Számos érdekes cikk jelent meg az elmúlt napokban-hetekben a Kepler eredményeiből, ezúttal nem exobolygókhoz, hanem csillagokhoz kapcsolódóan. Az első publikációk után már gyűlnek az olyan asztrofizikai eredmények is, amik beférnek a két vezető természettudományos folyóirat, a Science és a Nature hasábjaira is. Ebben a posztban a Nap-típusú oszcillációkhoz kapcsolódó munkákat veszem át, a hierarchikus hármas rendszerekről és a Derekas Alíz vezette cikkről majd a következőben lesz szó. Csapjunk is bele a lecsóba.

Csillagrezgések

A csillagok első közelítésben nagy, forró gázgömbök, melyekben meghatározott frekvenciájú rezgések, oszcillációk jöhetnek létre. Megfigyelve ezeket, következtetni tudunk a csillag tulajdonságaira, ahogy például egy harang hangjának mélységéből is következtetni lehet a méretére. Csak ugye ebben az esetben nem a fülünkre, hanem a szemünkre hagyatkozunk, azt figyelve, hogyan változik a csillag fényessége az időben. A hullámok ugyanis forróbb és hidegebb, fényesebb és halványabb területekként jelennek meg a csillag felszínén. Ha ezek az oszcillációk képesek tartósan fennmaradni valamilyen energiaáramlás-szabályozó mechanizmus (szelep) révén, akkor a megfelelő periódusú rezgések globális mozgássá nőhetnek, és hagyományos csillagpulzációról beszélünk. Ezt a jelenséget már lassan száz éve ismerjük és még régebbről vannak megfigyeléseink. Ha viszont ez nem történik meg, akkor rezgések, hullámok jönnek-mennek, mint a Napon is: nem jön létre nagy globális mintázat, és precíz műszerek kellenek ezeknek a folyton gerjesztődő majd lecsengő mozgásoknak a kimutatásához. Ugyanez igaz a csillagokra is, ahol még csak a csillagkorongot sem látjuk felbontottan, csak a felénk forduló félgömb integrált fényességét. Éppen ezért a Kepler előtt csak úgy két tucat - nem klasszikus pulzáló - csillag oszcillációit sikerült csak detektálni, annak is nagy részét a MOST és CoRoT űrtávcsövekkel. A Kepler viszont itt is új távlatokat nyitott: 500 Naphoz hasonló csillagot tettek közzé egyetlen cikkben, melyeknél sikeresen detektált ilyen rezgéseket, gyakorlatilag az űrtávcső ahova néz, ott oszcillációkat lát. Egyrészt ez igen fontos a bolygók szempontjából, mert ezekből az adatokból sokkal pontosabban lehet a csillag és így (a fedés paramétereiből) a bolygó sugarát meghatározni. Másrészt ekkora mintával már komoly statisztikai vizsgálatokat lehet végezni, például a tömeg, sugár és kor elosztását összevetni más eredményekkel, például a különböző tömegű csillagok keletkezési gyakoriságát leíró kezdeti tömegfüggvénnyel, vagy a Tejútrendszer-modellekkel. A hanggá konvertált fényváltozások meghallgathatóak itt.

Az oszcillációk periódusai és periódus-viszonyai sok mindent elárulnak a csillagokról. Detektálni viszont nem egyszerű ezeket az apró változásokat, a skála árulkodik a nagyságukról, ami ezred- sőt tízezredrésze az összintenzitásnak.

A Puli Space csapata rádós szakembert keres, rádióamatőr tapasztalattal! 

Feladatok:

• műholdas és felszíni digitális rádiós kommunikáció tervezése

• szükséges rendszerek építése/beszerzése

• elkészült rendszerek üzemeltetése

 

Amit tudni kell

• rádiós gyakorlat

• gyakorlati digitális kommunikációs ismeretek

• használható sávok/szükséges engedélyek ismerete/beszerzése

 

Amit kínálunk: Egyedülálló referencialehetőség - Nagyszerű csapat - Ambíciózus célok (hmm... csak a Hold???) ;)

 

Az emileket angol nyelvű önéletrajzzal együtt várjuk a glxp.hu kukac pulispace.com címre.

