Holdbázis eltörölve?

2009.05.03. 12:45

Chris Solese, a NASA ideiglenes adminisztrátora múlt szerdán beszélt erről, és kijelentette, hogy szerinte inkább NEO (Near Earth Object) kutatásra, Mars utazásra kell öszpontosítani. Mindezidáig az űrkutatási hivatal egyik fő célja volt a 2020-as holdbázis, de ezt a tervet a…

Körvonalazódik a Holdbázis

2007.10.02. 09:01

A NASA 2020-ra tervez visszamenni a Holdra, az ehhez szükséges űrhajó, rakéta fejlesztés alatt. Tervek szerint egy bázist létesítenek, és az Apollo programnál behatóbb tudományos vizsgálatokat végeznek majd a felszínen.A friss hírek a déli sarkot jelölik meg, mint tervezett…

Erről is már beszámoltak párszor az utóbbi években. A Roskosmos vezetői megint nem mondtak sok újat, de a látszatot fenn kell tartani.Múlt pénteken az orosz űrügynökség vezetője azt nyilatkozta, hogy 2025-ig emberes holdutazást terveznek, és nem sokkal később állandó…

Így jutunk a csillagokig

2007.03.18. 13:38

Az alap probléma egyszerű: kevés a hely a Földön, hol tudna az ember új otthont építeni. Itt most arról fogok beszélni, miért valószínűbb, hogy az első nagy települések űrbázisokon  jönnek majd létre, és nem a Holdon. Az ember szeret szilárd talajra építkezni, talán…

süti beállítások módosítása