondjuk műholdfellövésről van szó.
A rakéták fellövésekor látott nyomra egy szép példa 2002-ből:
www.phys.ncku.edu.tw/~astrolab/mirrors/apod_e/ap020926.html Hasonló a fényesebb tűzgömbök nyomához, ami azonban messze nem világít ilyen nagyon és sokkal rövidebb ideig látszik.

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.12.12. 06:14:57

@lacalaca: Mondjuk, ha élőben látom, én is elgondolkodtam volna, hogy mi keveredett a reggeli kávémba, hogy ilyet látok, de a képek alapján, itthonról, karosszékből, higgadtan könnyű helyesen meghatározni a látvány eredetét. :-) Azért persze megnéztem volna élőben... Még jó, hogy nem valami kevéssé fejlett ország felett jelent meg, talán már szobra meg oltára is lenne ... :-)

sebi77 2009.12.12. 08:15:56

kéne néhány ilyen bulava gusztus húszra

Amanitin3 2009.12.12. 18:20:10

@gitáros:
@lacalaca:

"rossz konstrukció" = szar a terv

A terv az az egyik faktor az öt és félmillióból, aminek stimmelnie kell.

Tarackos Sül (törölt) 2009.12.12. 18:44:35

@molnibalage:

Ez azért elég elrettentő volt. A szabadban mászkáló birkapásztorokat biztosan halálra rémítette :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.12.12. 20:09:24

@Tarackos Sül: Vagy csak arra gondoltak, hogy Pekka, milyen ütős ez a vodka! :)

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2009.12.13. 18:18:09

@Amanitin3: látom nem értünk egyet ebben a dologban, de azért a maga a terv felelős az öt és félmillió dolog nagy százalékáért, nem? Ha mondjuk egy hidat rosszul terveznek meg, akkor nem a kőművesek fogják addig kozmetikázni a dolgot, amíg nem dől össze (lásd: Tacoma Narrows!).

brlv24 2009.12.17. 22:57:03

@lacalaca: Oke, de ha rossz a terv es magar munkasok epitik meg, ugy hogy kozben kilopjak az anyagot, akkor sem mukodik.
Nem hiszem, hogy tervezesi problema lenne. Papiron az ilyen dolgok mar eleg jol mukodnek.

Amanitin3 2009.12.18. 00:50:19

@lacalaca:

Adott egy több ezer ember erőfeszítését és elképesztő pénzeket felszívó high-tech projekt.
Két kábé objektív infó van az egészről:
- nagyjából tudjuk, hogy miről szól (ICBM/SLBM)
- nagyjából tudjuk, hogy volt 5-10 sikeres, és volt 5-10 sikertelen kísérlet.
Ennyit tudunk. Ez nulla. Ez alapján kissé durva kerekítés sommásan kijelenteni, hogy rossz a konstrukció.

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2009.12.20. 07:00:16

Időközben előkerült egy 1988-ban Kína északi határán készült felvétel egy hasonló spirálról:
www.youtube.com/watch?v=PvmOwgRA2x8

páter Bundagh 2010.09.01. 16:24:58

videa.hu/videok/tudomany-technika/norveg-spiral-uj-video-kiserlet-FL6KdoxIfHB8cfdv

ebből a szemszögből nézve igyekeznie kell a következő elkacsázott rakétáknak hogy ezt tudják produkálni
süti beállítások módosítása