Jeff Bezos, az Amazon alapítójának űrcége hírhedten titoktartó, így például tesztrepülések létéről is csak a pilótáknak kiadott hivatalos figyelmeztetésekből lehetett tudni. A mostani eseményt követően viszont, a szokásoktól eltérően, adtak ki közleményt és fotókat is publikáltak.

 


A teszt alanya, a függőlegesen fel- és leszálló, PM-2 jelzésű rakéta, aminek a tetejére, a gömbsüveg helyére kerül majd a szuborbitális űrkapszula. Igen, tényleg úgy néz ki, mint egy túlméretezett bojler.

 

A Blue Origin két programot is futtat párhuzamosan, terveznek egyrészt egy szuborbitális űrhajót, másrészt a NASA-val együttműködve egy alacsony Föld körüli pályára, példáu az ISS-hez legénységet szállító másikat is a CCDev programban. Plusz a hozzájuk való meghajtást, teljesen újrafelhasználható rakétákat mindkét programhoz. Ezek közül próbálták ki most a szuborbitálishoz való modult.

 

És mozog! Négy rakéta hajtja meg egyébként.

 

Három hónapja egy rövid tesztet végeztek, épp csak elemelkedve a starthelyről, majd visszaereszkedve, ami rendben is zajlott. Augusztus végén aztán újabb repülés következett, immár 13,7 km magasságig és 1,2 Mach sebességig. Ekkor azonban valamilyen instabilitás lépett fel, és az eltérülésre reagálva a biztonsági rendszer leállította a hajtóműveket. Szemtanúk szerint a rakéta felrobbant, de lehetséges, hogy pusztán darabokra szakadt az aerodinamikai erők hatására.

 

A rakéta repülés közben, röviddel a megsemmisülése előtt.

 

Bezos-ék nagyon nem rendültek meg a kudarc miatt, elvégre ez egy teszt volt, és nyilván így is sok-sok mindent tanultak belőle. Mint írja, tudják hogy milyen nehéz feladatra vállalkoztak, és már dolgoznak is a következő példányon. Sokkal érdekesebb az olyan fizetett károgók újságírók megnyilatkozása, mint például Andy Pasztor-é a Wall Street Journal-ban:

The mishap, which industry officials said occurred Aug. 24, dealt a potentially major blow to the ambitions of Mr. Bezos, the founder and chief executive of Amazon.com Inc., to develop a reliable system for blasting tourists and astronauts out of the atmosphere.

The failure also could set back White House plans to promote commercially developed spacecraft to transport crews to the international space station by the second half of this decade.

Championed by President Barack Obama's administration, the goal is to support a number of rival projects, including Blue Origin, to ensure that in the end the U.S. will have alternatives to reach the orbiting station, following July's permanent retirement of the National Aeronautics and Space Administration's space shuttle fleet.

Egyetlen sikertelen teszt alapján levezetni, hogy e most majd romba dönti a Blue Origin-t, vagy hogy ettől majd el kell gondolkodni a magáncégek űrhajóinak támogatásán, meglehetősen, hogy is mondjam, egysíkú gondolkodásra vall. Az emberes űrhajókat támogató CCDev program kapcsán még egy kicsit Obamának is odaszúr, csak úgy óvatosan. Kár, hogy ez pont hogy nem a CCDev keretében fejlesztett űreszköz, hanem egy másik projekt. És az is vicces, hogy ha űrrepülésről van szó, akkor aztán minden teszttől elvárjuk, hogy tökéletesen sikerüljön, mert különben! Pedig a való életben a tesztek lényege, hogy élesben ellenőrizzék, működik-e, amit papíron kitaláltak, vagy sem. Az utolsó két szó is fontos.

 

A Blue Origin tervei, a PM a most tesztelt rakéta, aztán ha meglesz a CCDev űrhajó, az Atlas-V-ön fog először repülni, amíg el nem készül a saját újrafelhasználható rakétájuk.

