Az Armadillo az űr határán

2012.02.05. 13:30

Túl van a harmadik STIG-A rakétateszten is az Armadillo Aerospace, John Carmack űrcége, és már 82 km magasságig jutottak. Az Armadillo a Lunar Landing Challenge után átnyergelt a holdi leszállásnál jóval reálisabb szuborbitális űrrepülésre. A jelenlegi aktív projektjük az eredetileg Tube Rocket, majd STIG névre hallgató rakéta, mellyel először szeretnék átlépni a 100 km-es határt, majd pedig többet egymáshoz csatolva, moduláris, többfokozatú rakétát létrehozni, mellyel nagyobb terhet juttathatnak fel, vagy akár pályára is állíthatnak mikroműholdakat.

STIG_A_III_Ignition_sm.jpg

A STIG-A startja. A tesztek a Spaceport America-n zajlanak, ami többek közöt a Virgin Galactic-nak is otthont ad. Credits: Armadillo Aerospace

A teszt során az újrafelhasználhatóságot is demonstrálták, ugyanis ez a rakéta ugyanaz volt, mint ami december elején 42 km magasra jutott. Leszámítva persze némi hibajavítást itt-ott, mivel akkor a főernyő nem nyílt ki teljesen, és kissé keményen ért földet a rakéta. Úgy tűnik, hogy ezzel van a legtöbb gondjuk, az első próbán elhagyták, és a mostani, január végi teszten sem volt tökéletes, bár részleteket még nem közöltek. Annyi tudható, hogy egy GPS-irányítású ejtőernyőről (siklóernyő?) van szó, vagyis a rakéta képes lenne irányítani, hogy hova esik vissza. Az orrkúppal ugyanakkor nem voltak gondok.

STIG_A_III_BalluteInSpace_sm.jpg

A rakéta orrkúpját (a vörös rész az első képen) lelassító "ballute" kinyitása, odafenn. A ballute szó a balloon és parachute, vagyis ballon és ejtőernyő szavakból van összetéve, és egy olyan felfújt léggömböt takar, ami nagy sebességgel zuhanó objektumok lassítására alkalmas. Credits: Armadillo Aerospace

STIG_A_2_sm.jpg

A Rio Grande folyó völgye Új-Mexikó államban. A barna paca a kép közepétől jobbra a Jornada del Muerto vulkán és az azt körbevevő lávamező. Ezt láthatják majd az innen induló űrturisták is. Credits: Armadillo Aerospace

A 82 km-es magasság már elég közel van az űr határának tekintett 100 km-es határhoz, és ez is a következő lépés az Armadillo számára: a továbbfejlesztett STIG-B rakétával feliratkozni a szuborbitális repülést végrehajtó országok és szervezetek listájára. Ha pedig az megvan, jöhetnek majd a moduláris rakéták is, valahogy így:

Armadillo_stig_3.jpg

STIG moduláris rakéták. Igen, erőteljesen hasonlít az OTRAG projektre. Ilyenen dolgozik egyébként az Interorbital is, bár ők lassan egy éve ígérgetik az első modul tesztjét... Credits: Armadillo Aerospace

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr664067524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fuhur 2012.02.06. 11:02:46

És hova kerül a moduláris rakétán a hasznos teher? Vagy minden orrkúp alá egy kicsi?

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2012.02.06. 12:51:16

@fuhur: nem hinném, ha szuborbitális repülésen nagy magasság vagy pedig LEO pálya a cél, akkor egyszerűen ennyivel több hajtóerőre van szükség, az oldalsók útközben lepotyognak.

Egy P-POD azért szerintem vígan belefér ebbe az orrkúpba:
media.armadilloaerospace.com/2011_12_04/pics_re/IMG_2344_d_r.JPG

Cifu78 2012.02.09. 09:02:42

Jó, hogy újra megtalálták az OTRAG-féle rendszert, csodálom, hogy ennyi ideig tartott. Csak az fáj, hogy nem Európában... :\
süti beállítások módosítása