2009. január 30-án három éves küldetésre indult a Koronasz-Foton napkutató műhold Pleszetszkből, egy ukrán Ciklon-3 rakétával. A balszerencsés Marsz-96 óta, ami inkább még a szovjet űrkutatás késői gyermeke volt, Oroszországban tudományos célokra csak kis költségvetésű és -méretű műholdak készültek, a Koronasz-Foton az első jelentős méretű ilyen eszköz majd' két tonnás súlyával. Az új műhold két kisebb elődjét, a Koronasz-I-et és Koronasz-F-et követi, melyek szintén a Napot tanulmányozták. Három fő kutatási területet tűztek ki célul számára:

  1. A Nap fizikája. A napflerek tulajdonságait fogja vizsgálni, a folyamatban gyorsított részecskék arányát, a különböző sugárzások keletkezési magasságát a fotoszféra felett, illetve a flerekben keletkező könnyű elemek (D, Li, He, Be) mennyiségét.
  2. Nap-Föld kapcsolat fizikája. A Földet elérő, flerekből eredő részecskék mennyiségét és arányát, illetve a felsőlégkör tulajdonságait fogja vizsgálni.
  3. Asztrofizikai kutatások. Gammafelvillanások, illetve közeli, fényes röntgen- és gammaforrások vizsgálata az ekliptika közelében.

Mindehhez számos műszer áll rendelkezésre:

  • TESIS röntgen és extrém UV naptávcső és képalkotó spektrométer
  • BRM nagysebességű röntgendetektor
  • PHOKA nagysebességű UV detektor
  • NATALYA-2M nagyenergiájú spektrométer (gamma-, röntgen- és neutronsugárzás)
  • PENGUIN-M kemény röntgen spektro- és polariméter
  • KONUS-RF röntgen és gamma spektrométer
  • ELECTRON-M-PESCA töltöttrészecske-detektor
  • STEP-F elektron-proton detektor
  • SM-8M magnetométer

 Ezek mellett az indiai űrügynökség RT-2 röntgentávcsöve is megtalálható az Koronaszon.

Az összehajtogatott műholdat ráillesztik a Ciklon rakétára (több kép itt)

 

Egyébként ez volt a Ciklon-3 rakéta utolsó útja. A Szovjetunió felbomlása után a Ciklonok Ukrajna tulajdonába kerültek (a Dnyepr és Zenyit rakétákkal együtt). Az ukránok ugyan fejlesztgetik a Ciklon-4-et több-kevesebb lendülettel, de az oroszok a jövőben a saját gyártású Angarát szeretnék majd csatarendbe állítani, lehetőleg egy-két éven belül.

Az oroszok számára a Naprendszer kutatásában a következő lépés a Fobosz-Grunt misszió lehet, ami a jelenlegi állás szerint októberben startolhat el, és a Marsz-96 óta az első bolygóközi űrszondája lesz Oroszországnak.

 

 

(PS: remélem jól sikerült átírni a cirill neveket. Mindenesetre a Ciklon (Циклон) az angol irodalomban Tsyklon, Tsiklon és Cyclone néven is előfordul, a Koronasz (CORONAS)  szót pedig láttam angol rövidítésként, korrektül megadott feloldással... LOL. )

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr27913669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kulcsarb 2009.02.02. 13:12:41

a D milyen elem már delírum? :)

jóvan, tudom, hogy igazából deutérium, csak kicsit hülyén néz ki ez a D jelölés a Li, He, Be mellett, a H kicsi 2-essel szerentcsésebb lenne

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2009.02.02. 13:52:12

@kulcsarb: na igen, de akkor a tobbihez is oda kellene irkalnom, hogy milyen izotopok. Amellett meg a bloghu szerkesztoje nem tud also/felso indexet alapbol, szoval csak a baj van veluk... ;)
süti beállítások módosítása