Koronczay Dávid tollából:

Május közepén Moszkvában kihirdették több ezer jelentkező közül annak a hat szerencsésnek a nevét, akik pár héten belül bemásznak egy három méter átmérőjű fémhengerbe, és abban 520 napot fognak eltölteni összezárva. Bár mindennapjaikat kamerák sora követi majd, mégsem egy új, különösen kemény valóságsóról van szó.

A Mars-500 nevű kísérlet célja, hogy megvizsgálják, hogyan viselnék egy jövőbeli Mars-expedíció űrhajósai a várhatóan rendkívül hosszú összezártságot és monotonitást. Bár arra az utazásra legjobb esetben is évtizedek múlva kerülhet sor, már most megvizsgálható a költségvetés töredékéből az egyik legfontosabb láncszem: maga az ember. Ennek érdekében az Orosz Orvosbiológiai Kutatóintézetben (IBMP) nagyjából kétszáz négyzetméteren kialakítottak számukra egy bolygóközi űrhajót mintázó szűk belső teret, lakósarkokkal, orvosi szobával, edzőteremmel, növényházzal és élelmiszerraktárral. Itt kell annyi időt eltölteniük, mint ameddig egy valódi utazás tartana a vörös bolygóra.

 



A kísérlet legénysége az Európai Űrügynökséggel és Kínával való együttműködés eredményeként nemzetközi lesz: három orosz résztvevő mellett két európai és egy kínai kell majd hogy megtalálja egymással a közös hangot a hosszú hónapok során. Hétköznapjaikat folyamatosan nyomon követik a kutatók, akik olyasmikre kíváncsiak, mint a bezártság hatásai, az együttműködés nehézségei és az élettér megfelelő kialakítása – illetve ezek pszichológiai és fiziológiai vonatkozásai. Ennek érdekében a résztvevőket a kísérlet folyamán rendszeres teszteknek és egészségügyi vizsgálatoknak vetik alá. Utóbbit – például a vérvételt – a főleg mérnöki és orvosi végzettségű legénység természetesen maga kell hogy végezze, hiszen a másfél év során végig tökéletesen el lesznek szigetelve a világtól. Kifelé csupán elektronikusan kommunikálhatnak – ám az sem lesz zökkenőmentes.

 



A tervezők ugyanis figyelembe veszik, hogy a jövő Mars-kutatói sem tudnak majd élő adásban jelentkezni a bolygó felszínéről. Ennek oka a hatalmas távolság, ami miatt még a fénysebességgel terjedő rádióhullámoknak is hosszú percekig tart megtenni az utat a Földig és vissza. Így az életszerűség kedvéért az első kétszázötven nap során – ami az odaútnak felel meg – fokozatosan húsz percre növelik a kommunikáció késleltetését. A kétszázötvenedik napon a legénységből hárman átkúsznak egy másik fémhengerbe, amely a leszállóegységet képviseli. Miután „leszálltak”, űrruhát öltenek, és zsilipeken keresztül kiléphetnek egy másik terembe, az úgynevezett Marsi Környezet Szimulátorba, ahol a bolygó élethű utánzatát rendezték be számukra. Itt négy hetük van kísérleteket végezni, majd újra csatlakoznak a többiekhez, és kezdődik a hasonlóan hosszú út vissza a Földre. Az utazás egyhangúságát előre nem látható események, váratlan kommunikációs zavarok fogják megtörni – miközben a kísérlet vezetői a legénység nehéz helyzetekre adott reakcióit figyelik. A szimuláció persze sohasem lehet tökéletes, hiszen nincs például  súlytalanság, és nincs a világűrt kitöltő veszélyes sugárzás sem – de a kritikusok nem is ezeket a részleteket hiányolják.

 



Mi értelme az egésznek – teszik fel a kérdést – ha hiányoznak a hosszútávú űrutak legfontosabb jellemzői: a veszély, az utazás az ismeretlenbe és a külső segítség reménytelensége? Lehet, hogy többet tudhatunk meg a magányról az elmúlt századok utazóinak naplóiból? Esetleg a mai tengeralattjárók legénységétől, vagy az antarktiszi kutatóállomások személyzetétől? Előbbi sajnos nehezen vizsgálható a katonai programok titkossága miatt. Az antarktiszi állomások pedig valóban elszigeteltek, és tényleges veszélyekkel járnak, ám hétköznapjaik nélkülözik az űrutazás egyhangúságát. Sokkal többet árulhatnak el erről a Föld körül keringő űrállomásokon szerzett múltbeli tapasztalatok. 1982-ben például két szovjet űrhajós úgy összeveszett, hogy 211 napos fenntartózkodásuk nagy részében egy mukkot sem szóltak egymáshoz. Kevés szó esik róla, de kóros depresszióra, idegösszeroppanásra is volt már példa – nem csoda, hiszen az űrhajósok is csak emberek. Egy másik tanulságos esetre tíz évvel ezelőtt került sor Moszkvában, egy rövidebb izolációs kísérletben. Akkor az újévi ünneplés során szabadultak el az indulatok a lakómodulban, egy kanadai kutatónő zaklatásra panaszkodott, amit aztán ökölharc követett a legénység két tagja között. Később aztán egy másik résztvevő felháborodásában ott is hagyta az egész kísérletet. Akkor az orosz fél a kultúrák különbözőségét okolta az incidens miatt. De éppen ez az egyik cél, az ilyen súrlódások feltérképezése.

