A sárkány repülése

2010.12.10. 14:32

Űrtörténelmet írt a SpaceX: első magáncégként űrhajót juttatott az űrbe, Föld körüli pályára, majd épségben lehozta azt. Erre mindeddig csak államilag pénzelt űrkutatási szervezetek voltak képesek, USA, Szovjetunió/Oroszország és Kína rendelkezik nemzeti űrhajóval. Emellett űrszondák vagy egyéb tesztek esetén véghezvitte még ezt India, Japán, az ESA. És most már egy bő ezer fős cég is.

Alig pár hónappal a Falcon-9 első, sikeres repülése után már ott is állt a következő rakéta a floridai Launch Complex 40 indítóállásán. A felkészítés során volt pár bökkenő, az első fokozat statikus tesztjének (amikor a visszaszámlálást végigviszik a hajtóművek tényleges begyújtásáig) többször is neki kellett futni, majd a második fokozat fúvókáján találtak apróbb hibát. De ezek mind csak azt mutatják, mennyire komolyan veszi a SpaceX ezt a bizniszt, hogy a tényleges startig minél több hibaforrást kiszűrjenek. És igazuk is volt: december 8-án, magyar idő szerint 16:43-kor útnak indult a Falcon-9.

 

 

A rakétán a hasznos teher az első működőképes Dragon űrhajó volt, ezúttal még napelemtáblák nélkül, hiszen csak két keringést végzett, akksikról működve. Az első nagy lépés a második fokozattól történő szeparáció volt, hiszen az első repülés során a dummy Dragon rajta maradt a második fokozaton. Ez is tökéletesen sikerült, bár tegyük hozzá, hogy a kapszula vált le a nyitott tárolóegységről: legközelebb majd az is jön vele, hiszen azon lesznek a napelemek. Az űrhajó 300 km magas, közel körpályán kezdett önálló működésbe. A Dragon leválasztása után aztán a második fokozatot újra begyújtották és 11 000 km-ig emelték a pályája földtávolpontját, majd pár CubeSatot is pályára állítottak (köztük a hadseregét - ők ötven éve nem foglalkoztak ilyennel, csak a légierő!). Ja és ezt a magasságot csökkentett teljesítménnyel érték el, mivel a fúvókát úgy "javították", hogy egyszerűen levágták az aljáról körben a repedt részt, ami egy kicsit csökkentette a hajtómű maximáliss hatékonyságát.

 

A horizont a Dragon ablakából

 

Két keringés alatt letesztelték, hogy viselkedik a Dragon önállóan az űrben, kommunikációt a TDRSS műholdakkal, manőverező fúvókákat, és így tovább. Aztán sor került a deorbit burn-re, a leszállás megkezdésére, melyhez négy Draco manőverező fúvókát használtak. A légkörben lelassulva aztán ejtőernyőkkel ereszedett le az óceánra, ahol 800 m-en belül eltalálta a kijelölt pontot - ez fantasztikusan jó eredmény. Elon Musk később kijelentette, hogy miután az ereszkedés közbeni manőverezés a Draco hajtóművekkel ilyen jól sikerült, ismét megerősítést kapott a szárazföldi landolást célzó távlati tervük. Vagyis óceán helyett, az orosz módszerhez hasonlóan, de a holdkomphoz hasonló lábakra, kemény talajra is le fog előbb-utóbb szállni a Dragon.

 

 

 A Cubesat-logók, köztük a U.S. Army-é

 

A COTS demo repülés tehát teljes siker volt, pedig a NASA jó előre kijelentette, hogy nem függ semmi a kimenetelétől - ez egy teszt, arra van, hogy élesben próbálják ki a rendszert, benne van a COTS megállapodásban. Most láthatták, hogy a megfelelő céget választották: Musk kijelentette, hogy aki ezek után még ekézni próbálja őket, azokat már csak szánni tudja (a F9 első repülése után egy texasi szenátor jól lehúzta őket, pedig a SpaceX Texasban munkát ad rengeteg embernek).

 

 

Persze a SpaceX a COTS-on túl saját célokat is dédelget, mint az újrafelhasználható első fokozat. A NASA hajója, a shuttle gyorsítórakéták begyűjtésére szakosodott Freedom Star ezúttal is várta a légkör tetejéről visszahulló rakétafokozatot - ami ismét nem élte túl egyben az utazást. Ezen még dolgozni kell. Az emberes felhasználással viszont úgynéz ki, nem lesznek problémák, Musk kijelentése szerint, ha utasok lettek volna az űrhajóban, egész kényelmes útjuk lett volna, 4-5 g terheléssel a startnál és 8 m/s (30 km/h) sebességgel leszállásnál (az Apollo esetén ez olyan 50 km/h volt). Most csak pár emlék, a dolgozók névjegyei és egy titkos - Monty Python ihlette - rakomány utazott az űrhajóban. Ez utóbbira a legtriviálisabb némi Spam konzerv lett volna, de kiderült, hogy egy sajt volt (a Cheese Shop Sketch nyomán).

