Sikerült hát az első kitűzött feladat, a nyári alakulás után magánforrásokból összegyűjtötte a csapat a regisztrációs díjat, és eljuttatta az X-Prize Foundation-nek. Ezzel már igen közel vagyunk ahhoz, hogy a Google Lunar X-Prize regisztrált csapatává váljunk. Egyelőre várjuk, hogy a GLXP szervezői formálisan is jóváhagyják a jelentkezésünket, de minden remény megvan arra, hogy ezzel már nem lesz probléma. Alighanem pár héten belül teszik majd közzé a benevezett csapatok végleges listáját, amint a hajrában beadott jó pár jelentkezést feldolgozták és elbírálták.

 

Egy Puli koncepció (Fogarassy Tamás)

 

Természetesen az igazán nagy munka csak most kezdődik, és ehhez továbbra is várjuk a segítséget, magánszemélyeknek a Kis Lépés Klubon, cégeknek a Puli Indítóálláson keresztül. Tudom, hogy vannak, akik nem voltak meggyőződve arról, érdemes-e a PuliSpace-t támogatni, hiszen túl rövidnek tűnt az idő és túl nagynak a feladat - de az első lépésünk sikeres volt, a többit is azzá tehetik!

 

 

Egy másik Puli koncepció (Bereczky Zoltán és Kópiás Péter)

 

Íme a PuliSpace sajtóközleménye:

A Puli Space Technologies örömmel tudatja, hogy 2010 szeptemberében indult, sikeres „fund raising” akciója után elutalta a Google Lunar X Prize (GLXP) verseny 50 ezer dolláros nevezési díját a versenyt kiíró X Prize Alapítvány számlájára. A magyar csapat célja, hogy a 30 millió dollár összdíjazású verseny húsznál is több nevező csapata közül elsőként küldjön a Holdra egy magánerőből épített űrszondát, amely ott, a GLXP kiírásának megfelelően, különböző feladatokat teljesít. Habár a regisztráció csak az Alapítvány formális jóváhagyásával és bejelentésével válik véglegessé, a csapatnak és rajongóinak minden oka megvan feltételezni, hogy rövid időn belül ez is megtörténik.

A minden bizonnyal sikeres nevezést követően, az eddig leginkább szabad idejében, de folyamatosan és keményen dolgozó csapat olyan céggé kíván formálódni, amely már a GLXP verseny kihívásának való megfelelés mellett fenntartható üzleti modellt kíván állítani és követni. A „magyar pulik” egyelőre leginkább mérnöki és tudományos erejükre építenek, továbbá eltökélt szándékuk, hogy működésükkel bebizonyítsák: érdemes, kívánatos és építő a GLXP-hez hasonló kihívásoknak megfelelni. Ezek mellett a csapat tagjai továbbra is folytatják ismeretterjesztő munkájukat, amelyek során a tudományos és laikus fórumokat kihasználva népszerűsítik a tudományos és műszaki életpályát.

A csapat köszöni a lelkesítést és anyagi támogatást minden a Puli nevezését támogató magánembernek és cégnek, illetve továbbra is lehetővé teszi és várja a magyar űripar és tudomány ügyét fontosnak tartó magánemberek, cégek támogatását és érdeklődését, valamint további felajánlásokat akár a „Kis Lépés Klub”-ba, akár a Puli Indítóállás építőkockáiba. A csapat szeretné, ha a Puli eddigi és jövőbeli sikereit minden magyar ember a sajátjának tekintené.

Szerző: lacalaca

10 komment

Címkék: glxp pulispace

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr62575460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_renton 2011.01.11. 00:37:38

Talán buta kérdés: Az alsó képen - és másutt videón mozgásban is látható koncepció komoly? Úgy értem, lehet, hogy a végén valami hasonló rover fog driftelni a holdon?

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.01.11. 09:41:08

@_renton: komoly, hisz megépült ;) a viccet félretéve, néhány felmerült ötletet, elképzelést tesztel vele a mérnökcsapat. Hogy a Holdon mi fog driftelni, majd elválik, de ilyen proof-of-concept modellel egyszerűen lehet ellenőrizni, hogy pl papíron jól működő közlekedési mechanizmus milyen is valójában.