 

Szerző: lacalaca

27 komment

Címkék: blue origin

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr683199317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

flimo13 2011.09.03. 16:22:26

Jó hát a WSJ eléggé republikánus lap :)

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.09.03. 16:29:16

Tényleg olyan a formája, mint a 30 évvel ezelőtti vízmelegítő bojlerünknek a fürdőszobából.

csi szi 2011.09.03. 16:39:10

Ez a szerkezet a néhai DC-X tesója ránézésre ( hu.wikipedia.org/wiki/DC%E2%80%93X ). Nem igazán értem mit várnak az ilyenektől, űrkompnak Holdra vagy esetleg Marsra szálláshoz esetleg, de Föld körüli pályára állítani használható teherrel, és még vissza is jönni "farokra szállva"? Szerintem kizárt, hogy elég legyen az üzemanyag, illetve tudna magával vinni eleget.

Alapvető Emberi Jog 2011.09.03. 16:40:52

@chipanddale74:
Csak egy kicsit drágább.

Amúgy nekem inkább R2/D2 jutott az eszembe... :-))

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.09.03. 16:49:05

@csi szi: ez ugye a szuborbitális, űrturista jármű lenne, felszállnak 100-120 km magasra, aztán visszaesnek/ereszkednek.

meatt 2011.09.03. 17:04:25

legyünk pozitívak, legalább történik valami, fejlesztenek, kilőnek stb, nekem tetszik a formája és legalább nem a kilövőállásban pusztult el hanem felemelkedett. remélem nem hagyják abba és szép lassan kifejlődik valami használható

Link Elek 2011.09.03. 17:17:14

amiota Murdoch megvette a wsj-t azota az opinion oldalainak nincs koze a valosaghoz, szelsojobbos propaganda szar omlik belole

kpityu2 2011.09.03. 19:31:44

Tök mindegy milyen a formája. Az a lényeg hogy megfelelő számú és erejű rakétát pakoljanak alá. Ha ez megvan, egy betonkockát az űrbe lehet juttatni. Az amatőr projektek általában nem lépnek túl a színes-szagos burkolat megtervezésén.

MTom 2011.09.03. 20:53:13

"13,7 km magasságig és 1,2 Mach sebességig": azért szép teljesítmény egy szárnyas bojlertől... :)

lacalaca: a cikk szerintem teljesen rendben van, de a címe, hááát...
Ez tipikusan egy olyan cím, amit a károgók írnak. Ennél már csak a "Kudarccal végződött..." és hasonlók lennének ütősebbek.

Szóval számomra komoly kontraszt van, a cím és a cikk között.

Überspannung 2011.09.03. 21:19:03

@kpityu2:
nem mindegy. ez például azért robbant fel, mert rájött hogy mennyire csúnya.

2011.09.03. 21:46:42

Én ezt az egészet nem értem, nekem úgy tűnik ez egy hatalmas visszalépés az űrsikló program után vagy tévedek?

Közben elovastam ezt: www.pcworld.com/article/227921/the_shuttle_program_is_winding_downwhat_next.html

és ezek szerint mégsem. Azért nekem akkor is jobban tetszettek az űrsiklók.

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2011.09.04. 07:32:46

Mondjuk nem ártana angolul is megtanulni mielőtt a "major blow"-t (jelentős vagy hatalmas csapást") "romba dönteninek" fordítanák, arról nem is beszélve, hogy a "could set back" (hátráltahatja) kifejezést sem kéne "ettől majd el kell gondolkozni a magáncégek űrhajóinak támogatásán"-ra fordítani.

Az már csak szupervicces, hogy a szerző olyan értelmet ad magyarul az angol cikknek, amilyet az eredetiben mégcsak nem is tartalmaz.

Ez kicsit, hogy is mondjam egysíkú gondolkodásra vall. Nem?