A jövő tehát elkezdődött, ahogy Modor Tibi mondaná. A SpaceX reméli, hogy a siker láttán már a következő küldetésen randevúzhat a Dragon az ISS-el, sőt akár rakományt is vihet - praktikusan kihagyva egy vagy inkább két eredetileg tervezett tesztrepülést. Ezzel egyre bővül az űrállomást látogató flotta: van még hátra két (három?) űrsikló, januárban indul a japán HTV-2, februárban az európai Johannes Kepler teherűrhajó. Nyáron jöhet akár a Dragon, 2012-ben pedig a Cygnus. Sőt, talán Orion is lesz még valamikor...

 

 

Űrhajók egymás közt. A HTV az ATV-hez hasonló méretekkel rendelkezik.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr982505690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

S.O.A. 2010.12.10. 14:55:02

Tényleg szép eredmény. Az eddigiek alapján szerencsésnek tűnik az, hogy üzletemberek által vezetett magáncég is kap jelentős fejlesztési támogatást, és nem csak a vízfejű hivatalnokok által irányított állami mamut vállalat. Simán elhiszem, hogy a SpaseX-nél mindenki "maximálisan motivált" a siker érdekében.

Radar · radar.blog.hu 2010.12.11. 17:06:03

És mennyien kritizálták Obama elnököt, amikor az állami űrhajófejlesztést leállítatta és megnyitotta az utat a magáncégek előtt...

KGyST · http://repules.tumblr.com 2010.12.11. 23:32:00

Ha jól emlékszem, orbitban egy Draco meghibásodott, de a redundancia miatt ez belefér.

Az első fokozat végzete kissé ellentmondásosnak tűnik. A NASASpaceflight fórumok szerint a fő problémák a fokozat szétesése közvetlenül a leválás után a légerők hatására ill. az ernyő nyitása a ki tudja, milyen helyzetben zuhanó fokozatból.

Az első repülésnél a telemetria állítólag véletlenül a második fokozatot követte, ezért ebből sokat nem tudtak kinyerni. Most az ereszkedő fokozatról jött telemetria, és egy Talon beaconról is szó esett, ami egy jeladó, és kifejezetten a tengeri keresésnél használják.

Azaz úgy tűnik, hogy vagy a főernyők belobbanásakor volt probléma, vagy a fokozat egyszerűen elsüllyedt, mert nyílás keletkezett a törzsön. (Mivel a hajtóművekben van a pénz nagy része, ezért a tartályok törése nem esztétikus, de nem is túl nagy baj).

Más:
A Kennedyről az ISS felé nemcsak észak, hanem dél felé is lehet indulni, ugye? Van egy emelkedő és egy süllyedő pálya is, aztán, h mikor melyiket használják, azt minden indításnál ki kell silabizálni, nekem a múltkor csak mákom volt.

@Radar:
Az űrhajófejlesztést nem állították le, csak alternatívaként adtak lehetőséget magáncégeknek, persze ahogyan állnak, még leállíthatják.

KGyST · http://repules.tumblr.com 2010.12.11. 23:51:17

Viszont az űrhajó szerencsére elég korán (T+9:35-nél) leválik, azaz a Shuttle-hez hasonlóan ez is "dupla" nyomot hagy majd az égen, már csak az időzítést kell kitalálni, hogy mennyi idő alatt ér Magyarország fölé.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.12.12. 23:49:24

"A Kennedyről az ISS felé nemcsak észak, hanem dél felé is lehet indulni, ugye?"

Hát ezt konkrétan nem tudom.

"ez is "dupla" nyomot hagy majd az égen"

mármint a Dragon/második fokozat párosra gondolsz? Mert azok jóval kisebbek lesznek mint a shuttle+ET...

KGyST · http://repules.tumblr.com 2010.12.13. 00:09:27

@lacalaca:
Figyelj.
Van az 51,8 fokos inklinációjú pálya, ez kétféleképpen lehet a Kennedyvel fedésbe hozni. Úgy, hogy az "emelkedő" szakasza legyen Florida felett, de úgy is, hogy a süllyedő szakasz: ekkor a rakéta az egyenlítő felé indul el, az is lehet 51,8 fokos inklináció. (Analóg ez azzal, hogy pl. a Nap is az égi pályáján kétszer van egy adott deklinációjú pontban, egyszer a napfordulóhoz közeledve, egyszer onnan távolodva.) Kérdés, hogy pl a követőállomások is ki vannak-e mindenhova építve. (Pl. Európa helyett Dél-Afrikában)

Megnéztem a februári startot, az ISS pályája alapján ez is felettünk fog elmenni.

Remélem, hogy látszanak majd.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.12.13. 08:57:49

@KGyST: nyugi, ezt a részét tudom, csak magáról a tényről nincs információm, hogy csinálják-e, vagy csak észak felé indtják őket. ;)

KGyST · http://repules.tumblr.com 2010.12.13. 10:53:06

@lacalaca:

OK, nem tudom, mennyire írtam világosan.

Utána fogok ennek nézni, de szvsz a követés miatt csak az északi pályát használják, Izland/Grönland tele van amerikai radarral, az óceán közepén meg Afrikában nem tudok ilyenről. A ground track térképen meg a webszájton sem véletlenül csak ez a pálya lehetett feltüntetve.
süti beállítások módosítása