Hihetetlen emberek lehettek, felmentek, akár végig rosszulléttel küszködve, de végigcsinálták amit rájuk bíztak. Ők voltak az elsők odafenn. Sokan nem jöttek vissza, sokuk visszatérése emlékezetes marad. A következő történet a wired.com-ról való, Borisz Volynov pontosan 48 évvel ezelőtti repülését meséli el (pontosabban a felszállás történt 48 éve). Az angol cikk jobb, mint amit én írni tudnék, viszont nagyon érdekes, ezért lefordítom és kicsit kiegészítem. A részletekre kíváncsiaknak pedig az Encyclopedia Astronautica megfelelő oldalait ajánlom.

1969 január 15-én a Bajkál hívójelű Szojuz 5 fedélzetén Borisz Volynov, elindul a kazahsztáni Bajkonurból, hogy dokkoljon a már földkörüli pályán keringő Szojuz 4-gyel, és találkozzon fedélzetén Vlagyimir Shatalovval (érdekesség, hogy Borisz Volynov egyik tartaléka az a Valerij Kubaszov volt, aki Farkas Bertalannal repült együtt). A feladat egy sor tudományos kísérlet és tesztelés elvégzése, valamint a Szojuz 5 két utasa, Khrunov és Jeliszejev egy EVA keretén belül átmennek a Szojuz 4 fedélzetére (ezt korábban a Szojuz 2 küldetésben próbálták megvalósítani, de meghiúsult. Fontos volt a szovjet holdprogram miatt.). A küldetés végén január 18-án a Szojuz 4-ben három orosz kozmonauta ül, a Szojuz 5-tel Boris Volynov parancsnok egyedül kénytelen landolni.

A visszatérés

A rutinfeladatnak induló visszatérés azonban majdnem katasztrófába torkollott. A Szojuz 5 szervízmodulja nem vállt le a leszállóegységről, így a légkörbe érő test aerodinamikai tulajdonságai nagyon leromlottak. A két test együtt teljesen másképp viselkedett, mint ahogy azt a kúp alakú visszatérőegység önmagában tenné: ahogy a légkör elkezdte fékezni az űrhajót, azt orrával a menetirányba fordította. Bár ez megtörtént már korábban más a Voszhod, Vosztok és Mercury űrhajókkal is, de a Szojuz esetén a szervízmodul sokkal nagyobb volt, így a légáramlatban felvett stabil pozíció teljesen más, mint csak a visszatérő egységé.

A már amúgy is katasztrófával fenyegető landolás kellemetlenségét koronázta az a sajnálatos tény, hogy a visszatérőegység ezen részén csupán egy vékony zsilipajtó jelentette az összes védelmet, amiben a nagy hő hatására szépen lassan megolvadt a szigetelőanyag, és mérgező gázok kezdték megtölteni a kabint.

Szerencsére a visszatérés sebességének köszönhetően a szervízmodul időben levállt, így a visszatérőegység végre hőpajzsával a menetirány felé folytatta az utat.

A történetnek ekkor azonban még korántsem volt vége. Az ejtőernyőket rögzítő hevederek egyrésze nem bírta a terhelést, és elpattant, amint Volynov kioldotta őket, és a fékezőrakéták közül egy nem indult be. A Szojuz 5 földetért a rendes földi gravitációs gyorsulás kilencszeresével, olyan erővel, hogy Volynov számos foga kitört, ráadásul a landolás körülményei miatt az tervezett helytől messze, több mint 100 kilométerel ért talajt. Volynov kikászálódott az űrhajóból, majd a -38 fokos szibériai sztyeppén barangolva néhány kilométerrel odébb egy parasztkunyhóban talált menedéket.

Bár nem azonnal, de újra repült, a Szojuz 21 fedélzetén.

Volynov parancsnok azóta is él, feleségével Csillagvárosban, Gagarin feleségének szomszédságában laknak.

(forrás: wired.com, wikipedia, astronautix.com)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.