Jeff Bezos, az Amazon alapítójának űrcége hírhedten titoktartó, így például tesztrepülések létéről is csak a pilótáknak kiadott hivatalos figyelmeztetésekből lehetett tudni. A mostani eseményt követően viszont, a szokásoktól eltérően, adtak ki közleményt és fotókat is publikáltak.

A teszt alanya, a függőlegesen fel- és leszálló, PM-2 jelzésű rakéta, aminek a tetejére, a gömbsüveg helyére kerül majd a szuborbitális űrkapszula. Igen, tényleg úgy néz ki, mint egy túlméretezett bojler.

A Blue Origin két programot is futtat párhuzamosan, terveznek egyrészt egy szuborbitális űrhajót, másrészt a NASA-val együttműködve egy alacsony Föld körüli pályára, példáu az ISS-hez legénységet szállító másikat is a CCDev programban. Plusz a hozzájuk való meghajtást, teljesen újrafelhasználható rakétákat mindkét programhoz. Ezek közül próbálták ki most a szuborbitálishoz való modult.

Januárban már vizsgálták a BepiColombo kettős űrszonda japán felét a Merkúr-szimulátorban, ezúttal az európai orbiter tesztpéldányán volt a sor. AZ MPO a japán orbiternél és a Merkúr körül jelenleg keringő MESSENGER-nél is erősebb hőterhelést fog kapni, úgyhogy egészen spéci trükkökre van szükség, hogy értelmes hőmérsékleten tartsák majd a belső részeit. Be lesz burkolva többrétegű hő- és fényvisszaverő fóliába, méghozzá nem kevésbe: egy 30 rétegú, kifejezetten magas hőmérsékletekhez tervezett és tízrétegű hagyományos(abb) szigetelő takaróba, melyek önmagukban 66 kg-nyi súlyt visznek el. De ennyi még nem elég.

Az MPO tesztpéldánya, ami már nagyban megegyezik a még megépülés előtt álló űrszondával. A hőszigetelő takaró egy része itt épp el van távolítva. Credits: ESA - Remy van Haarlem

A moszkvai MAKSz 2011 airshow-n mutatta be az Enyergija vállalat a jövendő orosz űrhajó első életnagyságú modelljét. A hol PTK NP, hol Rusz, hol PPTS névre hallgató űrkapszula az orosz "válasz" volt az Orionra, egy hatfős űrhajó, mely alkalmas lesz távolabbi célok, mint a Hold körüli pálya elérésére is, több infóért a korábbi posztot tessék böngészni. A belső kialakítás egyelőre erőteljesen stilizált. A képek az egész tartalmas angol honlapot fenntartó RSC Enyergiától és az orosz űrkutatás kapcsán kihagyhatatlan russianspaceweb.com-ról származnak.

A modell, háttérben az Angara rakétákkal és az ISS-el.

A Puli Space csapat szoftverfejlesztőt keres!

Feltételek:

• Nagyon lelkes hozzáállás
• JAVA gyakorlat
• Eclipse gyakorlat
• GIT gyakorlat
• Maven gyakorlat

Aminek pluszban örülünk:

• Hardver közeli (driver) programozásban szerzett gyakorlat/ismeretek C, C++, Assembly
• Mikrokontroller programozásban szerzett gyakorlat/ismeretek

Jelentkezni angol nyelvű cv-vel a glxp.hu kukac pulispace pont com címen lehet.

És hogy ne csak a felhívás árválkodjon itt, íme a legutóbbi művem is a honlapról, ami független vélemények szerint egész olvashatóra sikerült. Ja és sok Apollo videó van a linkekben!

2011 augusztus: A hónap Puli-száma - A helyzet súlya

1622. Nem, nem az 1622-es évről lesz szó, hanem 1,622 m/s²-ről, a Hold felszínén mérhető gravitációs gyorsulásról, vagyis lényegében a... csizmánkat (mezítlábas viselet nem ajánlott) a holdi talajhoz szögező gravitáció nagyságáról. Ez, mint ismeretes, a földi g, a 9,81 m/s² egyhatoda. És ennek vannak következményei.

