Szelepcsere

2012.05.21. 12:26

f9_f3_1337595789.jpg_520x780

Nos hát, hosszas várakozás után (hol van már tavaly december...) szombat hajnalban eljutott a tényleges visszaszámlálásig a COTS 2/3 misszióra készülő Dragon űrhajó, de a közvetlenül a hajtómű-gyújtás pillanatában a biztonsági rendszer leállította a folyamatot, mikor a ötös (középső) hajtóműben határértéken felüli nyomást érzékelt. Nem ez az első eset, hogy a SpaceX ilyen problémák miatt halaszt startot, de szerintem örüljünk, hogy nem a Falcon-1-típusú fejlesztési módszert használják már. A problémát visszavezették egy nem megfelelő szelepre, amit kicseréltek, és remélhetőleg holnap éjjel (magyar idő szerint reggel 9:44-kor) már sikerrel járnak.

Egyébként jól nézzük meg ezt a Falcon-9 rakétát, mert már csak két továbbit fogunk látni belőle. A következő két COTS misszió után a tervek szerint áttérnek a Falcon-9 v1.1-re, ami már az erősebb Merlin-1D hajtóművekkel és nagyobb üzemanyag-tartályokkal lesz szerelve, ennek megfelelően kb. másfélszer magasabb is lesz. Az első megjelenésére év végén, 2013 elején lehet majd számítani, a vandenbergi bázison.

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr984529353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scientia 2012.05.21. 18:18:17

Hány tonnával tud többet az ISS-re juttatni a Falcon-9 v1.1?

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2012.05.21. 18:37:39

@scientia: hát szerintem oda a Dragon befogadó képessége a limitáló faktor. A számok meg a wikin fent vannak:
en.wikipedia.org/wiki/Falcon_9#Launcher_versions

LEO-ra másféleszeres, GTO-ra dubla kapacitást tud majd ezek szerint.
süti beállítások módosítása