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.04. 08:14:51

Miért van előrenyilazott stabilizátora? A szuperszónikus repülés miatt?

panoz (törölt) 2011.09.04. 10:00:36

@TrueY: Tippem szerint felfele a rakéták elvégzik az iránytartást, zuhanáskor meg jobb ha a hajó jó oldalával néz a föld felé.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.05. 10:15:27

@panoz: Ezzel most azt mondod, hogy nem is lenne szükséges a stabilizátor szárny? Akkor minek van rajta?

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.09.05. 10:24:36

@MTom: izé, csak-csak egy marék fémhulladék lett belőle, nem? Szóval balul sült el végül. (Kösz a linkeket!)

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe: még szerencse, hogy szó sem volt szó szerinti fordításról. Ellenben egynél több cikket is olvastam ilyen republikánus/bigrocket-imádó témában, köszönöm.

@TrueY: de hisz írta. :) Amikor elindul visszafelé, célszerű "orral" (rakétákkal) előre ereszkednie/zuhannia, erre kellenek gondolom.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.05. 11:38:12

@lacalaca: Nem győzött meg. :) Egy hátulról tolt talicska is bizonytalanul megy. :)

Crane (törölt) 2011.09.05. 13:31:47

A kutatásban nincs kudarc, mert a nem várt eredmény is eredmény, amely előre visz. A kudarcot csak akkor vallanának, ha feladnák a programot.

Szóval hajrá! Remélem nyugdíjas koromra, már annyira elterjedtek lesznek ezek járművek, hogy meg tudok én is fizetni egy ilyen ugrást, hogy a saját szememmel lássam ezt a csodálatos bolygót (már ha addig tönkre nem tesszük teljesen).

fuhur 2011.09.05. 15:03:37

Lehet, hogy csak az én fantáziám ilyen mocskos?

Nekem Vonnegut jutot az eszembe: "Big space fuck" :-)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.05. 21:38:14

@Crane: Jaja! Minden tálalás kérdése! Nem megszorítás, hanem kigazítás lesz. Ha a munkahelyemen elb... szúrtunk valamit, akkor a készített riportban mindig azt írtam, hogy "értékes részsikereket értünk el". :)

Crane (törölt) 2011.09.06. 12:59:48

@TrueY: :) Azért kicsit összemostad a kettőt. A kutatásban bekövetkező nem várt eredmény (szándékosan nem írok hibát) és egy már kipróbált, működő folyamatban bekövetkező hiba nem egy és ugyan az!

Ha ezt a szerkezetet egyszer átadják a "közönségnek", és azt mondják, hogy na kérem, ezt mi így képzeltük el, és amire szántuk azt problémamentesen végre lehet hajtani vele, akkor KÉSZ lesz. És, ha teszem azt a 10. repüléskor fedélzeten két dúsgazdag milliárdossal letér a pályájáról és megsemmisül, na az már nagyon komoly hiba lesz!

Egy másik megközelítésben: Mikor a kisgyerek el kezd járni, akkor nagyon sokszor elesik és megüti magát. De ne mondja neki a szülő, hogy "hülye gyerek, mért nem tudsz azonnal rendesen járni!", mer tudja, hogy tanulni kell, és abban bizony benne van a negatív előjelű eredmény is.
De ha ugyan ez a gyerek 18 évesen az iskolai futóversenyen a cél előtt 10 méterrel pofára esik, mert a két lába összeakadt, akkor az már komoly hiba lesz. ;)

thor80 · http://www.index.hu 2011.09.07. 11:33:58

Miért kell a NASA-nak annyi féle személyszállító hajó típus? Orion, Cygnus, Dragon, most meg ez is. Elég nagy káosznak tűnik, ami ott folyik az utóbbi években.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.09.07. 12:30:37

@thor80: ne keverd össze a teherszállító és emberes űrhajókat. A NASA a teherszállításhoz választotta a Dragont és a Cygnust és eléggé érthető, hogy két rendszert is támogatnak, hogy legalább egy működjön majd rendben (még a COTS idején ugye a Rocketplane Kistler csúnyán kipottyant, a helyükre kérték fel az Orbitalt).

