Az egyik kezd alakot ölteni, a másik már az űrbe készül, a harmadiknak még csak híre jött - összefoglaló.

 

Cygnus

Elkészült az első űrhajó rakterének (Pressurized Cargo Module) a váza a Thales/Alenia Space-nél, illetve még tavasszal kiállítottak egy életnagyságú modell űrhajót Colorado Springsben, a National Space Symposium alkalmából. Eközben Wallops Island-on folyik az idítóállás és szerelőcsarnok építése, hogy az 2011 nyarára tervezett első repülést legyen honnan elkezdeni. A Taurus II rakétán is serényen dolgoznak: az első fokozaton Ukrajnában, a hajtóműveken és a második fokozaton az államokban. Eközben a pénzen is megy a huzavona: ha a magáncégeknek kedvező költségvetést kapja meg a NASA, az Orbital Sciences a pluszpénzből egy űrhajó nélküli tesztrepülést beiktatna jövő júniusban, hogy kipróbálják magát a hordozórakétát. Csak ezután kerülne sor a COTS demonstrációs repülésre, ahol már magának az űrhajónak kell majd bizonyítania, ezúttal még rakomány nélkül, de már az űrállomáshoz való csatlakozással.

 

 

Dragon

A SpaceX ehhez képest megfontoltabban halad, igaz hogy ők nagyobb terveket szövögetnek az eleve emberekre is tervezett Dragonnal. A Falcon-9 rakéta sikeresen levizsgázott, sőt Musk azt nyilatkozta, hogy szinte aggasztóan kevés hibát és majdnem-hibát találtak. Mindenesetre a közvetlenül a startnál fellépő forgást a gyújtás előtt a hajtóműveket kisöprő és a turbinákat felpörgető gázlöket számlájára írják, és könnyen orvosolhatónak nyilvánították. A második fokozat pörgésének okát pontosan nem tudták igazolni, de a magának a forgást kontrolláló mechanizmusnak (roll actuator) a túlmelegedésére gyanakodnak, így az több szigetelést kap. Musk azt is nyilatkozta, hogy fél fordulattal a pályára állás után még egy rövid újragyújtást megejtettek, ami sikerült is, de a végeredménnyel nem voltak elégedettek, feltehetően a második fokozat rossz orientációja miatt. Ugyanakkor ez már csak amolyan ráadás játszadozás volt, soha nem szerepelt a kitűzött célok között (legalább az első fokozat működjön és hasonlók), tehát abszolút semmit nem von le a Falcon-9 sikerének értékéből.

 

Az első Dragon manőverezéséért felelős 18 Draco hajtómű, még a gyárban. ©SpaceX

 

A Falcon-9 Flight 2 hardverek pedig szép lassan érkeznek Floridába, és várhatóan szeptember közepe-végétől lehet majd figyelni, mikor kerül ki az indítóállásra. Ezúttal már valódi űrhajó lesz a hegyén, ami egy-három kört tesz majd meg felettünk, letesztelve a legalapvetőbb dolgokat (szerkezeti integritás, kommunikáció, manőverezés), majd pedig visszatér a Földre.

 

Boeing CST-100

Ez pedig egy újabb tervezet, ezúttal nem kisebb mammuttól, mint a Boeing. Farnborough-ban leplezték le a a Crew Space Transportation (CsT)-100 űrkapszula terveit, melyet a cég a NASA Commercial Crew Development (CCDev) programjának keretében készített. A CCDev a COTS alatti lépcsőfok, néhány millió (ez esetben 18m) dollárt biztosít koncepciók illetve technológia újítások kiodolgozására. Úgy látszik, a Boeing időben átnyergelne a prosperálni látszó kereskedelmi űrrepülésbe, mivel az Ares I második fokozatát úgysem fogja kifizetni nekik senki.

 

 

A tervek szerint a CST-100 LEO-taxiként üzemelne, nem lenne képes hosszútávú űrutazásra. Maximum hét embert tudna feljuttatni, ami elég szűkös helyviszonyokat fog jelenteni, ha figyelembe vesszük, hogy méretben elmaradna az Oriontól, viszont cserébe relatíve olcsó lesz. A teljes CCDev finanszírozási összegért néhány alapvető rendszert illetve feladatot kell(ene) demonstrálniuk még idén, úgy mint mentőrendszer, hővédő rendszer, hermetikus vázstruktúra, ejtő- és vízi teszt, stb. Viszont a Boeingnél most gyakorlatilag kivárásra játszanak, hogy lesz-e 2011-ben a NASA-nak feleslegesen elköltendő pénze kereskedelmi űrhajókra vagy sem. Emellett megállapodtak a Bigelow Aerospace-el is, hogy a 2015 táján megvalósuló(?) felfújható magánűrállomásra is ezzel az űrhajóval szállítják majd a jól fizető utasokat. Ha minden flottul megy, az első űrhajó is 2015 táján készülne el.

A végére egy érdekes kis ábra: miután a CST-100-at nagyon kompatibilisnek tervezik mindennel, azt is elképzelhetőnek tartják, hogy alkalomadtán egy Falcon-9 juttassa a világűrbe:

 

 

 

Korábbi írás a Cygnusról; a CRS/COTS-ről; a Dragonhoz meg tessék követni a címkéket odalent.

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr792197410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása