A cél pedig hogy 2018-ra emberes küldetést tudjanak indítani az új központból. Szergej Ivanov annyit elárult, hogy valahol az Amúr tartományban lesz a létesítmény, és hogy egy hadászati indítóállást is terveznek építeni. Helyileg közel lesz a nemrégiben bezárt Szvobodnij Kozmodrómhoz, valahol az alábbi google mapsen bejelölt helyen.


View Larger Map
A döntés majd egy 18 ezres lélekszámú település kialakitásával is jár, és várhatóan jövő januárjában teszik meg a végső bejelentést a pontos helyről.
Az új űrközpont igazán csak 2020 után lesz kiemelt fontosságú, ugyanis ekkor fejeződik be tervek szerint az oroszok ISS programja, és igy Oroszország otthagyhatja a már Kazahsztánhoz tartozó Bajkonurt.
Kazahsztán egyébként nemrégiben panaszkodott, ugyanis a területén történő sikertelen inditások (ami gyakorlatilag a rakéta felrobbanásával, becsapódásával jár) az ő területét szennyezik. Érdekes logisztikai problémát fog jelenteni a mintegy 4500 km-re levő szamarai Szojuz összeszerelő csarnokból ide szállitani a rakétákat, ez talán egy új, nagy teherhordó képességű repülő kifejlesztését is jelentheti.

Idén már nem lesz start

2007.12.09. 14:33

Negyven éves műszer miatt nem indulhat idén az Atlantis űrrepülőgép, így tovább késik a Nemzetközi Űrállomás bővítése.

Az eredetileg csütörtökre kiírt indítás egy aprócska, Apolló korabeli, a 60-as években kifejlesztett technológiára épülő műszer miatt hiúsul meg, már negyedik napja. Ez a kis detektor az űrhajó nagy narancssárga üzemanyagtartályának alján ül három társával, és az üzemanyag meglétét jelzi. Ha kifogy a közel kétmillió liter folyékony hidrogén és oxigén, akkor ezek az érzékelők hivatottak szükség esetén leállítani a főhajtóműveket.


Az érzékelők - kép: NASA

A négy érzékelő egy redundáns rendszert alkot, vagyis ugyanazt a szerepet töltik be, de a megbízhatóság miatt többet szereltek be. NASA előírások szerint a négyből minimum háromnak működnie kell, hogy elindíthassák a küldetést, csütörtök óta azonban csak kettő működik, ráadásul ebből az egyik is késve jelzett a teszteken.

A mai (vasárnapi) indításra szigorították az előírásokat, így mind a négy műszernek jeleznie kellett volna, ám a hármas detektor megint nem működött. Az Atlantis-t visszavontatják a hangárba, idén már nem lesz start. Bár elvileg január 2 az első indítási időpont 2008-ban, de a jegesedés miatt van arra esély, hogy heteket, de akár egy hónapot is csússzon majd a jövő év első űrrepülőgép-küldetése,

(korábbi verzió: A nagy gond ezzel a hibával az, hogy ha nem sikerül külső áramköri hibára visszavezetni a problémát, akkor magát az érzékelőket kell javítani, amihez a munkásoknak be kell jutni a tartályba. Ez a repülő hangárba történő visszavonását jelentené, és az idei shuttle indítás mindenképpen jövőre tolódna.)

A NASA a kiöregedőfélben lévő shuttle flottára nagyon vigyáz már, ezért nem engedi meg magának a kockázatot, hogy lejjebb vigye az előírások által megkövetelt műszaki szintet. Érdekes, hogy ugyanez a hiba korábban már jelentkezett, az STS-115 küldetését kellet halasztani 2005 júliusában, érdekes módon ott is az Atlantis repült volna.

A küldetésről részleteket korábbi írásunkban olvashatnak.

Köszönjuk a kommentelőknek a folyamatos híreket az indítás-halasztásokról!

A moszkvai Khurnichev Állami Kutató és Gyártó Központ bejelentése szerint sikerrel tesztelték az új generációs hordozórakéta, az Angara első fokozatának hidraulikus berendezéseit és irányítórendszerét. Az RD-191 jelzésű oxigég-kerozin hajtóművet az Energomash cég fejleszti, és a tervek szerint ez lesz az új rakétacsalád első fokozata, melyet a már említett Khurnichev Központ épít. Az Angara fogja leváltani a Rockot és a Proton rakétákat, melyeket egyébként szintén ez a cég szállított, és akiknek szakértelméhez nem férhet kétség, hiszen a Proton rakéták több mint 300 indítást értek meg, 96%-os sikerrel. Érdekesség, hogy a Proton, az eredeti szándék szerint interkontinentális ballisztikus rakétának épült, és 10 megatonnás nukleáris robbanófejet volt hivatott szállítani akár 13000 kilométeres távolságra...

Az Angara legerősebb változata első fokozatként öt darab RD-191-est fog használni, összsúlya 790 tonna lesz, ebből a hasznos teher 24,5 tonna, melyet 200 kilóméteres magasságba lesz képes emelni. Összehasonlítás végett a legerősebb Proton 712 tonna, ami 21 tonnát emel 185 kilométeres magasságba. Ez elgendő az ISS eléréséhez is. Az Angarát 1995 óta fejlesztik, a munkát számos nehézség hátráltatta eddig is. Indítóhelyül a Plesetsk Űrközpont fog szolgálni, ahol a létesítmények a 2010 augusztusára lesznek kész, az első indítás 2011 első negyedévében várható.

