Sic Transit Gloria Mundi - avagy miért utálom a Space Shuttle-t?
2007.07.22. 00:55
Előszó Az alábbi írás újfent Hartree-Fock Cares fedőnevű júzertől származik. Lány rakétával és egy érdekes cikk a hajtás után. A minap került kezembe egy 1992-es, azaz tizenöt éves cikk a NASA korábbi igazgatójának, a néhai Thomas O. Paine-nek a tollából. Az…
Politikai támogatás a NASA-nak, meglepő irányból
2007.07.17. 13:28
Én alapvetően nagyon szekptikus vagyok az állami űrkutatással szemben. Ezen gyakran vitatkozunk Hartree-Fock Cares kollégával, de egész egyszerűen azt a stabilitást, amit egy gazdasági igény adhat, szerintem a politika évről évre változó széljárása nem tudja garantálni.…
Dawn indítás már csak szeptemberben
2007.07.08. 13:10
Mintegy három hónappal tolta el a NASA Dawn űrszondájának indítását. Korábban gondok voltak a szondát indító Delta II rakétával, és az egész addig tolódott, míg a NASA szakemberei a kevés júliusi indítási lehetsőgé miatt, és a közelgő Phoenix Mars-küldetés miatt úgy…
Mi lesz veled ISS
2007.06.23. 21:31
A vállalkozók felé nyit a NASA Ha valaki most akarna befektetni egy amerikai cég részvényeibe, a Google mellett az űrrepüléssel foglalkozók figyelemre érdemesnek ígérkeznek az elkövetkezendõ tíz évre. A Nemzetközi Űrállomás gyakorlatilag egy 100 milliárd dollár értékű…
STS-117 update
2007.06.06. 16:12
Pörög a visszaszámlálás, az Atlantis pedig az indítóálláson tornyosul. Hivatalos jelentés szerint a szombat hajnali indításnál kb 30% esélyünk lesz 45 km-en belüli viharra, ami az indítás elhalasztását jelenti majd. Reméljük nem így lesz, a közvetítést valószínűleg nem…
Országok az űrben 1. rész
2007.06.01. 20:25
Hamár a mai asztrofizika vizsgámról elaludtam, legalább poszt legyen. A mai téma kulcsszavai: politika, űrverseny, Mars és holdkutatás. Hogy újra űrverseny van kialakulóban,az érdeklődő számára már nem újdonság. A hírek hosszú ideje másról sem szólnak, mint az orosz-amerikai…
Szerző: Gaius Baltar
Szólj hozzá!
Címkék: kína politika űrkutatás oroszország esa nasa együttműködések
Back to the Moon
2007.04.24. 12:49
A NASA sötét jövője - az alkalmazottakkal mi lesz?
2007.04.23. 11:31
Ahogy az várható volt, egyre több információt közölnek a 20-ai lövöldözés elkövetőjéről és hátteréről. Az egyik szerződéses mérnök, a 60 éves William Phillips valahogy átvitt a biztonsági vizsgálaton egy pisztolyt, majd lelőtte a 62 éves David Beverly-t. Egy tússzal…
Lövöldözés a NASA-ban
2007.04.21. 00:40
Mintha csak egy másik egyetemi történet lenne: tegnap pénteken lövöldözés tört ki a NASA Johnson Space Centerében. Egy 50-60 éves fegyveres behatolt a képen is jelölt 44-es épületbe, gyakorlatilag besétált egy megbeszlélésre, majd az épület elhagyására kényszerített…
Elverte a jégeső az űrsiklót
2007.03.02. 16:56
Viharkárok Soha nem okozott időjárás ekkora kárt az űrsiklóknak, mint a pár napja történt jégeső. Beszámolók szerint golflabdányi jégdarabokat hajigált a kilövőállás közelében lokalizált közel 100 km/h-ás széllel ébredő vihar. A hővédő csempék csupán felszíni…