Elhunyt az űrkorszak Vezető Teknősbékája - I. rész
2007.05.08. 21:33
In memoriam Walter M. Schirra Jr.
Hartree-FockCares billentyűzetéből:
84 éves korában, múlt szerdán meghalt Wally Schirra. Ezzel a még élõ Mercury-ûrhajósok száma az eredeti hétrõl immár kettõre csökkent. Sok helyen megjelentek a hivatalos nekrológok, megírták, hogy Wally volt az egyetlen amerikai ûrhajós, aki mindhárom korai ûrhajótípussal repült (Mercury, Gemini, Apollo). Satöbbi. Furcsa módon azonban kevés szó esett az emberrõl magáról, aki pedig már életében legendává vált. Nem írták le, hogy Walter M. Schirra hülyéskedett. Néha diszkréten, néha otrombán, de mindig poénokat gyártott ûrhajósi pályafutása során.
Deke Slayton, Alan Shepard, Jim Lovell és Wally Schirra. Már csak Lovell él.
A Mercury proramhoz, melynek célja nem kevesebb volt, mint az oroszok elõtt embert küldeni az ûrbe, 1959-ben kezdték válogatni az „ûrhajósokat”. Eredetileg nyílt pályázat kiírásán törték a fejüket a frissen alakult NASA szakemberei. Eszerint a napilapokban, képes újságokban, meg mindenhol hirdetések jelentek volna meg, melyben ilyen és ilyen korú, magasságú, súlyú, legalább bachelor végzettségû férfiakat kerestek volna, hegymászók, ejtõernyõsök, tengeralattjáró tisztek elõnyben. Teljesen világos volt, hogy a feladat nem követel pilótákat – azok ugyanis mérhetetlenül túlképzettek a feladathoz. Itt ugyanis csak arról volt szó, hogy az „alanyt” beteszik a Mercury ûrkabinba, az Atlas rakéta csúcsába, felküldik egy teljesen automatizált Föld körüli repülésre, majd a kabin hátulján (automatikusan!) begyulladnak a fékezõhajtómûvek és a cucc ejtõernyõjén csüngve belecsobban az óceánba, az ûrhajóst meg „kikapják és megkérdik hogy van”.
Végül mégis úgy döntöttek, hogy berepülõpilóták közül válogatnak, mégpedig néhány tisztán praktikus szempont miatt. A pilóták például rendszeres orvosi ellenõrzéseken vesznek részt, így az egészségügyi válogatáson ezzel néhány lépcsõt megspórolhattak, ami pedig százezres nagyságrendû reménytelen önkéntes-sereg kivizsgálását jelentette volna (ld. Megasztár selejtezõk…). S erre idõ se lett volna, hiszen ott voltak az oroszok. A pilóták káderlapjai is könnyen hozzáférhetõek voltak, ami lényegesen leegyszerûsítette az adminisztrációt.
Schirra ekkor a haditengerészet Pax riveri berepülõpilóta-iskolájába járt, ugyanabba az osztályba, mint Pete Conrad (a késõbbi harmadik ember a Holdon) és Jim Lovell (aki aztán egy robbanás miatt nem lett az ötödik ember a Holdon). Õk így hárman nagy haverok voltak. Együtt mentek el hát Washingtonba, a Mercury-programról szóló eligazításra.
Hõsünk, amikor meghallotta a tervet az automatikus kapszuláról és a tehetetlen „kísérleti alanyról”, kezdetben nem volt valami lelkes. Lovell visszaemlékezése szerint Wally egy sör mellett komoly aggodalmának adott hangot, hogy ez nagy hazardírozás a berepülõpilóta karrierre nézve. Nem a „hõsi halál” lehetõségét latolgatták itt tehát, hanem valami – számukra – sokkal fontosabbat: hogyha ez a fiatal (ráadásul polgári!) NASA és a kísérleti programja itt kudarcot vall, akkor nemcsak hogy néhány évük rámegy, elõléptetés és rendes repülési gyakorlat nélkül, de még könnyen nevetségessé is tehetik magukat ország-világ elõtt.
Végül mégis, mindhárman jelentkeztek, s megkezdõdtek a húzós orvosi vizsgálatok. Pete Conrad nem aratott osztatlan sikert a pszichológusoknál, amikor például kezébe adtak egy üres fehér papírlapot az egyik tesztnél azzal, hogy „mit lát rajta?”. Mire õ gyanakodva felnéz: „de hát fordítva adta a kezembe!”. Történt még néhány ilyen eset, és Conrad bizony végül kiesett. Jim Lovellnek a bilirubin szintje volt túl magas (az mi?), tehát szintén összepakolhatott és mehetett vissza Pax Riverbe. Wally Schirra viszont bekerült a Hétbe, s innentõl ez már történelem. (Conrad és Lovell is bekerültek viszont három évvel késõbb, a követezõ válogatáson.)