Mivel a saját emberes űrhajójuk kissé nehezen alakul és különben is enyhe célon túllövés lenne az Orion használata LEO-taxizásra, így az is érthető, hogy kicsit bátorítják az emberes űrhajókat is. Ne feledjük, hogy ezek a programok nem a szokásos cost-plus rendszerben vannak finanszírozva (amikor a NASA kifizet egy előre (valahogy) meghatározott összeget a fejlesztésre, a cég meg fejleszt, késik, többet kér, stb), hanem milestone-based, vagyis fejlesztési célok teljesülésének ellenében szolgáltatja a pénzt.

És azért bőven eltérő állapotban van a négy koncepció, jó eséllyel a Dragon repül majd először emberekkel, a Boeing szerintem kellően pragmatikus, ha lesz elég pénz és cél (=profit), akkor gond nélkül összehoznak egy űrkapszulát. A Dream Chaser épül ugyan, de lehetnek még ott még nem várt problémák, a Blue Origin meg bőven az kitalálásnál tart még...Szóval nem biztos, hogy lesz itt ennyi űrhajó.

MTom 2011.09.07. 22:04:33

@lacalaca:
"...izé, csak-csak egy marék fémhulladék lett belőle, nem?"

De pl. a Hubble-ből is nagyjából ennyi marad majd a végére, nem? :)))

Jó, csak vicc volt. Szerintem érted, amit mondani akartam, illetve én is megértettem az érveidet.

MTom 2011.09.07. 22:43:39

@Crane:
Teljesen egyetértek.

Idéznék pár gondolatot (szabad fordítás Poppendieck-éktől)

A fejlesztés jelentősen különbözik a gyártástól. A fejlesztés olyan, mit megalkotni egy ételreceptet, a gyártás követ egy receptet.
...
Egy ételrecept kifejlesztése egy tanulási folyamat, próbákkal és hibákkal. Nem lehet elvárni egy mesterszakácstól sem, hogy az első kísérlete legyen az utolsó egy új étel megalkotásakor. Tény, hogy egy recept kifejlesztése sok variáció kipróbálása egy témára, amivel a szakács "felfedezi" a legjobb ízű ételvariánst.

...
A tervezés valójában egy olyan problémamegoldási folyamat, ami folyamatosan problémák megoldásán dolgozik, rövid, ismétlődő ciklusokban: vizsgálat, kísérlet, eredmények kiértékelése.
...
Olyan, esetekben, ahol egy adott problémára még nem ismert a megoldás, a fenti ciklusokra a "tudományos módszer" ajánlott: megfigyelés, hipotézis felállítása, kísérlet meghatározása a hipotézis tesztelésére, kísérlet végrehajtása, eredmények kiértékelése, mennyire támasztja alá a hipotézisünket.

A módszer egyik érdekes jellemzője, hogy ha minden hipotézisünk igaznak bizonyul, abból nem tanulunk túl sokat. A legtöbb új információt akkor generáljuk, ha a hipotéziseink nagyjából fele hamis, nagyjából fele igaznak minősül.A megfelelő mennyiségű új információk generálásához nélkülözhetetlen egy elfogadható mértékű hibaarány.
...
Természetesen elfogadott nézet a fejlesztési folyamatokban az is, hogy "elsőre jót" alkossunk. Ezt főleg a fejlesztési folyamat komoly szabályozásával, gyakori visszaellenőrzésekkel próbálják elérni. Azonban ezt a módszert inkább a jól strukturált problémák megoldására lehet megfelelően alkalmazni.
...
Valójában a fenti két nézetnek (az "elsőre jót alkotni" és a "próbád megvalósítani, teszteld, javítsd") optimális egyensúlya jellemzi a hatékony fejlesztési folyamatokat.
süti beállítások módosítása