Úgy öt éve a Rosetta űrszonda elrepült a Mars mellett, de az akkor készített felvételek mindenféle okok miatt csak most kerültek fel a NASA publikus bolygós adattárába, a PDS-be. De most, hogy elérhetőek, a képmanipulátor közösség rájuk is ugrott. Az eredmény pedig fenomenális: a németek nagyon jó munkát végeztek, az OSIRIS kamera csodás képeket készített. Az alábbi, színes mozaikokat pedig Gordan Ugarkovic készítette - az ő galériáját érdemes alaposabban is átböngészni.

 

mars_rosetta_sm.png

 

Íme egy teljes Mars-korong. Az északi félteke közepén több porvihar is pattan ki vagy már dúl, a délin szépen mutatkozik a jégsapka. De sokkal izgalmasabb a légkör! A keleti (jobb) oldalon, a bolygókorong mentén több helyen is gyönyörűen látszanak a magasszintű felhők, elválva a korong szélétől. A nyugati, és főleg az északnyugati oldalon pedig marsi viszonylatban egészen borult van. A bal felső sarok felé pedig még az is látszik egy helyen, ahogy a magasban lebegő felhők még kinyúlnak az éjszakából a nap utolsó sugarai felé. Ilyen látványban ritkán van részünk, mert a Hubble képei nem nyújtanak ekkora felbontást, a Mars körül keringő űrszondák pedig túl közel vannak, és szinte csak részletképeket készítenek.

 

mars_phobos_rosetta_sm.png

 

Ezen a képen pedig nem is egy, hanem két égitest is látható: a Mars előtt, közel a kép tetejéhez, és középtől picit jobbra van egy sötét paca. Az mind a Phobos. Ilyen apró a marsi hold, és a távolabbi Deimos még ennél is kisebb. A kép bal felső sarkában pedig van egy elmosódott, közel kerek paca, a Phobos árnyéka a Marson, azon a ponton részleges napfogyatkozás zajlik éppen. Ilyet az Opportunity meg is figyelt már, még a nyolcadik(!) évét kezdő küldetésének 45. napján.

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr953744974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adrian Shephard 2012.01.25. 00:23:01

Sűrű elnézések közepette, tengermély tisztelettel, és szakmai alázattal, de inkább: "Ilyet az Opportunity is megfigyelt már, még a nyolcadik évét (!) kezdő küldetésének 45. napján."

Ígérem, többet soha. A tartalom a lényeg, ami pöpec, mint mindig. Csak megcsípte a grammarnáci szemem.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2012.01.25. 09:56:53

@Adrian Shephard: egész nyugodtan, belőlem is előtör néha, lásd a Fobosz-Phobosz-Phobos-Grunt elmélkedéseket. :)

CssaBee · http://cssabee.blogspot.com 2012.01.25. 12:16:52

Miért van mindkét képhez ugyanaz belinkelve? Nem látni így a Phobost :(

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2012.01.25. 12:24:06

@CssaBee: javítottam. :)

(Note to self: este, borozás közben írt posztot ellenőrizni másnap reggel! :D )

Apollo 21 2012.01.26. 00:16:46

gyönyörű....... :-D

korxi 2012.01.28. 12:47:20

Nem tudtam hogy ilyen kicsi a Phobos, meg ezek szerint a Deimos.
Nem fognak ezek előbb utóbb becsapódni a bolygóba?

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2012.01.28. 12:57:41

@korxi: biza, kb 22 meg 13 km-esek csak. A Phobos süllyed és előbb-utóbb széttörik (Mars-gyűrű!) majd a darabok előbb-utóbb becsapódnak, ahogy a légkör végül lefékezi őket. A Deimos viszont nem, az szép lassan távolodik, ahogy tőlünk a Hold.

(A Deimos bolygó forgásának perdületéből (impulzusmomentumából) szépen csen el, és növeli a saját pálya-perdületét. Előbbi a csökkenéstől lassul, utóbbi meg nő -> tágul a pálya. A Phobos viszont gyorsabban kering, mint ahogy a bolygó forog(!) ezért ő ad át perdületet a bolygónak, és süllyed.)

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2012.01.28. 13:23:25

@lacalaca: És ezen az impulzusmomentum-transzferen alapul a bolygóközi szondák hintamanővere is egyébként.
süti beállítások módosítása