Halley-fotók és űrbuzik, ha találkoznak...
2010.11.08. 12:44
Egyszerű recept: vegyünk néhány publikus archívumot, egy marék képfeldogozó szoftvert, pár ügyeskezű képbuherátort és egy csipet fanatizmust az űrkutatás iránt. Jól rázzuk össze, és megszületnek olyan képek, felvételek, amitől újra és újra a földön keressük az állunkat. Íme most pár ilyen kép a Halley-üstökösről, melyet 1986-ban komplett robotikus armada látogatott meg. A legismertebbek az európai Giotto űrszonda felvételei. Mivel a CCD-technika akkor még nem volt valami kiforrott, meglehetősen kis pixelszámú kamerákkal szerelték fel az űrszondákat. A Giotto a végső megközelítéskor például mindössze 74x74 pixelről mentett el információt! Plusz, a képek nem "fotókként" készültek, hanem "fax" üzemmódban a látómezőt szkennelve, miközben forgott az űrszonda. De Daniel Macháček ezeket a bélyeg méretű, az elfordulás miatt nem is négyszögletes képeket is összehozta kompozittá és animációvá. Ezeken a Halley is "tisztességes" üstökösmagnak néz ki, komoly méretű jetekkel, mint a Hartley-2. A két aktivitási terület között, a megvilágított oldalon pedig egy komoly méretű kráter is látható, talán az animáción még jobban is.
Alig valamivel a legnagyobb közelség előtt a Giotto kapott egy hatalmas pofont egy körülbelül 0.1 grammos porszemtől, és egy darabig úgy tűnt, oda is lett, de fél óra alatt ismét betájolta magát. Egy másik porszem viszont a kamerát tette múlt időbe. Így amikor pár évvel később mindössze 200 km-re repült el a Grigg-Skjellerup üstökös mellett, fotókat már nem tudott készíteni.
A Giotto képei mellett a VEGA-2 egy-egy fotóját szokták még közzétenni a Halley-ről, a testvér VEGA-1 kamerája viszont eleve defektes volt - a KFKI-gyártotta modulnak igen erős sötét- és egyéb zaja volt, két vízszintes sötét csíkkal a látómező közepén, plusz a kép nem is volt fókuszban. Ezek után az is csodának tűnt, hogy bármit ki lehetne hámozni a nyers képekből, nem hogy animációvá összefűzni. Edwin Strickland viszont ezt is megtette, és a végeredményen egészen jól kivehető az üstökösmag alakja és talán a legerősebb jetek is:
Végül a legkevésbé ismert képek. A bimbózó japán interplanetáris űrkutatást két apró műhold, a Suisei és Sakigake páros képviselte, és előbbi egy apró kamerával is fel volt szerelve. A mindössze 122x153 pixeles UltraViolet Imager (UVI) a hidrogén Lyman-alfa színképvonalában figyelte az üstökös kómáját. Mivel a Suisei távol repült el a Halley-től és a képek is igen zajosak voltak, leginkább az üstökös aktivitását, kitöréseit lehetett csak nyomonkövetni a képeken. Alant két kép egy erőteljes kitörést mutat, a a szemcsés megjelenésnek a nagymértékű jelerősítés az oka. A felvételeket Ted Stryk dolgozta fel.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.11.11. 10:33:13
lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.11.11. 12:18:37
neo.jpl.nasa.gov/images/halley.html
Persze kellő feldolgozás után. Az ESA élőben közvetítette az eseményt, és az egészből egy hatalmas PR-csőd keletkezett. A tévések (pl. BBC2) valami furcsa okból a szürke-skálás képek helyett az intenzitásszinteket színekkel kódoló, "szivárvány" verziót részesítették előnyben. Így az adásba ezek a szinte semmit nem mutató, viszont kellően pszihedelikus képek mentek (az ESA-nál állomásozó újságítók bezzeg a szürke-skálásakat látták, amin kivehető volt a mag alakja). Tegyük hozzá, hogy ez a Voyager-éra volt, ami igen szép, tiszta, soha nem látott képeket készített a külső bolygókról. Ezek után ez jelent meg a tévében:
m.blog.hu/cy/cydonia/image/ustokos/Giotto_bbc.jpg