Are You a Turtle?
Hogy a Mercury-programba ki hozta be a „Turtle” kultúrkörét azt a történészek bizonyára még sokat fogják kutatni, de az elvitathatatlan, hogy Schirra az egyik élharcosa volt a mozgalomnak.
„Ugyan kik azok a Teknõsbékák? Nos, a Teknõsbékák azok a személyek, akik a legtisztábban tudnak válaszolni a legpiszkosabb kérdésekre; vagyis szellemes, rendes emberek...
Természetesen nõ is lehet Teknõsbéka, de legjobb tudomása szerint Amerikában az egyetlen nõnemû Teknõsbéka õ maga: Sally Gates (a NASA egy PR-alkalmazottja; a szerk.). Méghozzá Vezetõ Teknõsbéka; ez azt jelenti, hogy képes felismerni, vizsgának alávetni a Teknõsbékákat, és õ írja alá az igazolványukat...
Sally kinyitotta a táskáját, és elõhúzott egy kis kartonlapot, ez állt rajta: International Association of Turtles, Teknõsbékák Nemzetközi Szervezete. És harsány hangon elkezdett vizsgáztatni engem...
- Mi az, amibõl a tehénnek négy van, és a nõnek csak kettõ? - A tányérokon megszûnt a villák csörömpölése, halk köhintések törték meg a hirtelen beállt csendet, egy üveg coca-cola leesett a földre, és akkorát robbant, akár egy bomba.
- A lábuk, Sally.
- Mi az, amit a nõ ülve csinál, a férfi állva és a kutya három lábon? - Ezúttal az egész Flintlock Inn megdermedt egy Északi-sarkról süvítõ jeges áramlatban, és mintha mindenki hörghurutot kapott volna. A köhögésekhez tüsszentések, felháborodott és elborzadó kiáltások társultak.
- A kéznyújtás, Sally.
(...) a harmadik kérdésre egy szûz elájult... Megértettem, hogy a brutális játéknak nagyon is komoly jelentõsége van (...) egy olyan társadalomban, ahol halálos bûnné válik, ha valaki akár jóban, akár rosszban, de kitûnik a többiek közül, ahol az élet normája a legsötétebb puritanizmus.”
(és akkor itt egyúttal a kiváló Oriana Fallacira, a világhírû olasz riporternõre is emlékezünk, aki tavaly halt meg. Õ írta le ezt a Ha meghal a nap címû könyvében. Karsai Lucia ford.)
Egy Teknõsbéka, ha egy másiknak bármikor felteszi a kérdést:
- Are you a Turtle?
Akkor lehetõ legharsányabban válaszolni kell, mégpedig a jelszóval:
- You bet your sweet ass, I am!
(amit nemigen lehet lefordítani, de javaslatokat várunk…)
Ha nem válaszol, akkor mindazoknak, akik fültanúi voltak a kérdésnek, a kegyvesztett Turtle fizet egy-egy sört.
Mercury
Wally Schirra természetesen Fõ Vezetõ Teknõsbéka volt már, mikor Deke Slayton tartalékává nevezték ki, akire John Glenn után a második amerikai orbitális repülést bízták, 1962-ben. Aztán kezdett felborulni a rendszer: Slaytonnál szívritmuszavart diagnosztizáltak. Ez ugyan semmiben nem befolyásolta volna a repülést, az orvosok egybehangzó véleménye szerint. Csakhát, éppen, ha valami balul üt ki a repülésen, akármi, és az asztronauta véletlenül odaveszik… hát senki nem vállalta volna a felelõsséget. Ne feledjük, ez a második „rendes” amerikai ûrrepülés volt, nem a hatodik, vagy a huszadik. Az orvosok is féltek, és végül úgy döntöttek, hogy Deke nem ülhet be a Mercury kabinjába. Elvégre van még hat másik, egészséges emberük, minek kockáztatni? Még a gyakorló sugárhajtású gépeket sem vezethette ezentúl Slayton, csak másodpilótával. Ekkor aztán logikusan Wallynak, a tartaléknak kellett volna az ûrbe repülni helyette. De nem.
