Az "Elnökúr a ruszkik vörösre festették a Holdat, sebaj írjátok rá, hogy Coca-Cola" viccen felnőtt nemzedék számára eszményi poénforrás lehet a következő hír: a Kína és Oroszország egymást segítve fog a Marsra szondákat küldeni. 2009-ben Kína keringőegységget küld, Oroszország pedig megpróbál leszállni a Mars egyik holdján, a Phoboson. Meglátjuk, emlékeznek-e még rá, hogyan csinálták régen (ez most viccesnek tűnik, pedig nem az: az orosz rakétaipar komoly válságban van, ahogy az amerikaiak is például elfelejtették, hogyan is építették a Saturn V-öt, mert elvesztek a tervek, meghaltak a tervezők).

A bejelentés remélhetően kis vérfrissítést jelent az űrversenyben: a gazdag, technológiailag egyre fejlettebb újonc az űrklubban, Kína a veteránnak számító Oroszországgal valószínűleg el is tudják érni amit kitűztek, és remélem az USA kongresszusa a nyomás miatt jövőre megszavazza a NASA költségvetésének bővítését (t.i. idén az Orion program miatt nem adtak annyival több pénzt, hogy a tudományos projecteket is folytathassák).

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr252033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása