Nem mintha olyan könnyen megfigyelhető lenne, sőt definiálni sem egyszerű. A csillagok közötti tér nem teljesen üres, kitölti az igen ritka csillagközi anyag. Ebbe a gázfelhőbe áramlik a Napból távozó, szintén igen ritka gáz, a napszél. A Naprendszer és a csillagközi anyag egymáshoz képesti mozgása a következő szerkezetet alakítja ki:

 

 

Az intersztelláris (csillagközi) és interplanetáris (bolygóközi) anyag uralta területet a heliopauza választja el egymástól, e felület mentén kerül egyensúlyba a két szembe áramló gáz nyomása. Az ezen belül lévő helioszféra gyakorlatilag a Nap és annak anyaga és mágneses tere által uralt térség, aminek a mérete a Nap aktivitása, a napszél mennyiségének függvényében persze ingadozik. Az Oort-felhő ősi égitestjei  valószínűleg elmászkálnak a helioszférán kívülre, de azokat most nem vesszük figyelembe, tekintve hogy még egyet sem sikerült detektálni. Erről a határvidékről, meg egyáltalán a helioszféra külsőbb tartományairól mondjuk szintén nem sokat tudtunk, leszámítva a két Voyager helyszíni méréseit.

Ezt a tartományt vizsgálja most az IBEX (Interstellar Boundary EXplorer) űrszonda. A műholdat az Orbital Sciences készítette, és egy évvel ezelőtt állt Föld körüli pályára egy Pegasus rakéta segítségével. De hogy vizsgálhat bármit is innen, ha a környezetünket a Nap mágneses tere és a napszél ionjai töltik ki? Az IBEX a heliopauza területén az ottani ionokból keletkező energikus (azaz gyors) semleges atomokat tudja detektálni. Az ENA-k (Energetic Neutral Atom) a két szembe áramló anyag közötti interakciókból jönnek létre, és semleges révén magasról tesznek az ionokat terelgető mágneses mezőre, egyenesen átszáguldanak a teljes Naprendszeren. Ezeknek a semleges atomoknak az égi eloszlását mérte meg az elmúlt évben az IBEX.

A héten pedig öt Science cikkben foglalták össze a kutatók az eddigi megfigyeléseket. A legmeglepőbb, hogy az ENA-k jelentős része egy markáns sávból érkezik hozzánk. Ez teljesen váratlan, a korábbi modellszámítások egészen más mintázatot jósoltak, illetve nem jeleztek ekkora intenzitásbeli különséget. Itt egy energiatartományt mutatok, a többi megtalálható az IBEX honlapján, egyébként mind hasonló. Összehasonlításképpen előtúrtam hozzá egy korábbi elképzelést is (két modellből), a jobb sarokban:

 

 

Ha ezt a mintázatot ráillesztjük a helioszféra alakjára és a környező intersztelláris mágneses tér erővonalaira, láthatjuk, hogy az ENA szalag a környező térerősségre hozzávetőleg merőleges sík mentén rajzolódik ki. Az is látszik, hogy a két Voyager pechünkre pont megközölte ezt a tartományt. Jól illusztrálja, mennyire meglepte ez a jelenség a kutatókat, Dave McComas, az IBEX vezető kutatójának nyilatkozata:

This is a shocking new result. We had no idea this ribbon existed--or what has created it. Our previous ideas about the outer heliosphere are going to have to be revised.

(Ez sokkolóan új eredmény. Fogalmunk sem volt a szalag létezéséről - vagy hogy mi hozhatta létre. A külső helioszféráról alkotott elképzeléseinket felül kell vizsgálni.)

 

 

 A nagyobb energiájú (0,6-5,6 keV) ENA atomok mellett az IBEX elsőként figyelte meg a csillagközi anyagban megtalálható, kis energiájú (15-600 eV) semleges atomokat is. Ezek a hidrogén, hélium és oxigén atomok nem a heliopauzán keletkeznek, hanem az intersztelláris anyag részei, viszont semlegességük miatt keresztülsodródnak a Naprendszeren. Az eloszlásukat mutató térkép szintén megtalálható az IBEX honlapján.

Az IBEX tovább folytatja a térképezést, hathavi periódusokkal, ezáltal az eloszlásbeli változásokat is megfigyelhetjük. Az eddigi eredmények nagyon érdekesek, persze hogy pontosan mit jelentenek, azt még ne kérdezze senki, azt majd ez elméleti kutatások, újabb modellezések mondhatják meg. Annyit azért megint leszűrhetünk tanulságként, hogy  a minket körülvevő világ ismét bonyolultabbnak, titokzatosabbnak bizonyult, mint gondoltuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr21454622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alízium · http://minerva-szki.hu/szakkepzesek/ujsagiro-1.php 2009.10.27. 11:23:43

Elvesztem az első harmadánál,de roppant érdekes csak nekem egy kicsit nehezen érthető. Mágnesen minta-- amiből amolyan térkép szerű dolog lesz. .huh :)
süti beállítások módosítása