Tegnap este az alkonyi égen lehetett megfigyelni az űrállomás felé tartó űrsiklót és a Csendes-óceán felé tartó üzemanyagtartályt. Az alábbi képet a szintén zenész űrbuzi mikroblogger KGyST készítette Budapestről (kép nagyban illetve űrsikló panelházzal az indafotón):

 

 

Amatőrcsillagász beszámolók alapján a Floridából az űrbe tartó Atlantis fehér, -4 magnitúdós pötty volt, tehát nagyjából a Vénusznak megfelelő fényességű, míg az ET-136 azonosítójú üzemanyagtartály -2, azaz inkább a Jupiterhez hasonló, viszont erősen narancs-vörös színű. A felvéltel időpontjában az Atlantis jó 200 km-es magasságban repül át éppen a Balkán-félsziget felett.

 

Az Atlantis utolsó (előtti) útjára indul. Még egyszer felkészítik majd, a programot lezáró STS-134 repülés mentőűrhajójaként. De az is lehet, hogy meg is reptetik majd, ha már felkészítették. Még több Atlantis fotó a BG Big Picture-nél.

 

Ez az Atlantis utolsó tervezett útja, ő az első űrsikló, amely megérte ezt a pillanatot. A küldetése fő célja, hogy az orosz Rasszvet/Mini Research Module 1 elemet feljuttassa az ISS-re. Ez egyébként az első második eset, hogy orosz modul utazik az űrsiklóban, aminek mindenféle korábbi megállapodások az okai. Várhatóan jövő decemberben indul majd egy Proton rakétával a Nauka modul, ami a fő laboratóriumként fog szolgálni az orosz szekcióban, és ehhez vállalták az amerikaiak másfél tonna plusz felszerelés feljuttatását. Ez van most beszuszakolva az Rasszvetbe. Maga az MRM (mini kutatóállomás) név kissé félrevezető, mivel elsősorban tárolóként és dokkolóhelyként fogják a Rasszvetet használni. A modul a Zarja nadír (Föld felé néző) kapcsolódási pontjára kerül, így ismét négy orosz dokkolószerkezet lesz elérhető, mivel űrhajók közvetlenül a Zarjára nem csatlakozhatnak más modulok közelsége miatt. (A szomszédos Unity nadír csatlakozója eredetileg a Tranquility helye lett volna, de következő siklóval érkező Lenonardo PMM kerül majd oda véglegesen.) Mivel a gyakran járó Szojuzok és Progresszek mellett az európai ATV űrhajók is az orosz mechanizmust használják, szükség van minden elérhető, biztonságos helyen lévő dokkolóra.

 

A Rasszvet még a Földön. Érdekesség, hogy a vázát alkotó fémburkot eredetileg a később eltörölt orosz Science Power Platform tesztpéldányához készítették.

A bejegyzés trackback címe:

https://cydonia.blog.hu/api/trackback/id/tr542005280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2010.05.15. 17:55:08

Na akkor ez volt az. Láttam tegnap én is Szegeden, majd fél órával később az ISS vagy valami más nagyon fényes űreszköz repült szinte ugyanabba az irányba, sajnos teló volt csak nálam, nem tudtam fotózni, de nagyon fényesek voltak.

kamov 2010.05.15. 18:14:33

A Zarja alsó dokkolóját a Unity modul aljára kapcsolt modul miatt kell kihosszabbítani.

Ez egy időben valóban a Tranquility volt de az most már marad az Unity bal oldalán. Tavaly dőlt el hogy az Unity modul aljára az állandó raktárrá (PMM) alakítandó Leonardo modul kerül.

Jelenleg tehát nem a Tranquility modul miatt, hanem az STS-133 által fennthagyni szándékozott Leonardo modul miatt kell a Rasszvet.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.05.15. 18:24:07

@kamov: köszi a pontosítást, mindjárt javítom is.

emd710g 2010.05.15. 18:58:07

" Ez egyébként az első eset, hogy orosz modul utazik az űrsiklóban"

Ez így ebben a formában tulajdonképpen nem igaz. :) Ha az ISS-re vonatkoztatjuk, akkor igen, de a Mirhez 1995-ben az STS-74-en már vitt fel orosz modult éppen az Atlantis. Ott azért kellett a plusz modul, mert azzal "toldották meg" a Krisztall modult. Ha nem tették volna, akkor a Krisztallt mindig át kellett volna helyezni a Szojuz-dokkoló helyére egy űrrepülőgép érkezésekor, ellenkező esetben a Szpektr és a Kvant-2 napelemtáblái lettek volna közel.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.05.15. 19:12:31

@emd710g: ehh... pedig én így ebben a formában olvastam valahol... Csak nem az ISS leírásában? ;)

KGyST · http://repules.tumblr.com 2010.05.15. 20:32:59

Egy kiegészítést javasolnék, nem ok nélkül: tedd ki az STS-ek röppályáját az ISS felé ábrázoló ground track-et.

Ez ugyanis nem csak az űrrepülőgépek pályáját ábrázolja, hanem emberi számítás szerint mindent, ami Kennedyről indul. Többek között remélhetőleg 2-3 hét múlva a Falcon 9 is ezen a pályán fog repülni, azaz nem csak hogy élő közvetítésben izgulhatjuk végig a rakéta szűzrepülését, hanem saját szeműleg is megtekinthetjük, ami azért nem semmi (ennek teljesüléséhez azért kis szerencse kell, de amikor én az Atlantis megfigyelését először kezdtem tervezni, kb egy hónapja, biztos voltam benne, hogy nem fog sikerülni. Ehhez képest a Falcon 9 smafu.)

A második ok az, hogy idáig úgy nézett ki, hogy az Atlantis az utolsó megfigyelhető űrrepülő, mert a következő kettő nappal fog repülni, és nem látszik. A késésekkel azonban sikerült odáig eljutni, hogy az STS-133 szept 16 körül délben (nálunk este 6) indul, azaz megint belecsúszik az alkonyatba, hasonlóan, mint most az Atlantis.

Itt a kép:
www.satobs.org/image/ststrac2b.jpg

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.05.15. 21:22:35

@KGyST: Kap külön posztot szerintem, de valszeg már nem ma...

KGyST · http://repules.tumblr.com 2010.05.15. 23:06:22

@lebowski71:
Így van egyébként, ilyenkor az űrrepülőgépet az ISS áthaladása előtt kb 20 perccel indítják.

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2010.05.17. 09:17:14

Az ISS-t ezen a röppályán Szegedről többször is láttam már. Nyilván a napelemtáblák miatt olyan fényes. Pont Kecskéstelepre tükröz :D:D
Jóvan csak vicc.

KGyST · http://repules.tumblr.com 2010.05.17. 12:50:59

@lebowski71:
Valójában az ISS jó nagy darab, és nincs is olyan messze. Én az áthaladó (kb 50 méteres) repülőgépeket kb 100 kilométerről látom nappal, ehhez képest ai ISS 4-600 kilométerre van egy jobb áthúzásnál, süti a Nap, és majd1 100 méteres.
süti beállítások módosítása