Orion hírek
2007.11.15. 14:54
Bár el még nem készült, sőt, máris késésben van, a NASA nem hagyja, hogy az adófizetők és a külföldi érdeklődők elfelejtsék az Apollo 2.0 Orion űrhajó fejlesztését. Ahogy azt szokásosan kiváló cikkében az Űrvilág is megirta, elkészült az Orion makett változata, amit a rakéta csúcsán található mentőegységhez csatlakoztatnak majd az első tesztekhez.
Tesztek
A Las Cruces melletti White Sands rakétainditó központban elkezdték kiépiteni az Orion tesztállását. Az öt Pad Abort 1 teszt közül az első jövő őszén várható. Ezek a tesztek igazolják majd, hogy jól működik a mentőrakéta, ehhez a fent is emlitett "Boylerplate" makettet használják majd ballasztnak. A mentőrakéta koncepciója nem változott az Apollo program óta elmúlt pár évben, egy, az űrhajó tetejére szerelt négy fúvókás rakéta fogja vészhelyzetben leemelni a nagy Ares hordozó tetejéről a kabint, és biztonságos távolra eljuttatni. Két másodpercig üzemelnek majd a fúvókák, ezalatt mintegy másfél kilométerre repiti majd a kabint. Ekkor kiold a három, egyenként mintegy 40 m átmérőjű ejtőernyő, és az űrhajósok épségben földetérnek.
Orionnak látszó tárgy (kép: NASA)
A Constellation program küldetései a tervek szerint 2015-ben indulnak, de máris sikerült egy fél éves csúszást beiktatni, ugyanis az Orion elsődleges tervezete jövő nyár helyett őszre csúszot (az információért köszönet az Index idevágó topicjának).
A közvetlen út
(Megint az Űrvilág cikkéből okosodtunk) egy űrkonferencián a következő tervezetet tették le az asztalra amerikai űrkutatási szakemberek: felejtsük el az új fejlesztésű Ares rakétacsaládot, fogjuk a Space Shuttle meglévő, tesztelt, biztonságos komponenseit, és épitsünk azokból rakétákat. A minimális átépitést igénylő tervben a szilárd hajtóanyagú, oldalsó gyorsitórakéták megmaradnának, a tartály alá szerelnék a Shuttle hajtóműveit, a tartály tetejére pedig az űrhajó kabinja kerülne. A mérnökök 2 éves előnyt jósolnak e terv megvalósitására az Ares-hez képest, nem beszélve a már bizonyitott biztonságról.
A közvetlen koncepció (kép: directlaunch.com)
A tervezet elérhető innen, Flickr galéria.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Clapeyron · http://urmuhely.hu 2007.11.15. 20:32:46
Szerintem egyébként a Shuttle rendszer nem épp a biztonságosságával tűnik ki.
kumuty 2007.11.16. 09:59:13
101010 · http://jovoido.blog.hu/ 2007.11.16. 16:57:30
Remélem, hogy a jelenleg újraéledő űrversenyben akad majd cég vagy nemzuet, aki igazi áttörést tud elérni a közeljövőben...
Marrs101 2007.11.21. 21:56:13
Szerintem bízd a kérdést nyugodtan Kínára! Nem dilettáns módjára alúlszervezett háborúkra költik a pénzt, hanem célirányosan az űrkutatásra. Az amik csak alibiznek. Az ő tapasztalatukkal régen nem itt kellene tartaniuk. Ez az Orion tényleg csak Apollo2.0. De hát semmi sem tart örökké... :-(