Valami oknál fogva ugyanis úgy döntöttek a fejesek, hogy Scott Carpenternek, Glenn tartalékának adják az utat. Tehát az elõzõ repülés beugró pilótájának. Érdekes. És akkor aztán jött a baj. Carpenter túl sok üzemanyagot használt el a Mercury kormányrendszerének tesztelésekor, így a háromkörös repülésének utolsó körében az automatika már nem tudta stabilizálni a kapszulát, az csak sodródott magától. Nem mintha ez probléma lett volna, mint kiderült. Az viszont már igen, hogy amikor Carpenternek aktiválnia kellett volna az egyébként automatikus fékezési folyamatot, szó szerint elbambulászta az idõt, s ettõl csak jó néhány másodperces késéssel indult be a fékezõrakéta. Ez pedig a Föld körüli keringés 8 km/s-es sebessége mellett azt jelentette, hogy jópár száz mérföldre a kijelölt helytõl ért vizet a kabin az Atlanti-óceánban. Órákig azt hitték, hogy az ûrhajós szétégett a légkörben, míg végül egy keresõ helikopter ráakadt a kabin mellett felfújható csónakjában hánykolódó, vigyorgó Carpenterre.
Wally Schirrát borzasztóan idegesítette társa figyelmetlensége, ami könnyen krízisbe vihette volna a NASA egész emberes ûrprogramját. Nemcsak Schirra volt persze kiakadva. Egy biztos: M. Scott Carpenter, Amerika második embere Föld körüli pályán soha többet nem repült az ûrbe.
Volt más tanulság is: még nem érett meg az idõ arra, hogy mindenféle kísérletekkel telepakoljanak egy ûrrepülést. Carpenternek túl sok jutott, ezért is történt ami. Hát Wally Schirra, akinek a következõ repülést már tényleg odaadták, a repülési terv megritkításában igencsak jeleskedett. Útját „engineering test flight”-ként, mérnöki tesztrepülésként hirdették meg, s az is lett, teljes sikerrel.
A Mercury-Atlas-8, melyet Wally Sigma-7-nek keresztelt, 1962 október 3-án repült föl Floridából egy kellemes hatkörös ûrrepülésre.
Amikor Schirra indulás elõtt bekászálódott a kabinjába arra lett figyelmes, hogy a kézi vezérlés joystickján (melynek használata e mérnöki tesztrepülés fontos része volt) egy jókora, piros „remove before flight” (repülés elõtt eltávolítani) szalag lifeg. Kellemes baráti szivatás a pilótai képességeket illetõen. Aki odatette nem más volt, mint Gordon Cooper, szintén Mercury ûrhajós. (Az õ hamvait két hete se, hogy felküldték Föld körüli pályára egy utolsó ûrrepülésre. Múlik az idõ.)
Schirra olyan légkört alakított ki maga körül, hogy miközben mindig higgadt maradt, mindig kapható volt egy kis ökörködésre, amit jól tudtak a munkatársai is. Így eshetett az is, hogy egy kis üveg Cutty Shark whiskey és egy doboz Tarryton cigaretta kísérte a mûszerfalra erõsítve az ûrhajóst, szintén Cooperék jóvoltából.
Jött a start. Miközben még a rakéta dübörgött, Deke Slayton, a földi irányításban helyet foglaló CapCom (capsule communicator), a rádión egy váratlan kérdést szegezett a hat g-vel gyorsuló cimborájának:
- Wally, are you a Turtle?
Kis szünet, majd:
- Rog. (annyi mint „vettem”, a Roger szó rövidítése)
Mivel a fél világ hallotta a kérdést, Wally alighanem élete végéig fizetheti a söröket. Legalábbis Slayton ezt gondolta magában. Szerencsére azonban a kabinban volt egy magnó, direkt, hogy az ûrhajósok felvegyék a gondolataikat, hiszen jegyzetelni bajos lett volna. Cooper például egy imát vett föl a repülésén. Wally pedig ezt:
- You bet your sweet ass, I am!
Nem kis vigyoral mutogatta aztán repülés után a magnószalagot Slaytonnak, mely dokumentálta, hogy õ igenis válaszolt a kérdésre a megfelelõ pillanatban, igaz nem rádión. Nade hol van az benne a Turtle-szabályzatban?
Az egész repülés tökéletesen sikerült, és a végére egy olyan pontos leszállás tette fel a koronát, hogy a kabin csupán néhány száz méterre az anyahajótól csobbant az óceánba. (Nem ám néhány száz mérföldre…).
Amikor aztán 1963-ban, Kennedy elnökkel találkoztak az ûrhajósok a Fehér házban, az Elsõ ember egyszer csak félrevonta Schirrát, és nekiszegezte A kérdést: - Wally, are you a Turtle?
Hõsünknek kétszer is meg kellett gondolnia, hogy mit mondjon erre az USA elnökének… Mondta.
Folyt. köv...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
lacalaca · http://lacalaca.blog.hu 2007.05.08. 22:44:34
Lovellnél gondolom ezek után egyből májgyulladás és epekövet vizionáltak egyszerre a derék NASA-orvosok...
Gaius Baltar · http://cydonia.blog.hu 2007.05.09. 01:12:26