 

John Young, az Apollo-16 parancsnoka és a Nagy Tengerész Tisztelgés. Térdmagasság fölé ugrott a jó nehéz űrruhában. Kétszer.

Folytatás a pulispace.com-on.

Tegnap startolt a Progressz M-12M, ami már a 44. orosz teherszállító űrhajó volt, ami az ISS-hez indult, de az első, ami nem érkezett meg oda. Szűk hat perccel a start után a harmadik fokozat valamilyen hiba okán leállt, jóval a kilenc percesre tervezett emelkedés vége előtt, ami miatt az űrhajó visszazuhant a földre. Bár a becsapódást a jelentések szerint 100 km-ről is lehetett hallani, valami nehezen megközelíthető szibériai erdőség közepébe esett, és eddig úgy tudni, más kárt nem okozott. Az első értesülések szerint a harmadik fokozat üzemanyagtankjában a leállás és a telemetria megszakadása előtti 20 másodpercben folyamatosan esett a nyomás, de ebből egyelőre sok következtetést nem lehet levonni.

Itt még minden jónak tűnik (Credits: Roszkozmosz)

Hét és fél évvel az érkezése és három évvel a Victoria kráter elhagyása után (90 nap, mi?) az Oppy elérte az óriási Endeavour kráter szélét. Ami pedig odavonzotta, az a Mars Reconnaissance Orbiter találata: a spektrométer filloszilikátok jelenlétét mutatta ki, egy ásványcsoportét, amik közé az agyagot alkotó ásványok is tartoznak. Az agyag pedig víz jelenlétében jön létre, méghozzá sokkal több víz jelenlétében, mint ami az eddig talált szulfátok keletkezéséhez volt szükséges.

Az Endeavour nyugati széle, a Cape Tribunation-el. Credits: JPL  / NASA / Cornell

Az agyag nyomai pedig ott vannak szépen a kráter falait jelképező dombokon-hegyeken. A legközelebbi és egyben leglaposabb a Cape York, ami valójában olyan lapos, hogy nem is mutat sehogy a fotókon. Még szerencse, hogy van egy szép kis kráter pont az Oppy felé eső csücskén!

A Cape York, alsó csücskén az Odyssey kráterrel. A színek az MRO CRISM spektroszkópjától származnak, a kék a hidratált szilikátokat, a piros viszont szmektitet, az agyagásványok egyik fajtáját jelzi a dombocska tetején.Credits: NASA / JPL / UA / JHUAPL

A SpaceX jelenleg nem kevesebb, mint nyolc Dragon űrhajót épít illetve birtokol, amiket be is mutattak egyesével twitteren. Íme hát a nyolc űrhajó:

1.)  Az első még csak modell volt, az űrhajó felépítését, berendezését vizsgálták vele. Jelenleg az asztronautáknak szánt üléseket tökéletesítik benne.

Az űrturizmusban már jártas Space Adventures ezúttal a John Carmack nevével fémjelzett Armadillo Aerospace űrhajóját promózza, mint flottájuk szuborbitális tagját.

Az űrhajó a Virgin és az XCOR repülőgépekre hajazó elképzeléseivel szemben (horizontális fel- és leszállás) az Apollo lander által megvalósított függőleges fel- és leszállást mutatná be, nem véletlenül, hisz pontosan ilyenen dolgoztak már az NGLLC-n is. A videó alapján két utas kapna helyet az űrhajóban, háton fekve utaznának, és például a Lynx-hez képest igencsak tágas tér állna rendelkezésükre. Itt pilóta sem lenne, automata, irányítóközpontból kontrollált repülést hajtana végre a jármű. És az ár? A Space Adventures honlapja szerint 110 000 dollártól indulna, ami jelentős kedvezmény például a Virgin Galatic 200 000-éhez képest, igaz, hogy az az űrhajó legalább fizikailag létezik már...