Április 12-én Gagarin repülése mellett egy másik jeles esemény is történt, 30 éve szállt fel először a Columbia űrsikló. Az STS-1 küldetésre két asztronauta, John Young és Bob Crippen utazott az űrhajóban, és eddig ez volt az egyetlen alkalom, hogy egy űrhajó nem esett át automatikus üzemmódú űrrepülésen emberes bevetés előtt. A kétnapos misszió bár nem volt problémamentes, de ettől függetlenül sikeresnek nyilvánították, és az űrsikló megkezdte harminc éves pályafutását. Az alábbi videó a NASA által készített visszaemlékezés az időszakra, William Shatner narrációjával.

 Bónusz kérdés: az evidens Star Treken kívül melyik másik scifi sorozatra van utalás a videóban?

Gagarin repülésének 50. évfordulójára készült az alábbi film, mely valós időben mutatja be, hogy zajlott a történelem eléső űrrepülése és mit láthatott Jurij odafentről. A mozi Christopher Riley dokumentumfilmes illetve Paolo Nespoli ESA-űrhajós közös munkája, az olasz az ISS-ről örökítette meg a látványt, amiben Gagarinnak lehetett része, mikor az űrállomás megközelítőleg azonos pályán haladt a Föld felett, és a megvilágítás is egyezett. Erre egyébként hathetente kerül sor. Persze vannak eltérések, például a Vosztok-1 startjáról nem készült filmfelvétel, csak pár fotó, a start, ami ebben a filmben is szerepel, egy korábbi tesztről készült, két kutyával a fedélzeten (akik pár másodperccel később odavesztek a felrobbanó rakétán...) Továbbá Gagarin nagyobb inklinációjú pályán repült, messzebb jutott az északi és déli pólus felé, mint az űrállomás teszi, és a Holdat sem látta apró ablakán keresztül. Önéletrajzában azt írta, "Semmi gond, majd legközelebb" - de erre már nem kerülhetett sor.

Tessék továbbá ellátogatni a zseniális russianspaceweb.com-ra, ami az évfordulóra a Vosztok-1-ről is készített csodásan részletes összefoglalókat.

Hol van már a tavalyi hó, meg az az idő, mikor azon drukkoltunk, hogy valamelyik Falcon 1 végre sikeres repülést hajtson végre, a héten ugyanis Elon Musk bemutatta a Falcon Heavy-t, ami nagyobb teljesítményű lesz a jelenleg elérhető bármely más hordozórakétánál. Sőt, igazából a több mint 50 tonnás teherbírásnál a múltban is csak két versenyző tudott jobbat, az amerikai Saturn V és a szovjet Enyergia (bár ez utóbbiról sokan hajlamosak megfeledkezni a nagy vízen túl). A tervek szerint az első Falcon Heavy 2012 végére érkezik meg a Vandenberg légibázisra és a következő év elején indulhat tesztrepülésre. Egyelőre nincs még bátor megrendelőjük erre az útra (pedig első utas kedvezmény is lenne!), így valószínűleg csak másodlagos hasznos terhet, CubeSatokat és hasonlókat fog magával vinni. Cape Canaveralról csak egy-két évvel később lesz majd lehetősége felszállni, de hosszútávon nyilván az lesz a népszerűbb.

