Oroszország új űrkikötőt tervez
2007.11.23. 08:00
Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta azt a nyilatkozatot, melyben felhatalmazást adott egy új komplexum megépítésére, ezúttal orosz területen. Az elsődleges cél, hogy megszüntessék a kazahsztáni Bajkonurtól való függésüket, melynek bérleti díja súlyosan terheli az orosz költségvetést.
A létesítmény oroszország távol-keleti Amur régiójában kerülne megépítésre, a pontos helyszínt a 2010-re befejezett tanulmányok alapján határozzák meg. Az építkezés befejezését 2018-ra tervezik, ekkor már használni szeretnék elsősorban emberes űrutazásokhoz, de műholdas rakéták indításához is. Ugyanakkor Anatolij Perminov, a Roskosmos (Orosz Szövetségi Űrügynökség) igazgatója hozzátette, hogy Bajkonurt sem kívánják rögtön feladni.
A russianspaceweb.com szerint persze a helyszín kiválasztása nem mentes politikai vonatkozásoktól sem, hiszen a jelentős befektetéssel Moszkva szeretné ismét megerősíteni jelenlétét az ország távoli régiójában, ahol Japán és Kína egyre komolyabb gazdasági befolyást szerez.
Források:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.