Nap filmje: First Orbit

2011.04.12. 13:50

Gagarin repülésének 50. évfordulójára készült az alábbi film, mely valós időben mutatja be, hogy zajlott a történelem eléső űrrepülése és mit láthatott Jurij odafentről. A mozi Christopher Riley dokumentumfilmes illetve Paolo Nespoli ESA-űrhajós közös munkája, az olasz az ISS-ről örökítette meg a látványt, amiben Gagarinnak lehetett része, mikor az űrállomás megközelítőleg azonos pályán haladt a Föld felett, és a megvilágítás is egyezett. Erre egyébként hathetente kerül sor. Persze vannak eltérések, például a Vosztok-1 startjáról nem készült filmfelvétel, csak pár fotó, a start, ami ebben a filmben is szerepel, egy korábbi tesztről készült, két kutyával a fedélzeten (akik pár másodperccel később odavesztek a felrobbanó rakétán...) Továbbá Gagarin nagyobb inklinációjú pályán repült, messzebb jutott az északi és déli pólus felé, mint az űrállomás teszi, és a Holdat sem látta apró ablakán keresztül. Önéletrajzában azt írta, "Semmi gond, majd legközelebb" - de erre már nem kerülhetett sor.

 

 

Tessék továbbá ellátogatni a zseniális russianspaceweb.com-ra, ami az évfordulóra a Vosztok-1-ről is készített csodásan részletes összefoglalókat.

 

Szerző: lacalaca

6 komment

Címkék: gagarin

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr142820152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KenSentMe 2011.04.12. 15:48:16

Hát, khm. .. ehhez képest az Űrodüsszeia egy akciófilm, már nem azért.. projektnek kétségtelenül zseniális és érdekes, a látvány pedig inspiráló, de sajnos így filmen nézve nem sokkal érdekesebb, mint forgatni egy földgömböt, vagy tekergetni a google maps-et..

xszolixxx 2011.04.13. 20:39:48

Hát igen, én. iscsak 10 percet birtam egyben néz
ni belőle.

panoz (törölt) 2011.04.13. 21:39:19

Ezt nem is tudtam, hogy nem készült filmfelvétel az indításról.

www.youtube.com/watch?v=ZisI-4zjvpE

Van itt ez a video, a russianspaceweb azt írja hogy az árnyék áthaladása után felrobbant.

Ebben a videóban pl. az árnyék után van pár másodperc amiben a rakéta elég nagy szögsebességgel halad.

Ez is még ugyanaz a repülés?

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2011.04.14. 12:16:28

Csóri Gagarin állati sokáig nem kapott semmiféle konkrétumot arról, hogy hogyan állnak a dolgok, erre egyszercsak valaki őrnagynak titulálja. Tuti arra gondolt, hogy nabammeg, nekem annyi, itt fogok elégni ebben a vacakban :)

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.04.14. 12:49:19

@panoz: Szerintem ezt az egyet lehet publikusan elérni, még ha készült is másról, mert mindenhol ugyanez a felvétel van. :) A First Orbitban is ez van, a Space Race-ben is ezt használta a BBC:
www.youtube.com/watch?v=qQMZ-emCG-M

JANKA_9 2011.04.14. 15:10:01

A The Explorer következő számában nézzétek majd meg ugyanezt a grafikát, csak kicsit felturbózva... =) Persze csak ha érdekel.
Addig is: www.exploreronline.hu/
süti beállítások módosítása