Forrás:

http://en.rian.ru/russia/20071207/91411827.html

http://en.wikipedia.org/wiki/Angara_rocket

Az Atlantis űrrepülőgép mai inditását lefújták, ugyanis négy redundáns üzemanyagérzékelőből csak kettő működött, az elégséges háromból. A Polaris csillagvizsgáló csapata nagy munkával  felépitett közvetitő rendszerén a kommentár helyett űrkutatási beszélgetést sugároztunk este 8-tól.

Köszönjük minden hallgatónak a részvételt, és a támogatóinknak: MCSEnek és az Űrvilágnak.

A következő időpont péntek este 22:09 szombat este 21:43 vasárnap 21:21, de egyelőre az előrejelzések nem kedveznek, a műszaki problémáról nem is beszélve. December 13-ig marad nyitva az inditási ablak, utána az űrállomás nem tud elég energiát termelni, miközben az Atlantis dokkolva van.

Atlantis indítási napló

2007.12.06. 15:58

Az STS-122 küldetés indításának közvetítése a Polaris TV honlapján érhető el 20:00-tól.

Az Atlantisos videóanyagot a NASA TV szolgáltatja.

A NASA szokás szerint a honlapján is kommentálja az indítási folyamatot. Ebből a "launch blog"-ból fordítunk; a bejegyzés folyamatosan fog frissülni (javasoljuk a böngésző frissítés/reload funkcióját).

Szerző: Radar

2 komment

Címkék: atlantis sts 122

Made in China

2007.12.06. 12:52

Kína űrkutatási törekvéseit figyelemmel követők már bizonyára értesültek róla: a Holdasszony 1 űrszonda képeket küld a Holdról, ebből az elsőt kínai tudósok nagy büszkén be is mutatták. A nyílvánosságra hozott képet azonnal kereszttűz alá vették az Engadget által csak "laposföldhívőknek" nevezett emberek, mondván, hogy hamisítvány.

Végre egy szakember, Emily Lakdawalla a Planetary Society-től, tudományos objektivitással is megvizsgálta a képet, amiről kiderült: nem hamis, csak rossz. A hamisítvány mellett azzal érveltek, hogy ugyanaz a terület látható, mint "egy 2005-ös NASA felvételen". A kamu sztori a Reuters-ig és a Telegraph-ig gyűrűzött, mielőtt a planetológus hölgy eloszlatta volna a homályt a fejekben.

Atlantis indítás - menetrend

2007.12.05. 19:25

Hartree-Fock Cares kolléga összekomponálta a NASA tervezett menetrendjét, tvk pedig lefordította nekünk, így talán először érhető el űrrepülőgép indítás menetrend magyarul. A keleti-parti idő mellett a hazait is feltüntettük, elérhető doc és pdf formátumban.

Sajnos lefordítani már nem futotta energiánk, de ha valaki lefordítaná magyarra, és emailban elküldi (vagy feltölti valahova és kommentbe belinkeli) akkor azt nagyon szépen megköszönnénk. Kösz tvk!

Ismét a szabad a Spirit

2007.12.05. 08:00

A NASA önjáró szondája, a Spirit szerencsésen kiszabadította magát abból a laza talajszerkezetű "csapdából", melybe még két hete süppedt a Marson. Rossz hír azonban, hogy még nem sikerült maga mögött hagynia a kellemetlen terepszakaszt, miközben a harmadik Marson töltött telének átvészeléséhez kijelölt helyet próbálja elérni. A járműnek nagyjából 25 métert kellene megtennie a 25°-os extra dőlésszöget biztosító domboldarra, mely a porral erősen fedett napelemtábláknak plusz 10 watt teljesítmény előállítását tenné lehetővé.

STS-122 Atlantis küldetés

2007.12.04. 07:00

December 6-án magyar idő szerint este 10:31-kor indul utolsó előtti útjára az Atlantis űrrepülőgép, rakterében az Európai Űrügynökség (ESA) Columbus nevű laboratórium moduljával. Ez lesz a 24-dik űrrepülőgépes küldetés az ISS-hez. Az előző küldetés során az utolsó napelemek és a Harmony csomóponti modul is a helyükre kerültek a Nemzetközi Űrállomáson, áramellátást és csatlakozási pontot adva a Columbus és a jövőre induló Kibo moduloknak. A legénység tagja lesz két európai űrhajós is, akik közül az egyik az űrállomáson marad.


Léopold Eyharts a NASA űrrepülőgép-szimulátorában

A Nap képe

2007.12.03. 15:49

Bocsánat a szóviccért. Van egy remek külföldi oldal, az Astronomy Picture of the Day, ha még valaki nem ismerné annak bemutatnám: minden nap egy különleges csillagászati képet raknak ki, magyarázattal kísérve. Gondolkodtunk ennek rendszeres magyarításán, de ez igazából nem is tartozik ide. A mai kép valami egészen különleges: a SOHO napszonda képein bemutatják a Nap 11 éves aktivitási ciklusát.

süti beállítások módosítása