Azóta már a szervezők is sokkal tapasztaltabbak – a jelenlegi rekordhosszúságú próbát egy két hetes, majd egy három és fél hónapos kísérlet előzte meg ugyanezen a helyszínen. Azok gond nélkül zajlottak – ugyanakkor árulkodó lehet, hogy a korábbi résztvevők közül senki sem jelentkezett az ötszázhúsz napos változatra, pedig a végén állítólag 100000 dolláros fizetség is üti a kísérleti alanyok markát. Hiába, az igazi felfedezéssel járó dicsőségét nem lehet szimulálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr502044371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sgergely · http://twitter.com/sgergely 2010.05.31. 20:44:03

nem fognak blogolni, twitterezni vagy ilyesmi? teljesen jo lenne egy sci-fi big brothernak :)

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.05.31. 21:08:20

@sgergely: erről nem tudok, tényleg móka lenne. Ezt találtam csak, mennyire tudsz oroszul? :)
imbp-mars500.livejournal.com/

kamov 2010.05.31. 21:30:52

@lacalaca: Elég ha tud angolul. A gugli fordító oroszból angolba egész faszányos. Én minden orosz internetes forrást angolul olvasok.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.05.31. 21:34:18

@kamov: Da, da. Én is így fejtettem meg egy csomó Burános oldalt.

spamdog · http://www.szorfdeszka.hu 2010.05.31. 21:49:42

Csak nekem tűnt fel hogy a csapatban egy nő sincs?

_renton 2010.06.01. 18:25:42

@spamdog: Tényleg, ennek mi lehet az oka?

teddybear01 2010.06.01. 18:53:41

@spamdog: @_renton: Mert az útközbeni sugárterhelés esetleg olyan károkat okozhat a szervezetükben, hogy az utazás után esetleg csak sérült gyereket tudnak szülni.

Amúgy a férfiak előjoga minden veszélyesebb dolgot vállalni. Háborúzni, vadászni, elmenni a boltba, levinni a szemet, stb.

teddybear01 2010.06.01. 18:56:31

Tudtommal ilyen kísérletet már végeztek az oroszok, és az amerikaiak is. Még gyerekkoromban filmet is láttam az orosz kísérletről a tévében.

spamdog · http://www.szorfdeszka.hu 2010.06.02. 15:39:23

@teddybear01: Ez szerintem netto hülyeség! Amikor röntgenre mész akkor a heréidre ólomköpenyt terítenek. Ugyan annyira van kitéve mind a férfi mind a női ivarszerv a sugárzás káros hatásának.

teddybear01 2010.06.02. 19:31:18

@spamdog: nem.
A ferihegyi radarlaborból is ki vannak tiltva a nők, hasonló okokból.

KGyST · http://repules.tumblr.com 2010.06.03. 10:29:40

Nettó hülyeség az egész, a férfi és a női sejtállomány ugyanolyan sérülékeny, egyébként meg el lehet az egészet azzal intézni, hogy nem vállalhat utána senki gyereket, azért ezt már többen is túlélték. Vagy vállalhat, de megfelelő orvosi kontroll mellett.

Számomra a dolog fő érdekessége egyébként abban áll, hogy most, amikor Obama a game changer technológiákat támogatja, és 100 nap alatt akarja a Marsot megjárni, van-e értelme az ilyen, a perverzió határait súroló kísérleteknek.
Azt sem tudom, hogy ha az odaúton úgysem kell semmit csinálni, akkor mért nem alusszák inkább át az egészet, esetleg az életfolyamatok lelassításával. Persze lehet hogy ez ugyanolyan rizikós.

A harmadik dolog, hogy ehhez hasonló időtartamokat már eltöltöttek űrállomásokon, azért az se lehetett semmi, ráadásul nagyságrendileg reálisabb környezetben.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.06.03. 12:22:13

@sgergely: elindkezdődött a program, van belőle twitter is: twitter.com/diegou

2010.06.04. 15:39:48

@teddybear01: en ugy tudom, azert nincs no, hogy kikuszoboljek a konfliktusforrast.

Amanitin3 2010.06.05. 01:32:45

@teddybear01:
de igen.
a különbség az, hogy a spermiumok újratermelődnek 1000 db/s ütemben. Szemben a petesejtekkel, amikből születéskor van 400, aztán abból lehet gazdálkodni. Úgyhogy nem mindegy, hogy melyiket főzöd meg röntgennel.
süti beállítások módosítása