Az 50-55 tonna közti teherbírás (Föld körüli pályára) háromszorosa a Falcon 9-ének és szűk fele a Saturn V-nek. De ennél is fontosabb az ár, Musk szerint ha egy minimális évi pár megrendelést elérnek, akkor tartható a jelenleg rekordnak/álomhatárnak számító 1000 dollár/fontos (kb 2200 dollár/kg) ár is. Ennek megfelelően a FH-t jelenleg 85-120 millió dollár között árulják. A jelenlegi legerősebb amerikai rendszerhez, a Delta IV Heavy-hez képest ez kétszeres kapacitás harmad árért! A várakozások szerint néhány éven belül körülbelül évi 10-10 F9 és FH startra lesz megrendelő, nagyjából le is fedve a piacot. Ha kicsit számolgatunk, akkor kiderül, hogy olyan 400 Merlin hajtómű megépítésére lesz szükségük évente, vagyis a SpaceX egymagában többet fog termelni, mint a világ többi része. Nem csoda, hogy a közeljövőben további évi 15-30 %-os bővülést várnak a cégnél, Hawthorne-ban meg lassan az összes környező épületet felvásárolják maguk körül.

Ünnepeljük az embert aki ötven éve elindult az ismeretlenbe. 12-én a Műcsarnokban Jurij Éjszakája, 15-én pedig Ráadás buli a Corvintetőn(ben?).

Alternatív programként pedig Negyedik Magyar Jövőkutatás Meetup sok neves előadóval a BME-n:

 -----------------------

PS: deszerintemnemisjártazűrbe kommentek kérdés nélkül ki lesznek moderálva, csak szólok.

Éjjel elstartolt a Gagarin névre keresztelt Szojuz TMA-21 űrhajó a bajkonuri Gagarinszkij Sztartról. Erős történelmi folytonosság, hogy ötven évvel évvel ezelőtt, 1961. április 12-én ugyanarról az indítóállásról, és ugyanazon rakétacsalád egy tagjával történt az első emberes űrrepülés, mint a mostani. Persze a Vosztok és Szojuz rakéták inkább csak unokatestvérek, de ugyanazon tőről fakadnak.

Összehasonlításképp, így festett a Vosztok-1 történelmi pillanata:

Megbecsülni is nehéz, mennyi csillagászati felvétel van szerteszét a weben, a kert végéből kompakt géppel lőtt minimalista megközelítéstől a komoly felszereléssel dolgozó amatőrcsillagászok műveiig. Elvben ezek rengeteg információt tárolnak, gyakorlatban viszont nem olyan egyszerű azt kihámozni belőlük. És ne csak olyan triviálisakra gondoljunk, mint hiányzó vagy téves idő- vagy helyadatok vagy utólagos fotoshoppolás, amitő szebb lesz ugyan, de a valóságtól egyre távolodik. Sokszor a gépek, teleobjektívek, ccd-k gyártói sem tesznek közzé olyan technikai információkat (áteresztési görbe, PSF, geometriai torzítás, detektor linearitása), amik szükségesek a pontos kalibrációhoz. Mindezek ellenére vannak nagyon pozitív kezdeményezések, az egyik ilyen az astrometry.net, ami egy csillagos égboltról készített felvételen igyekszik beazonosítani a csillagokat és a mintázat alapján kiszámolni, hogy milyen égterületet (hol, mekkora, stb) ábrázol a felvételünk és még a legfényesebb/legérdekesebb objektumokat is bejelöli rajta. Ja és a Flickr-en keresztül is működik, ha az Astrometry csoportba valaki feltölt egy fotót, igyekszik elvégezni rajta a számításokat.

A Holmes betájolt felvételei összemontírozva egyetlen képre. Alul a Kalifornia-köd emelkedik ki, miután sokan igyekeztek elkapni a már igen diffúz tököst mellette. A halvány vonalak, amik kirajzolják a Perzeusz csillagképet, szintén az egyedi fotókról, térképekről származnak. A zöld vonal a JPL-ben számolt pálya.

