December végén röppent fel a hír, hogy a 2007 WD5 jelű kisbolygó esetleg becsapódhat a Marsba. Az 50 méteres aszteroida novemberben közelítette meg a Földet, majd néhány napra rá a Catalina Sky Survey azonosította. A pályaszámítások alapján az útja egyenesen a Mars felé vezetett, 2008. január 30-án pedig olyannyira megközelíthette a Marsot, hogy nem lehetett kizárni egy esetleges ütközést. A rendelkezésre álló pályagörbe azonban még nagyon rövid volt, a bizonytalanság egymillió (!) km volt a Mars vonalában, a becsapódás valószínűsége pedig 1:75. Ez lehetne a második igazi nagy becsapódás, amit megfigyelhetünk a Shoemaker-Levy-9 után!

Ahogy az észelések gyűltek, úgy pontosodott a 2007 WD5 pályája. Pár nappal később (dec. 28.) már 4%-ra emelkedett az esély (1:25). Alighanem minden bolygókutató ilyen karácsonyi ajándékot szeretne: a Mars körül több űrszonda kering, a felszínről pedig a két marsjáró tudna megfigyeléseket végezni. A robbanás erejét 3 megatonnára becsülték, és a földinél sokkal ritkább légkört figyelembe véve, tekintélyes krátert vájhatott volna a felszínbe.

Újév után a valószínűségi érték csökkenni kezdett az új észlelések fényében, január 8-án már csak 2,5% (1:40) volt. Másnap pedig, feldolgozva egy újabb adag észlelést, szinte teljesen ki is zárták a kutatók, hogy a kisbolygó becsapódjon. Jelenleg ennek esélye 0,01%, azaz 1:10 000.

A tovább mögött egy animáció is látható, ami a pálya bizonytalanságának változását mutatja.




-------

Forrás: http://neo.jpl.nasa.gov/

Szerző: lacalaca

6 komment

Címkék: mars

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr52301527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mikrovp 2008.01.18. 08:51:33

Néha azért csak akad értelem is az Indexen...

GodmaNZ 2008.01.18. 09:00:57

Na errol a katasztrofarol is lemaradunk wazze :o)

Slider 2008.01.18. 09:42:27

Jó tudni, hogy már elhagytuk 2008 januárt. Vagy létezik időgép?

lacalaca · http://lacalaca.blog.hu 2008.01.18. 14:12:16

Köszi, nem is figyeltem, kikerült-e az indexre.
Hmm, lehet hogy szarul fogalmaztam meg, de még január van.

Goldmund · http://malevil.blog.hu 2008.01.22. 17:11:07

Ezzel lehet a gond: "2008. január 30-án pedig olyannyira megközelíthette..." De örültem a cikknek, és hogy mégiscsak lesz idén Cydonia
süti beállítások módosítása