Cifu78 2011.01.11. 14:22:04

Gratulálok a Pulinak, vagy inkább a Puliknak! :)

Tudom, hogy most viszont nagyon-nagyon negatív leszek, ezért előre is bocsánatot kérek.

Megvallom az egész programot kívülről szemlélve én ott látom a problémát, hogy már a nevezési díj se ment egyszerűen. A legnagyobb költség pedig a szonda elindítása lesz (a Puli honlapján olvasottak szerint feltehetően bérelve lesz egy hordozórakétán egy "potyaülés", tehát másodlagos teher lesz egy nagyobb űrszonda mellett), amennyire én követem a dolgokat, ez azonban már nem pár tízezer dolláros, hanem inkább egy-két millió dolláros tétel. Szóval itt az anyagi oldal az, ahol keményen elhasalhat az egész. Afelől nincs semmi kétségem, hogy a szakmai/tudományos háttér adott a feladat teljesítéséhez.

Lehet most köpködni, hogy 'Magyar mentalitás', csak valahogy azt nem látom át, hogy ezt a kritikus akadályt hogy ugorja át a Puli.

Ettől függetlenül továbbra is sok sikert kívánok a Pulinak, meg majd igyekszem eljutni a következő 'Holdugatásra'. ;)

_renton 2011.01.11. 16:19:48

@Cifu78: Köpködni remélhetőleg nem fog senki, de abban talán egyetértünk, hogy jobb az ilyen véleményeket meg se hallani. :)

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.01.11. 17:06:26

@Cifu78: van igazság abban, amit mondasz, és nem is az első vagy, aki felveti, lásd kommenteket pl itt:

cydonia.blog.hu/2010/12/20/itt_a_puli_inditoallas

A lényeg, továbbra is, hogy ez egyáltalán nem csak a Pulinak probléma, hanem a csapatok többségének, akik ugyanúgy elhasalhatnak... Vagy pl többen összeállnak és együtt vesznek egy rakétát. Meglátjuk ezt még.

MTom 2011.01.11. 19:29:02

Szuper hír!

Azért egy dolgot érdemes általánosságban megjegyezni:
Sokkal "könnyebb" pénzügyi támogatót szerezni egy megfelelően átgondolt, kidolgozott, a lehetőségekhez mérten letesztelt, pénzügyi oldalról megfelelően felépített projekthez, mint eddig a pontig eljutni.

Szóval hajrá Puli, a kezdő lökés megvan, ha a szorgalom, kitartás, szakértelem, és persze némi szerencse kitart, akkor lesz ebből valami.

Sok sikert!

MTom 2011.01.11. 21:42:56

u.i a félreérthetőség miatt:
Egy "megfelelően átgondolt, kidolgozott, a lehetőségekhez mérten letesztelt, pénzügyi oldalról megfelelően felépített projekt" állapotig eljutni nehéz.
Ehhez a Pulinak még nagyon sokat kell dolgoznia, nem a mostani helyzetre értettem ezt.

S.O.A. 2011.01.12. 08:33:40

Érdekes felvetések... lehet, hogy az idővel történő versengésben nem is az lesz a legnehezebb, hogy ki tud előbb megfelelő, működőképes rovert építeni, hanem hogy ki talál előbb olyan szponzort, aki hajlandó derekasan megtámogatni a rakétaindítás költségét... Nagyon bízom benne, hogy a csapatnak mind a műszaki, mind az üzleti oldalon sikerül helyt állnia!

Cifu78 2011.01.12. 10:31:24

@lacalaca: Ezzel természetesen tisztában vagyok, de ha valaki végignéz az eddigi ilyen verseny győztesein, akkor láthatja azért a trendet.

Az Ansari X-Prize győztese, a Scaled Composites egy mecénásnak, Paul Allennek és ~25 millió dollárjának köszönhette igazából a sikerét. A Lockheed Lunar Lander versenyeket az Armadillo Aerospace nyerte meg kétszer már, de annak tulajdonosa meg John Carmack, aki mintegy 5-6 millió dollárt ölt bele kvázi hobbiból a cégbe.

Ezen kívül ott van az MTom által említett vonulat is...

Szóval ezek a 'versenyek' valójában nagy részben tényleg a csapatok anyagi lehetőségei alapján dőlnek el. :(
süti beállítások módosítása