Update (08.19.): némi twitter infó, az űrhajó egyelőre a SOST névre hallgat, és az animációval ellentétben az Armadillo-nál egyelőre ejtőernyős földetérést terveznek, nem rakétásat.

Évek óta állt kitéve az időjárás és enyves kezek viszontagságainak a Burán félig megépült testvére, de most mintha változna a sorsa. A második generációs űrsiklót június végén hajóra pakolták, és elszállították Moszkva északi részéből Zsukovszkijba, ahol a MAKSz airshow-t és légügyi expót szokták minden évben megrendezni. Hogy pontosan mi fog történni a 2.01-es jelzésű, nem hivatalosan Bajkálként is emlegetett űrsiklóval, arról némileg ellentmondó információk jelentek meg, van, ahol azt írják, már az idei parádén is kiállítják. Ebben az esetben a nyers valósággal szembesülhetnek majd a látogatók, mert egy hét múlva kezdődik a show, komolyabb felújításra már nincs idő. Igazából talán összerakni se lehet másfél hónap alatt a darabokat, mert eléggé szét van esve szerencsétlen.

Hihetőbbnek tűnik az a verzió, hogy majd a 2013-as MAKSz-on mutatják be a komoly renováláson átesett űrhajót. Kérdés, hogy mit értsünk komoly renoválás alatt: így, félkészen sokkal autentikusabb mementója a derékba tört programnak, mint kikozmetikázva egy kész űrsiklóvá, mintegy az elpusztult Buránt helyettesítve. Annak sokkal inkább megfelelne a kazahok birtokában lévő, valami bajkonuri csarnokban porosodó 1.02-es Ptyicska (most már a bilibe lóg a kezem...). És nem feltétlenül kérnénk a két statikus tesztpéldányon elkövetett "restaurálásokból", amivel ugyan megmentették azokat, de sem a moszkvai mozis, sem a bajkonuri nullköltséges álpilótafülke irány nem az igazi. Remélhetőleg csak az évek alatt elszenvedett károkat javítják, és kiállíthatóvá teszik a Bajkált.

Bár végül sikeresen kinyitotta a 10 méteres rádiótányért, az orosz műhold élete nem eseménytelen. Bár az antennát alkotó szirmok rendben szétnyíltak, nem rögzültek ebben a pozícióban, többszöri próbálkozásra sem. Némi értekezés következett Moszkvában, közben gyorsan megnyugtatták a közvéleményt, hogy így is alkalmas lesz az űrtávcső tudományos munkára, némileg gyengébb adatminőség árán. A megoldást aztán az jelentette, hogy a Nap felé fordították, hogy felmelegítve csökkentsék a mechanikai feszültségeket a szerkezetben, plusz az alapértelmezett 6 kN helyett a maximális 12 kN-os erővel nyitották ki ismét, és így végre bekattant, aminek be kellett. A problémát a hideg mellett modellezési problémák okozhatták: egyrészt a hőszigetelő rétegek ellenállását vehették figyelembe pontatlanul, másrészt a földi teszteken alkalmazott, a súlytalanságot szimuláló mechanizmusok túlméretezése tehette túl könnyűvé a művelet kipróbálását még idelent.

Ezek után sorban bekapcsolták a Szpektr-R műszereit (a rádióvevőkön kívül egy napszelet vizsgáló együttest is hordoz), és augusztus 4-én fogták volna az első tudományos jellegű adatokat, megkezdve az űrtávcső kalibrációját. Ezt azonban el kellett halasztani, mert kiderült, hogy a berendezések hőmérséklete mindössze -15 °C volt, jóval kívül a megszabott 0-20 °C-os tartományon. Bár az épségüket ez még nem veszélyeztette (-25 és +70 °C között bírják), de az érdemi kommunikációt emiatt el kellett halasztani a következő alkalomra.

Bízzunk benne, hogy innentől már simábban mennek majd a dolgok. Ha így lesz, szeptember végén, október elején kezdődhetnek meg a tényleges tudományos mérések.