A moszkvai Khurnichev Állami Kutató és Gyártó Központ bejelentése szerint sikerrel tesztelték az új generációs hordozórakéta, az Angara első fokozatának hidraulikus berendezéseit és irányítórendszerét. Az RD-191 jelzésű oxigég-kerozin hajtóművet az Energomash cég fejleszti, és a tervek szerint ez lesz az új rakétacsalád első fokozata, melyet a már említett Khurnichev Központ épít. Az Angara fogja leváltani a Rockot és a Proton rakétákat, melyeket egyébként szintén ez a cég szállított, és akiknek szakértelméhez nem férhet kétség, hiszen a Proton rakéták több mint 300 indítást értek meg, 96%-os sikerrel. Érdekesség, hogy a Proton, az eredeti szándék szerint interkontinentális ballisztikus rakétának épült, és 10 megatonnás nukleáris robbanófejet volt hivatott szállítani akár 13000 kilométeres távolságra...

Az Angara legerősebb változata első fokozatként öt darab RD-191-est fog használni, összsúlya 790 tonna lesz, ebből a hasznos teher 24,5 tonna, melyet 200 kilóméteres magasságba lesz képes emelni. Összehasonlítás végett a legerősebb Proton 712 tonna, ami 21 tonnát emel 185 kilométeres magasságba. Ez elgendő az ISS eléréséhez is. Az Angarát 1995 óta fejlesztik, a munkát számos nehézség hátráltatta eddig is. Indítóhelyül a Plesetsk Űrközpont fog szolgálni, ahol a létesítmények a 2010 augusztusára lesznek kész, az első indítás 2011 első negyedévében várható.

Forrás:

http://en.rian.ru/russia/20071207/91411827.html

http://en.wikipedia.org/wiki/Angara_rocket

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr6256376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Slugger 2008.01.23. 21:25:13

Habár ez a cikk már több mint egy hónapos, én azért hozzászólnék. Ha valami orosz nevet akarunk leírni magyar nyelven, akkor azt általában úgy csináljuk, hogy a kiejtésnek megfelelően leírjuk, nem pedig úgy, hogy az angol megfelelőjét használjuk. Így tehát a Khurnichev-ből Hrunyicsev (az "r" az "u" előtt van!), az Energomash-ból Energomas, a Rockot-ból Rokot és a Plesetsk-ből Pleszeck lesz a helyes változat. Az Angara és a Proton meg marad ugyanaz.
Most, hogy ezt tisztáztuk, hátravan még a Proton-sztori. Eredetileg tényleg ballisztikus rakétának kezdték tervezni Cselomejék UR-500 néven (UR, mint Universzalnaja Raketa = Univerzális Rakéta), de nem azért, hogy egy 10 Mt robbanófejet juttasson 13000 km-re, hiszen erre egy R-36-os is képes harmad annyi felszállósúllyal. A cél egy olyan rakéta volt, amely akár több robbanófejet is képes pályára állítani, ezáltal a déli sarkot megkerülve "hátulról" is támadhatnák a jenkiket, kikerülve az ellenrakétákat és a radarokat. Ez az, amit globális meg orbitális rakétának hívnak/hívtak.
süti beállítások módosítása