Az astrometry.net-ben is érdekelt Dustin Langg és David Hogg azonban ennél is merészebb kísérletet végeztek. 2007 végén az Holmes üstökös hirtelen hatalmas mértékű felfényesedést produkált, melyet rengeteg fotós igyekezett megörökíteni illetve nyomon követni. A kutatók a Yahoo Search API-n keresztül összegyűjtöttek közel háromezer képet a "Comet Holmes" kifejezésre. Némi szűrés után 2241 kép ment át az asztrometriai szoftveren, ami 1299-ben ismerte fel az éjszakai égboltot és mérte ki a koordinátáit. Persze még ebben is maradtak például keresőtérképek, nagyobb képekből kivágott kisebbek, de azért már egész jól álltak. 422 kép tartalmazott az EXIF-adatok között időpontot. Ezek helyességét is ellenőrizték olyan módon, hogy az (ismert efemeriszű) üstökösnek abban az  időpontban bele kellett esnie a kép kereteibe. Ugyanakkor nem vizsgálták, hogy a képen pontosan hova esik az üstökös - itt azzal feltételezéssel éltek, hogy a fotósok jellemzően a kép középső részébe komponálják a témát.

Az előző posztot azzal zártam, hogy a NASA szűkös évei kihatással lesznek az ESA programjaira is, most nézzük meg kicsit jobban az európai terveket. Először is, bármilyen soknak vagy kevésnek is tűnhet a konkrét összeg, még mindig messze a NASA a legnagyobb forrásokkal gazdálkodó űrügynökség a 17-19 milliárd dolláros évi összegével (ami lófütty, az USA éves költségvetésének ~0,5 %-a). Ehhez képest a második helyet elfoglaló ESA jelenleg 4 milliárd euróból (~$5,6mrd), vagyis ennek a harmadából gazdálkodik. Ennél részletesebb összehasonlításba nem mennék, mert más-más felosztást használ a két ügynökség.

Leszállás a Titán felszínén: a Naprendszerben az ESA legkomolyabb teljesítményét eddig a Huygensszel, illetve a Halley-val '86-ban randevúzó Giottoval érte el.

Az amerikai Decadal Survey-hez hasonlóan az európai tudományos programnak is van előre meghatározott irányvonala, a jelenleg futó a Horizon 2000 Plus névre hallgat, és a 2006-16 közti időszakra vonatkozik. Fő célkitűzései a GAIA asztrometriai űrtávcső (2012), a Japánnal közös BepiColombo űrszonda (Merkúr, start 2014-ben) és a James Webb űrtávcsőben való közreműködés. Ezt fogja követni a Cosmic Vision 2015-25 program, melyben három közepes (M-osztályú), és egy nagy (L-osztályú) küldetést terveznek megvalósítani. A rendelkezésre álló keretek kisebbek az amerikai számokhoz képest, az M-ek jelenleg 470, az L-ek 700 millió eurós plafonnal rendelkeznek, már az európai költségeket illetően. Ezt eddig ellensúlyozta, hogy szinte mindegyik pályázó projekt nemzetközi kooperációban valósulna meg, japán vagy amerikai közreműködéssel, a bruttó számokat jelentősen növelve. De most úgy tűnik, Európa magára marad, hisz a NASA pénze is fogy, és az is kérdéses, hogy Japánnak mennyire kell majd visszafognia az ország helyreállítása miatt a tudományos-technológiai költéseit.

Az első, kétségkívül gyönyörű felvétel után újabbak is felbukkantak a jelek szerint jól teljesító orosz meteorológiai műholdtól. Hogy miért is fontos az Elektro-L a többtucatnyi más időjárás-figyelő madár között, már többször kiveséztük, most nézzük a fotókat.

Credit: NPO Lavocskin

A Föld mellé beúszott a Hold is, meglehetősen kicsiben a perspektíva miatt: a Föld felszíne a geostacionárius pályán keringő űrszondától 36 ezer km-re van, a Hold viszont ennél kb. tizenkétszer messzebb ebben a konfigurációban, emiatt meglehetősen halovány is. Alant nagyban a Holdat tartalmazó részlet:

A tovább után pedig egy 24 órát lefedő animáció is található. Miután a műhold geostacionárius pályán található, 24 óra alatt kerüli meg Földet. Miután a Föld is ennyi idő alatt fordul körbe, a műhold mindig ugyanazon hosszúság felett tartózkodik, ahogy ez a felvételen is látható, csak persze a nappalok-éjszakák váltakoznak odalent.