STS-126

2008.11.14. 15:38

Magyar idő szerint szombat hajnalban (keleti parti idő szerint péntek este 7:55) indul lakásépítő útjára az Endeavour űrrepülőgép. Az időjárásjelentések is bíztatóak, így jóeséllyel újra végignézhetjük ahogy Zsombok Gábor másodpercre pontosan közvetíti a Polaris TV-n az indítás fázisait.

A tizenöt napos küldetés során négy űrsétára kerül majd sor, a feladat az egyik, majd egy éve elakadt napelem kijavítása lesz.

"Wow" - jelezte tavaly Dan Tani űrhajós kolégája Scott Parazynski a probléma nagyságrendjét. Az állomás jobboldalán (starboard) található napelem forgató része (SARJ - Solar Array Rotary Joint) valószínűleg valami mechanikai hiba folytán felsorjázta a forgató tengelyt, ezzel érezhető vibrációt okozva az állomáson. (kép jobbra: a sorjából vett minta).

Hogy pontosan hogyan fognak az űrhajósok hozzákezdeni a hiba kijavításához még nem teljesen nyilvánvaló számomra. A küldetés ismertetőjéből az ugyan kiderül, hogy valami fajta kenőanyagot fognak a tengelyre helyezni, illetve az ellenkező oldali tengelyt is megvizsgálják majd, a hibásodást megelőzendő, de a küldetés egyik fő pontja a hiba beazonosítása, így akár azt is elképzelhetőnek tartom, hogy nincs még fix megoldásuk a mérnököknek.

A repülés másik fontos feladata az űrállomás berendezése. Új tornaeszközt, konyhai hűtőt és vízfeldolgozó rendszert kapnak az ottlakók, illetve kibővítik a lakórészleget, potenciálisan előkészítve a terepet egy lakószámbővítésre.

Godspeed

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr53768973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TB 2008.11.15. 20:48:32

Van pár észrevételem a szöveggel kapcsolatban.

Először: felsorjázódni; ez a szó itt nem megfelelő. Sorja a gyártás közben keletkezik, ha használat közben összekarcolódik egy tengely, azt mondjuk "berágódik". Ezt persze okozhatta az el nem távolított sorja is. De más is, pl. ha egy alkatrész törik, túlságosan gyorsan kopik anyaghiba, vagy más okból. Esetleg a csapágy hibás, vagy a kenés nem megfelelő.

Másodszor: a javításkor a csapágya(ka)t cserélni kell, mert ha csak "megzsírozzák" az csak gányolás, vagy még az sem. Nem tartós, nem jó. A kenőanyagot így is, úgy is cserélni kell, mert beszennyeződött a fémreszelékkel.

Harmadszor: A fene tudja, azért ilyesmit nem várnék el egy ilyen fontos helyen, mint az ISS. Tudom, jócskán lefaragtak a költségvetésből, de azért akárki gyártotta is ezt a forgatóművet, azért adhatott volna ki jobb munkát is a kezéből. Nekem lesülne a pofámról a bőr.

sbigi 2008.12.22. 20:56:59

A Boston Globe friss kepvalogatasa szamomra megdobbento kepeket tartalmaz az Endeavour legutobbi utjarol. Annak aki nem bujja minden nap a NASA kepgaleriait biztosan tartogat ujdonsagokat:

www.boston.com/bigpicture/2008/12/round_trip_with_endeavour.html
süti beállítások módosítása