"A NASA kidob 500 millió dollárt az ablakon" - írja az index, kissé jereváni rádió szinten, hiszen a hír igaz, csakhogy nem önként és dalolva teszi ám ezt az űrügynökség. Ugye emlékszünk még a Constellation program meghirdetésére (by Bush), ami ígért nekünk szép…

Nagy gondban van az amerikai űrprogram, ez nem vitás -  de hogy Obamának mi is a szerepe ebben, az már igen. Sokan szapulják még mindig, mint az emberes űrutazás "megszüntetőjét", pedig a NASA már évtizedekkel előtt olyan pályára állt, ahonnan igen nehéz lesz…

Barack Obama elnök hétfőn bejelentette a Constellation program megszüntetését. A George W. Bush elnök által 2005-ben indított program új, nagyteljesítményű hordozórakéta (Ares) és űrhajó (Orion) kifejlesztését irányozta elő, melyekkel előbb Holdraszállást, később…

Tíz évvel ezelőtt még egyszerűen holdkórosnak tartottuk volna azt, aki magántőkéből kívánt hordozórakétát építíteni - hát még emberes űrhajót. Voltak ugyan jelentkezők, de komoly eredményt igazából senki sem tudott felmutatni, leszámítva mondjuk a '82-ben alapított…

Fennállása óta nem volt még akkora bizonytalanság a NASA emberes programját illetően, mint manapság. Az Augustine-bizottság egy valamit egyértelműen kimondott, már az összefoglaló jelentéssel is: ennyi pénz a jelenlegi tervekre egyszerűen nem lesz elég, ha a fene fenét eszik se. A…

Eme oldal hasábján már született egy írás Hillary Clinton tervezett oktatási programjáról, bevallom szimpatikus volt nekem, amit a hölgy tervezett. Alapkutatások támogatása, ösztöndíjak; még az űrverseny és Szilícium-völgy közti analógiáról is a beszédéből hallottam…

süti beállítások módosítása